Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 68. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. augusztus 31 azt a pontot, amelyen rövidesen meg fogod érteni, esztergomi olvasóm : miért adok neked itt népszerű magyarázatokat a különféle nyomásokról, főképen pedig a „szelíd nyomásiról. Történt a múlt héten, hogy a bécsi „Zeit“ c. tekintélyes újságban egy cikkecske jelent meg, amely hírül adta, hogy a legfőbb hadvezetőség az esztergomi kenyérmezei gyakorlótér közelében puskaporgyár felállítását tervezi. A gyakorótér tudniillik nem felel meg a hozzáfűzött reményeknek. Ezért szeretnék az új célra értékesíteni. Ámde ennek nagy akadálya van : Esztergom város (hozzáértendő : szűkkeblűsége s érthetetlen makacskodása.!), amely igen sokat, háromszázezer koronát követel a gyár felállítására kiszemelt területért. Befejezésül újra kiemeli az osztrák lap, hogy ezt az összeget a hadvezetőség „nagyon soknak tartja.“ A magyar napilapok majdnem szószerint leközölték e híradást s ezáltal igazában azonosították magukat a bécsi lap ravasz tendenciájával, amely klasszikus példája az Esztergom városára hatni akaró „szelíd telekkönyvi betétszerkesztő lesz. A kitűnő adminisztráció olyan hadve- zéri tehetség, s a hadvezér, ha jól sállitja be seregét, nem jut a krki liszei megfutott törökök sorsára. Kalocsára a prímás hajón jött s csendben foglalta el az érseki széket. Acélszemmel két papot . fedezett föl az udvarában, kik szrényen éltek nemes hivatásuknak. Dr. Horváth Győzőt, a legifjabb kanonokot püspökké szentelte föl s igazi nagyra- hivatott papra esett a választás. És már ott az érseki palota fehér asztalánál egy csepp, feketeruhás udvari káplánka alázatoskodott, de a Széchenyi-ünnepen, az urikaszinóban a billi kommal mondott egy beszédet, az érsek e perctől a magáénak vallotta dr. Lépőid Antalt s ő rá is föltétlenül illenek Arany János szavai: „E fiúból püspök lesz, akárki meglátja . . .“ A prímás, akár Kalocsán, akár Esztergomban is, egyszerűen él, reggel hat órakor talpon van, minden gazdasági ügy érdekli s mindennek maga jár utána. Nincs az a gazdatiszt, aki be tudná csapni. S bár alig egy féléve prímás, minden budapesti és esztergomi katholikus intézetet meglátogatott, A láthatatlan, felhők közt élő prímás után ő a mozgó prímás, kivel gyakran találkoznak a pest-budaiak a Ferenc József-hid és Erzsébet-hid közti korzón estefelé, titkárjával arra végzi mindennapi sétáját. Esztergom városát rendkívül kedveli s bizonyos, hogy a primási város hasznát is látja, hogy eleven, fáradhatlan, alkotó főpap ül a herceg- primási trónuson. Kiss Menyhért. nyomásinak Lehet, hogy sokan nem vették ezt észre ; de az is lehetséges, hogy a cikk Esztergom vezető köreire nem tévesztette el titkos célzatát! Mert mit akart mondani az az ügyesen megfogalmazott híradás tulajdonképpen ? — Ezt: a hadvezetőség a legjobbat akarja Esztergom városának, a mely azonban oly meggondolatlanul makacs, hogy három- százezer koronányi túlságos követelésével lehetetlenné teszi a neki nagy hasznot hajtó gyártelep létesítését; holott különben jövőre a Táborból és a mellette levő gyakorlótérből húzott eddigi nagy haszontól is el fog esni, mert ezekről kitűnt, hogy nem felelnek meg a követelményeknek. Igazi cigánykupeci furfang- gal kieszelt „szelíd nyomás“! Esztergom városa rögtön, de rögtön engedj neki; mert ha nem, hát sajnálnivalóan együ- gyü vagy: elveted a tenyeredre tett ajándékot, sőt dőre nyakas- Ságoddal a mostanig élvezted hasznot is kétségessé teszed! Bizonyosan fognak akadni gyöngébb lelkek, akik megrendülve sebtében hajlandók volnának engedni s elitélik a varos vezetőségét a túlságosnak hirdetett árkövetelésért. De én erősen hiszem, hogy ezek a kislelkűek nem kerekedhetnek felül a város tanácskozó termében ; mert tudtommal Esztergom város képviselőtestületének többségét gerinces emberek alkotják, akik nem asszonymódra: a szivükkel, hanem az eszükkel gondolkodnak! Ezeknek nem szükség hosszan magyarázni : mily ravasz cselfogás rejlik a hadvezetőség „szelíd nyomása“ alatt. A könnyenhivőknek és ingadozóknak pedig kettőt ajánlok megfontolásra : két ősi tapasztalati igazságot tartalmazó közmondást, még pedig — katonai : közös ügyről lévén szó — egy magyart, meg egy németet! A magyar: „Kötve higy a komának !“ (Ez esetben a „koma“ helyébe „sógorát is gondolhatsz!); s a német: „Wer schimpft, der kauft!