Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 34. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. május 1. nyei György, a lelkes gárdistáiról helyesen jelölte meg a magyarság újkori hivatását abban, hogy legyen minél európaibbá; de ne hagyja elveszni nemzeti sajátosságait, ősi erényeit; maradjon minél magyarabb is ! Ám az új Magyarország megteremtőinek egyedül arra volt gondjuk, hogy minél európaiabbak- ká tegyenek bennünket. Ennek a rideg elvnek meggondolatlanul feláldozták magyarságunkat. Nem a nyelvünket, hanem ősi karakterünket, nemzeti sajátosságainkat ! Elvágták sok százados gyökereinket! Mi, huszadik századbeli magyarok már alig tudjuk kicsinylő mosolygás nélkül megállani, ha olvassuk, mily naivul soviniszták voltak még 18. századi elődeink is, kik nemzetünket legelsőnek, legeredetibbnek és teljességgel testvértelennek tartották a földkerekségen. Mi ellenben már annyira kivetkőztünk e naivságból, annyira érzéketlenekké lettünk saját faji tulajdonaink, erényeink s hagyományaink iránt, hogy magunk támasztunk kétségeket ezeknek eredetiségéről. Nagy sietséggel kutatjuk és kimutatjuk, mily hatással voltak nyelvünkre, irodalmunkra, kultúránkra idegen szomszédaink ; s emellett majdjárdán utazom a „ Galerie “-val szemben. — Nem értelek.. . — Meghiszem, de azonnal felvilágosítalak. Hosszú semmittevésem ideje alatt egész napokon át barangoltam tétlenül a boulevardokon, és akkor azt az élelmes megfigyelést tettem, hogy minden nő, akit valamelyik férfi az utcán üldözőbe vesz, önkénytelenül átfut a járda túlsó oldalára. Ebből merítettem aztán azt a zseniális eszmét, amelyet az áruház igazgatósága elé terjesztettem, aki eleinte vonakodott ajánlatomat elfogadni, da mikor megfenyegettem, hogy akkor eszmémet a konkurense érdekében érvényesítem, mégis kísérletet tett velem. Megfelelő előleggel ellátva csinosan kiruháztam magamat uj hivatásomhoz. — Még most sem értelek. Pedig a dolog nagyon egyszerű. A boulevard páratlan számú oldalán loglaltam heiyet, mert az áruházunk épen a páros oldalon volt. Amint észrevettem, hogy valamelyik nő közeledett felém, a sarkában voltam és szeretetreméltó szavakat súgtam a füleibe : a nő természetesen átmenekült a túlsó oldalra, éppen a „Galerie“ főbejárata elé és ekkor csupán két eshetőség lehetséges: a nő tisztességes vagy pedig nem az. Ha tisztességes akkor üldözésem elől az áruházba menekül és felhasználja az alkalmat bevásárlásai eszközlésére. Ha nem tisztességes, akkor is bemegy az áruházba vásárolni, abban a hiedelemben, hogy én majd gavalléro- san kiegyenlítem számláját; terménem teljesen elfeledkezünk arról, mi tehát sajátunk, és arról, hogy mi is csak hatottunk valamit szomszédainkra. Ez a nemzeti múltat semmibe nem vevő modern sietésünk oka annak, hogy Európa népeitől századokon át bámult táji eredetiségünk napról-napra észrevehetőbben fogy, kopik, vásik. Maholnap semmink se lesz belőle ! Szemléltető példára is hi- vatkozhatom, teszem nemzeti zenénk és táncunk le nem tagadható pusztulására. Zenénk magában álló sajátosságú egész Európában. Eredetiségét komolyan az egy Liszten kivül még senki se vonta kétségbe. Szépségét legjobban bizonyítja az a tény, hogy mindenféle nemzetiség talál benne a maga temperamentumának megfelelő gyönyörködtető elemet. És mi hogyan becsüljük meg e mindenütt szépnek vallott nemzeti tulajdonunkat ? Úgy, hogy pusztulni engedjük; hogy máig se gyűjtöttük egybe ősrégi népdallamainkat ; hogy vétkes nemtörődéssel türjük, miként forgatják ki eredetiségéből Ázsiából hozott faji művészetünket a hívatlan, kontár játékosok, ősi nemzeti táncunk is, amely pedig ugyancsak idegenek elszetes, hogy az ilyen esetekben valami ürügy alatt elpárolgók, mint a benzin, de az üzlet mindenesetre megtalálja mellette számadásait. — Es mi a fizetésed ? — Nagyon kevés az alapfizetésem ; de miután minden nő bevásárlása után százalékot is kapok, nem lehet semmi okom a panaszra. — Annál kevésbbé, mert egyes alkalmaknál még a nőknél is akad szerencséd. — Soha, barátom, soha 1 Ha erre az útra tévednék, az egész üzletemet elronthatnám 1 Szentimentális lettem, kedves barátom és nősülni készülök. — Lehetetlen 1 — Igen feleségül veszek egy bájos, fiatal leányt, a fehérnemű osztály első elárusitónőjét. — Elővette óráját és felállt helyéről : — A ördögbe, hogy elröpül az idő . .. Az üzlet, a kötelesség szólít... Mennem kell. — A viszontlátásra!.. . Azután sokáig nem kerülhettünk össze, mert küldetésben voltam Bulgáriában, ahol néhány hetet töltöttem. Párisban visszatérve, egy napon találkoztam Morvillel, aki leverten, összetörve