Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 87. szám
ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. október 31. megszűnt tétel, ennyi az egész. Meghalt —- megsemmisült. Ez az általános közfelfogás, — pedig .. . Pedig ez a meggyőződés épp úgy halálra van már Ítélve, mint ahogy a fél- mult idők természettudományos hipotézisei halálra Ítélték az Istenben való hitet, a síron túl folytatódó életbe vetett reménységet. Sok, nagyon sok ember hitt ezekben a hipotézisekben, mert hogy az embernek kell hinnie valamiben. A hit ellenségei sem tehetnek mást, mint hogy hisznek. Csak hogy a lélek örökkévalósága helyett az anyag örökkévalóságát emelték dogmájukká. Bizonyságuk nem volt erre, mert hisz magát a bálványozott anyagot sem ös- merték, sőt az újnál újabb felíedezések után csak egyre kevésbbé ösmerik azt, mert — mindig másnak látják ma, mint látták tegnap. E helyett éppen a hitdöntő természet- tudomány az, a mely minden újabb kutatásnál beleakad valamibe, valami érthetetlen, bosszantó, számításon kívüli és ki nem számítható dologba, a mely a régi feltevések és törvények kártyavárát egyszerűen elsöpri. Újra és újra találkozik egy rejtélyes, csodás, óriási rendszerrel, amelybe az ő nagy kinnal kigondolt kis rendszerei sehogy sem akarnak beléilleni. És már is hallatszanak megzavart, félénk hangok, a melyek egy szervező, irányitó magasabb intelligenciát emlegetnek. Ma még nem merik nevén nevezni Istent, de kezdik már hinni! Az anyag halhatatlansága után kénytelenek voltak feltételezni az erők halhatatlanságát is, mert erő nélküli anyag el nem képzelhető. De az erők működéseinek, kölcsönhatásainak rendszeressege az erők velejárója lévén, ezeknekhalhatatlanságátis devolválja. Rendszer pedig önmagától elő nem állhat, tehát — itt van a rejtélyes magasabb Intelligencia. Ok igy nevezik. Mi úgy hívjuk, úgy szeretjük, úgy imádjuk, hogy : Isten, akitől ha elfordul is valaki, az ellenkező irányban haladva is csak Hozzá juthat, mert ő a kezdet és a vég. A tudomány is elfordult tőle és ime Hozzá jutott. De az egész emberiség nem volt képes a tudomány haladásával lépést tartani. Az elmaradozók nagy része még ma is szánalmas gőggel harsogja a Tegnap jelszavait: „Nincs más, csak a természet!“ „A földi élet után nincs folytatás !“ Szegény vakok. Ha tudnák, hogy a földi élet sem más, mint folytatás és hogy ennek a folytatása is örök. Hogy nem csak öntudatlan erők vannak, de öntudatosak is, a melyek éppen úgy nem semmisülhetnek meg, mint az anyag. Hiszen ha csak önmagát vizsgálja is valaki, (no nem sokan cselekszik), már is ezt az öntudatos erőt hózta működésbe. De hát vannak, akik még saját öntudatukról sem bírnak öntudattal. Hogy mi ezt az öntudatos erőt léleknek nevezzük, az uj tudomány pedig a lelket öntudatos erőnek, az csak grammatikai különbség. A végső konklúzió mégis csak egy; az, hogy ez az erő halhatatlan, egész lényégévé!, öntudatával, individuális sajátosságaival egyetemben. És ha ez igaz, — pedig már le sem tagadható —, akkor tulajdonkeppen nincsenek is halettak. Csak elhasznált anyag van, a test. Az öntudatos erő, — a lélek — éppen öntudatánál fogva hagyja el az elhasznált, vagy az ő érvényesülésére már nem alkalmas anyagot és a magasabb intelligencia folytatolagos rendszerébe illeszkedik. Szóval Isten rendelkezéseit követi, de el, él örökké, mert semmi sem teremtetett a megsemmisülésre, hanem minden az örökkévalóságra. Halottak ti, a kiket igy nevezünk gyarló földi szóval, milyen szánakozó mosollyal nézhettek reánk, a mikor