Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 2. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. január 5. gesen szokták őt alamizsnáért a lakásán fölkeresni. Ilyenkor mindegyiknek kijárt a szives arc, a biztató szó, meg a fényes „hatos.“ Egyik alkalommal azonban annyian jelentek meg ajtaja előtt, hogy a szives arc és biztató szavak mellett a legeslegutolsó „hatosa“ is elfogyott, holott még egy fogyatékos ruháju kéregető tartotta feléje remegő csontos kezeit. S az Isten szive szerint való pap latva a ki nem elégitettet, egy percig sem habozott: bement a szobájába, levetette reverendáját s kihozva; ,,Minden pénzem elfogyott, mást nem adhatok felebarátom“ szavakkal nyújtotta át a könnyező szegénynek. Mondják, hogy a megajándékozott akkor letérdelt előtte s meghatottságában kezeit ég felé emelve igy fohászkodott fel: ,,Isten, ki mindent látsz és tudsz, áldd meg ezt a lelkiatyát, emeld föl a legmagasabbra, hogy százezerén ismerhessék meg jóságos szivét!“ És — amint tudjuk —az Isten meg is hallgatta a koldus fohászát, mert valóban százeze- rek, sőt milliók ismerhették meg azt a jóságosán jó szivet... Vájjon Vaszary egyéniségének csak fogyatékos ismeretével is föl tudná-e valaki komolyan tenni, hogy ez az égáldotta ember, kinek szive mindenki számára nyitva volt, csak éppen székvárosa lakossága iránt maradt volna zárva, hidegen ? Föl tudná-e tenni, hogy kifogyhatatlan jótékonyságai közt csupán azzal a várossal szemben lett volna szűkmarkú, melyhez az állásbeli köteléken kívül még férfi korának legszebb emlékei is fűzték ? Szó sincs róla! Ez garázda és vérengző ; az orosz magában morgó és bosszúálló. A feleség a magyarnak és a tótnak fele segítség; a svábnak szolgáló ; az oláhnak verekedő társ; az orosznak és a rácnak házi állat Ha csalni akar a magyar és a tót, dicsér; a sváb szolgálatát ajánlja; az oláh barátnak vallja, az orosz ostobának, a rác alázatosnak tetteti magát; a cigány furcsálkodik. Büszke a magyar, ha szép lován ülhet; a tót ha urakkal társalkodha- tik ; a sváb, ha nádpálcával sétálhat; az oláh, ha fényes baltát villogtathat; az orosz, ha egyházfiságra felhághat; a cigány, ha veres nadrágra szert tehet. A megbántást a magyar hamar el tudja feledni; a sváb és a tót nehezen ; az oláh soha sem; az orosz mindig kocódik. A szepesi német fejérnép igen szereti a virágokat; a sopronyi éppen nem. Utazásairól tud a tót sokat beszél- leni: mit látott és mit nem látott; de a magyar majd semmit sem; a német belé szúr fecsegésébe néha-néha, ha ivott, egy-két anekdotát az utazásából. Mezítláb legjobban szeret járni az orosz; a magyarnak csizma kell; a tótnak bocskor; a németnek 2 csizma még lélektanilag se lehetséges! A tények pedig kiálltóan ellene- mondanak az ilyetén könnyelmű föltevésnek. Mert ugyan hát vegyük szemügyre : mit beszélnek a való tények? Mily mértékben éreztette Vaszary állandó távolléte dacára székvárosával szivének melegét ? Melyek azok az adományok, melyeket jószágigaz- gatóságaval évről-évre kiutaltatott Esztergom város kulturális, vagy jótékony intézményeinek és szegényeinek. Előre bocsátjuk, hogy adataink a leghitelesebbek, mert magától a jószágigazgatójától szereztük be őket. Kereken szólva : nem kevesebb mint ötvenezer korona volt az az összeg, amelyet Vaszary évenként készpénzben és terményekben juttatott székvárosának. Állandó jellegű adományainak fő tételei a következők: 1) Esztergom város szegényalapja: 4000 K. 2) Vöröskereszt kórház : 3000 K. 3) Kolos kórház : 2000 K. 4) A vízivárosi apácáktól vezetett deákasztalnál 12 tanulóért, egyenként 200 K.