Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 6. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. január 19. Újság pedig egy-egy helyen csak az lehet számunkra, amit máshol, más országban, más népek között föl nem lelhetünk. Magyarország mai kultúrája nagyon is nemzetközi jellegű. Más, műveltebb népektől kölcsönzött az egész. Ami magyaros kultúránk régente volt, azt elfelejtettük és fölcseréltük az idegennel. Most kezdünk újra speciális formát adni kultúránknak, most kezdj ük újra megtölteni nemzeti tartalommal. A forrás, amelyből merítenünk kell, a régi magyar kultúra fölkutatása, megismerése és a vidéknek még romlatlan magyarsága. Hogy elérhessük kultúránkban a nemzeti jelleget, társulatokat kell szerveznünk vidéki városainkban, ahol ezt a csi- rázó nemzeti kultúrát igaz magyar érzéssel ápoljuk, gondozzuk, nagyra növeljük. Sok vidéki városunkban már alakultak ilyen társulatok. A nagyobb városokban működők már örvendetes eredményeket is értek el. Esztergomnak a jelenben nincs olyan kulturális társulata, mely a tudományt, irodalmat vagy a művészetet szolgálná és népszerűsítené. Volt egy sokra hivatott társulatunk, az „Eszter- gom-vidéki Régészeti és Törtédezte a csodálkozás hangján. Csak nincs valami gonosz szándékod? — Csitt Ágneském ! — csititgatja csöndesen a legény. — Eszem ágába sincs semmiféle huncutság. Kincset megyünk ásni a barlangba. Tudod kincsem, az Ördög barlangba. — Jézus, Mária, Szent József! — kiáltott föl a viruló hajadon és a kontya is kibomlott rémületében. — Ha oda indulsz, akkor véged van! Megható sopánkodásba fulladt a jószivű Ágnes szörnyű bánata. — Már hogy is szólhatsz ilyet! — vigasztalta a legény mosolygósán. — Jaj, Jancsi! — kesergett megint a jólelkű hajadon. — Rosszul járt ott az édesapám öccse, a Tóni bácsi, a kit az Ördög-barlangban csakugyan elvitt az ördög! Ott is veszett a cudar ördög tanya örökös éjszakájába! Szent Isten! hát mi lesz veled máma Jancsim ? — Gyémántos Ágnesem ! — válaszolta Jancsi egész nyugodtan. — Látod és tudod, hogy nekem most mindegy 1 akár igy, akár úgy, Ágnesem ! Ha már az apád kicsinyei, nagyobb akarok lenni. Ha kévéséi, több leszek, ha igazán kinccsel térek haza. Ha pedig nem találok ... akkor ugyan mi keresetem van még ezen a világon ? Az elszontyorodott legényre nézett Ágnes az ő elbúsult két szeme nagy fájdalmával. Jancsi észrevette szomorú nézésének keservét. Majd megremegett remegő beszéde után. Szinte érezte szerencsétlenségét. De ugyanezt érezte persze az aranyos leány is, aki csöpp híja, hogy sirva nem fakadt. nelmi Társulat“, de az is el aludt a közönyösség miatt. Most élesztgetik és szívből kívánjuk, hogy új életre keljen. Röstelni való lenne, ha nem birnók újra talpra állítani. Egy történelmi társulatot egy oly történelmi városban, mint Esztergom ! Hiszen éppen egy történelmi és régészeti társulat a leghatalmasabb előmozdítója a nemzeti kultúrának. A köre oly tág, hogy a történelmi vonatkozással kapcsolatban úgyszólván minden közművelődési ág művelhető a keretén belül. Amellett minden tagja kiveheti részét a kulturális munkából, mely a műveltségére oly sokat tartó modern emberhez annyira illő. Mi legyen és mennyire legyen helyi vonatkozású a munkája, azt majd maga az újo- nan megalakuló társulat határozza meg Hanem hogy mindenki értékesen dolgozhat benne, azt már most állíthatjuk. Nem azzal éppen, hogy neki fog és történelmet ir. Dehogy. Hanem hogy adatot gyűjt annak, aki történelmet akar Írni. Hiszen a nemzet történelme nem csak a nagy események, háborúk és forradalmak igaz meséjének megírása, történelem a múlt embereinek az élete is és minden, 'amit ez a multA felvégi utca végén jött azonban már a falu esze, a biró tempós járásban. Versben dobogott a lépte tekintélyes botjával az úton. Ágnes villámgyorsan ig}^ szólt: — Áldjon meg az Isten Jancsim ! Siess ! Ne lásson igy az apám ! A szerszámos legények eltűntek az est homályában kifelé a faluból. Ágnes pedig utánuk merengett. Gondolt egyet és megnyugodott. Majd meglátjuk nemsokára, mi villant meg az ő okos paraszt fejében és mi dobogott az ő romlatlan falusi szivében. Azután gyorsan bepördült a portán. A következő másodpercben már bent volt a konyhában. Hevenyében megkeverte a pörköltet, meg a tarhonyát. Ezer szerencse, hogy az egyik se égett oda, mert akkor nagy földrengés lett volna. A biró házának udvarán, egy terebélyes diófa kellemes környezetében egy kiszolgált óriási malomkőkerékből származott asztalra terített ügyes gyorsasággal, hogy mire betoppan az atyja, itt várja már frissiben a rendes vacsora, a rendes szokás szerint. Mert hát a biró özvegy ember volt. És igy az őÁgneskéje