Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 35. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 35. szám. Vasárnap, május 4. POUT! HR lés TRR5RDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : i SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI T ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. $ i f i ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Magyar turisztika. Contraria iuxta se posita magis elucescunt, — mondja a latin példabeszéd. Ellentétek egymás mellé helyezve jobban szembetűnnek. Mily nagy igaz­ságot tartalmaz ez a régi bölcs mondás, nyomban át fogjuk látni, mihelyt egybevetést te­szünk a külföldi — mondjuk: ausztriai — és a magyar tu­risztika között. Ott az Istenadta természet kultiválásának szembeötlő jelei lépten-nyomon: itt csupán hely lyel-közzel s jobbadán idegen (német) lakosságú vidékeken. Olt el nem téveszthető útjelzés, rendes távolságmutató táblák, jo utak, kényelmes padok és menedékházak, s mindez — sértetlen állapotban. Itt esőtől lemosott, könnyen félrevezető útjelzés, megcsonkított v. ello­pott jelzőtáblák, gondozatlan utak, összevisszafaragott és ki- döntött padok, semmi vagy rozoga menedékházak. Mi tagadás benne : vigasz­talan ez az egybevetés ránk nézve, de az eredménye tiszta igazság ! Pedig a fejlett turisz­tika minden bizonnyal egyik jele valamely ország művelő­désben előhaladottságának. Ná­lunk csak a nyugati határszéli városoknak: Pozsonynak, Sop­ronnak, Kőszegnek, azután a budai hegyvidéknek, a Magas Tátrának s a szászok lakta er­délyi városoknak van fejlettebb turisztikája; az ország többi helyein (egy-két felső vidéki várost leszámítva) ma még csecsemő korát éli a nemes turistaság. Általános a panasz lap­jainkban és társasköreinkben, hogy mig a nyugati országok nyári hónapokban csakúgy hem­zsegnek az idegen turistáktól, addig a mi természeti kincsek­ben páratlanul gazdag földün­ket vajmi kevés idegen keresi fel évről-évre. Sokaknak nem megy a fejébe gyér idegenfor­galmunk, holott nagyon egy­szerű és világos az oka: tu­risztikánk fejletlensége. Az ide­genek azokat a helyeket kere­sik fel, a hol könnyen és biz­tosan eligazodnak, ahol jó uta­kat s kényelmes olcsó szálló­kat tatainak. Mindaddig tehát, ^mig ezek és hasonló turisz­tikai kellékek nélkül szűkölkö­dik Magyarország, nem lehet reménységünk a nagyobb ide­genforgalomra. S ez annál fá­jóbban érinthet bennünket, mennél ismertebb előttünk, mily óriási összegeket vesz be a szomszédos Ausztria az ide­genforgalomból. Nem győzök eléggé boszan- kodni, valahányszor intelligens úri köreink beszédében a tu­risztikát kicsinylő szellemtelen megjegyzéseket kell hallanom. Hogy az nem való magyar embernek ! Hogy a magyar ember a hegyet csak messziről szereti nézni ! Hogy csak rossz gyomruak lesznek turistákká! Hogy a sok hegymászás gye­rekessé teszi az embert ! Hogy így — hogy amúgy! Ilyen fo­nák logikával azt is ki lehetne hozni, hogy az evésen, iváson és alváson kívül semmi se való a magyar embernek (amely életelv kétségkívül hamarosan elterjedne Magyarországon !). Ha vizsgálom : mi lehet az oka a turisztika iránt való ezen oktalan magyar elfogultságnak, kicsinylésnek, úgy találom, hogy két, nagyon ismert nemzeti hi­bánkban van az éltető gyökere. „Esztogom és Vidéke“ tárcája. Érdekes diákemlék 1868-ból. Ismerteti: Dr. Kőrösy László. Régi kéziratok kerültek még ré- gente esztergomi gyűjteményembe. Ezek közül válogatok most ki egy igen tanulságos közleményt, me­lyet egy kalligrafikus füzet őriz. Cime: „Az esztergomi főgymn. Önképző-Egylet munkálatai 1868-69.