Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-05 / 2.szám

között a teljes jognélküliség állapotában él, egyéni és polgári szabadsága kötve, idegeket, erőt, egészséget megőrlő munkában sem alulról, sem fölülről elismerésben nem részesül, a fegyelmi eljárás szabálytalan volta miatt állandóan lekötött lelkiismerettel s ami a fő, az anyagiakkal küzdve ugy, hogy valóságos csoda, miként a községi közigazgatás még csődöt nem mondott, ami tisztán a hivatásuk magaslatán álló és csak a köz- és soha a magánérdeket nem tekintő jegyzők érdeme. És fárasztó munkájuk közepette ugy a sajtó, mint a minden tekintetben parlamentáris közgyűléseik utján ismertették sérelmeiket, hangoztatták kívánságaikat, melyek azonban a közigazgatás reformjával szervi összefüggésben vannak. És a jegyzői kar emelkedett gondolkozására vall, hogy előbbrevalónak tekinti a közérdekű dolgokkal való foglalkozást egyéni bajainak felpanaszolásánál és mindenekelőtt azt törekedett elérni, hogy a magyar társadalom irányadó tényezői közé küzdje fel magát. S a jegyzők, eme emelkedése törvényes helyzetükben értelmi haladásukban és társadalmi céljukb >n elsősorban a kar vezérférfiainak érdeme, kik a megyékben, a sajtóban, központi egyletük közgyűlésein nem szűntek meg agitálni addig, mig a magyar kormány és törvényhozás, a közvélemény erkölcsi nyomása alatt le nem számolt igényeikkel és komolyan nem vette mozgalmukat. És miután a jegyzők erkölcsi tekintélyüket megállapították, most azon igyekeznek, hogy azon mizériák megszüntetésével, melyek' a községi közigazgatás üdvös irányú fejlődésére nehezednek és annak gátat vetnek, a községjegyzői kar anyagi helyzete javításának kérdése kerüljön napirendre. Hisz a községi élet alapos ismerője nem tagadhatja, hogy a községjegyzői karnak elég oka volt a jogosult panaszra s a jegyzők legnagyobb része súlyos anyagi gondokkal és munkával terhelten húzta az élet nehéz igáját. De tempóra mutantur! A közigazgatás egén hajnalpír dereng s erős a remény, hogy mire kisüt a nap, fénysugarait már egy, a XX. századhoz méltó, modern községi közigazgatásra veti. A közigazgatás nagy átalakulás előtt áll. A községi jegyzőknek kitűzött céljuk elérésében folytatott fáradhatlan munkájával sikerült meggyőzni az illetékes tényezőket a régi községi törvény elavultságáról és tarthatatlanságáról, melynek legnagyobb része a mai modern korba, modern viszonyok j közé sehogy sem illeszthető már be, s amely! csak gátat vet a haladás elé. A legfelsőbb helyen is átérezték a községi jegyzők által annyiszor hangoztatott reform-törekvések j szükségességét és a mai fokozottabb igé-1 nyéknek megfelelő, teljesen uj alapból ki-| épített községi törvény készítése rövid idő kérdése lehet már csak. Minden kérelmük szanálását, teljesítését attól várják a jegyzők és sóvárogva, nagy reménnyel tekintenek azon hatalmas, nagy alkotás elé, mely hivatva van az általános közigazgatás gyökeres átalakításának keretében a jegyzők közhivatalnoki jellegét kidomborítani, vágyaikat megvalósítani s egy egységes magyar kultur- és jogállamnak fundamentumát megalkotni. Mennyi a magyar ? Uj népszámlálás van. A nép még most is fél a népszámlálástól, csakúgy,mint Augusztus római császár korában. Mert a nádíödeies kunyhók egyszerű, naiv lelkű lakója azt hiszi, hogy a hivatalos járatú ur azért faggatja ki ugy tövéről-'negyére az ő összes vagyoni és családi viszonyairól, mert uj pénz- és véradót akarnak sodorintani a nyakába. Pedig már most is alig tud lélekzeni a nyomorúságtól, Kiirhatatlan balhit a falusi nép közt, hogy mikor „irást vesznek föl a parasztról", mindig vavalami uri huncutság jár a nyomában. Azért aztán valami nagyon pedáns népszámlálást nem is igen lehet Magyarországon még ma sem keresztülvinni. Jól