Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 19. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. március 6. A felelet erre nem nehéz. Kétségtelen tény, hogy a Lukácskormányt ez idő szerint egyedül a külügyi helyzet tartja hatalmon. Mindaddig, amig ez nem tisztázódik — szerencsétlenségünkre ! — Lukácsék maradnak ; s amint a külügyi helyzet rendbe jön, menni fognak, mert magukon kívül nem kellenek senkinek. Ha tehát az elvi kérdéseket figyelmen kívül hagyjuk s tisztán csak a sztrájk eshetőségeit mérlegeljük, arra a végső következtetésre jutunk, hogy ez az országos népmozgalom olyan pokolgép a munkások kezében, amely igen könnyen nem azt veti szét, kit érni akar, hanem azt aki elhelyezi. Határozott rokonszenvvel kisérjük a munkásságnak a jogkiterjesztésért való küzdelmét, de a jelen tömegsztrájk esetében mégis az a véleményünk, hogy ez se a munkásosztálynak, se a vele küzdő ellenzéknek, hanem egyesegyedül a kormánynak használ, mert a korona előtt jogcímet szolgáltat neki arra, hogy nélkülözhetetlen az országra nézve. Demokrata. felületű, kissé ellapult gumóhoz hasonlít. Pontos súlya 969V2 angol karát (199'04 gr.). Vevő hiányában e kő 10 éven át hevert nyers állapotban, mig végre egy amsterdami vállalat vette át feldolgozás végett. Felosztása után 21 brilliáns készült belőle, melyek közül a legnagyobb 677/8 karát (13'94 gr.). A szétdara* bolás célszerűségét mutatta, hogy a belőle készült brilliánsok nagyon rövid idő alatt elkeltek. Ugyancsak ritka nagyságú kő az 1895. év végén talált Jubilee is, mely eredetileg Oranje egyik volt elnökének a tiszteletére a „Reitz“ nevet viselte s amelyet csak Viktória királynő jubileuma alkalmával neveztek el Jubileenek. Eredeti alakja szabálytalan ellapult oktaéder. Súlya 130'16 gramm =634 karát. Homályba vész az eredete egy negyedik hires gyémántkőnek, az „Imperial“-nak, melyet előbb Viktória és Great White néven is emlegettek. A fölfedezéséről semmi hir se jött a Capvidékről s csak akkor lett ismeretes, mikor 1884-ben váratlanul megjelent London piacán, ahova valószínűen tolvajlás és csempészet révén került. Egyideig nem akadt vevője, mig végül egy szindikátus vette meg s dolgoztatta fel. Kettéhasitott nagyobbik darabjából egy 180 karátos tojásdad brilliáns, a másikból pedig egy 195/s karát súlyú ékkő készült. A felsorolt kiválóan nagy példányok mellett még sok más, nem ke- vésbbé értékes gyémántlelet került ki a capvidéki bányákból, melyeknek lajstromát újabban Spencer Leonárd J állította össze. Adamas. A főreáliskola államosítása. Schillerről, a nagy német költőről beszélik kortársai, mily nagy barátja volt a zenének; sőt maga is szeretett hárfázni. A szomszédja azonban, ideges ember lévén, annal inkább hadi lábon állott a muzsikával. Midőn egy alkalommal éppen hár- fázás után találkozott a költővel, ellentétes álláspontját és nemtetszését eme csípős szavakkal adta tudtára: „Schiller úr! Ön hárfán játszik, mint Szent Dávid, csakhogy nem olyan szépen!“ Mire a rendre utasított poéta így vágott visz- sza: „Ön pedig, szomszéd úr, úgy beszél mint Salamon, csakhogy nem olyan bölcsen !“ Akármi legyek, ha nem ez az anekdota jutott eszembe, mikor az Esztergomi Lapok legutóbbi számában a főreáliskola államosításáról irt cikkemből kifolyólag egy „Esztergomi“ álnevű szerzőről való rendreutasításomat és kioktatásomat olvastam. „Esztergomi úr! — tört ki belőlem a lesujtottság dacos keserűsége — Ön úgy oktat engem, mint Salamon csak nem olyan bölcsen !“ Tisztelt ellenfelem olyan lojális irányomban, hogy nem kutatja kilétemet; megelégszik udvariasan avval, hogy megállapítja az esztergomi viszonyok ismeretében való teljes avatat- lanságomat, s még udvariasabban kifejezi rólam abbeli véleményét, hogy „fáradságot sem vettem magamnak“ e viszonyokról tájékozott egyénektől felvilágosítást szerezni. Igyekszem viszonozni a tapasztalt lojalitást hasonlóval: én se lebbentem le „Esztergomi“ úrnak személyéről a leplet, bármennyiszer is ki-ki bukkanik előttem — ama bizonyos zsákbeli szeg módjára — akaratlanul apró cselvetéseinek burka alól. Teszem pedig ezt inkább jóakarattal t. ellenfelem titkolt személye iránt mint visszator- lásképen, mert sokkal kellemetlenebb volna reá nézve, ha leplezetlenül kényszerülne megtudni tőlem : mennyire nincsen tisztában a vitatkozásnak azon leglemibb szabályával, hogy az ellenfélnek lényeges állításait kell cáfolni, nem pedig aprólékos megjegyzésein rágódni, vagy Bodóné gyanánt oda nem tartozó dolgokat hánytorgatni. Abban tökéletesen igaza van támadómnak, hogy „fáradságot sem vettem magamnak“ arra, hogy az esztergomi viszonyokról tájékozott egyénektől felvilágosítást szerezzek. De miért? — Azért, mert