Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 1. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914 január 1 . latunk érvényrejutását látjuk, hogy az egyetem ez idő szerinti rektora és tanára kiakarja engesztelni azt a magyar keresztény szellemet, amely a keresztnek a tudomány egyetem falairól való eltávolításával és a tudomány egyetem alapjai kath. jellegének kétségbevonásával jogsérelmet szenvedett. Csernoch János beszédének utolsó szavaiból tisztán és világosan kivehető volt elfoglalt álláspontja. Örömmel hallotta a rektor magnifikusnak utalását az egyetem kath. eredetű tra- ditióira s arra, hogy a tudomány egyetem a Pázmány Péter ajándékozta Szűz Mária jegyében él. Úgy látja, hogy a rektor üdvözlése a vallás és tudomány békéjét jelenti, a melyet a komoly tudomány megzavarni nem akart, s a melyet a vallás mindig ápolt és erősitett. Doktorrá avatásában zálogát látja a magyar tudományosság ragaszkodásának megszentelt hagyományaihoz és a tisztelet kifejezését az ala- pitók^emléke iránt. Azt az egyetemet, amely ebben a szellemben él a herceg- primás mindenkor kész támogatni. Aki az egyetem rektorának és a válaszoló hercegprímásnak szavait egybeveti azokkal a keresztény ellenes mozgalmakkal, amelyeknek a tudományegyetem csak 10—15 év előtt szintere volt, annak lehetetlen észAkkor se győzzük, ha véresre dolgozzuk a tenyerünket . . . — Majd adnak neki ösztöndíjat. — Az még az eltartásra is kevés. Hát a könyvek ... az uj ruhák ? Hiszen ha összekerül a nagyúri kamaszokkal, akkor neki is tisztességesebben kell öltözködni, hogy ki ne nevessék . . . Aztán, ha mérnök lenne, ugyan mi haszna lesz belőle ? Manapság már a vizsgázott mérnökökből fiakkerkocsisok is válnak ... Az öreg Thorma Péter bácsi is mérnök és a mindennapi kenyerét sem tudja megkeresni ... Te sem lendíthetnél rajta semmit, mert neked nincsenek nagyúri protektorjaid . . . Várj csak egy kicsit . . . mindjárt hozom a húst 1 . . . * Az asszony kimegy a konyhába és rövid idő múlva feltálalja a füstölgő, ízletes marhahúst. — Addig egyél öregem, amig meleg! Nézd csak, azt a szép kövér szeletet neked szántam. Aztán tovább fűzi a megszakított beszédet: — Látod öregem, engem nem a hosszú tanulási idő ... a pénz és a gond aggaszt, hanem inkább . . . — No? — Jóska kedves, okos fiú és nagyon jól érzi magát szegényes öltre nem venni a korszellemben bekövetkezett óriási változásokat Egy évtized elmúlt és a tudományos világban nevét nem halljuk Pikier Gyulának, Somló Bódognak, akik betöltik a két egyetem jogbölcseleti katedráit, s akik a szabadelvű ifjúság vezérei voltak. De nemcsak ők tűnnek a feledés ködébe, de nem találunk egyet a tudomány mezőjén tanítványaikból sem. Nevük, tanaik s rendszerük rövid pályafutás után elenyészett. Helyét az az uj szellem tölti be, melynek egyik megnyilvánulását mi voltunk szerencsések látni. Végül még csak egyet. A történelmi eseményeket néha megismétlődni látjuk. És az ismétlődéseknél sokszor csak az arány változik. így vagyunk azon túlzó szabadgondolkozó irányzattal is, a amely a maga tetszetős tanaival 10—15 év előtt meghódítani látszott ez országot. Ám a miként a renaissance s a hu- manismus a maga pogány és exclusive aesthaetikai műveltségével utóbb üresnek találta önmagát, s a hitnél és vallásnál kereste menedékét, sőt még reformatiós törekvéseiben is a hit világát kereste, — ügy látjuk szétmálni ami szabadgondolkodóink minden egyesülését és a feledés homályába szállni tetszetős elméleteiket. Mindennél nagyobb bizonyíték erre honunkban, de ha a szakiskolába kerül, sokat eltanul gazdagabb pajtásaitól . . , összehasonlításokat tesz majd és szegény fiút nagyon bántja majd a saját nyomorúsága. — Van valami igaz benne . . . — Azután pajtásaitól olyasmiket is megtanulhat, amihez mi nem nagyon értünk . . . Más nyelven beszél majd ... és te elveszted fölötte minden hatalmadat. . . Amig katonasorba kerül, nem kereshet egy rézgarast sem és ha onnan hazajön, kérdés, hogy kap-e majd állást ? És pénz nélkül maga sem tudja, hogy mibe kezdjen. Lándor mester könyökére támasztotta kezét és fürkészve tekintett feleségére. — Hát mégis . . . mit gondolsz, mi legyen belőle ? — Én azt gondolnám legjobbnak, hogy asztalos lenne belőle, amilyen az édes apja . . . — Látod, erre már en is gondoltam. — Hát mondd őszintén, szerencsétlennek érzed te magadat ? — Nem! Igaz, hogy sokat kell dolgozni . . . — Mindenhol sokat kell dolgozni a mai világban. Hiszen éppen az a baj, hogy mostanság kevés a jó munkás. A fekete kabát nem illik minCsernoch Jánosnak és püspöktársainak diszdoktorrá avatása. Búcsú az öreg esztendőtől. Soha még búcsúzkodás köny- nyebb szívvel nem történt, mint ez a mostani. A babonás 13. szám