az évnek ezen az egy napján is, a mikor emléketeknek akarunk áldozni, lefelé nézünk sírotokra, amelyben az örök átalakulás körforgását végzi az a test, amelyhez titeket már semmi szál sem köt, a helyett, hogy fölfelé tekintenénk, arra, ahol ti vagytok, a mely irány minden haladásnak, fejlődésnek, eljövendőnek iránya. Reátok gondolunk a mai napon mi halálra szántak, reátok, akik már éltek. Kempelen Farkas. QC~ C hírek q ~>Q — A hercegprímás nevenapja. Vaszary Kolos bibornok-hercegprimás folyó hó 30-án, azaz szerdáu ünneplte névnapját. Ez alkalommal a bazilikában délelőtt 9 órakor ünnepélyes hálaadó istentisztelet volt. A szentmisét Sch;ffer Ferenc prelátus-kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondotta. — Ezredparancsnok változás. A helybeli 76. gyalogezred parancsnoka Hauser Miksa ezredes a holnapi nappal vezérőrnaggyá lép elő s egyidejűleg beosztatott tábornoki minőségben Przemy- slbe helyeztetett. Helyébe Boeriu János lesz az uj ezredparancsnok, aki 1905-ben mint őrnagy, már szolgált Esztergomban. Hauser Miksa vezérőrnagynak tegnap délben gratulált az ezred tisztikara. Ugyancsak tegnap este fél 7 órakor fáklyák mellett szerenádot adott az ezred zenekara Hauser Miksának lakása előtt, este pedig bucsuvacsorát rendezett a tisztikar. Ma délben a tiszti étkezőben bucsuebédet tartanak. Itt említjük meg, hogy a 76. gyalogezredben november 1 -je még három előléptetést hozott. Artner János századosnak őrnaggyá, Grivi- cic Károly hadnagynak főhadnaggyá és Sághy Russek Dezső zászlósnak hadnaggyá történt kinevezését hozta a Rendeleti Közlöny. Geötz Virgil ezredes pedig a 66. gy. e. parancsnoka lett. — Csernoch János dr. koadjutor lesz. Megbízható forrásból vesszük a hirt, hogy dr. Csernoch János kalocsai érseknek hercegprímásunk mellé koadjutori minőségben való kinevezése már befejezett dolog s legközelebb már nyilvánosságra is lesz hozva. — Unger Hugó volt esztergomi rendőrkapitány eladta muzslai tejgyüjtő gazdaságát és hir szerint véglegesen Budapestre fog költözni. — Kinevezés. A hercegprímás Keményfy Kálmán eddigi helyettes plébánost véglegesítve, plébánossá nevezte ki. Az uj plébános javadalmába helyezése megtörtént és esküjét is letette, — Fényes esküvő Siittön. Süttön még alig látott fényes esküvő színhelye volt f. hó 23-án a róm. kaih. templom. Szép aráját vezette oltárhoz Áprily Ödön, Áprily Ernő süttői nagyiparos és bányatulajdonos fia. Nyolc díszes hintón, egymásután érkeztek meg a rokonok, vendégek Schenkengel János örömapa, ottani tekintélyes vendéglős úri házához, hogy kedves és szép leányának, Karóimnak szeretet szőtte frigykötésén jelen legyenek. D. u. 4 órakor indult el a meny- nyegző háztól a menyasszonnyal 18 koszorús leány és vőfélypár, nagyszámú és előkelő rokonság, meghívott jóismerősök kíséretében a templomba, melynek egyébként tágas szentélye ez alkalommal szűknek bizonyult. A nászháztól a templomig folytonos mozsárágyu és puskaropogás ünI Sirolin "Roche" bizfos Ü gyógyhatást nyújt ka tarrhu soknál j= hörghurutnál, asthmanál, influenza után. EEE Sirolin"Roche,‘ kezdődő tüdőbetegséget EE csirájában elfojt. Kellemes ize és az étvá= EE gyravaló kedvezd befolyása megkönnyítik == a Sirolin "Roché'-al való hosszabb kúrákat! 11)1 A légzési szervek § meghűléseit legbiztosabbana = Sirolin "Roche"- al kezelik. Ezért EE nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban. EE Szíveskedjék a gyógytárakban határozottan Sirolin"Roche - t kérni. EE iittiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii