Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 80. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 80. szám. Csütörtök, október 3. r AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS és Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .....................12 K Negyedévre ..... 3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Böngészés. Charlotte. — Ez a név lapunk hasábjain tűnt fel nem is oly régen, édes csengésű kis versek alatt. Fehér leányálmok, sziizi szerelem bim- bófakadasa . . . oly jól esik a modern poézis rikitó festésű csinált virágai után a falusi kis kert százszorszépeit nézni. Charlotte versei nem a hatvanas évek elnyűtt irodalmi rekvizitumain tengődő szárnypróbálgatások és habár nem modernek is a szó kínos értelmében, de újak, üdék, eredetiek, szívbe lopódzók. Aki egyet-kettőt olvasott közülök, várni fogja a többieket is. Ezek a reflexiók egy kis rövid hirecske nyomán leptek meg bennünket, amely azt tudatja, hogy Lévay Sándornak, a jónevű poétának és jegyzőnek leányát, Lévay Sarolta oki. tanítónőt a a bélai r. k. népiskolához hívta meg tanítónőnek az iskolaszék. Nemes, szép hivatás annak, aki nemcsak kenyérkeresetnek tekinti azt, hanem missziónak, amelynek jó betöltése ut a mindenek Teremtője felé. Hanem — a fáradságos munka mellett ne feledje el Charlotte a kis kert százszorszépeit is öntözni! —pi. Esztergom a kuriózumok, a specialitások városa. Bármily közel esik is Budapesthez, mégis van annyira tőle, mint teszem — Gyergyószent- miklós. Talán, hogy vicinális köt össze a modern Bábellel, azért érkezik oly lassan ide minden modernség. No nem a női divatujdonságokról beszélek, mert azok előtt tudvalevőleg nincs távolság, hanem a városi dolgokról. Sok különlegességet lehetne itt gombostűre szúrni, ha az ember nem félne, hogy magát szúrja meg a tűvel. Egyet azért fölemlítek, ami nem mindenütt lelhető: a dupla nevű utcákat. Tessék csak a Leitgeb üzlete mellett lemenni a Dunához, vagy a viz;városi patikánál a födött uszoda fala mellett. Mind a kettő kicsi utca, mégis két névvel büszkélkedik. Vagy az az oka talán ennek a kétnevűségnek, hogy mint ősrégi múlttal bírók, predikátumra tartanak jogot? Ez esetben tiszteljük a privilégiumokat, csak a faluról hozott uj cselét leányokat sajnáljuk, akiknek négy nevet kell megtanulniok, hogy két utcán eligazodhassanak — bakarandevu dolgában. —pi. Már megint az összekötő vasút. * (Egy ajánlat.) (K. F.) Bocsárm ot kérek, hogy olyan gyakran foglalkozom az összekötő vasút kérdésével, de azt hiszem, ha minden nap Írnánk róla, még akkor sem lenne sok. Hiszen téma akadna vezércikkhez elég más is, ha aktuális városi kérdésekkel nem óhajtanánk foglalkozni, lehetne társadalmi, szociális és a jó ég tudja, még hány féle szanaszét heverő, tolira kívánkozó dolgot megvitatni, de a régi adoma szerint „miért adjunk mi fel közönségünknek rebuszokat, mikor golyó van a gyomrában“? Ez a golyó az összekötő vasút. Lesz-e? Nem lesz-e? Megcsinálják-e végre? Ki csinálja meg? Telítve van városunk levegője ezekkel a repülő kérdésekkel. Felelősség nélkül felelni könnyű dolog; mi azonban nagyon is érezzük a felelősség súlyát a nyilvánosság előtt kimondott szavainkért. Ösmer már annyira olvasóközönségünk, hogy megbizik elfogulatlanságunkban, minden személyi érdek fölé emelkedő részrehajlatlanságunkban. És éppen ennek tudata fokozza felelősségünk terhét is. Kényes