Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 40. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 40. szám. Csütörtök, május 22. P0 LIT! HR lés TRR5RDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM * TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ♦ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI , ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ : DK GRÓH JÓZSEF FŐMŰN KATARS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. i i t ELŐFIZETÉSI ÁRAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K 6 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Sétahelyünk gondozása. Csak fejelágyára esett ember vonhatja kétségbe azt a napról-napra jobban szembeötlő igazságot, hogy Esztergom létérdeke, jövő fejlődése a legszorosabban összefügg az idegenforgalommal. Ennek tervszerű fellendítése az egyetlen igazi útja-módja városunk boldogulásának. Amily mértékben sikerül ide vonnunk a főváros kirándulóinak és nyaralóinak nagy tömegét, oly mértékben fog Esztergom épülni, gyarapodni, gazdagodni. Nem először erősítjük ezt, nem is utoljára! De nem szűnünk meg az ismétléssel mindaddig, mig a lakosság közmeggyőződésévé s a hivatalos körök elsőrendű feladatává nem tesszük az idegenforgalom tervszerű emelését. A természet mindent megadott hozzá, hogy Esztergom a legvonzóbb kiránduló és nyaralóhely legyen: gyönyörű vidéket, gyógyító forrásokat, hatalmas folyót. S az ősök hagyománya kiegészítette a természet kedvezését: fényesmultú festői vár-romunk a fenséges Bazilikával és számos történeti emlékünkkel együtt tagadhatatlan vonzó hatást gyakorol az idegenekre. Van pedig mindez a főváros közvetlen közelében, könnyű és gyors közlekedéssel kapcsolatban! Szóval: a szerencse tenyerünkön van, csak tudjuk kihasználni! De vájjon tudjuk-e ? Sajnos, eleddig nem sok jelét adtuk, élelmességünknek! Tele vagyunk álmatagsággal, renyheséggel, energiát- lansággal, félénkseggel ! A legkiáltóbb példa szánalmas tehetetlenségünkre sétahelvünknek, a szigetnek tűrhetetlen elhanyagolása. Megemlékeztünk már egy alkalommal róla ; de hiába! Süketnek mondottunk mesét: nem vették be, akikhez gyenge szavunkat intéztük. Kénytelenek vagyunk erősebben szólani, mert ugy- latszik, nálunk — fájdalom — csak az erősebb szónak van foganatja! Panaszainkat, melyeket a helyi sétálókkal s az itt megforduló idegenekkel egyformán bizonyitathatunk, a következő pontokba foglaljuk: 1. A sétáló útnak tisztántartása módfelett fogyatékos. Csak egy kis részét szokta ázsiai kényelemmel megsöpörni — ha egyáltalán megsöpri! — a Szépészeti Egyesületnek nyugalomra érdemes öreg szolgája. A padok letörléséről természetesen szó se lehet! 2. A minden rend nélkül szétrakott padok nem csupán piszkosságukkal vonják magukra a figyelmet, hanem rongáltsá- gukkal, festetlenségükkel s a külsőbbek ocsmány bevéseteikkel és épületes népi emlékirataikkal is. A vasár-és ünnepnapok délutánjain egyetlen rendőrt se lehet látni, aki durva népünket visszatartaná a rongálástól és obszcén firkálásoktól. 3. A külömben gyönyörű gesztenyefasor is ékes példája a gondviseletlenségnek. Senki se gondol az úttestre lehajló ágak lebotolására. Egyik-másik helyt valósággal le kell a magasabb termetű sétálóknak hajolniuk, hogy a kalapjukat fenyegető ágakat kikerülhessék. 