Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 7. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 7. szám. Vasárnap, január 21. r hl ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK : ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre ....................12 K F élévre ...... 6 K Kéziratot nem adunk vissza. Negyedévre.....................3 K E gyes szám ára . . . 14 f Nyiltér sora 60 fillér Reáliskolánk és a közvélemény/ A legnagyobb szomorúsággal latjuk évek óta a községi reáliskolánk lejáratását célzó támadásokat, közöttük azokat, amelyek Nagy Antal igazgató ellen irányulnak és amelyek szem elől tevesztik, hogy minden intézet összeforr évek során az illető vezetőember egyéniségével. Elfelejtik tehat, hogy amikor a fejet bántják, ugyanakkor a test többi része sem marad megkímélve s ha egy fanak a törzsét férgek rágjak, akkor annak koronája is elvirul. Eszünk agában sincs a tények alapos, beható es tökéletes ismerése nélkül Nagy Antai mellé állani. Azt azonban mindenki tudja, hogy főleg az ő ambíciójának köszönhető reáliskolánk nyolc osztályúvá történt atalakitása. Ez maga olyan erdem, melyet elfelejteni nem szabad; különben sem tagadható, hogy Nagy Antal lelkesedéssel latja el nehez hivatását, mert hiszen közismert dolog, hogy a legnehezebb, a legtöbb türelmet igénylő pálya a pedagógusé. * A közérdekű kérdésekkkel szemben elfoglalt álláspontunkhoz hiven helyet adunk a fenti cikknek is, habar nem mindenben osztjuk Írójának meggyőződését. Alkalmilag mi is hozzá fogunk szólni e fontos kérdés részleteihez, addig is jelszavunk: auditur et altera pars. A szerkesztőség. Mindezzel szemben azonban nem tudjuk megérteni, hogy oly vádakat, amelyek dehonesztáló cselekedetre irányítják a közfigyelmet, nem döntenek meg azonnal és nem tartják szükségesnek azoknak akta- szerű cáfolását. — Amilyen nehéz egy tanférfiunak hivatását ideális módon teljesíteni, annyira fontos, hogy az, aki a gyermekek fogékony leikébe a tisztességérzés plántáját elülteti, önmaga a tökéletes becsületesség hófehér mesgyéjen járjon. És ezért nem szabad az ügy felett napirendre térni mindaddig, mig a felhozott vádakat — reméljük, teljes sikerrel — tisztázni nem fogják Ekkor majd visszatérünk erre az ügyre. Nagyobb baj azonban — és ezt már régen észleljük —, hogy reáliskolánknak nincsen jó hírneve. A sok szekunda elriasztja tőlünk az idegen szülőket és igy csak azok iratkoznak reáliskolánkba, kik vagy nem kapnak helyet a gimnáziumban, vagy kiknek anyagi helyzete nem engedi, hogy máshová menjenek, A bukások kérdését különféleképen lehet megbírálni. Miért buknak a diákok? Vagy selejtes és értelmetlen anyag kerül oda, vagy pedig nem tudnak helyes elvek mellett tanítani. Mindkét esetben akad gyógyszer, csak nemi kis jóindulat kell hozzá. Ha az anyag rossz, akkor miért engedik őket a felsőbb osztályokba? Miért nem lépnek fel már az alsó osztályokban azzal a szigorral, amely a nem méltó elemeknek a haladását megakasztja ? Hogy lehet az, hogy még a felsőbb osztályokban is annyi szekundával találkozunk? Ha tanítani nem tudnak, akkor miért nem lép Nagy Antal mint igazgató a felsőbb fórum elé, hogy onnan kérjen segítséget, ha önmagát gyengének tudja ? Más városokban a reáliskolák keresettebbek, mint a gimnázium. Más városokban idegen gyermekek özönlenek az ilyen iskolákba, hogy a gyakorlati eleiben any- nyira szükséges reáltudományokra szert tegyenek. Hiszen a reáliskola ugyanannyira kvalifikál, mint a gimnázium, csak latin különbözeti vizsgát