Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 1. szám
1914. január 1. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 dasági, ipari és kereskedelmi válság a maga egész hidegségével átmenjen a közeledő új esztendőre, hiszen a reménységnek hajnali sugára mintha bevilágítaná az öreg esztendő utolsó sötét éjszakáit, mintha derengene egy szebb, egy jobb jövő felé. Jöjj boldogabb új esztendő ! Enyhítsed gondjainkat, valósítsd reményeinket, teljesítsd vágyainkat. Ami viszályos magyar nemzetünknek hozzál békét! Hogy jobban szeressük a hazát, semmint gyűlölni tudjuk egymást, mert nem egy politikai hiten vagyunk. Hozzál békét az egész emberiségnek, mert hiszen a múlt esztendő szomorú tapasztalása szerint minden háborút megsinylenek nemcsak a hadakozó felek, hanem azok is, akik tétlenül nézik a véres párviadalt. Hozzál békét az egyeseknek. Hozzál több szeretetet a szivekbe, mely az emberekből távozóban van ! Reménykedő szívvel nézünk a közeledő új esztendő felé, remélve, hogy minden bizonynyal jobb lesz, mint amelyiknek nyomába lép. Bőtermő esztendő kellene nekünk és ennek nyomába nagy gazdasági, ipari és kereskedelmi fellendülés, hogy az erővesztett emberek talpra álljanak, hogy a munkanélküliség nyomasztó gondja és Ínsége megszűnjön. És bár az új esztendő ne látogatna meg csapásokkal, közszerencsétlenségekkel, melyekben oly kérlelhetetlen volt elődje, a most letűnő öreg esztendő! Folyómedrek vize folyna le csendesen, vész nélkül, terhes fellegek vonulnának el kárt nem okozva, hanem megtermékenyítve áldásos esővel az ősi magyar földet, amelyet a bizonytalan időjárás miatt egyre kedvetlenebbül szánt a magyar, foszladozó reményvesztetten: vájjon veritékes munkáját förgeteg és égiháboru nem teszi-e tönkre? Oh add vissza új esztendő régi reményünket; és adj veritékes munkánkra sikert és áldást! Isten, kinek kezében vagyunk valamennyien, — bölcs akaratától függ minden, hogy mi teljesedik az új évre ébredező reményünkből. Azért gyarlóságunk tudatában hozzá emeljük fel tekintetünket és tőle kérjük nemzetünknek ésmindannyiunk- nak az új, a jobb, a boldogabb esztendőt. V ♦A hercegprímás diszdoktorrá avatása. Szombaton, december hó 27.-én délben folyt le dr. Csei'noch János hercegprímás diszdoktorrá avatása az esztergomi hercegpri- mási palota fogadó termében nagy ünnepélyességgel. Az egyetemi tanács K. Kovács Gyula Rektor Magnihkus, Dudek János hittudományi, Preisz Hugó orvoskari, Mágócsy-Dietz Sándor bö csészetkari dékánok, Kiss János prorektor és Margittay Antal egyetemi tanácsjegyző kíséretében az esztergomi vonaton szalonkocsiban érkeztek városunkba déli fél 12 órakor. Az egyetem tanácsát a város ünnepélyesen fogadta a pályaudvaron, hol az egyházi, polgári és katonai hatóságok képviselői is megjelentek. Az egyetemi tanácsot a gyengélkedő polgármester helyett dr. Prokopp Gyula városi főügyész üdvözölte, melyre a rektor válaszolt. Ezután a pályaudvarról a hercegprímás és a város íogatain a primási palotába hajtattak, hol a fogadó teremben díszes előkelő közönség gyülekezett össze, hogy jelen lehessen a ritka szép ünnepi aktuson. A fogadóterem asztalán a gyertyák között álló feszület előtt a koronázási palást, a szent korona, a koronázási kard, a jogar és a birodalmi alma hű utánzatai voltak letéve. A rektor és a dékánok teljes díszben, jelvényeikkel, a város és a megye képviselői diszmagyarban, a főkáptalan jelenlevő tagjai főpapi díszükben valóban festői látványt nyújtottak. A rektor mögött az ezüst pedumot tartották. Miután a jelenlevők elhelyezkedtek a teremben, teljes biborosi díszében megjelent a hercegprímás is és kezdetét vette a doktorráavatási szertartás, melyet a Rektor Magnihkus a következő beszéddel