Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 80. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 80. szám. Vasárnap, október 12. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FOMUNKATARS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Önuralom hiánya Sok szó esik egy idő óta parlamentben és parlamenten kívül az önuralomról. Kormánypárt és ellenzék kölcsönösen ennek hiányával vádolja egymást. Nem is alaptalanul! Mert akármelyik félre tekintünk, sajnosán kell megállapítanunk, hogy nem a higgadt józanság, hanem a haragos indulat vezeti mindkettőt a törvényhozói kötelesség teljesítésében. Az önuralomnak szüntelen hiánya mutatkozik jóideje mind a törvények alkotásában, mind a törvényalkotás ellenőrzésében. A vezérek semmivel sem jobbak a nyájnál; sőt maguk adnak példát az indulatosságra. Az eredmény természetesen gyűlölködés, agyarkodás, feleselés, piszkolódás, bírókra gyür- kőzés, se ide — se oda nem mozdulás, mert a jelszó mindig egy és ugyanaz, a ma- gyarmiskás: ki a legény a csárdában ! Azt a külföld is elismeri nemzetünkről, hogy nem közönséges politikai érzékkel van megáldva. A bécsi Reichsratban pedig legnagyobb ellenségeink hirdették nem egy alkalommal: mily kiváló politikusok kerültek és kerülnek ki tájunkból minden időben. Valóban a magyarság soha sem szűkölködött elsőrendű politikai tehetségek nélkül. Ám bármely kor vezető politikusait tekintjük, majd valamennyinél találunk egy igen nagy fogyatkozást : az önuralomnak hiányát. Hogy nemzeti önállóságunk kivívásában eleddig nagyobb sikereket nem értünk el, kétségkívül jórészt ennek a hiánynak rovására Írhatjuk. Még pedig gravaminális (sérelmi) és megalkuvó politikusaink önuralmának hiányáéra egyaránt ! Sok elszomorító történeti bizonysággal lehetne ezt igazolni az élethalál-harcainkból. Könnyen válogathatnánk mind a régebbi, mind az újabb ta- nuságtételek között. De nem akarunk céltalan szószapori- tásba esni, ezért csupán két szembeszökő bizonyító adatra hivatkozunk a legújabb kórból. Ismert dolog, hogy a koalíciót uralmának rövidségéért s nemzeti szempontból való meddőségéért mindenféle gyanúsításokkal és vádakkal szokták illetni. Pedig tiszta sor, hogy a koalíció bukását legfőképpen egyik vezető függetlenségi politikusunk önuralmának hiánya okozta. Ennek az indulatoskodása, féktelensége, nekirohanó követelődzése rontott el mindent. S mélyen elszomorító, hogy a koalíció fényes tehetségű vezérei között nem akadt csak egy is, aki rendíthetetlen higgadtsággal a bomlasztó indulatnak gátat tudott volna vetni. Az önuralom hiányának még elszomoritobb példáját a jelen kormányzat adja magának a miniszterelnöknek személyében, kinél a természeti indulatosság kétszeresen esik latba, mert egy vakon követő nagy párt élén, a hatalom korlátlan birtokában mindent megtehet, amire szenvedelme ragadja. Még jó volna, ha csak megtehetne! De nála facta lo- quuntur: tettek beszélnek! Tettek, bosszúsugalta, indulatszülte törvényhozói s kormányzati tettek! Mi nem tartozunk a miniszterelnökkel egy hibában „Esztopm és Vidéke“ tárcája. Az oroszlán és a róka. Mese. Beteg lett az oroszlán, Nagy beteg, Keresgélni, vadászgatni Nem mehet ; Egymagában Otthon nyög a barlangjában. Látogatók persze jönnek Seregestül mindenünnet. Mindenféle állatok, Mert illik, hogy megkérdezzék : Jobban