Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 9. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 9. szám. Csütörtök, január 30. POUTmi és TRRSfíDfíLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ♦ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: FOMUNKATARS: DK GRÓH JÓZSEF DR- KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Öröm az ürömben. Az ürömnek szinültig telt kelyhei után, melyeket az évek óta tartó politikai zűrzavar s az egyre jobban elmérgesedő pártos gyűlölködés nyújtott nemzetünk finomabb lelkű jobbjainak, üdítő áldásképpen jött a múlt év vége felé az az örvendetes meglepetés, hogy népünk az 1911. éveleji nép- számlálás feldolgozott adatai szerint minden külső ellenségeinktől s a belső pártvillongásoktól szenvedte csapások dacára is, a Gondviselés kegyelme folytán az utolsó évtizedben feltűnően megerősödött. A statisztika számrengetegei mellett rendesen, közömbösen vagy kétkedve szokott elhaladni az emberek többsége. Száraz tudománynak is tartják, meg nem is nagyon hisznek neki. Még az újságok is megelégszenek avval, hogy egy-két érdekesebb eredményét közzéteszik s kicsinylő megjegyzésekkel rövidesen elintézik. Pedig a mélyebben járó elmék tisztában vannak vele: mennyire helytelen ez a sommás eljárás! A modern tudásnak, az újkori haladásnak kétségtelenül egyik legbiztosabb támasztéka és útmutatója a statisztika. Mint minden emberi találmánynak, úgy ennek is vannak hibái és hiányai; de összefoglaló ered ményei mindamellett becses adalékai a mindenből okulni vágyó modern kulturtörekvé- seknek. Ily becses adalékok ránk nézve az 1911. év elején végzett népszámlálás feldolgozott s nemrég közzétett eredményei. Valóságos üdítő öröm a közel múlt és a jelen keserű üröm- kelyhei közepeit a nemzet jövőjén aggódó nemesebb lelkek- re nézve ! A napilapok, a pártindulatok dúló zivatarában alig vettek róla valamelyes tudomást; de mi visszatérünk rájuk, mert oda akarjuk kiáltani a csügge- dőknek : Ne essetek kétségbe, térjen vissza munkás bizodalmatok, mert ime minden ellenséges erőszakos megakasztás dacára nemzetünk számban és erőben egyaránt gyarapodik! Igen, az 1911. éveleji népszámlálás bizton igazolja, hogy a magyarság Sz. István birodalmában mind belső terjeszkedő (pro- pagativ) erejénél .fogva, mind kultúrájának beolvasztó hatalmával nagy arányokban fejlődik s mind jobban -eléri azt a számbeli túlsúlyt, mely államunk magyar nemzeti jellegéhez okvetlenül szükséges. A magyar birodalomnak 20 millió 886 ezer lakosából immár 10 millió ö 0 ezer a magyar anyanyelvű. Akkora szám, amekkoráról néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem igen mertünk! Az 1880. esztendőben még csak 6 millió 445 ezer volt a magyar anyanyelvűek száma ; tehár 30 év alatt 3 millió 600 ezerrel, vagyis 559 %-kal szaporodtunk, mialatt a hazai nem magyar ajkúak szaporodása csak 18 8 % volt. Látnivaló, hogy a magyar ajknak szaporodása 3 évtized alatt- éppen háromszor olyan erős volt, mint a nem magyar ajkn- aké. Mig 1880-ban csak 41'2 % volt magyar anyanyelvű az egész magyar birodalomban (a társországokat is beleértve !), addig 1910-ben már 48A % ; magában az anyaországban pedig ugyanazon idő alatt 46’6 °/o-ról 54-5 %-ra emelkedett. Jelenleg tehát ez egész magyar „Esztogom és Vidéke“ tárcája, Öreg cseléd. — Szegedi kép. — Valamikor a tanyában télen is eleven volt az élet, bár a télen a gazda a hosszú éjszakák és rövid, homályos nappalok elől a városba óvakodik. Kitekintés csak olykor van, ha a pincében a borokat át kell fejteni, vagy ha a törkölypálinka főzése megindul. Az mindkettő fontos és érdemes dolog, gazda nélkül meg nem is történhet, de bizony máskor, téli időben heteken át sincs odakint mit keresni. De azért