maga a tárgy is újabb személyi vonatkozásai miatt. Amig Török Emilről volt szó, az ő neve csak a megszületni nem tudó vasutat jelentette. Mezt .zenban már u vasút jelenti Bleszl Ferencet; annak a férfinak az egyéniségével van összeforrva, akit mi a legmélyebb tisztelettel tudunk csak említeni. Mivel azonban minden személyi tekintetnél mérhetlenül magasabbra tartjuk a város közérdekét, ismételten is kértük Bleszl Ferencet, hogy engedje át a villamos összekötő vasút megépítését, •— (nem — megalkotását, mert ez feltétlenül az ő érdeme maradna úgy is) szakembereknek, „vasúiban dolgozó“ rutiniéknek. „ESZTERGOM és VIDÉKE“ TÁRCÁJA. Rejtélyes kődobálás egy Andrássy birtokon. Ezt az érdekes hirt a Pesti Naplónak egy nem régen megjelent számából vettük át. Úgy közöljük szóról-szóra, a hogy a lap riportere azt a látottak alapján megírta. * Néhány nappal ezelőtt, csütörtökön arról értesítették a tőketerebesi csendőrséget Hordicsá- ról, gróf Andrássy Sándor birtokáról, hogy ott egy istállóban valami titokzatos szellem lakozik, aki mindenkire köveket dobál, a ki csak belép az istállóba. A csendőrségen nevettek a jelentésen, mert nyilvánvalóan látszott, hogy valami tréfáról, vagy ijesztgetésről van szó, de gróf Andrássy Sándor maga kérte, hogy jöjjenek a csendőrök s igy már pénteken útnak is indultak. Hárman: Ma- rossy Sándor őrmester, Nagy József és Kács József őrsvezetők mentek ki a Hordicsa község közelében lévő Csikós tanyára s tegnap azt a jelentést küldték be Tőketerebesre, hogy küldjenek segítséget, mert ők tehetetlenek a titokzatos kődobálóval szemben. Nem tudják megállapítani, hogy kicsoda, pedig körülfogták és felkutatták az istállót s majd hogy őket is megsebesítették a kövek. A mikor a csendőrök megérkeztek a Csikós pusztára, Radványi Jenő, gróf Andrássy Sándor tiszttartója fogadta őket. — Azért hívtam önöket, — mondotta nekik, — mert itt olyan rejtélyes dolgok történnek, a melyeket mi magunk nem tudunk földeríteni. A tanya közepén áll egy istálló körülvéve gazdasági épületekkel. Ebbe az istállóba hétfő óta kisebb-nagyobb megszakítással kövek hullanak, de hogy ki dobálja, vagy hogy honnét jön a kő, azt nem tudjuk. De a cselédség annyira meg van rémülve, hogy most, a legnagyobb munka idején itt akar hagyni bennünket. Nem akarnak itt maradni, ahol szellemek járnak s még kővel is do- bálódznak. Elmondotta még a tiszttartó, hogy még a papoknak is alig sikerül megnyugtatni a cselédeket. A papok kijelentették, hogy ők majd bemennek az istállóba s ha csakugyan nem ember dobálózik, hanem rossz szellem, akkor majd misézni fognak, hogy elűzzék azokat. Magától értetődik, hogy a csendőrök nem hittek a szellemek meséjében. — Jöjjön velünk az istállóba, —- fordult a tiszttartóhoz az őrmester. Az istálló semmiben sem különbözik a rendes istállóktól, de a mint beléptek, maguk a csendőrök is tapasztalták rögtön, hogy ezeknek az egyszerű és babonás embereknek van okuk a megrémülésre. A csendőrőrmester ugyanis igy kiáltott fel, amint beléptek : — Most dobáljon a gazember, ha van bátorsága 1 Amire egyszerre úgy megindult a kődobálás, hogy a csendőrök is, meg a tiszttartó is kiszaladtak az istállóból. A csendőrőrmester erre elkérette a cselédek névsorát. Egy helyre hívták össze valamennyit, felolvasták a nevüket s a mikor az őrmester meggyőződött arról, hogy valamennyien ott vannak, elvitték őket jó távol az istállótól s vigyáz-