-val, ösz- szesen: 2400 K. 5) 20 leány tartásdija a vízivárosi apácáknál, egyenként 400 K.-val, összesen : 8000 K. 6) 7 tanuló élelmezése ar primási konyhán, egyenként csak 200 Koronával, összesen: 1400 K. 7) Külömböző jótékony egyleteknek s intézményeknek évenként kiosztott körülbelül 2000 méter tűzifa, méterjét átlagosan csak 7 K.-val számítva, összesen : 14000 K. 8) Kegyelemdijak, családok is kellenne: a zsidó pedig papucsban jár. Igen ritka a magyar, aki orvosnak vagy ingenieurnek szánná magát, de borbélylegényeknek legalkalmasabbak a magyar fiuk; az orvosok és földmérők az egész országban majdnem merő tótok és németek, mert ahhoz sok kell [persze ez száz évvel ezelőtt volt!] Ha a magyar valamit megtagad, amire nem köteles, szelídséggel, de egyszersmind egyenesen szól: Uram, nem lehet! — A tót mintegy siránkozva felel, hogy bizony Isten, meg nem teheti; az orosz sokáig hallgat, de utoljára mint egy álmából felébredt, hirtelen kiejti: Ba! — s ebből áll annak egész megbizonyitása, hogy abból semmi sem lehet; a sváb mintegy veszekedve felel: Kon nit I Kon nit! — Az oláh erősen állítja, hogy nem lehet; a rác csóválja a fejét. A magyar csak huszár szeret lenni; a tót is inkább lovagol; de az orosz fél a lótól, nem is lehet őtet jobban megijeszteni, mint azzal a fenyegetéssel, hogy huszárnak kell lennie; a németet gyalog katonának és pattantyúsnak teremtette az Isten; a zsidót pedig szekerésznek, mert kurázsija a fegyverhez nincsen. A magyar könnyen kineveti a más nemzetbeli embert, ha ez hibáés egyesek állandó segítései készpénzben és terményekben 8000 K. 9) Az óvónő-képző évi segítése: 8000 K. Ha most már számításba vesszük, hogy Vaszary 21 évig volt prímás, amely idő alatt Esztergom lakossága csekély eltérésekkel szakadatlanul élvezte ezen adományokat, hát meg kell állapítanunk, hogy a lemondott föpász[or kereken 1,000.000 ko- ronányi jótevő adományt juttatott székvárosának. És ebbe tud- tunkkal nincsenek beleszámítva rendkívüli és alkalmi adományai, aminőket még a legutóbbi karácsonykor is olvashattunk a helyi lapokban (például: a Kath. Legényegyesületnek: 400 K ;a Sz. Erzsébet egyletnek : 200 K. a Kolos kórházi irg. nővéreknek: 100 K.; szegény iskolás gyermekeknek : 200 K.) Titkos adományairól ne is szóljunk! Nem szabad továbbá azt sem kifelednünk, hogy Vaszary a nevéről nevezett városi kórház építéséhez 50.000, a főgimnázium újjáépítéséhez 20.000 és a vízivárosi lányiskola kibővítéséhez 10.000 koronával járult. S végül illik-e hallatlanra vennünk, hogy a dunai állandó hid létesítésekor 7000 K. évi hid- vámjövedelemről mondott le székvárosa érdekében ? Vagyis mindent összevéve : a kétségbe nem vonható végső eredmény az, hogy Vaszary Kolos 2 évtizedes primássága alatt egy millió koronánál jóval nagyobb összegű jótéteményben részesítette Esztergom város lakosságát. Mutasson nekünk bárki az eddigi prímások közül — nem mondunk sokat! — csak hármat, san beszél magyarul, úgy a német