Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 2. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 2. szám. Csütörtök január 4. r hl ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre Félévre . ELŐFIZETÉSI ÁRAK: . . . 12 K Negyedévre .................... . . . 6 K Egyes szám ára . . . 3 K 14 f. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Kéziratot nem adunk vissza. Nyiltér sora 60 fillér. Esztergom fürdő és nyaralóváros' Már régen elszakadtam Szent István városától, tulajdonképpen tehát alig tarthatom magamat illetékesnek arra, hogy ügyeihez, jövőjéhez hozzászóljak. De ott születtem, gyermek- s ifjúkorom nagy részét, később mint hivatalbéli, életem javát ott éltem le. Némi jogot mégis formálhatok tehát arra, hogy a város jövőjére vonatkozó véleményemnek helyet kérjek. Az Esztergom és Vidékének dec. 17- diki számában megdöbbenve olvastam Lenkei Emil ur cikkének a címét: „Esztergom — gyárváros.“ Csak az ne! — gondoltam magamban. Szerencsére Lenkei ur éppen az én szájam ize szerint fogja föl a kérdést s habár nem is arra a végkövetkeztetésre jut, amire én, céljaink nagyon jól megtérnek egymás mellett. Tökéletes igazsága van Lenkei urnák abban, hogy Esztergomban hiányzik a mun* Készséggel adunk helyet lapunkban e cikknek, de ugyanilyen szívesen közöljük a nas szemmel latok véleményét is, mert ily nagyfontossagú, városunk jövőjét, fejlesztésének irányát, a vidéki városok versenyeben miként való részvatelet felölelő kérdés csakis úgy tekinthető át teljesen, ha minél több irányból világítják meg azt. Mi a magunk részéről egyelőre tartózkodunk a véleménynyilvánítástól, mert nem akarjuk azt elhirtelenkedve tenni, de szívesen vesszük, ha mind izok, akiknek van tervük, indítványuk, mondani valójuk, hozzászólnák a kérdéshez. A szerkesztőség. „ESZTERGOM és VIDÉKE1' TAKDAJA. Egy barátomnak. A léhák között én is léha voltam, Nagy, szent eszmékről gúnyolódva szóltam, De míg ök lelkűk mélyiből beszéltek, Az én szivem a tettetésbe vérzett. Szerettem volna a szemökbe vágni: Vagyok tetszésetek szerint akármi, Érzelgős, bamba, esztelen rajongó — Csak tihozzátok ne- legyek hasonló. En gyengeségem, hiú gyengeségem! A gúnykacajtól oly szorongva féltem. Mig modern voltam mindenik szavamban, Titokban saját lelkemet sirattam. ' Es ekkor utaink keresztbe vágtak . . . Találkoztuvik. Én aggódón vigyázlak, Kétkedve inkább : hátha még se, még se — Volna még férfi, méltó a nevére ? Van még kivétel ez önző világban ? Hivő oly sok megcsúfolt ideálban ? kás és a munkaanyag ahoz, hogy házsorai között gyárak és ipartelepek füstölögjenek. De ne is füstölögjenek, mert 2—3 gyárkémény már csirájában ölné el azt a fényes hivatást, amelyre ez a város rendeltetve van. Mögötte egy hatalmas történelmi múlt, remek szép fekvése, kiváló gyógyforrásai, a Duna, sok ezer hold erdeje, a szigetek, jó levegője, mind-mind egész tömege annak a kincseket érő nyers anyagnak, amiből hozzáértő, tág látkörü emberek világfürdőt formálhatnak. De hát — sajnos — ilyen világlátott, energikus és vállalkozó szellemű ember még nehány sem akad Esztergomban. Egyedül Bleszl Ferenc urnák, a takarékpénztár érdemes igazgatójának vannak tudtommal idevonatkozó tervei, de hogy ezek a tervek milyen kiterjedésüek s megvalósításuk szolgálatában mennyi és milyen erő fog igénybevétetni, arról még csak halvány