nyitott meg: A rektor beszéde. Főméltóságu Hercegprímás Ur! Kegyelmes Urunk ! Mi a budapesti királyi magyar tudományegyetem rektora s ennek az egyetemnek a dékánjai eljöttünk Főméltóságod színe elé, hogy a theo- lógia doktorává avassuk. Pedig jól tudjuk, hogy Főméltóságod a bécsi egyetemen már mint fiatal pap lett doktorra. És egyetemünk nemcsak nosztrifikálta bécsi diplomáját, de ké sőbb ennek a diplomának alapul vételével a theológiai karunkon még mindig divó bekebelezett doktorságra is érdemesnek találta. Ennek következtében Főméltóságod és egyetemünk között már elég korán szorosabb kapcsolat is létesült. Csakhogy mindez nekünk nem volt elegendő Főméltóságoddal szemben és O Császári és Apostoli Királyi Felségének külön engedelméből eljöttünk, hogy a theológia doktorává avassuk honeris causa vagyis tisztelet megadása okából. E címen Főméltóságoddal szemben bennünket eddi- gelé más egyetem nem előzött meg. Ennek jóleső tudatában járulunk Főméltóságod színe elé, akiben Pázmány Péternek, a legnagyobb magyar prímásnak, egyetemünk alapilójának utódját tiszteljük. El is hoztuk magunkkal azt a valamennyi doktorunk előtt jól ismert ezüstös nagy rektori botot (pedum), amely nélkül ma sincs nálunk az egyetemen doktorrá avatas. Ez az a becses emlék, melynek pajzsáról a Boldogságos Szűznek, Magyarország Patronájának ékes alakja tekint le ránk. Még abból az időből való, melyben egyetem es egyház sokkal jobban fonódtak össze, abból az időből, melyben a doktorátus intézményét az egyház becsülte a legtöbbre. Mielőtt Főméltóságodat tiszteletbeli theológiai doktorunkká avatnók, iól esik kijelentenünk, hogy az élet azokat a nagy reményeket fényesen igazolta, melyek fiatal korában kiérdemelt doktorságához fűződtek. Különösen meghajtunk egyházkormányzati nagy képességei előtt. Ezek a képességek már több ideje kipróbálták. Eleinte Főméltóságod az egyházi kormányzás terén Simor Janos hercegprímás oldalán működött. Utóbb Csanádi püspök, később kalocsai érsek lett. De a praxis közepette a tudomány műveléséről sem feledkezett meg soha. Különösen korábban szívesen kereste fel mint munkatárs az egyházi irodalom berkeit is. Ezzel is tanúsítani méltóztatott azt, hogy mindenkor igazan szerette a pályáját, melyen az egyházért küzdeni is tudott, ha úgy kellett. Végül Főméltóságod Kalocsáról ide Esztergomba jött vissza, mint már az ország hercegprímása, ki a magyar katholikus egyház feje és az ország első digni- tariusa. Mindezek láttára mi sem maradhattunk tétlenül. Elhoztuk azt, amit egyedül adhatunk, a tiszteletbeli doktorságot. Abban az esztendőben tesszük ezt, amelyben az egesz katholikus világ annak tizenhatszázados emlékét üli, hogy 313-ban Nagy Konstantin római császár hires milánói ediktu- mával a keresztény vallást minden nyomás alól felszabadította és jogi személyiségét elismerve szabaddá tette annak tudatában, hogy elődjének, Diokle- ciánnak nagy adminisztratív reformjai sem voltak képesek a korhadt birodalmat megmenteni. Ebből a válságból mentette ki a római birodalmat a milánói ediktum, mely a világ históriájának egészen uj irányt adott. A birodalom szervezetébe a kereszténység éltető erejét vitte bele. A kereszt az egész vonalon győzedelmeskedett. Így aztán az antik kultúra sem ment veszendőbe. Az egyház közvetítésével öröklődött át. A kereszténység a milánói ediktum óta is nem egy nemzeti létet mentett meg. Mi magyarok is a kereszténységnek köszönhetjük azt, hogy ebben a hazában megmaradtunk. Azt a munkát, melyet birodalmában Nagy Konstantin végzett, ránk magyarokra vonatkozólag Szent István végezte — innét Esztergomból. Mi az egyetem nevében éppen azért jöttünk éppen ide, hogy históriai talajon állva, históriai ihlettől