Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 6. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 6. szám. Csütörtök, január 18. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK EIIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre ....................12 K Negyedévre.........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyiltér sora 60 fillér Gyárváros — fürdőváros. (K. F.) Remete aláírással megjelent cikkünknél megjegyeztük, hogy örömmel vennénk, ha Esztergom rendeltetésének felette fontos kérdését különböző szempontokból is megvilágítanák. Addig mi is várakozó állást akartunk elfoglalni. De mert más nézőpontból senki sem szólt a tárgyhoz, röviden elmondom én is nézeteimet, amelyek számára azonban nem arrogálom az érinthetlenséget. Az én meggyőződésem az, hogy Esztergom egyaránt alkalmas gyárvárosnak is, fürdővárosnak is, magyar Grácnak is. És ha rajtam állna, csinálnék belőle mind a hármat. De hisz ezek a célok egymást zárják ki, — mondhatja valaki ellenvetésképpen. Hát hiszen ez igaz, ha a szélsőségekig egy irányban fejlődik egy város. Ha kimondottan csak ilyen, vagy olyan városként akarjuk szerepeltetni a nagy közgazdasági versenyben, amely mindinkább do- minálová lesz minden egyéb versenyek fölött az egész világon. Szerintem sokban igaza volt Lenkei „ESZTERGOM és VIDÉKÉ“ TARCAJA. Veletek Van az Isten . . . Irta : Vertier yenő. Margit, a szőke csoda, valami ideges vágyakozással óhajtotta már a csendet. Olyas valami után áhítozott, ahol nincs semmi zaj, társadalmi nyűg, vagy fényűzés, ha ugyan fényűzésnek lehet nevezni azt a sok vendéglátást, színházba, korzóra, hangversenyre és zsurrajárást, mely ezer változataiban is végre sablonná válik s az érdeklődés központjában álló asszonyt, a törékeny idegrendszert öli. Meg kell adni, hogy ura elég jó férfi, pazar bőkezűséggel szórja aranyait a selymekre, utakra, más úri passziókra, lakása is a művészek kincsesháza, melyben a gondtalan élet biztosítéka: az anyagi bőség kézen fekvő, még is úgy találja a szőke csoda, a hogy őt férjé ura flörtölő barátai nevezik, hogy sem a brilliansok, sem a nagyvárosi úri kényelem nincsenek ínyére. Valami sajá ságos rángás cikázik át habfeher testen, valahányszor gyerekkori barátnője, Pápai Nagy István tanító felesége ir a faluból. Ez a csöndes, cseresznyefekete szemű, ábrándos asszony az ötödik gyereket szoptatja már és most is olyan áradozással, olyan vegtelen nemes egyszerűséggel Írja le a családi otthonát, azt a szeretetet, mely ott él a meleg lelkében egy urnák, Remetének és az „Esztergomi Lapok“ kontra cikkezőjének, Virág Dezső urnák is. Mindegyiknek igaza volt a maga szempontjából, de egyiknek sem volt mindenben igaza. Meg vagyok róla győződve, hogy egyedül csak nekem van igazam, amikor kijelentem, hogy nekem sem lesz valószínűleg mindenben igazam, de hát nem is arról van szó, hogy egy ember állapítsa meg az abszolút igazságot, hanem a sokféle véleményből szűrődjék le a legpraktikusabb igazság, mert hogy ez is csak relative van meg ezen a sárgolyóbison. Próbálom okát adni az én háromkula- csosságomnak. Gyárak számára predesztinálja Esztergomot a Duna, továbbá vasutjai és a főváros közelsége, még talán a dorogi szénbánya is némileg. Fürdővárossá kvalifikálják a nagyszámú hőforrások és egyéb klimatikus előnyök. Magyar Gráccá, vagy pensionopolissá egészséges fekvése (főleg felső Szentgyörgy- mezőt értem itt), fürdői összeköttetése Budapesttel, vidékének szépsége stb. barna, kis igényű tanító iránt, aki még csak nem is gavallér, meit