sejtelmem sincs. De a dolog természeténél fogva nem is lehet. Mert sem a takarékpénztári igazgató ur, sem pedig a takarékpénztár nem játszhatik nyilt kártyákkal akkor, amikor pl. fürdőpolitikájának megvalósítása céljából vásárlásokat, kisajátításokat tervez. Máris láttam egy s más apróságot Aki gyöngéd s erős híd lenni egyben, Es hisz még a baráti szeretetben? Van még; te az vagy. Tudom, látom, érzem; Társam az ideálnak szent jegyében . . . Tán Szodomában több igaz is él még — Hirdessük a megtisztulás igéjét! Kempelen Farkas. halál csókja. Irta: Böszörmény-Vargha Aranka. Mint egy letépett őszirózsa, úgy feküdt a lány sápadtan, hófehéren. Sovány kezeit kirakta a takaróra és úgy számolta az újjait: egy . . . kettő . . . három . . . — Óh még nagyon soká lesz reggel. Még csak három óra éjfél után. S a postás nyolc órakor jön. Jön ?! . . . — Igen jön, fog jönni, én várom. Az ajtóra nézett. Milyen sötét, rideg deszkák, mintha valami titkot rejtegetnének. Jaj, még soká lesz reggel! A megvalósítva e tervekből ; hallom, hogy egy uj női uszoda is létesült. Olyasformát is beszéltek előttem, hogy a takarékpénztár a vízivárosi gyógyszertár mellett éktelenkedő fakereskedés telkét is megvásárolta. De hát ezek mind csak apró lépések. Ha tényleg, s többen gondolnak arra, hogy Esztergomot fürdő és nyaralóvárossá tegyék, akkor a város társadalmának minden rétegét ennek az eszmének a szolgálatára kell hangolni. Nehéz munka lesz, azt belátom, mert ebben a tekintetben voltak nekem is egy és más tapasztalataim. De nem lehetetlen, kiváltképpen akkor nem, ha a haranguirozás a társadalom legfelsőbb rétegéből indulna ki. Egy példa erre Karlsbad, ahol a majoros, a tejeskocsis, a hordár, a plébános, a kerületi kapitány, maga a polgármester csak annyi érdekkel esügg a fürdőhely színvonalának emelésén, mint a fürdőorvos, a hotelier, vagy a tyukszemvágó. Másik példa a kis Oberammergau Bajorországban, mely az ő passiójátékairól lett világhíres. Ennek a kis városkának fiatalja-öregje, átlátva azon mérhetetlen anyagi előnyöket, melyeket nekik az idegenek beözönlése biztosit, a legnagyobb lelkesedéssel s egyértelműséggel dolgozik azon, hogy minden, amit óriási színpadukról élőképekben, . amit vendéglőlámpa sötét ernyőjével mint egy siri mécs, úgy pislog. Homályosán, kísértetiesen. A szomszéd szoba ajtaja nyitva, ijesztő sötétség mered ki onnan. A beteg leány vékony, kékeres kezeit nézi, olyan áttetszők azok. Néha-néha vörös foltok ütnek ki az arcán, majd meg eltűnnek. Szemében fényesen ragyog a láz. Köhög. Őrült szúrást érez a tüdejébe nyilaink Kezét a szivére szoritja és úgy mondja szótagonként fuldokolva : — Lász . . . lóm, . . . Lász , . . lóm . . . Mosolyog. — Ma még meg sem néztem a fényképedet, ugy-e milyen rósz vagyok én ? Fölkelt. Mezítelen lábakkal szédeleg az asztalhoz. Kivesz a dobozból egy fényképet. Megcsókolja. Sokáig nézi. Nagyon gyenge, lázas feje megszédül, el akar esni. Belekapaszkodik az asztalba. Behunyja a szemét s a képet még egyszer ajkához emeli. Támolyogva megy vissza, lefekszik. Elkékül az ajka, fogai vacognak, iszonyúan rázza a hideg. Felóráig mozdulatlan marad. Majd fölrezzen, arcán félelem, borzadály kifejezése. Kezeivel eltakarja az arcát, rémülten felsikolt. Lázképek gyötrik. Azután lassan föleszmél, szétnéz a szobában, látja az ismerős bútordarabokat, meg-
