Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 88. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 88. szám. Vasárnap, november 9. POUT!HR! és TRR5RDRLMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DK GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMUNKATARS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Birtokelosztódás. Az országunkban utazó idegeneknek sokszor feltűnt már s ezután is sokszor fel íog még tűnni a földbirtokoknak aránytalan elosztása. Talán az egy Oroszországot leszámítva, nincs ország Európában, ahol akkora birtoktestek volnának egy-egy tagban, s ahol a kís- birtokok oly nevetségesen apró : szalag- és nyúlfarknyi darabokra volna felosztva, mint nálunk, Magyarországon. A gyorsvonat igen sok helyt negyed vagy félóráig, sőt több ideig is robog csupa nagybirtokokon keresztül; holott tömérdek falu mozaikszeréi hatarát alig egy-két perc alatt elhagyja. Akárhány községnek határa annyira körül van véve latifundiumokkal, hogy lehetetlen tovább terjeszkedniük, szaporodjék bár lakosságuk még annyi százzal vagy ezerrel. Aki pedig ezt a csodálatos, kiáltóan aránytalan birtokelosz- tódást csak a nemzetiségi megyékben keresné, nagyon csalódnék. Nem csupán Árva, Mármaros, Hunyad stb. idegen lakosságú megyékben ilyen a helyzet. így van a legma- gyarabb, legtősgyökeresebb tájakon is: óriási birtoktestek egyrészt, szigetképpen körülvett csip-csup földdarabocskák másrészt. A nemzetgazdasághoz valamit konyító idegeneknek szem ük-szájuk eláll a feudális korra emlékeztető ilyetén birtokaránytalanság láttára. A hazai gondolkodó elmék és igazságosan érző szivek pedig elszomorodva töprengenek a szerencsétlenül tagolt ős-örökségen s aggódva kérdik: mikor lesz ennek a ránkhagyott gordiusi csomónak helyes megoldása; mikor éled a magyar nemzet annak tudatára, hogy ily birtok-ellentétek mellett lehetetlen lépést tartania a művelt népek harmonikus gazdasági haladásával ? Hogy semmi félreértés ne legyen, kereken kijelentem, hogy mikor az országunkbeli borzasztóan aránytalan s kirívóan igazságtalan birtokelosztás ellen adom le nyílt szavazatomat, korántsem teszem azzal a titkos szándékkal, hogy a nagybirtokok létalapját ingassam. Nem, én a nagybirtokok létjogosultságát nem akarom megtagadni; de igenis szót emelek — ha még oly gyönge is a szavam — egyrészt a nagybirtokoknak országunkban való páratlan túlsága, másrészt közgazdasági fejlődésünket megkötő szerencsetlen szétosztása miatt. Isten átka rajtunk, hogy a semmiféle törvénnyel és erőszakkal el nem némitható közjogi sérelmek és a hydra-fe- jekként folyton kiújuló katonai követelések annyira lefoglalják országgyűlésünk munkakörét, hogy egy egészséges modern birtokpolitika kezdésére s folytatására nincs, nincs nem is lesz egyhamar érkezése. De ez az áldatlan helyzet nem tarthat vissza bennünket attól, hogy az igazságosabb, szebb és gyümölcsözőbb jövő után ne sóhajtozzunk; hogy Magyarország gazdasági életének átteremtéséről terveket ne szőjünk. Csak a latifundiumok tulajdonába véletlenül beleszületett némely vakok és a minden sorral megelégedő együgyüek „Esztogom es Vidéke“ tárcája. Kontár újságíró. (Vidéki árnykép.) Irta: dr. Kőrösy László. (Folytatás.) — Már most én leszek a kérdőjel ! — szólt a principális gőgösen — Miért nem törleszti a nálam megjelent „Nótafa“ verskötete kész költségeit? Mért nem fizet most, mielőtt hosszabb időre eltűnik? — Kérdésre kérdés ? Semmi vagy nem lenni ? Enni vagy nem enni ? Inni vagy szomjazni ? — Tudja mit, nézzen valami ir- noki állás után. — Költői áliás ez? — Nem, hanem az okosság kezdete. — Micsoda: okosság? Tudja mi az okosság ? Kérdezzem a vakot mi a világosság ? Kérdezzem a süketet mi az okosság ? Tudja-e, hogy szegény mamám mindennap homlokon csókol, mikor valami új költeményt irok? Tudja is maga, hogy hat ideálom rajong legújabb verseimért ? Ir- noki állás ? Kompromittálhatom magam ilyen undok foglalkozással ? — Tudja mit? Beszéljünk okosan ! írjon holnapra oly verses vezércikket, azután rimes újdonságokat és rimes hirdetéseket. Akkor még három évig is elvárok a Nótafa költségére. Verses vezércikket? Nem pipált eddig még senkifia ilyet ebben a fészekben ! Rimes híreket ? Kivágom a rezet! Még gyászjelentést is meg tudnék rímelni. De hirdetést, hirdetést, hirdetést ? — Lássa, minden rimes hirdetésért egy koronát fizetek. így kétszáz-háromszáz rimes hirdetés letör- leszti lassan a Nótafa számláját. — Micsoda maga ? Szerkesztő vagy géniusz ? — Mindakettő. —- Irhatok rögtön százat? — Egyelőre csak öt fér el a holnaputáni számban. — Utalványozzon ki előbb öt cigarettát, igen, vagy nem ? — Igen. Egyelőre egyet. — Mi legyen az első rimes hirdetés tárgya ? — Lapunk uj előfizetése, persze modern formájú ajánlással. — És a második? —- Verseny. Többféle. Például szőlőverseny. A ki a legnagyobb fürtöt hozza terméséből a szerkesztőségbe, az a zsűritől tiz koronát kap. Tiszta haszon: hat puttony. Vagy: krumpli vagy tojás verseny három heti terminussal és az egész vármegyét reklamirozva. De lehet okosság verseny is. Ki a legokosabb, ki a legbutább városunkban ? — A harmadik ? — Ki a legokosabb nő a vármegyénkben ? Az olvasók szavazójoga. , — És a negyedik ? — Hogy melyik a legjobb vidéki lap hazánkban ? Persze, hogy a mienk. — És az ötödik ? — Dicsőffy Aladár el nem kelt ötszáz kötetének egészen uj reklám. Ez az első öt hirdetés öt koronát jövedelmezne. Érti? — Adna előlegbe egy koronát ? — Ha mindjárt hozzá fog lapunk dicsőítő hirdetéséhez. — De honnan merítsek ihletet ? — Tessék egy pohár szilvo- rium ! — Cigaretta nélkül ? — Tréfa nélkül. És a lélekkufár az íróasztal fiókjából kiveszi a szilvoriumos üveget és a doboz cigarettát. Dicsőffy Aladár elfoglalja az asztalt. A szerkesztő nem akarja zavarni, tehát óvatosan ráfordítja és zsebrevágja a kulcsot az iroda ajtajáról és nesztelenül eltűnik a csigalépcsőn az alvilágba. A lap mindenese és a város senkije előbb előkotorász egy piszkos kutyanyelvet. Az óriási kalamárisba belemártja a tollát. Pislogó szemei azonban egyszerre meg merevednek. Az irópapirok között egy arcképet lát. Valami vándorművésznő. Lehet, hogy recitatornő, lehet, hogy orfeuménekesnő. Tehát lehet, hogy uj ideál. Az ilyen vendégszereplőket megszokták előzni nagyszerűen idealizált arcképük — még a zuglapoknál is. Az érdekes lelet annyira meglepte a fiatal embert, hogy tolla hegyéről kövér tintacsöpp ömlött a papirosra. Furcsa víziló keletkezett a kéziraton. De Dicsőffy Aladár most nem a hirdetésén, hanem egy újabb kalandján töri a fejét és merészen megbámulja az ismeretlent. — Ki vagy, oh ismeretlen múzsám ? — rebegte végre mosolyogva is meg szepegve is. A hölgy igen bizalmasan kacérkodott léhűtőjére. Több se kellett neki. Dicsőffy fölemeli a szilvoriumos üveget, odakoccintja az arcképre és olyan szenvedélyesen iszik múzsája egészségére, mint a csap. A szilvorium ihlete inkább fel-
