Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 72. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 72. szám. Vasárnap, szeptember 14. FOL/TIHfífés TfíRSfíDfíLMILfíP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., * HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. i FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMŰNKATARS: DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A demokrácia a magyar kis városokban. A demokrácia hasonlít a sze- retethez : igen-igen sokan hordják az ajkukon, s vajmi kevesen érzik igazán. A demokrácia csak afféle ünnepi köntös, melyet az emberek egy-két napra tettetett örömmel magukra vesznek, hogy azután hetekre, hónapokra rája se gondoljanak. A demokrácia csak alkalmi csalétek, mellyel a ravaszok a gyengébb elméjüeket magukhoz édesítik és — becsapják. A demokrácia csupán biztos eszköz, melynek segitségével egyesek a névben vakon hivő balgák vállain magasba emelkednek, hogy onnét nevetve fittyet hányjanak az alantabb levőkre. Demokrácia nem volt soha, nem is lesz egy„Esztogom és Vidéke“ tárcája. Szeptember. — Vers az erdőből. — Nagyúr add ki parancsba Szentmihálynak Hogy ne vágtasson oly esztelenül 1 A madarak előle délre szállnak; A tájra köd borul, némaság nehezül: Sirnak a fák, fonnyadnak a virágok: Szentmihály szele itt van, fut, tarol. Tüzeld egy kissé még a napvilágot, A tücsökhad már bucsuzót dalol! Érzem a Halál leselkedve jár itt, Hogy elrabolja tőlem a nyarat! . . . Hadd hordjam össze emlékim virágit, Itt vannak szét a lombos fák alatt ! . . . — Elhal a nyár és véle el az élet! — Hisz minden vagyam ide költözött, S itt rajzolta meg azt az asszonyképet Amit a sorsom szivemnek szövött. Mert kis tanyámon gond, nyomor az úr S elűzi vágyaim a kegyetlen való • Ott nem dicsőit : sir, jajgat a húr, De itt a nóta oly elragadó. S ha összehordtam dal-csokorba már Ami elémlebegett illat szárnyakon : Jöhet vágtatva, rontva Szentmihály Lovára én is rákapaszkodom. Sárkány Sándor. hamar Magyarországon! Vagy legfeljebb Eötvös axiómája értelmében, hogy — fölfelé mindenki demokrata, lefelé azonban arisztokrata ! Hogy félreértés ne támadhasson a megtárgyalandó dolog felől, sietek magam kimagyarázni, hogy én itt a demokrácia szót nem a buta néptömeg uralmára, illetőleg uralmi törekvésére (azaz: eredeti görög értelemben) használom, mert ebben az értelemben teljes joggal undorodom tőle; hanem használom a köznapi jó értelmében — arra a nemes érzésre és igyekezetre, mely a társadalmi igazságos osztálykiegyenlitést célozza ; amely nem ismer születési és vagyoni kiváltságot, nem követel különös előjogokat az iskolavégzett diplomás embereknek a becsületes kereskedőkkel, iparosokGero bácsi. (Esztergomi rajz.) Irta: ür. Kőrösy László. ■ II. Gerő bácsi az alkotmányban. (Vége.) Protestálóbb, makacsabb oppozi- ció sohasem volt még Gerő bácsinál. Elvei mellett gyakran a dühöngésig kardoskodott és elvei olyanok voltak, hogy csak hárman vallották. Gerő bácsi, az irodavezető s a harmadik. Az első magyar köztársaság. Nem volt kormány, melyet hazaárulónak ne tartottak volna. Nem volt miniszter, akit föl ne akasztottak volna. Mikor Gerő bácsi Szent Istvánról, Nagy Lajosról és Hunyadi Mátyásról beszélt, akkor kigyulladt az arca és fönséges páthoszban dicsérte nagy királyainkat. A következő órában pedig toasztot rebegett a köztársaságért Gyűlölte a zsidókat és Deák Ferenc legnagyobb bűnének tartotta, hogy magyar polgárokká avatta őket. És mégis elfogadta az Ábrahám pőrét és mégis adósságot csinált Kohnnál. Utálta az arisztokratát s elkeseredve szónokolt ellenök. Es a következő