csak volt ott mozgás és élet, mert kint lakott Tóni, a kapás. Feleségestül, gyerekestül, lányostul. A cseléd olyankor éli világát, mikor nincsen munka, legfeljebb rőzse- apritás, a néhány jószág ellátása, meg tisztogatás és rendben tartása a holmiknak, hogyha már ilyen időben a gazdaság nem szaporodik is, legalább ne pusztuljon. Azonfelül aztán leölik a malacot, ha van, mert ha nincs, akkor nem ölik le. Egy kis tort is szokás csapni. Másrészt ők elmennek másfelé torokra. Szombaton a lányok a szoknyákat vasalják, amiben vasárnap a csárdába mennek táncolni. A gyermek az iskolába jár; reggel elmegy, csak este ér haza, ebedet ott tarisznyazván mert távo- los kissé az iskola. Este hazajön s akkor olvas a könyvből. Az öreg ember életének egyedül a téli idők között mi haszna volna, s neki miben lehetne kedvtelése? Ha jól keressük, bizony semmiben sem lenne. Csak úgy busongna, lógna erre-arra, emlékezve a régi dolgokról, a taliánokról, kikkel hadakat folytatott régente s Venéciáról, melyben szolgálta a császárt, mikor még Ve- nécia a némethez volt tartozandó. De nem maradt mégsem egészen egyedül, mert történt, hogy tanyára kikerült a Palkó. Szerfölött sajátságos életsorsu ember ez a Palkó. Valaha kereskedő volt, jómódú bőrkereskedő, amúgy származására nézve bolgár. Egy napon aztán tönkrement, a boltot be keílett csukni, s ő maga minden tartozását becsülettel megfizetni óhajtván, egy árva krajcár nem sok, de még annyi sem maradt a zsebében. Mindebbe egészen rendén belenyugodott és más foglalkozást -keresvén, beszegődött cselédnek. Olyan bizalmas mindenesnek a ház körül, aki rendben tartja az udvart, pincét és fáskamrát, ért a piacozáshoz, tud almát árulni és megnyúzza a nyulat. Ilyen életben volt azután hosszú és sok esztendőkön átal, dolgát mindig szorgosan és becsülettel vegezte, kedvetlenségek és régi emlékek nem bántották; olykor beborozott s ilyenkor maga elé meredve a földre, gondolkozott és igen jóizű- ket nevetett hozzá. Csak későbben, amint öregedett kezdte gyötörni a bánat; ekkor történt meg vele, hogy a pálinkához folyamodott s utóbb teljesen rabja is lett. Már nem birt elmenni az utcán a pálinkásboltok előtt, hogy be ne térjen : húzta befelé a pálinkáshordók szaga. Garasait arra áldozta, az étel nem kellett, a legjobb utón volt arra, hogy hamarosan elpatkoljon bajában. Már hasznát se igen lehetett venni: ha korholták ? mennél jobban korholták, annál jobban nevetett. Az öreg cseléd megmentésére nem mutatkozott más mód, mint száműzni kellett a tanyára. Ott pálinka nincs, ha van, lakat alatt van; hitelbe se lehet venni, pénz pedig a kezéhez nem jutott. Lehetett volna ugyan, hogy csakúgy belepusztul a méreg elvonásába, mint belepusztult volna magába a méregbe, de nem igy történt. Elszokott a pálinkától, beleszeretett a tanyai kút édes vizébe, lesoványodott csontjaira apránként húst is szedett, s ma megint a régi, vidám, dolgos Palkó. A kúra teljesen bevált. Ekép egy7 helyett két öreg van a tanyában s egy szobában ketten igyen csak elférnek. Ők egymással szemben bizonyos kötelességeket vállalnak magukra, egyben bizonyos jogokat élveznek, mint ahogy ez dukál is. Meg van állapitva, hogy a szoba seprése, a lámpa tisztántartása mely napokon kire tartozik. E dolgokban igen szigorú rend van. Például Palkó a szakácsnő, ellenben az öreg Tóni a szobalány. Ez úgy értelmezendő, hogy Palkó főzi meg az ébédet, ellenben az asztalt meg nem terítené magáért a kerek világért sem, miután az a Tóni dolga. Az ebédet egész rendben megfőzi a szabadtüzes konyhán, s akkor Tónit felkeresi: — Kész az ebéd, igyekezzen teríteni. S a vén ember, aki valaha pie- montiakat és franciákat szedegetett a szuronya hegyére, siet villákat tisztogatni az ebédhez,