szorgoskodott utána. Azért is nem akart olyan szívesen túladni rajta. De az egész falu is tudta, hogy a válogatós özvegy bírónak aligha fog valaha megfelelő életpárja kerülni A biró tekintélyes étvággyal vacsoráit. A leánya pedig — természete szerint — gondos igyekezettel sür- gött-forgott körülötte. Még bort is hozott a pincéből. A biró pedig — szokása szerint — a fogatlan és süban élt magyar alkotott, amin rajta van a gondolkodásának, érzésének, eszejárásának nyoma. Mennyire nem ismerjük még a régi magyarnak a műveltségét! Pedig maradtak hirmondói világának ! Ósdi tárgyak, melyek kiközösítve pusztulnak kamrákban, padlásokon. Aki ilyen régi holmira talál és ahelyett, hogy eldobná, elteszi, vagy a társulat múzeumába küldi, már kul- turmunkát végezett. Lehet, hogy éppen az a vacaknak hitt darab, valami eddig érthetetlen jelenségnek fog adni magyarázatot. Vagy ha figyelmezteti a földművest, hogy az ásás közben talált régi cserépkorsót ne üsse agyon, hanem adja oda neki, akkor már megmentett esetleg egy igen érdekes, talán fontos régiséget. Ha valahol le akarnak bontani egy ócska házat, amelyiken századok nyomai látszanak, vagy hozzá valami történelmi esemény emléke fűződik és jelenti a társulatnak, hogy nem lesz-e kár azt a régi módi házat elpusztítani, akkor már a kultúra érdekében cselekedett. Mert megmentett valamit, amin embereknek olyan munkája volt, amilyen munkát ma már végezni — hamisítás nélkül — nem tudunk. két vén Bodri társaságában költötte el rendes estebédjét. Azután előkelő úri tempóval pipára gyújtott és csöndesen belenézett a csöndes estébe. Talán a napibajokról és egyéb hivatali kellemetlenségekről gondolkodott. Egyszerre csak egészen elmélye- dett a múltba. Mintha csak eszébe jutott volna neki az ő örökké hiányzó és örökre elköltözött életpárja. Mikor Ágnes elkészült a konyhával, az okos biró is elkészült a mai nappal. Szokása szerint tempósan kirázta az alamuszi selmeci pipát és bezárta a kaput. Azután bevonult a szobába, ahol már emeletesen megrakott ágy várta és nemsokára csendesen el is szundikált. Hanem a fürge Ágnes mig körülnézett az istállóban, a baromfitanyán és szándékkal — kivételesen — szaporította a dolgát, csakhogy mentül tovább legyen készen. Édes anyjától örökölt szép öröksége gyanánt, csöndesen elvégezte estimáját is a szobában. Az apja ekkor már a boldog alvók álmában szendergett. Hanem Ágnes ekkor egyszerre csali szomorúan nézett maga elé. Mert sehogysem fért a fejébe, hogy az ő Jancsija mit csinálhat most a veszedelmes barlangban. Egyszerre csak nesztelenül, lábujj hegyen kiosont a pitvarba és onnan a hátsó kertből, a tövises licium- kerítésen keresztül, bokorugrósan, a kincskeresők tanyája, az Ördög-barlang felé tartott. (Bef. küv.) Ott vannak a népnek századokon át szájról szájra szálló dalai, regéi, meg az ősi szokásai. Ezeket följegyezni nagy értékű munka. A dalokban, regékben a múlt embere füllel hallható módon szól hozzánk, az ősi szokásokban elmúlt emberek mozgását látjuk. Ott vannak a népnek századok óta változatlan formában készülő használati tárgyai, kézimunkái, bútora. Ezeket a múzeumba gyűjteni a történelmet szolgáló munka. Maholnap elvesznek, kiszorítja őket a gyári holmi, meg a divat és nem iesz semmi, ami a magyar nép nemzeti ízlését mutathatná. A megmentett, múzeumba hordott, megbecsült tárgyakról olyan természetesen tér at a gondolat az eseményekre, melyek abban az időben történtek, amelyikből a tárgy való és amelyek talán éppen a tárgy körül csoportosulnak. Kiváncsiak leszünk az eseményekre is. És lesznek majd emberek, akik az események nyomait is keresni fogják és rá is fognak találni. így lassanként kialakul majd előttünk a múlt világának tisztuitabb, jobban megvilágított képe. A múltból vett tapasztalás tanítás lesz a jelenre. A tanulás pedig kultúrát jelent. Az igy keletkezett kultúra pedig nemzeti talajból fakad. Úgy tudjuk, hogy az újo- nan alakuló „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulatiba városunkból és a vidékről is már sokan jelentették a belépésüket. Nagy örömünkre szolgál. Jele ez annak, hogy a mi közönségünk is ki akarja venni részét a kulturális munkából. Sok idő telik majd bele, hogy nagy eredményt mutathassunk föl, de az eredmény el nem maradhat, ha meg lesz a kitartás. Csak mindenki elvigye a maga kövét a kultúra épülő templomához. —a. —ó. *■ ♦♦ ♦♦ ♦♦ ♦♦ ♦♦ -*♦ -* Két rendőrkapitány. Finita la comoedia: vége a komédiának ! Mert valóban komédia volt, még pedig ennek szélső fajából: a legkacagtatóbb bohózat! De ti, esztergomiak ne kacagjatok ! Risum teneatis ! Fojtsátok vissza nevetésieket ! Rátok — tragikomikumot jelent , a dolog !
