Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 43. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 43. szám. Vasárnap, június 1. POUTIHR! és TRRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. \ i t ? FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Városunk jövője. A „Sétahelyünk gondozása“ cim alatt a legutóbbi számok egyikében megjelent cikkely bizonyára élénk viszhangot keltett mindazok keblében, akik városunk jelene, jövője iránt érdeklődéssel viseltetnek. Bármennyire akarunk is megelégedve lenni magunkkal, el kell ismernünk és nem szabad tagadnunk, hogy abból a lázas versenyből, amelyet a törekvő városok újabban a szellemi és anyagi haladásnak mezején kifejtenek, városunk hiányzik. Pedig nem volna szabad hiányoznia. Nem pedig azért, mivel ügyekeznie kellene nyugodtabb, jobb megélhetést biztosítani azon derék lakosainak a számára, akik jelenleg állandóan és teljes joggal pangásról, hanyatlásról, élettelenségről panaszkodnak. Minő intézkedések foganatosításáról kellene a viszonyok kedvező megváltoztatása céljából gondoskodni, azt röviden megmondani igen nehéz. Mert oly sok lenne á teendő, hogy azokat egy cikk keretében felsorolni teljesen lehetetlen. Ezt a kérdést állandóan felszínen kellene tartania helyi lapjainknak és eszmékkel, tanácsokkal, irányításokat szolgálniok azok számára, akik tenni, alkotni hi- vatvák. A sajtó a közvélemény szócsöve is. A közvélemény pedig nagyon élénken foglalkozik a város jelenének, jövőjénék igen fontos kérdéseivel. Városunk legjobban érezhető hátránya — az idegen forgalom hiánya. Efelett azonban nem lehet csodálkozni. Mi sem történik arra nézve, hogy az idegen vágyat érezzen a város falai közé ügyekezm. Mindkét vasúti állomásunktól oly utak vezetnek a városba, amelyek egyrészt rosszak, másrészt roppant költségesek. Hiszen Párkánynánáról Budapestre juthatni az esztergomi kocsiút költségén! A túlsó oldal községeinek lakosai szintén csak elvétve jönnek át, mivel Párkányban jó piacot találnak, mindent értékesíthetnek és be szerezhetnek. Ezeken felül megkímélik a drága hídpénzt! Azértis a legsürgősebb teendők lennének az indóházaktól bevezető utaknak a XX. század színvonalára való emelése. A pár- kánynánai olcsóbb közlekedésnek — villamos vasút, vagy legalább gépkocsi által történendő könnyítése és olcsóbbi- tása. A hidvám megszüntetésének kieszközlése. Gondoskodni kellene a lakásépítésről. Hiszen a helybeliek sem találnak már valamire való lakásokat. Miként lehetne reményleni, hogy idegenek tóduljanak a városba. Igaz, hogy a topographiai viszonyok roppant mostohák. Alig van építésre alkalmas telek. Nagy hiánya főleg a város belsőbb részeiben érezhető. Azcvtis szinte megmagyarázhatatlan, hogy az Iparbank miért hagyja csaknem parlagon he- vertetni Hútféle telkét a Lőrinc- uccában, holott az gazdagon jövedelmezhetne, ha be lenne építve. Minő előnye e teleknek, hogy a takarékpénztár modern és, ami a fő, hatásos vizű fürdőjének teljes közelébe van! „Esztogom es Vidéke“ tárcája. Bukovinai magyar népdalok. Ismerteti : Dr. Kőrösy László. Negyvenöt esztendő előtt járt két csángó eredetű magyar ifjú is az esztergomi főgimnáziumba. — Szci- tovszky János hercegprímás pártfogása hozta őket ide BukovinábólA csángók persze elhozták magukkal népdalaikat is, melyek közül a javát az önképzőköri emlékkönyvben örökítették meg. László István másolta le a csángónótákat. Azóta buzgó plébánosa az Istensegits