is; de a tót és az oláh segít rajta, amennyire lehet. Az oláh hamar megtanulja, ami a jobb Ízlésű élethez tartozik, de házába visszatérvén, szint oly hamar elfelejt megint mindent és visszabukik előbbi durvaságába; a tót is hamar tanul, de nem felejt könnyen; a németet szörnyű nehéz kiművelni, de ha azt egyszer elérte, megragad rajta. Játszószine egyedül csak a magyarnak és a németnek vagyon hazánkban ; a tót pimperlével gyönyörködtetik néha-néha; a többi nemzet nem is tudja, mi az. A muzsikához legalkalmasabb talentummal bir a cigány, utána a tót; a többi nem is esméri a hegedűt, de énekelnek inkább.“ Eddig tartanak Csaplovicsnak ethnographiai aprólékos, egybevető észrevételei. Csak sajnálnunk lehet, hogy ötletes elmefuttatását nem folytatta tovább, mert ily jószemű, boncoló eszű s derűs kedélyű tudós embernek talpraesett megállapításait olvasni egyaránt tanulságos és szórakoztató dolog. Azt pedig ki tagadhatná, hogy a megállapítások témája époly aktuális ma is, mint száz esztendővel ezelőtt volt. kik ennyi jót tettek vala e várossal ! És ti, Esztergom polgárai, ti hallgattok ? Vagy alig van a távozóhoz néhány hűvös szavatok ? Megelégesztek avval a rövid és hideg bucsufelirattal, mellyel a városi tanács oly könnyű szívvel mondott isten- hozzádot a ti áldott főpásztorotoknak s nagyszivű jótevőtöknek ? Hogyha már az illendőség szerint küldöttséggel nem búcsúztatok el tőle, legalább egy ünnepi közgyűlésen nem tehettetek volna tanúságot róla, hogy a hálának, a nemes szivek e legsajátosabb virágának van talaja szivetekben? Vagy nem volna? — Alig tudjuk elhinni! Másoknak ismertünk eddig benneteket! Hadd juttassunk csak eszetekbe valamit ! Mikor Vaszary ellen az ujság- beli nemtelen támadások megindultak, egyebek közt a Népszava, a katholikus vallásnak és papságnak ez az esküdt ellensége is hirt adott róluk. Azt a kijelentést tette, hogy jóllehet neki nagy oka volna örülni rajta, hogy sárral dobálják a kath. egyház legfőbb papját, de megbotránkozva vesz róla mégis tudomást, mert mindenkinek meg kellene csókolnia kezét annak a Vaszarynak, ki mindenét kiosztja az éhezők és szegények között. Értsétek meg Esztergom po- gárai: a vallástalan Népszava tette ezt a tanúvallomást ártatlanul kövezett főpásztorotokról ! Nemérzitek-e,hogy a „mindenki“ közt ti foglaljátok el az első helyeket? Nektek illenék legforróbban és legszomorúbban csókolnotok azt a fölkent jobbot, mely adományait zajtalanul ugyan, de oly pazarul szórta reátok! Nektek kellene legiga- zabb könnyeket ejtenetek atyátoknak égbekiáltóan szomorú távozásán! És ti megindulás nélkül néztek utána? Még a süvegeteket is alig emelitek meg búcsúszavára ? Jól tudjuk: ti sem vagytok kivétel a pogány bölcsnek, Aristote- lesznek azon örökigaz mondása alól, hogy — a jótevő jobban szereti a lekötelezettet, mint a lekötelezett a jótevőt; mindamellett ha nagy jótevőtöket nem élitek is fel szeretettel, legalább hálátoknak a vett jótéteményekhez mért formájával enyhíthetnétek tömérdek lekötelezettjének rut háládatlansá- gán való méltó keserűségét ! Hadd látná az élve eltemetett, hogy székvárosának polgársága nem tartott azokkal, kik a legrútabb emberi viszonzással fizettek neki mérhetetlen jóságaiért ! Fájdalmas részvéttel száll bucsusóhajunk az elhagyott