van-e ? meddig tart még A beteges állapot ? Csak egy nem néz még felé se, S az aggasztó hirlelésre Nem ügyel. És ez az egy — róka koma; Azt mondja : ő nem rokona, Hát azért nem vizitel. Igaz volt-e amit mondott A mi rókánk, a ravasz ? Vagy hát csak egy szava is volt Eddig még igaz ? Füllentett biz’ ő kigyelme Most is, mint már oly sokat, Ezúttal is messze hagyva Magától az igazat. Mert szükebb családi körbe’ Utoljára is kibökte Az okát, Hogy a beteg oroszlánhoz Mért nem rándult ő is át? „Hej, fiaim, én vigyáztam S amit láttam, jól megrágtam, Jól bizony, Már pedig én csak azt hiszem, Amit megnéz a két szemem ; Semmi másban nem bízom.“ S az oroszlán barlangjába Befelé sok állat lába Nyomát láttam : ez igaz, Hanem visszafelé aztán Egyetlen nyom sem haladt ám . . Tette hozzá hunyorítva a ravasz. Gábor diák. A sánc bevétele. — Merimée Prosper. — Egy katona barátom elbeszélte egy alkalommal annak az ütközetnek a történetét, amelyben először katonáskodott. Nagyon megdöbbentett, amit beszélt, le is irtani, mihelyt tehettem. . . . Szeptember 4-én este értem utói a regimentet. Az ezredest a tá- \ borban találtam. Elég nyersen fogadott ; de ahogy elolvasta B ............ tábor nok levelét, meglágyult a hangja és néhány barátságos szót is intézett hozzám. Bemutatott a kapitányomnak, aki épen akkor jött a térszemléről. Nem volt alkalmam kiismerni ezt a kapitányt ; magas, barna ember volt, visszataszító arckifejezésü. Közkatonából lett kapitány, vállrojtját és keresztjét a harctéren kapta. Rekedt, gyenge hangja és termetének hatalmas, szinte óriás arányai furcsa kontrasztba vegyültek. Azt mondták, a hangját egy golyó vette el, a mely a jénai csatában járt keresztül rajta. Arra, hogy a fontainebleaui iskolából jövök, grimászra húzta a száját. „A hadnagyom meghalt tegnap“ mondotta. Megértettem, hogy mit akart ezzel mondani, vagy inkább, hogy mit hallgatott el: „Ön nem fogja tudni őt helyettesíteni.“ Egy csípős megjegyzés majdnem kiszaladt a számon, de visszatartottam. Ott táboroztunk a cheverinói sánctól alig két puskalövésnyire. A sánc mögött tüzetesen kelt fel a hold. Széles korongja lassú méltósággal emelkedett . ._. Máskor is csak igy kél a hold, de én ezen az éjszakán csodálatosan nagynak láttam ... A sánc körvonalai egy pillanat alatt belerajzolódtak feketén a tündöklő fényességbe . . . Ilyen a haragos vulkán krátere a kitörés percében . . . Mellettem egy öreg katona felfigyelt a holdra. „Nagyon tüzes — szólt — ez azt jelenti, hogy nagyon drágán vesszük be ezt a hires sáncot!“ Mindig babonás voltam, most meg épen felizgatott ez a próféta. Lefeküdtem, de nem jött álom a szememre. Felkeltem hát újból, járkáltam egy jó darabig elnézegetve a Cheverino falucska mögött hullámzó dombokat, amelyeknek tetején egy fénylő vonalba folytak össze a lobogó őrtüzek. Amikor már úgy gondoltam, hogy az éjszaka csípős levegője eléggé felfrissítette a véremet, visz- szatértem a tábori tűzhöz; gondosan beburkolództam köpenyegembe, remélve hogy fel nem nyitom addig, amíg a reggel reám nem köszönt. Hiába, most is elkerült az álom. A gondolataim feketére sötétültek . . Elgondoltam, hogy a százezer ember között, akik ezt a síkságot egészen ellepik, nincs egyetlen-egy barátom ... Ha megsebesülök, kórházba jutok, ahol a tudatlan sebészek kíméletlenül bánnak majd ve-