esztendőkig jár egy-egy öltözet ruhában, nem is áldozatkész, aki az ő Ilonkájának valami párisi divat után készíttessen ruhát, hanem megvannak azzal, ha Ilonka valami batisztból üti össze a falusi ízlés igazán szalonképtelen toaletjét. Micsoda naivitással írja le a gyerekei buksi fejét, az arcuk alma pirosságát, melyet ajkukra von a falu levegője, talán egy tál krumpli, mely előttük gőzölög. Ez a csoda asszony megroggyan a dologban, hozzá áll a mosóteknőhöz, aki valamikor francia novellákat fordított, ecsettel dolgozott s fényes budoárról álmodott. Ez az asszony, aki havonként 41 forintot kap szivarra se költő, a krajcárokat fogához verő urától, unosuntalan arra kéri Margitot, méltóságos Cséffay Tibor cs. és kir. kamarás feleségét: Gyere el egyszer Margit, nézd meg a szegény emberek boldogságát. Menne a szőke csoda, de férje ura már kijelentette : — Ugyan édesem, hogy mehetne el maga azok közé az emberek közé? Aki Michel Angeló kepeiben gyönyörködhetik, nem megy szobafestőkhöz szépet tanulmányozni. Különben én úgy látom, hogy ennek az erőltetett szives vendéglátásnak valami stréber szándéka van ? A tanító arra számit, hogy az én asszonykám összeköttetése révén majd kiemelem tanító uramat a sárfészekből, hogy valami nagy iskolához helyezzem Hát mért ne igyekeznénk akkor azon, hogy mind a három irányban érvényesüljön addig a határig, ameddig bir? Igaz, hogy vasgyárat, textilgyárat, üveggyárat nem lehetne itt csinálni, mert nincs hozzá való anyag. De miért ne lehetne teszem dohánygyárat, amihez nem kell helyben termelt anyag, meg még egy csomó más olyan gyárat létesíteni, amihez a hozzávaló anyagot a Dunán is megkaphatjuk ? Hogy nincs munkás anyagunk? Hát nincs az igaz, de szerezni lehet máshonnan. Más kérdés azonban az, hogy hol épülhetnének ezek a — talán még nagyon is távoli — gyártelepek ? Semmi szin alatt sem a városban! Mert helyesen Írja Remete, hogy két-há- rom gyárkémény a házsorok közt már lehetetlenné tenné, hogy fürdővárossá, vagy nyaraló és nyugdijasteleppé válhassunk valaha. Pedig'az is jó pénz, amit az idegenek és „pestyi urak“, meg nyugdíjas generálisok, vasutasok, bírák, mi egyebek itt költenek el. Hát kérem alássan, mire való a Zsa- lazson (tán egyébre sem), a dunaparti széigazgatónak, mert már érzi, hogy pereputtyával nem bir megélni a fizetéséből. Az asszony meg határozottan a pumpolás benyomását tesz. Teszi pedig azért, hogy Ön meglássa a nyomorúságot, kinyissa a tárcáját és oda szórjon a ruházatlan gyermekeknek egy-két ezrest. Ezt megteheti maga a nélkül, hogy a nyomorúság ez orrfacsarintó szagát tapasztalja, úgy is, hogy postán elküld egy-két forintot a jobb sorsra érdemes asszonynak és ártatlan gyermekeinek. És a szőke csoda hiába kérlelte, hogy egyszer meglátogatja Pápay Nagy Istvánékat. Csökönyös érvei után egyszer aztán gorombán kelt ki a kamarás : — Ugyan —- ugyan. Hogy lehet ilyen gyerekes ostobasággal forszírozni egy utazást, amely sem testileg, sem lelkileg nem tenne jót Önnek. Nézze Margit, abban a libasoros faluban nekem valami kellemetlen ismerősöm, Endrey Kázmér gróf él, akinek több adóssága van, mint hajszála, de származására büszkébb, mint a walesi herceg. Ha megtudná, hogy az én feleségem mosogató asszonyok látogatására jár, ide fenn a klubban, az országgyűlésen nem volna maradásom, ez a koldus gróf kinézne az úri gőgjével. — De mikor engem keresztanyának hivott ez a jó asszony, akinek sorai ma is úgy esnek szivemnek, mint az a harmatos, jó illatú virág, melyet tiszta kezek szednek. (Folyt, köv.)
