Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 5. szám
2 ÉSZT ^ 3GOM és VIDÉKE. 1913. január 16. nyi : mint hatalomtól függők. A szolid hang tehát, mely megszólal benne : Jákobé; de a szőrös kéz, amely nyújtja : Ezsau ! Nem nyugtatja ez meg a jogfosztottakat, hanem inkább felkorbácsolja a szenvedelmeket s alapjában ingatja meg gazdasági életünket, mert a választójogot a munkaadóktól teszi függővé. Senki se várta az ultrafeudális Tiszától, meg a radikálisokkal kacérkodó inkarnátus liberálisból nemzetféltő konzervatívvá vedlett Lukácstól a szo- ciálisták általános, titkos, egyenlő választójogát; de legalább is mindenki várt egy nagyobb lépést előre. Ám a tervezet, melyet kaptunk, nyilvánvalóan több lépéssel löki hátra a fejlődés menetét. Ennek semmi köze a konzervatív törekvésekkel; vagy legfeljebb annyiban konzervatív, hogy párturalmat akar soksok időre konzerválni. Ha pedig komolyan minősítjük kon- zervativnek, akkor egyszers- mindenkorra kompromittálni fogja Magyarországon a konzerva- tizmust. De hagyjunk föl az általános itéletmondásokkal ! Hatoljunk bele egy kissé a javaslatnak részleteibe is, hadd lássák, az ép jogérzékű, gondolkodó honpolgárok : mily bóditó mixtum compositumot akarnak a nemzetnek beadni mentő ku- ruzslói! Részleteit tekintve még jobban .látjuk, hogy inkább jogkisebAz úgynevezett Bach-korszak félemletes és a zsandárok általi korlátlan hatalmaskodás zsarnok szférájában, talán jobban is egymásra volt utalva a polgárság, amidőn egy- egy pityókos atyafi hangosabb kur- jantása, vagy Kossuth-nóta dalolása által könnyen vasraverték, vagy össze is kaszabolták a lenyűgözött nemzet fiait. — Példát is statuáltak erre, mikor egyszer épen a mi utcánkon keresztül hazafelé botorkáló Szenczy nevű földművest a szó szoros értelmében lenyakazták csak azért, mivel a német nyelvű figyelmeztetésre, hogy ne daloljon az utcán, magyarul csöndesen mentegetőzve, az egyik zsandár vállára tette a kezét. Persze, ezután nem lehetett csodálni, ha ilyen vérebnek használt latrokból is néha napján holtan találtak egyet-egyet valamelyik árokban, (vagy teljesen nyom nélkül tűntek el egyesek az élők világából.) Az országos mozgalmaknak e szerény körzetbe is elcsapódó hullámai nem okoztak azonban semmi nagyobb változást a mi utcánkban. Annál nagyobbat azonban egy helyi érdekű esemény vagyis inkább véletlen baleset, mely abban nyilvánult, hogy 1866 év nyarán a möbitő ez a javaslat, mint jogkiterjesztő. Amit elvben látszólag megad, azt a gyakorlatban sokszorosan visszaveszi. Nézzük csak teszem a 30 éves korhatárt. Hogy mennyire igazságtalan korlát ez, egyszerre átlátjuk, ha rágondolunk, hogy az átlagos emberkort 50 évre szokták tenni. Tehát 30 év több, mint fele emberöltő! Többet erre nem is szükség mondanunk. A 20 koronás és a 8 kataszt- rális holdas cenzus nem jogot tágít, hanem jogtól foszt azok körében, kik eddig adóalapjuk révén választói jogosultsággal bírtak. Nem kell ehhez messziről vennünk bizonyságokat. Maradjunk Esztergom megyében ! Mindenki tudja, hogy vidékünkön kisbirtokosainknak nagy része 2—4 katasztrális holdnál több birtokkal nem rendelkezik. A kisbirtokos itt 8 katasztrális holddal már falusi nábob számba megy. S a mai örökösödési jog fönnmaradása esetében ez a kis- birtokrész is mind apróbb parcellákra fog szétdarabolódni. Következőleg ez a javaslat nemcsak a jelenben, hanem főkép a jövőben fogja éreztetni jogfosztó hatását. Eddig az egynegyed úrbéri telek legkisebb adója vidékek szerint egyes községekben már 5 koronától 19—20 koronáig választói jogot szerzett. A tervezett új, 20 koronás cenzus mellett ezer és ezer ily kisbirtokos adózó (még pedig többségben magyar adózó!) esik el götte levő Hosszusoron kiütött tűzvész a nagy szélviharban átszármazott ide is. És jórészben leégett, sőt kiégett az itteni épületekből is mintegy 40 ház, ugyannyira, hogy némelyik lakó csak a rajtalevő ruhával s gyermekeivel menekült meg nagy nehezen. Az én szüleim háza is lángba borult épen akkor midőn jó magam is a padlásra futva az ott levő félig telt lisztes-zsákot menteni akarván, ijedtemben azonban annak tartalmát hirtelen egy ottlévő ládába ürítettem és a puszta zsákot mentettem meg csupán. Gyerek létemre mégis csodálni való, hogy egy akónyi vízzel telt nagy dézsát könnyű szerrel felkapva szaladtam fel újból a padlásra. Csakhogy persze akkorra a liszt és az egész padlás belseje már csupa füst, tűz és láng volt! Hát ez is elmúlt ... A ház is felépült, jó apám emberségéből az elégett liszt is megtérült. Igaz, hogy lassacskán jóra fordult minden. — A mi utcánk nagyot változott — velem együtt — azóta . . . Talán ékesebb, modernebb mezt öltött magára a kikövezés és újabb építkezések s villanyvilágítás által. De egyszersmindenkorra szerzett jogától. Az analfabétákra pedig egyenesen drákói mértéket alkalmaz ez a javaslat, amidőn csak 40 korona adó, vagy 16 katasztrális hold birtok mellett kíván nekik jogot adni. A jövőben eszerint majdnem ujjainkon számíthatjuk majd meg analfabéta szavazóinknak (kiknek igen nagy része — sajnos — saját vérünkből való!) számát. A 40 korona állami egyenes adó megállapítása — betetőzi azt a jogfosz- jást, melyet a 16 katasztrális (32 magyar) holdé statuált. Hogy hány százaléka esik el igy a választójogtól a különben hasznos és értelmes polgárságnak, arról az analfabéták statisztikájára való egyetlen tekintet mindenkit meggyőzhet. Növeli a jogfosztást a javaslat megkövetelte 6 elemi osztály elvégzését igazoló iskolai bizonyítványok felmutatásának föltétele is. Ebben is vagy célzatos rosszakarat. vagy felületes tájékozatlanság vezetett a javaslat alapelveinek megállapításánál. Tudnivaló ugyanis, hogy a kényszerítő életkörülmények miatt a falusi tanulóknak jóformán 80—90 százaléka nem juthat el a 6-ik osztály elvégzéséig. Akik pedig eljutottak, mikép fogják végzettségüket igazolni? Mikor egész napjainkig talán egyes városi iskolákat kivéve sem osztályozás, sem osztálykönyvek vezetése nem volt használatban legtöbb elemi iskoláaz az ábrándkeltő poézis, az ifjúkor üde levegője, a szabad kilátás zöldje még sincs meg benne már! Eltűnt a régi sánc is, — nincs már elterülő sár s pocsolya ottan, de keményen kopog a kockakő a sétálók lábai alatt. Kiülni sem szokás már a nyári estéken, levegőzés s egy kis terefere miatt, a szomszédok kedvéért. — Nincs az ut mellékén növő paraj, útifű, lapu mácso- nya, pitypang, papsajt, kamilla, pe- mete és bogáncs; de a gyermekvilág sem mozog már úgy rajta: olyan otthoniasan — oly békés, nyugalmas édes öntudattal ! Elmúlt a népkert is, a másik oldalon, ahová egykor régen, vasárnap délutánokon, körhintára szólli- tott bennünket, kis gyerekeket az ott nyekergő verkli. Elmúltak a jó szomszédok is nekem, — s mindinkább több ismerősöm akad alant a temetők csöndes fej fái alatt! — Vájjon folytassam-e tovább a „mi utcánk“ történetét? ban ! Hol és hogyan fogják majd beszerezni ezeket? Ha a valókörülmények ismerete, múlt tanügyi állapotaink mérlegelése és őszinte jóakarat vezette volna a javaslat készítőit, ilyetén szinte lehetetlen feltételt nem állítottak volna fel. A jövőre való hivatkozás pedig vajmi sovány vigasztalást nyújt! Mert mig az ország népe nyomorúságos életviszonyai között rá lesz utalva kiskorú, sőt fejletlen gyermekeinek keresetére is, addig a jövő se teremt sokkal jobb helyzetet. A jelenben pedig egyenesen jogfosztó ez a feltétel! Az a kikötés, hogy aki ily 6 osztályú bizonyítványt felmutatni nem tud, Írással és olvasással igazolja értelmiségét, megint csak arra lesz jó, hogy a választók egy részét a jogtól elüsse. Aki ismeri a magyar népnek rátartós természetét és makacs jellemét, nem külömben jogainak megszerzése vagy megóvása iránt tanúsított közömbösségét, eleve is tisztában lehet vele, hogy ilyen vizsgálatnak az ugyan alá nem fogja magátvetni. A legtöbb helyen még arra is sajnálja a fáradságot, hogy az összeirt választóknak közszemlére kitett névjegyzékét megtekintené. A jövőben is aligha fog utánajárni: fel van-e véve szavazónak vagy sem Arra meg még kevesebb eset lesz, hogy iskolásgyermekhez illő egzáment- nek vesse alá magát. Vekszáló és tendenciózus tehát minden izében az a rendelkezés. Az a kimondott elv pedig, hogy a törpe földbirtokosok és földmunkások eleve kirekesztetnek a szavazójogból, lehet pártérdekből sugalt fogás, de cseppet sem alapszik a jogkiterjesztés elvén, melyet oly nagy furfanggal szimulál e javaslat. A vezető állásban lévő gazdasági alkalmazottak: majorosgazdák, magtárosok, csikós gazdák, főkertészek stb. joghoz juttatása meg gyanús színben tünteti fel a javaslat értelmi szerzőjét. Mert, hogy ezek a vezető cselédek függő helyzetüknél fogva másként merjenek szavazni, mint kenyéradó uraságuk, ki tudná elhinni ! Egy-két, sőt 15—20 ily gazdasági alkalmazottat akkor csap el az ura, mikor neki tetszik ; de természetesen máskép alakulna a helyzet e tekintetben is, ha a