“ (aki ócsárol, az vesz). Egész bizonyos, hogy a hadvezetőség komolyan venni akar, mert különben nem hirdetné szükkeblűségünket. Szelíd nyomásából egyébként is kilátszik a lóláb, ott, ahol arról beszél, hogy a Tábor és a gyakorlótér nem felel meg a hozzáfűzött reményeknek. Ez az állítás tudniillik katonailag szólva : nyilt hadilábon áll az igazsággal. Különböző kisebb s nagyobb rangú katonák bizonyították előttem nem egyszer, hogy az esztergomi tabor és gyakorlótér a legideálisabb ilynemű létesítés az egész monarchiában. Ez pedig nagy szó! Alaposan meglatolva tehát a dolgot, nem lehet kétséges előttünk, hogy egyrészt a hadvezetőségnek komoly okai vannak a puskaporgyár itt való felállítására, másrészt ujságbeli szemrehányása csupán arra szolgál, hogy a vételár dolgában engedékenységre bírjon bennünket. Badarság volna engednünk ! Pr incus. *■ -*♦- 4*- -*♦- ++ -♦ A cserkészet jövője. Semmi sem bizonyítja jobban a cserkészet társadalmi jelentőségét, mint a sok, mellette vagy ellene, de mindig felső fokban hangzó érvelés. Ezek közt egyedül a vallásos és hazafias, tehát jellemfejlesztő szempontok számíthatnak komolyságra, nincs tehát okunk arra, hogy alaptalan és meggondolatlan véleménynyilvánításokra is válaszoljunk. Pedig ilyenek bőven teremnek érdekeltek és nem érdekeltek közt egyaránt és csak természetes, hogy egymással homlokegyenest ellenkezőek. Mert az egyik a vallásos alapot hibáztatja, a másik épen az erkölcsöket félti; az egyik a mellőzött hazafiasságot siratja, a másik azon gúnyolódik, hogy a már nemzetközi mozgalmat magyar földbe ültettük által. Végre legdöntőbb érvül azt vágják fejünkhöz, hogy egy-két év múlva a cserkészet is ki fog múlni, s nem marad annyi emléke sem, mint a kereszt- és tulipán-mozgalomnak ! Ha nem az elkedvetlenítés lenne célja az ily aggodalmas beszédnek, akkor minden tekintetben tiszteletreméltónak kellene tartanunk, mert valóban minden jelenségnek, eszmének, a tartós ság mutatja meg becsét és értékét. És a cserkészet jövőjében bízni lehet ugyan, de hosszú életére esküdni vájjon ki merne? Ez a gondolat tölti el félelemmel azoknak szivét, kik a vallásnak és hazafiságnak erős várát és némileg a kereszt- és tulipánmozgalomnak felujulasát látják a magyar cserkészetben. Csak aki a kényelemtől elragadtatva behunyja szemét, csak az nem látja az ifjúság hibáit és csak az nem érti meg az orvoslás szükségességét. És itt a legalacsonyabb okoskodás az, mely azt mondja; mi sem voltunk különbek, mégis ember lett belőlünk; a legsilányabb nevelés, mely büntet, de nem orvosol ; a legképmutatobb siránkozás, mely fél az alkalmas eszközöktől. Vagy talán az fáj sokaknak, hogy nem maradunk meg az elmélet terén, hanem a gyakorlatba fullasztjuk elveinket? Mióta szűnt meg a lovagiasság, az önmegtartóztatás, a mindennapi kötelező jó cselekedet stb. keresztény erény lenni? Talán mióta a cserkészek fölvették fogadalmukba? Bizony, ha négy kezünk volna, mind a néggyel kapnunk kellene a mentő deszka után. És az lenne a legfájdalmasabb veszteség, ha csalódássá válna a lelkesedés, ha az ifjúság bűnei fojtanák meg e mozgalmat. Amennyire a magyar természetet ismerjük, retteghetünk a hagyományos szalmalángtól, de legalább addig, mig támadnak bennünket, remélhetjük az erősödést is. És ha tűdnek biztosan, hogy kérész sorsra jutunk, el szabadna-e vetnünk magunktól azt a rövid virágzást is ? Az a kérész hamar elpusztul, de nem előbb, mig be nem töltötte hivatását és pillanatnyi föllángolások már sokszor hagytak maradó emléket. Bármennyire kívánjunk is tehát a cserkészetnek hosszú életet, egy pillanatra sem akaszthat meg utunkban az időelőtti kimúlástól való félelem. De ha kiterjed figyelmünk a cserkészet jövőjére is, keressük annak biztosítékait, alkalmas támaszait. Meg kell teremtenünk az összhangot a család, iskola és cserkészet között, s a törvények megtartását a végsőig kell követelnünk. Ebben a két pontban látom a legnagyobb veszedelmeket, de szerencsés megoldás esetén a leghathatósabb segítséget. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a szülők minden előzetes beleegyezése sem jogosít föl minket arra, hogy gyermekeik testi és anyagi erejét nagyobb megpróbáltatásnak tegyük ki, mint a mennyire könnyen vállalkozhatnak utólagos fölpanaszolás nélkül. De meg a tanulás sem szenvedhet hátrányt egy-egy kirándulás vagy gyakorlatozás miatt, s bár nehezen lehetne bizonyítani, hogy a nemtudásnak a cserkészés lett volna az oka, mégis nyilvánvaló esetben gyökeres segítségre, az illető cserkész kizárására lenne szükség. Mert a cserkész nem hanyagolhatja el kötelességeit, különben méltatlan a cserkész névre. És ilyenformán a cserkészet jövőjének igazában csak egy folté