bukovinai csángó falunak. Az öccse pedig, László Mihály, ügyes költeményeket irt, melyek közűi többet meg is jutalmaztak. Mihályt irói tehetsége a Petőfi-Tár- saságba emelte, tanári érdeme pedig népszerű magánfőgimnáziumot teremtett a fővárosba. Az idegenbe szakadt derék magyarjaink költészetéről nem sokat tudunk. A kiköltözött csángóknak szegénységükben és elhagyatottsá- gukban szegény maradt dalos kedvük is. Az Esztergomba származott valódi hat csángó dal hangja valóban kietlen és szomorú. A szegény csángó keserve nem ismerheti a vidámság hangjait. Egész életünk odakint valóságos árvaság. Lehetetlen azonban megindulás nélkül olvasnunk ezeket a búbánatos dalokat. Érdekes anyag a csángó költemények közt a magyar szegényvilág hőse Bogár Imre szintén ismeretes. A bukovinai három magyar faluban szívesen vigasztalódtak a szegénylegény hetyke aranyszabadságán. Valamikor, három évtized előtt, országos lelkesedéssel gyűjtöttünk csángóink hazatelepitésére. Ez a gyűjtés azonban szomorúan végződött csángóink kárára. Verhovay Gyula ugyanis, a leghevesebb publicista gyűjtött lapjában legtöbbet, de öccse a kiadó, kiadta, vagy hivatalos műszóval, elsikkasztotta az egész összeget. Azóta kihamvadt a csángó lelkesedés lángja és nem maradt belőle egyéb szomorú hamunál. Egy derék földi azonban sokkal többet használt a csángóknak, mint a budapesti urak. László István ez a derék misszionárius. De hát hogyan származtak el a derék székely góbék a szomszéd Bukovinába ? Erre a kérdésre nemzeti történetünk egyik sokszor ismétlődő szomorú akkordjával válaszolunk. Midőn Buka osztrák tábornok zsarnokoskodott Erdélyben 1746-ban, a bántalmazott székelyek hevenyében túladtak jószágaikon és kimenekültek. Egyelőre hontalanságban sínylődtek. De mikor Splényi generálisunk Bukovinát akkupálta, a tizenötezer honfitárst az uj tartományban telepítette meg. Öt nagy magyar község keletkezett ekkor az oláhság között. Szerencsére Druzbacky, a haza- fiságáról és hősiségéről hires józsef- falvai plébános mentette meg földiéit az elzülléstől és az eloláhosi- tástól. A buzgó egyházi férfiú a roskadozó csángó fatemplomokról, a tanító és pap nélkül tengődő nyomorúságról panaszkodott Nagymagyaror- szágon. Egyúttal azonban magával is hozott az ötvenes években tiz okos csángó fiút, hogy azokat jó magyar lelkészekké és tanítókká neveljék. Így került Esztergomba is négy csángó gyerek. Az első László István, ma az Istensegitsi plébános A második öccse, Mihály ma orszgy. képviselő, a harmadik Szabó Antal, 1 a ki az esztergomi preparandiából hadikfalvi főtanitó, és Molnár János andrásfalvi főtanitó lett. László Mi- hályból nem csángó tanító, hanem előkelő budapesti tanár és iró lett, a ki összeköttetései révén sok jóval mozdította elő vérei sorsát. Esztergom jó emléke is megvan tehát örökítve a bukovinai magyarság hálás szivében. A testvérei közé Esztergombél mint lelkipásztor visszaszármazott csángó diák korában számunkra a következő érdekes bukovinai magyar népdalokat jegyezte föl: Csángó keserv. Nincs semmi gyönyörűségem, Egész világ ellenségem, A kiben is volt reményem, Az is megcsalt régen engem. Én Istenem minek élek ? Ha én annyi búval élek, Búval élem világomat Bánattal töltöm napomat. Bánat nélkül nincs egy órám, AAert búra szült édes anyám, Bujdosásra nevelt atyám, Idegen föld az én hazám. Idegen föld az én hazám, idegen az ember hozzám, Nézem az eget s a földet, Hullatom a sűrű könnyet.