valóban megfelelt a hozzáfűzött rettegésnek. Siralmasabb, nehezebb esztendőt talán csak az elnyomatás első esztendejében szenvedett a magyar. Nemcsak arról a tizenhárom vármegye lakosságáról van szó, akiket árvíz, égiháború mindenükből kifosztott és most ínséges napokat látnak, a közirgalom keserű kenyerét eszik, — nemcsak ezekről a százezrekre menő családokról van szó, nemcsak a szintén ezrekre menő munkanélküliekről, akiknek karácsony éjszakáján talán elég meleg hajlékuk sem volt, — hanem szó van a kenyérkereső Magyarország minden tagjáról, akit ez az 1913. esztendő oly súlyos gondok elé állított. És nem is hisszük, s nem is merjük megjósolni, hogy azokat a romokat, melyeket az 1913. esztendő itt hagy, — a jövő esztendőben minden szomorú emlékezés nélkül el tudjuk takarítani. Nem hisszük, hogy az idők nehéz járása egyszerre megszűnjék, hiszen olyan nagy gazdasági sebeket ejtett egész Európán a kelet villongása és háborúja, hogy az európai világháború réme ellen állított szuronyerdő milliárdos terheit sínyli a kereső polgárság minden rétege. Nemcsak itthon, nemcsak Európában, hanem az denhová, de munkászubbonyban mindenfelé be lehet jutni! . . . A gyerek kitanulhatna nálad ... te lennél a tanítómestere és a család egyetértése nem lesz megzavarva. Együtt dolgozhattok és együtt tarthatjátok a pihenőt . . . Két esztendő múlva már szépen kereshetne . . . lesz mestersége . . . lesz kenyere . . . — Szent igaz! — Azután felszabadul, ruházkod- hatik tisztességesen . . . megőrzi becsületességét. Vasárnaponként eljár velünk a templomba, egyszóval: együtt maradunk ! Minek nehezítsük hát meg az ő életét és a magunkét is ? — igazad van anyjuk 1 . . . csak aztán a gyerek is úgy akarja . . . * A tizenhárom éves, karcsú termetű, pirospozsgás Jóska fiú egy csomó könyvvel kezében éppen akkor lépett a szobába és tisztességtudóan kezet csókol apjának, anyjának. — Azt mondta a tanító ur, hogy hazahozhatjuk a könyveinket, a juta- lomdij kiosztásáig már semmi dolgunk sem lesz. Az apa szigorúan fia szemébe néz. — Hát a szakiskoláról nem szólott semmit ? A fiú kitérő választ akart adni, de egy pillanatnyi habozás után őszintén bevallotta, hogy nagyon fél a nehéz és hosszadalmas tanulástól. egész világon gazdasági pangás és ennek nyomában szükség és nyomorúság van. Az Amerikából érkező hajók Európa minden kikötő városába hozzák a megcsalódott kivándorlókat. Amerikában sincs munka, az osztrák-magyar konzulátus éppen most adja tudtul, hogy annyira megostromolták a hazautazásra szükséges hajójegyekért, hogy többé senkinek sent szolgálhat. Ennek ellenére ezré vei jönnek haza a magyarok, jelezve, hogy az 1913-ik esztendő Amerikára is meghozta a maga gazdasági válságát és nem egyedül a magyarok balcsillaga ragyog az égen. Öreg esztendő ! Mennyi gondot, aggodalmat és bánatot okoztál nekünk, mily örvendezve búcsúzunk tőled és várjuk jobb reményekkel az újat. „Mi lenne az ember remény nélkül!“ — kiált fel egyik munkájában Eötvös József: valóban, bizonytalan jövőnknek legjobb utrava- lója a remény, mely annál szebb virágot hajt, minél ifjabb annak kebele, kiben a reménység duzzad. És ha elnézem az ágynak esett, reménytelen beteget, akinek bágyadt szeméből mégis a remény sugara tör elő, — végtelen hálával vagyok a Gondviselés iránt, hogy az embernek a nehéz életküzdelemben a reménység vezércsillagát adta. Nagy okunk van kívánni, hogy az öreg esztendő súlyos gondja elmúljon rólunk. Hány embert viselt meg ez az öreg esztendő olyan zordul, hogy talán talpra sem állhat, ha egzisztenciájának ekkora megpróbáltatása várna rá a jövőben! De lehetetlen, hogy ez a gaz— Hát akkor mi szeretnél inkább lenni? — kérdezte fürkészve az öreg. Siri csend támadt a szobában ... A megváltó szó ott lebegett a család feje fölött, de egyik sem meri kiejteni, noha mindnyájuknak a nyelvén fekszik. Jóska elpirult, majd elsápadt és nyugtalankodik. Érzi, hogy egész életének jövendő sorsa ebben a végzetes pillanatban kerül döntés alá ... — Nem szeretnél inkább asztalos lenni, mint az apád ? — kérdi tompított, halk hangon az anya, nehogy fia érzékenységét valahogyan megbántsa. — Magam is erre gondoltam, de nem mertem kimondani, — válaszolta becsületes egyenességgel a fiú. Elhangzott a megváltó szó . . . Jótékony nyugalom szállta meg a család lelkét ... Az anya arca sugárzott a boldogságtól, az apa pedig tulboldog volt a gondolattól, hogy a fia is az ő nyomdokába akar lépni... Az egész jövő biztosnak, szépnek és gondtalannak tűnt fel előttük . . . A fiú pajkosan sarokba vágta könyveit és megkönnyebbülten az asztalhoz ült, apja és anyja közé. És a boldogság, mely már-már távozóban volt, ismét bearanyozta az egyszerű emberek szegényes hajlékát .. .