teli szívvel teljesítsük Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége engedelmével kötelességünket. Ihlessen meg bennünket itt Esztergomban Szent István kápolnájának közvetetlen közelében, hol annyit imádkozott értünk magyarokért az ő szelleme, az apostoli magyar királyság megalapítójának szelleme. Ettől az érzéstől áthatva avatjuk Főméltóságodat itt Esztergomban tiszteletbeli doktorunkká. A diplomát is ennek megfelelőleg keltezzük és adjuk ki. Nekünk úgy tűnik fel, hogy az isteni Gondviselés Főméltóságodat éppen azért adta prímásunkul, hogy hazánk á haladas útjait a keresztény alapok veszélyeztetése nélkül járhassa minden hazafinak igaz örömére. Haladni pedig csak úgy haladhatunk, ha az országban békés állapotok lesznek. A magyar prímásnak állásánál fogva mindig az volt a magasztos hivatasa, hogy a béke olajágával a kezeben a béke útjait egyengesse. Erre Főméltóságodat lelki tulajdonságai kiválólag képesítik. De ne feledkezzek meg rólunk, a budapesti egyetemről se. Bennünket a magyar prímással történelmi kapcsok fűznek egybe. Fogadja kezünkből kegyesen Főméltóságod magyar egyetem adta diplomáját. Isten sokáig éltesse. E beszédre, melyet több Ízben szakított félbe a közönség éljenzése, a hercegprímás a következőket válaszolta: A hercegprímás beszéde. Élénk örömet okozott nekem a kir. magyar tud. egyetem kitüntető figyelme, hogy az egyház szabadsá gának ezerhatszáz eves jubileuma alkalmából diszdoktorai közé sorozni s ü császári és apostoli királyi Felségének magas engedélyével diszdoktorrá avatni méltóztatott. Örömömet növelte azon körülmény, hogy az ünnepélyes aktus az ország prímásainak és esztergomi érsekeknek székhelyén, Szent István királyunk születéshelyén ment végbe. Tanulmányaimat ugyan a bécsi egyetemen végeztem, de engem azért kora ifjúságomtól fogva a kegyeletnek különös köteléke fűz a budapesti egyetemhez, mert sokáig az volt ifjú lelkemnek álma és ambíciója, hogy valaha budapesti egyetemi tanár lehessek. Lelkesedéssel kezdtem a tudománynak élni s azon tényben, hogy a hittudományi kari csakhamar bekebelezett hittudóra- sorába igtatott, álmaim megvalósításának bizonyos előhírnökét véltem láthatni ; azonban az isteni gondviselés elszólitott a szorosan vett tudományos pályától s az egyházi közigazgatás terére hivott. Azért azonban híven a pap hivatásához és híven a Szentirás szavaihoz — a pap ajkai őrzik a tudományt — szívesen, de szükségszerűen is foglalkoztam a tudománnyal s mindig bizonyos irigységgel néztem azokra, akik az emberi lélek egyik legnemesebb szenvedélyének, a tudományvágynak hódolhatnak. Majdnem négyévtizedes közpályám után az apostoli Szentszék és a fölséges magyar király kegye ér- demetlenül azoknak a székébe emelt, akik bőkezűségükkel a kir. magyar tudományegyetemet megalapították. Pázmány Péter, Lósy Imre és Lip- pay György utódja lettem. E halhatatlan emlékű elődök mintegy megcáfolták a történelem tapasztalatát, hogy inter anna silent musae, mert a magyar nemzet legsúlyosabb megpróbáltatásának idején emeltek a magyar tudománynak szentélyt, a mag var tudományegyetemet. Tudták, hogy a nemzetnek nemcsak fiainak erős karjara, hanem a tudomány fegyvereire is van szüksége. Azóta az egyetem állami kezelésbe ment át, de azért csorbítatlan fénnyel és az alapítók dicsősége és a magyar nemzet hálás szeretetének erős szálaival tovább szövődik az a belső viszony, amely Magyarország hercegprímásait, mint az alapítók utódait, a legrégibb és legelső magyar tudományos intézethez fűzi. Ennek a kegyeletes viszonynak megnyilvánulását látom abban, hogy a kir. magyar tudományegyetem a kath. egyház világtörténelmi ünnepén megemlékezett rólam és a magyar püspöki karnak több tagjáról s
