Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 28. szám

......................'■» ...................................I II ' ' ' 1 " — i

E

sztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 28. szám. Csütörtök, április 10.

POLITIKRI és TBRSRDRLMILfíR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

T

t

i

i

■i

1

FELELŐS SZERKESZTŐ:

FŐMŰNKATARS:

DR GRÓH JÓZSEF DR KOROSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

LAISZKY JÁNOS.

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.-------r

i

*

i

t

i

4

E

LŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Egyesületi pangás.

A közművelődés haladását nem ok nélkül szokták az egyesületi élet fejlettségével kapcsolatba ejteni. Amint az egyesületi életnek fejletlensége biztos jele valamely ország, vagy város kulturális elmaradottságának, úgy viszont fejlődöttsége kétségtelen tanúbizonysága a műveltség magasabb fokának. A tételt magunkra alkalmazva — következésképpen megállapíthatjuk, hogy Esztergomban eléggé fejlődött egyesületi élet van, ergo: itt a műveltség

dolga jó lábon áll. Ám e következtetésnek van egy kis bökkenője : a közép tétel ugyanis nem egészen szabatos állítás. Ha t. i. tisztán az egyesületek száma, nem pedig a bennük kifejtett mozgalmas élet döntene a fejlettség megállapításában, akkor kétségkívül fejlő- döttnek mondhatnék városunk egyesületi életét. Mivel azonban a másik tényező : az egyesületekben kifejtett mozgalmas élet jóval többet nyom a latban, mint a puszta szám, ezért igazság szerint nincsen jogcímünk a fejlődött egyesületi élettel való dicsekvésre. Természetesen a müveltségbeli haladottságra sem!

Ha más vidéki városok gyönyörködő önelégültséggel szeretik viselni az „egyesületek városa“ címet, mi esztergomiak különlegesen a „pangó egyesYUetek városa“ címére tarthatunk számot. Van nekünk egyesületünk bőven. Több, mint kellene! De van-e bennük köszönet ? — Az már kevesebb ! Mert oly élettelenségben leledzenek, mely ha még nem is egy a halállal, de nagyon közel van hozzá ! A bibliai leányzóra emlékeztet legtöbbje, ki ha nem halt is meg egészen, de alszik, mélyen alszik!

A nyájas olvasó persze itt most azt várja, hogy az epés cikkíró tolla hegyére veszi sorban Esztergom pangó kulturális egyesületeit és magyarán szólva : „leszedi róluk a szentelt vizet.“ Hiú reménykedés! Lapokat kellene akkor összeírnia, ha e háládatlan feladatot szegről-végre akarná teljesíteni. Kénytelen beérni pusztán azzal, hogy kevésbbé örvendetes megállapítását egy-két szembeszökő példával igazolja. Teszi pedig ezt is minden szenzáció-hajhá- szás, minden pikantéria és személyeskedés nélkül, — egyes- egyedül a jó ügy érdekében, a

javítás tiszta szándékával! Eleve is visszautasít tehát minden oly belemagyarázást, amely személyi célzást keres jóakaratú cikkelyében !

A pangó egyesületeknek klasszikus két példája Esztergomban a: Torna-egyesület,

meg a Szépészeti-egyesület. Kulturális szempontból mind a kettő dicséretreméltó, fontos hivatást tölt, — azaz töltene be, ha volna bennük valamelyes élet! De ilyesmiről hosszú évek óta nem szólhat a krónika! Tulajdonképpen egyik is — másik is afféle „lucus a non lu- cendo“ : azért Torna- és azért Szépészeti-egyesület, mert tornával és szépészetiéi egyáltalán nem foglalkozik. Az első csak a tél vége felé, a másik tavasz elején ad némi életjelt magáról — olyaténképpen, hogy

„Esztogom és Vidéke“ tárcája,

A könnyről.

Nézd ezt a cseppet. Itt van a titok.

Ez a könnycsepp a kulcsa mindeneknek, Ennek a kis cseppnek a melegétől A Szfinksz kövének fagya is fölenged.

Itt elhallgat minden miért,

Minden kérdésre ez a felelet.

Nézd ezt a cseppet. Ez a csepp az úr A mindenség felett.

Ez a csepp, látod, ez te vagy.

Te magadat sehol se lelted.

(Tudom, mert mindig veled jártam)

Nézd hát ebben a parányi kristályban,

Itt van a lelked.

Nézd, itt ebben az ici-pici szemben,

E kis tükörben benne van a minden.