először mint magyarul jól tudó ember a fáradságot nem venni szoktam magamnak, hanem sajnálni v. nem sajnálni valamire ; másodszor mivel ez esetben valóban sajnálnom kellett a fáradságot oly viszonyok fölösleges tanulmányozására, amelyekben eléggé tájékozott vagyok ; különösen a főreáliskola államosításának ügyében nagyon jól értesülnek tudom magamat! Pedig a mi vitánkban ez a fő ; minden egyéb mellékes ! Mi volt az én múltkori cikkemnek veleje ? — Ez : A főreáliskola államosítása kívánatos dolog a városra nézve, hogy mielőbb megszabaduljon az évi tetemes (22 ezer koronás) fenntartási költségtől. A minisztertől kívánt áron azonban semmi esetre sem szabad belemennünk, még ha az államosításról le is kell egyelőre mondanunk. Hacsak olcsóbb telekről s a miniszter kívánta 150.000 koronás építési hozzájárulásról volna szó, hagyján. Ámde a fölülről óhajtott Rudolf-féle teleknek 120.000 korona ára, meg az ott építéssel járó nagy (ma még pontosan ki sem számítható !) uccarendezési költség 300.000 koronánál is jóval többre, tehát akkora összegre rug- tatja fel az államosítás árát, amekkorát Esztergom ma el nem bírna. Ennélfogva olcsóbb telekajánlattal kell újból a miniszter elé állanunk. Ha most már az én álláspontomat valaki ingatagnak és számításomat irreálisnak találta, akkor vitára kellve az lett volna a dolga, hogy lényeges állításaimat s bizonyításaimat sorra cáfolja. De vájjon így járt-e el „Esztergomi“ úr, az én t. ellenfelem ? — Éppen nem ! E helyett valóságos dicső- ditő beszédet ír Boncz minis- téri tanácsosra, hogy oly ideális telket választott, amilyen nincsen több Esztergomban. Lelkendezve rebegi neki (foga- datlanul !) és a miniszter úrnak a szülők háláját, hogy a „szegény iskolás fiúk egészségére gondolva“ egyedül a Rudolf-Iva- novits telket tartották elfogadhatónak ! (Óh, mekkora önzetlen ifjúság-szeretet a cikkíró részéről !) Majd sorra vévén a miniszterinek ajánlatba hozott telkeket, — horrendűm dictu ! — kihozza, hogy valamennyi között ez a legolcsóbb, hogy „egy közel 20.000 lakosú városban sehol sem lehet ily áron (hiszi a piszi!) házhelyet kapni a belterületen.“ Az uccarendezési költség egy cseppet sem aggasztja, mert az más teleknél is terhelné a várost, „sőt esetleg máshol még többe kerülne“ (amit t. ellenfelem maga is aligha hisz el!) Utol- iitő argumentumnak pedig fele- dékenységemgyengéd meglegyintése mellett —- különös nyomatékkai emeli ki, hogy a főreáliskolának a Rudolf-telken való felépítése esetében „a belváros jóizlésü lakói“ aminiszter kikötése szerint meg fognak szabadulni (szerencsés belvárosiak !) a né- met-uccai mulatótól. Csupán azt felejti hozzáadni, hogy a megszabadulás költségét nem a (legszerencsésebb !) telekelado, sem az állam, hanem megint csak a — város fogja viselni ! Ha az ember ezt az amily furcsa, époly gyermetegül ravasz okoskodást szegesebb figyelemmel végig kiséri, okvetlen rá fog jönni, hogy tulajdonképpen nem is annyira ellenem és cikkem ellen, mint inkább a Rudolf-lvanovits-féle telek megvétele mellett Íródott. Tehát nem annyira cáfolás, mint dobverés! Persze mind a kettőnek egyaránt gyenge! Vagy kérdem: mit cáfolt meg t. ellenfelem megállapításaimból ? — Megcáfolta-e, hogy egy 60.000 koronás telek — még ha tán egyébként megérné is ezt az árat — Esztergom városának drága, sőt méregdrága ? Megcáfolta-e, hogy az uccarendezés költsége a miniszteri terv megvalósítása esetében oly nagy lesz, amekkorára Esztergom város lakosságának vállai igen gyöngék ? Megcáfolta-e, hogy ez a kombináció 300.000 koronánál jóval többe kerülne nekünk ? Szóval: megcáfolta-e, hogy ilyen államosítás szerencsétlen kockázat volna részünkről ? — Nem, egy szóval sem ! Miért irta meg tehát cikkét az E. L. „régi jó barátja“ ! — Nyilvánvalóan nem egyébért, mint hogy a városra éppen nem kedvező telekspekuláció mellett prókátorkodjék. Ehhez azonban nincsen sem elég diplomáciája, sem elég rabulisztikája. Az övéhez hasonló naiv nyíltsággal nem lehet a magánérdeket közérdeknek feltüntetni. A rabulisz- tikát pedig nem pótolhatják az apró ravaszkodások és a szemforgató érzelmi kitörések ! Ne csodálkozzék tehát, hogy rám irányított puskája visszafelé sült el : őt magát találta, vagyis a vége az a bizonyos Hazafi-Verai-féle „nregrovási kaland“ lett. Én cikkemet legtisztább meggyőződésem szerint kellő megfontolással és a város érdekében írtam. Meggyőződésemet állom és állani fogom ! Senki se téríthet vagy ijeszthet el tőle ! Egyébként velem együtt még sokan vallják Esztergomban ezt a meggyőződést; és amennyiben a főreáliskola államosítását a város vezetősége mégis a miniszteri óhaj szerint akarná megvalósítani, biztos vagyok benne, hogy a közgyűlésen