járkált a járdán. — Hogyan, te állomást változtattál és már nem állasz szemben a „Galerie“-vel ? — Nincs már ott nekem semmi keresni valóm, — válaszolta tompa, panaszos hangon. ismerése szerint egyike a világ legeredetibb, legesztetikusabb táncának, a hanyatlás és pusztulás utján van. Az úri körök eredeti szépségétől úgyszólván egészen megfosztották. A nép pedig a kultúra hatása alatt lassan követi az urak példáját s egyre kevesebb eredetiséggel járja apáinak táncát. De talán nemzeti sajátosságaink külömben fölötte sajnálatos gyengülése, halványulása még kisebb baj volna. Nagyobb az, hogy a 19. század nemzeti múltúnktól összeköthetlenül elszakított bennünket. Modern műveltségünk nem nemzeti alapon fejlődött s egyre inkább mesterségesen, idegen talajból táplálkozik. Nemzeti hagyományismeretünk s az ezzel járó történeti érzékünk a lehető legfogyatékosabb, jóformán semmi. Ezer művelt magyar közül alig akad egy, akinek valamelyes fogalma van róla, milyen volt őseink köz- és magánélete ; milyen az egyes nép-osztályok napi foglalkozása, ruházkodása; milyenek kedvtelései, bajlódásai stb. Szóval : a mai művelt magyarságnak nincsenek régiség- tani ismeretei saját fajáról. Jobban ismeri idegen népek állami és magán régiségeit, mint a maga nemzetéét! Aprólékosan — Miért? — A konkurrens miatt... A „Quatre-Saison,, áruház igazgatója, nem tudom kitől, megtudta a kombinációmat és annak mesés sikereit, és ellensúlyozásra sokkal ügyesebb dolgot eszelt ki. — Hogyan ? — Toborzott egy párbajozó csoportot, amelynek tagjai az általam üldözött nők lovagjaivá' tolták föl magukat. . . Amint valamelyik nőt nyomon követtem, hirtelen előugrott egy és durván ram rivalt: — Milyen joggal üldözi ezt a védtelen nőt ? Maga arcátlan, gyáva! Felszólítom, hogy szüntesse be tolakodásait. — Én természetesen tiltakoztam a beavatkozás ellen, a többiek is körém csoportosultak, szidalmaztak, sőt majdnem meg is lincseltek. Egyik sértés a másikat követte, névjegyeket cseréltünk és az utolsó hónapban 18 párbajban és 14 sebesülésben volt részem. Láttám, hogy az üzlet veszedelmesé vált, jónak láttam a szegre akasztani, — Vigasztalásul legalább megmaradt a fehérnemű osztály első el- árusitónője. — Csalódol, — válaszolta szomorúan André. Képzeld csak, alig mondtam fel az állásomat, amikor a kicsike is vissza vonta a szavát azon ürügy alatt, hogy belőlem, az utcai Don Jüanból sohasem válhatna tisztességes férj... inkább választja magának a cipóosztály első elárusítóját . .. megtanulják a magyar ifjak a görög és latin archeológiát, de a honi archeológiából csupán annyit sajátítanak el, amennyi a kevés történelmi órán mellékesen ragad rájuk! Hát helyén — rendjén van ez a dolog ? Lehet ott tiszta faji öntudat és valódi fajszeretet, ahol hiányzik a nemzeti önismeret ? Beszélhetni ott igazi nemzeti műveltségről, ahol a műveltséget a nyelven és irodalmon kivül alig köti valamely erősebb gyökérszál a nemzeti múlt talajához ? Akik egy nemzet műveltségében nemcsak a kozmopolita jegyeket keresik, hanem a nemzeti jegyre is súlyt vetnek, még pedig helyesen nagyobb súlyt vetnek, azoknak kívánva kell kívánnunk, hogy múltúnktól való sajnálatos elszakítottságunk és faji eredetiségünkből való ki- vetkőztetésünk ha már helyre nem hozható, valami módon enyhittessék, legalább is úgy, hogy a középiskolákban a tanuló ifjúságra mielőbb kötelezővé tétessék a magyar régiségé ismeretek [archeológia) alapos elsajátítása. így talán reményünk lehet, hogy a jövő magyar nemzedék műveltsége nem csupán európai marad, hanem idővel harmonikusan magyarrá és európaivá válik. Priscus. *■ -»» »» »» ♦» ♦» ♦» ♦» ♦» »» ♦» ♦» ♦» -♦ Dáridók országa. A nagy ivások, hangos he- jehuják mámoros világában eldördült két revolverlövés, és a függöny előtt megjelenő halál maszkja egy pillanatra fellebbenti a fátylat. A vidéki mulatozás valahogyan idétlenül, csupaszon áll a szemlélő elé, és mámorának minden kívánatossága egy pillanat alatt úgy bontakozik ki, mint egy távoli, rossz világnak értelmetlen ösz- szevisszasága, amely nem képvisel mást, mint azt az álláspontot, amely kéri, kívánja, hajszolja logikájának, emberi méltóságának csődjét. Két bezdáni fiatalember nem rég minden különösebb ok nélkül mulatozás közben mámoros kedvben öngyilkosságot követett el, mint akik azt gondolják, hogy a mulatozásukhoz az is hozzátartozik. Az alkohol elvégezte' a magáét, beállította a lelki hullámzás egyensúlyát arra a holtpontra, amelynek minden mindegy. De nem mindegy azoknak, akik gyermeküket, reményüket siratják a ravatalon. És nem lehet mindegy a társada-