Lám, a végtelen mily szűk helyen elfér. Nézd, benne van az Isten !

Benne a pihenés,

Es a megújulás is itt van.

Es itt, ebben az ici-pici hídban Összefogódzik a cél és kezdet,

A véges és a végtelen.

Nézd csak, hogy ragyog nézd, hogy reszket. Jöjj, mondd velem,

Hogy a könnycsepp a minden.

Sík Sándor.

A hajós búcsúja.

— Norvég novella —

A rövid történet, amelyet itt megírok, egy öreg, görnyedthátú, igénytelen tengerészről szól. Neve Torger Tangen. Maga a történet sem valami különös.

Mégis attól a naptól fogva, amelyen nekem elbeszélték, mindig meg- illetődöm lelkem mélyében, valahányszor hídon megyek keresztül és alant a vizen hajósbárkát látok, vagy a mikor egy hajósnak házikója mellett haladok el Végtelen rezignáció, csendes megnyugvás a nyomorúságos életben : ez a szegény tengeri hajósok végzete. Szinte leolvashatni mindegyiknek az arcáról azt, ami lelkét betölti: „legyen meg a te akaratod.“

Az elmúlt tél még keményebb volt Torger Tangen re és családjára nézve, mint a két év előtti. Keveset járhatott, a tengerre. Nem az öregség akadályozta ebben, csak elvesztette eddigi rugékonyságát. A csúz hatalmasodott el a szervezetében annyira, hogy nem tudott többé egyenesen járni-kelni, mint más emberek. Ezt a csúzt pár év előtt a jegestengeren szerezte. Mikor aztán nagy fájdalmai támadtak, abba kellett neki hagyni jeges tengeri kirándulásait és csak dél felé menő hajókra szerződhettett. A csúz azonban nem akarta elhagyni, sőt egyre gör- nyedtebb lett tőle a dereka. Az utóbbi években már csak nyári utakra vállalkozhatott, télen kénytelen volt otthon maradni.

Azért mégis csak kihúzta valahogy a téli időt. Volt foglalatossága: értett egy kicsit a lábbelikészités mesterségéhez. Esténkint csizmákat foltozott, napközben pedig a tengerparton keresett munkát. Még a múlt tél elejéig is, mint már mondtam tűrhető volt a dolga. Ekkor azonban a parti munka megszűnt, nem építettek bárkákat ; és a szomszédja : egy nyomorék fiatal ember, szintén megtanulta a cipészmesterséget. Természetes, hogy az emberek inkább ehhez mentek, mint ő hozzá.

A tél tehát kemény, keserves volt és mielőtt vége lett volna, Tor- gen Tangen igy szólt a feleségéhez:

— Lizi, ha még egy ilyen telet kapunk, a szegények pénztárának kell rólunk és a gyermekekről gondoskodni.

Lizi sóhajtott és mormogott valamit a mezők liliomáról és ég madarairól, ahogy a bibliából olvasta.

Pedig a következő tél csakugyan még keményebb lett. Még kevesebb

lett a munka és hozzá Lizi asszony is betegséget kapott. Torger karácsony előtt jött haza, akkor a felesége már ágyban feküdt és az orvos azt mondta, hogy nincs remény az életéhez, mert olyan baja van, amely nem szokta többé elhagyni azt, akit egyszer hatalmába ejtett. Torger Tangen nem igen sok koronát hozott haza. Mielőtt elindult előleget vett fel, amelyet itthon hagyott Lizi- nek és a gyermekeknek. A pár silling, ami megmaradt, még hamarabb fogyott, mint máskor. A beteg asz- szonynak mégis valami jobbat kellett ennie adni, aztán itt volt a doktor és a patika is.

Februárban beköszöntött a legnagyobb nyomorúság. A pénz elfogyott, a hitel kimerült. Lizi már tizenkettedik hete nyomja az ágyat és ereje egyre hanyatlott.

Mi lesz ebből! Honnan vegyen pénzt ? Csak legalább felfogadnák egy hajóra. Akkor mindjárt kaphatna egy kis előleget.

Es véletlen szerencse folytán, csakugyan kapott szerződést. Salve- sen, a Kolumbus kapitánya, aki nemrég érkezett haza, jeget szállított a közép tengerre és pár nap múlva ismét útra akart kelni. Az egész úgy ment, mint a karikacsapás. Tor- gen Tangen nem is tudta, hogyan