kell tenni. illő tisztelettel kijelentjük, hogy városunk tanügyi bizottsága nem foglalkozik a kellő komolysággal a hatáskörebe átutalt ügyekkel, mert ha ezt megtenné, akkor nem kerülnének ilyen elvi kérdések, ilyen óriási hibák a nagy nyilvánosság elé, hanem mindjárt otthon, bizalmas ülésükön megtalálnák a módját, hogy az ellenőrzés kellő szigorával tudják a kifogásokat szanálni és azoknak útját állani. Az elszámolás hiányát is az ellenőrzés lazaságában „ESZTERGOM és VIDÉKÉ" TARCAJA. Veletek Van az Isten . . . Irta : Vertier yenö. II. — Küldje el nekik az ajándékot. Ha ezer koronát mellékel a leveléhez, a pap költsége is benne lesz és Ön nélkül is meg lesz a keresztelő. Ám a szőke csodát nem győzte meg ez az érvelés. Ha igaz az, hogy a kamarás le tud rán- dulni minden hónapban ahoz a nőhöz, akihez valamikor gyöngéd kötelékek fűzték, akiről ő most sem hiszi el, hogy viszonyt ne folytatna Cséffay Tibor cs. és kir. kamarással, akkor ő elmehet ahhoz a harmatos, napsugaras lelkű, tiszta asz- szonyhoz, aki őt hívja, tőle nem irtózik, * mint az a másik. Hamarosan aztán, mikor a kamarás újra le- indult a régihez, csomagolt és utazott ő is. Valami édes vágyakozás vitte a faluba. Nem volt híradással, hadd lepje meg Pápai Nagy Istvánékat, annál nagyobb lesz a meglepetés. Persze arra nem gondolt a naiv, tudatlan asszonyka, hogy megy be ő az állomásról a Szaharán. Valami suttyogó gyereket fogadott aztán, a ki talicskán betolta a csomagot, ő meg utána bandukolt Pápai Nagy István lakásáig. A lakás már kívülről meglepte. Az iskolában laktak Pápai Nagy Istvánék, abban a nagy iskolában, melynek nyolc zsalus ablakából kinyílt muskátlik mosolyogtak a léckerítésen át az utcára. A kerítésen belül tea és piros rózsák termő fáinak illata áradt. A kapun belül a tiszta udvar. Nagy eperfa árnyában mosott a tanitóné. Gömbölyű karján feltürt, dologba való blúz, testén egy viseltes szoknya volt, az is olyan csatakos, vizes. Körülötte négy cseresznyétől maszatos, pufók gyerek játszott a homokban, majd odébb egy bölcsőben alkalmasint a baba aludt, az a kis pogány, aki még nem volt megkeresztelve. A szőke csoda, mihelyt belépett megismerte a régi barátnőt s már messziről kiáltotta : — Adj Isten Ilonkám ! A meglepetés, a szégyen pírja öntötte el a tanitóné arcát, a hogy ez a másik uriasszony megjelent. Nem tudott védekezni, mert ez a másik annak a csatakos asszonynak keblére omlott és csókolta a védekező száját. — Semmi édesem, semmi. De hol vannak a gyerekek ? Nini, itt vannak ! Es előlépett négy maszatos, pufók gyerek, piszkosak, mint az ördögök, de egészségesek, mint az eleven élet. Az egyik félve húzódott meg az anyja szoknyájába kapaszkodva, a nagyobbik kezet akart csókolni, de a méltóságos asszony ölbe kapta, megcsókolta. — Édes Margitom, ne haragudj, hogy igy találsz. Azonnal intézkedem, hogy megfelelő formában fogadjalak. Az alatt a tanító is előkerült, amúgy szur- tosan a méhesből, vagy a malacoktól. Egy rövid negyedóra és a gyerekek is, az asszony is, a férfi is ragyogó tisztán fogadták a nagy ur feleségét. A sürgő-forgó tanitóné a vacsorát is elkészítette. Micsoda fohászkodás, példás rend fogadta azt az egyszerű étkeket, amit az asztalra vittek. Imádság, példás viselkedés és a családi életnek belső melege tűnt fel az úri asszonynak és a mig egy-egy pillantást vetett a szűkszavú, annál melegebb szemű családapára, a gyerekeket csókolgató barátnőre, úgy érezte, hogy az ő szivét fogja, szorítja, marcangolja valami. Majd mikor a baba is