órában megvetette a demokrakal vagy földművelőkkel szemben; amely nem irtózik az alacsonyabb ranguakkal való társadalmi érintkezéstől, hanem részt vesz minden tettetés nélkül ezeknek jócélú összejöveteleiben s kedvteléseiben, nem sajnálva tőlük a barátságos arcot, a megbecsülő kézszoritást és a nyájas beszédbeelegyedést (mert ez senkit sem aláz meg: a legnagyobb urat s a legfinomabb dámát sem!). Ilyen értelemben használom én itt a demokrácia szót; ily értelemben vallom magam kérkedés nélkül igaz demokratának ; s ilyen értelemben hirdetem őszinte sajnálkozással, hogy — demokrácia nem volt soha, nem is lesz egyhamar Magyarországon. Vagy talán az én látásom sötét, ítéletem igaztalan volna? Volt is, van is, lesz is magyar tákat s büszke gőggel távozott borozó asztaluktól. Atheista volt mindig, ha magas thémát kívántak tőle és mégis hányszor fölfohászkodott ahhoz a megtagadódhoz, mikor nyomorúság gyötörte szegény családját. Veszedelemnek tartotta a fehér népet, gyakran kerülte az asszonyt és máskor csak úgy bomlott a tüzes szemű, csattanó menyecskék után. Néha értekezést tartott a szeszes italok túlságos élvezete ellen, gyakran megfogadta, hogy megveti a bort és mégis sohasem ivott vizet — legföljebb tudta nélkül s a korcsmáros művészete által. De azért mindig erősnyakú kálomista és nagy magyar maradt s haza- fisága gyakran végletekre ragadta. Mikor Gerő bácsi végletekre vetemedett, akkor rendesen a bor tüze hevitette. És ő mindig végletes ember volt. Ritka városban választottak képviselőt annyi harccal és annyi tíízzel, mint a Gerő bácsi városában, ahol olyankor azt hitték, hogy ime most ez az egy szál uj ember megmenti a hazát. A rideg paragrafusok, melyeket törvényhozásunk a honpolgárok itatása, megvesztegetese s eltántoritása ellenében fölállított, Gerő bácsi várodemokracia? Csak én nem ismerem el ? — Bár úgy lenne; bárcsak nyilvánvaló tévedés volna vádló állításom! De úgy hiszem, sőt tudom, hogy közelebb járok az igazsághoz, mint nem, főleg ha emlékezetembe idézem azon szomorú tapasztalatokat, melyeket a demokráciának a magyar kis városokban való érvényesüléséről, helyesebben : érvényesülhetetlenségéről szereztem itt is-ott is éveken keresztül. Megvallom: csak a legnagyobb boszankodással tudok visszaemlékezni rájuk, mert az emlékezéssel önkéntelen feléled bennem mindazon kellemetlen érzés, melyeket a magyar kisvárosi üres pöffeszkedésnek, buta nagyralátásnak, remegve kapaszkodó úrhatnámságnak, undorítóan dagályos osztálygőgnek és szánandó koldusi előkelőssában csak kijátszani és kinevetni való rideg paragrafusok maradtak. Ivott akkor — mindenki, kisebb-na- gyobb mértékben. Még jelölt is alig volt és máris zajos mozgalom indult meg. Minden vasárnap este egy kis vér folyt. Kitört aztán a pártoskodás viszálya. Rekedt népszónokok hirdették a haza romlását. Amikor pedig megvoltak a jelöltek, akkor megalakult a két ellentábor, kitűzték a lobogót, bizottságot alakítottak, csapra verték a választók borát, tanyákat ütöttek, szidták az ellenjelöltet, gyalázták az ellentábort és ittak irtóztatóan. Ilyenkor éjjel-nappal nyitva voltak a csárdák s a cigány csak akkor pihent, mikor már nem bírta a vonót. Még a drabontok is az asztal alatt aludtak. Gerő bácsi ilyenkor volt igazán elemében. Nem volt óra, hogy legalább egyszer ne szónokolna. Szónokolt pedig az Isten szabad ege alatt, levett kalappal a kezében, prófétai ihlettel a kurucok szenvedélyével és beszédét mindig imádsággal végzé. Imádkozott a diadalért. Ekkor azután megemelték, megéljenezték és ő indult egy másik tanyára. Itt is fölállt az asztalra és recsegő