4. A Gőzhajó-útnak vén (de nem kiszáradt!) akácfáit azonban minden elfogadható ok nélkül kegyetlenül kivágatta „Esztogom és Vidéke“ tárcája, Borúra derű. Cikket, tárcát követelnek A szerkesztők tőlem. Nem irhatok, nem küldhetek, Mit tártnak felőlem ? Sok baráti levél pihen íróasztalomon, És nincs kedvem válaszolni, Mert most nincs szép napom. Tudják meg a jó szerkesztők, S barátim értsetek: Dalosmadár is elnémul, Ha a párja beteg. II. Kozmás leves, izetlen sült, Égett kalács osztályrészem, Mert most szalmaözvegy vagyok : Nincs itthon a feleségem. Rideg ágyam, poros szobém, Rongyos kesztyűm van már régen. Amióta árva vagyok, Nincs itthon a feleségem. Olvasgatok, muzsikálok S nézem a felhőt az égen, Keresem ott fönt a derűt, Mert nincs itt a feleségem. Vigasztal a baráti szív Jó kis leánykám körében, Azért mégis borús egem, Mert nincs itt a feleségem. Szomorkodnak gyümölcsfái, Sok virágja mind kedvetlen, Még fecskéink is azt kérdik': Hová lett a feleségem? Elragadó pesti autó Búgott házunk közelében, Ez az autó ragadta el, S nincs itthon a feleségem. Én a magam búját, baját Férfiasán elviselem Hanem azért vele érzem : Mennyit szenved feleségem. De tűrök bús panasz nélkül, Mert imámban csak ezt kérem : Gyógyítsa meg a jó Isten S itthon lesz a feleségem ! Dr. Kőrösy Láss ló. Az anya. — Te még itt vagy? Mit akarsz Giziké ? A megszólított beteges tekintetű gyermek felveté bágyadt szemeit anyjára, arra a gyönyörű asszonyra, aki hanyagul *dült végig a gazdag hímzésű ottománon. — Szeretném, ha te engem egy kicsit szeretnél! — dadogá félénken a picike. — Hiszen szeretlek. — Nagyon ? — Igen. — Akkor végy az öledbe és csókolj meg ! A szép asszony lehajolt gyermekéhez és ölébe vette, — Most meg vagy elégedve ? — Oh mama, mily jó vagy te ! ujjongott a pici, karjaival erősen át- szoritva a kis mama nyakát. A fiatal asszony erősen szemébe nézett gyermekének. Férje arcának mása volt ez a kis göndör fő, férjének, akit soha nem szeretett. — Most már menj Gizikém, légy jó leányka, a mama most háborítatlan akar lenni ! Giziké engedelmeskedve vonult vissza babájához a sarokba, a szép Karola pedig félig lezárt szemekkel dűlt végig újra az ottománon. Még igen fiatal volt: alig túl a húszon ; éppen a felén férje korának. Atyja a hadseregnél szolgált és mint őrnagy ő volt a kis helyőrség feje. Egyszer váratlanul lepte meg a pénztár-vizsgáló bizottság. Valami elfeledett kulcsért visszament a szobájába, a honnan többé nem jött ki. A bizottság a pénztárt üresen, az őrnagyot meg átlőtt szívvel találta meg. A másik percben neje már özvegy, egyetlen leánya pedig árva volt. A fényhez szokott család ajtaján most egyszerre bekopogtatott a nyomor. Elhagyta őket mindenki, csak Vámos Béla, Karola mostani férje maradt hűségesen oldaluk mellett. Félév múlva feleségévé lett. Az ifjúság aranyos illúzióit mind eltemette az oltár előtt kimondott „igen“. Nagyon szerette anyját s nem tudta elviselni, hogy most öreg napjaira nyomorogjon. Odaveté magát áldozatul. Nemsokára azonban újra föléledt keblében a múlt délíbábos emléke, bűbája, képzeletében újra, meg újra megjelent a gyermekálmok ideálja, a délceg tengerésztiszt. Hiába volt férje gyöngéd, hiába halmozta el szeretetének egész hevével, ő csak szabadságának elrablóját látta benne. És Vilmos sokkal büszkébb volt, hogysem szerelemért könyörögjön. Belétemetkezett a foglalko- I zásába és az asszonykát teljesen