“ A hetvenöt lapra terjedő kézirat hét közleményt tartalmaz. Az elbe­szélések igazi diák munkálatok. Csa­pongó fantázia, melyet nem fékez a jellemzés ereje. Egy-két mű azonban figyelemre­méltó. Komoly iparkodásra vall Ma­gos Sándor „Közlemények Esztergom múltjából“ c. kis tanulmánya. Akkor még természetesen a tizedrésze volt csak a mai meggyarapodott történeti anyagnak. Érdekes Steiner (Simonyi) Zsig- mond talán első szépirodalmi zsen­géje: „Ozla és Calmár halála“ mű­fordítás, még pedig Macphezson Osz- sziánjának átírása Begzantól. Persze az ifjú iró akkor a német fordítást követte. A harmadik ifjúsági munka még ma is aktuális, Cime : Az illem sza­bályai az ifjúság számára.“ Pálya­nyertes mű. Irta Molnár István VII. oszt. tan. Első olvasásra is önálló dolgo­zatnak látszik. Tanácsai és elvei va­lóban egytől egyig beválnak. Csak a nemzeti viselet szép szokása szűnt meg. Persze a 67-es években ezzel büszkélkedett az akkori ifjúság. Érdekes, hogy a füzetben vala­mennyi szerző sajátkezű Írásával örökítette meg dolgozatát. Bizonyára kitüntetés szamba ment mikor a ki­válóbb diákok beírhatták magukat az ideiglenes halhatatlanság könyvébe. R. Molnár István, a földmivelés- ügyi minisztérium hires tanácsosáról, derék földinkről nemrég volt szeren­csénk megemlékezni, midőn nyuga­lomba vonulása alkálmával országos érdemeit méltattuk, melyek Eszter­gom dicsőségére válnak. Szorul szóra leadjuk a valóban legszebb jövőt jósló és már szép érettségről tanúskodó ifjúsági érteke­zést. Bizonyára sokan érdekkel fogják olvasni. A mai diáknemzedék pedig meg okulhat is az értékes aranyta- ' nácsokból. „Mi fontosabb az életben, mint a kört föltalálni, mely hozzánk illő és abban az illem és udvariasság szabályait alkalmazni ? B. Eötvös József. Minden ifjú, ki emelkedettebb célra törekszik, fölhatolhat néha azon pont­ra, honnét mint magas hegytetőről messze, határtalan kilátást élvez ma­ga körül, de a kört, mely ily pont­ról reményeinek és feltételeinek ki­jelelt ő egymaga bejárni, feltételei­nek eleget tenni s reményeit elérni nem képes. Éhez támaszokra van szüksége, kik őt irányában gyámolitják s célja elérését könnyebben elérhetővé te­gyék. Ezen támaszok : a szülők, a ta­nítók s a jótársak. Ezeknek összege képezi többnyire a kört, melyben az ifjú magát otthonosnak érezheti. Ezért az ily kört vagy társaságot erős karokkal kell megragadnunk, hogy a társaságtól visszavonulván, ne pa­naszkodhassunk, ha később elha­gyatva látjuk magunkat. Mert a vi­lág, melyet nélkülözhetőnek vit­tünk, könnyen nélkülözni fog min­ket is. Mint a delej, ha soká vassal nem érintkezik gyengébbé válik: úgy az ifjú is, ki a társaságtól visszavonul, lassankint elveszti vonzerejét. Ifjúkorunknak egyik legnagyobb csalódása az, hogy magunkkal meg­elégedve, másokat nélkülözünk. Nagy balhit ez ! — Mert a társaság min­denkinek szükséges, már csak ezért is, mivel nélküle elvesztjük bizal­munkat önmagunkhoz. Az előzményekből tehát eléggé világos, hogy azon ifjúnak, ki mű­veltnek akar tartatni, a jó társasá­gokban résztvenni nemcsak illő, de el nem mulasztható vétek nélkül. Legyen az ily társaság vagy kör, bármilyen rangú egyénekből, a mű­velt ifjú az illem es udvariasság sza­bályait megtartani mindig kötelmének ismerje el, mert társaságban min­denki az, a minek önmagát mutatja. Ki mindig mulattatót és víg szerepet visel, az tisztelet- és be­csültetésre sohasem számíthat. A kérkedő nemsokára gúny tárgyává lesz ; a büszkét és fenhéjázót csak megvetés várja ; a negédes elől min­den okos ember kitér. Csak azt, ki szóval és tettel szellemi műveltséget, finomságot, érintkezési viszonyaink­hoz illő magaviseletét mutat, szok­tuk megbecsülni, résztvevő és hall­gatni tudó előtt szivünket tárjuk fel,

Next

/
Thumbnails
Contents