emlékszünk rá, mikor a földmivelésügyi kormány a baromfitenyésztés emelése céljából statisztikával akart magának tájékozódást szerezni, nem volt olyan módos magyar gazda, aki le nem tagadott volna egypár csirkét. Mert senki sem tudta meggyőzni arról, hogy az irás után nem a csirkeadó következik. De a kormánynak szüksége van a népszámlálásra. Amint a jelekből sejthető, főleg azért, hogy az általános választójogról törvényjavaslatot előterjeszthesse. E fontos reform megalkotásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele a népviszonyok felől való kellő és pontos tájékozódás. Mikor a népszámlálás valószínű eredményeit latolgatjuk, önként is felelevenedik elménkben a régi jó zamatos adoma, mely minden vonatkozásban mindig és ma is találó. Az.öreg magyar földes urnák jelesre vizsgáz le latinból a fia. Első dolga tehát lefordítani magyar nyelvre a latin szövegű nemesi oklevelet. De az öreg nem adja oda neki a féltve őrzött kutyabőrt.' Megrázza a fejét és igy érvel: — Sohse fordítgasd le azt fiam. így legalább nem értjük. De magyarul tudja Isten, milyen huncutság sülne ki belőle. A népszámlálással ís igy járhatnánk. Nagyon szomorú dolgokat fog föltárni az eredmény. Ha másból nem, hát a népszámlálásból majd megtudjuk, hogy milyen rombolást végzett itt nálnnk az osztálypolitika, mely kétféle elemet teremtett: néhány ezer kiváltságos mágnást, főurat, nagybirtokost, nagytőkést és sok sok millió éhező, nyomorgó proletárt. Ez a népszámlálás fel fogja tárni azt az ijesztő valóságot, melyet ma is csak a vak nem lát, hogy mennyire megcsappant számbelileg a magyar faj. A magyar faj, melynek jórésze odaát van Amerikában, munkáját idegen világ gazdagodására áldozni. Az ujoncozásoknái láttuk az ijesztő eredményt, már hogy alig akad száz közt öt-hat fegyverfoghatásra alkalmas legény. Az izmos, egészséges karok idegenben keresnek boldogulást. A népszámlálás száraz adatokkal fogja bizonyítani, hogy mekkora pusztítást vitt véghez az okos szociális politika hiánya Magyarország népén egy rövid emberöltő alatt. nyos önkritikájukkal és a fegyelmezetlenségre való mostani hajlandóságukkal, mohón vetik magukat az európai dekadencia termékeire. A rothadás zuga a hely ahol, a keleti parvenu és a nyugati dekadens, a komitácsi.és az apache, két távoli világ rokonlelkü Uebermenschei, összetalálkozhatnak. A kelet a nyugaton is megtalálja önmagát, hazahurcolván a kultúra műhelyéből a kulturátlanságot. Ő becsapja önmagát, midőn a nemzeti érzést, a valóságot és a tiszta erkölcsöt gondosan ápoló nyugat beteges hulladékait, a nemzetköziséget, a hitetlenséget és a pornográfiát Európa kincseinek nevezi. A nyugati tulkultiváltság és a keleti kulturtaíanság közös jellemvonása a nemzeti önbecsülés hiánya. Ami azonban nyugaton betegség, az keleten sznobság; a nyugat, midőn kiábrándul önmagából, kiábrándult az emberiségből. Ez tragikus. A kelet azonban csak Önmagát veti meg, midőn a nyugat betegségeért odaadja saját egészségét. Ez utálatos. A Balkán, ha egyszer megismerte Európát, cserben hagyja önmagát és a nyugati műveltség kellemetlen parazitájává lesz. Európai emberek szájából, még ha kimondottan dekadensek is, sohasem hallani nemzeti hagyományaiknak és kultúrájuknak oly kicsinylő kritikáját, mint robosztus oroszok, nagyétvágyú levantinusok és pirospozsgás magyarok szájából. A keleti bojár legfőbb büszkesége, ha véletlenül párisi járdataposónak nézik, a balkáni intellektuel pedig berlini homoszexuális kávéházakban látja az eljövendő kultúra templomát. A külföld féktelen túlbecsüléséből következik, hogy a keleti ember a maga hazáját állandóan külföldi szemmel nézi és abból csak annyit fogad el a valóságban exisztálónak, amennyiről tudomással bir a kávéház, melyet ő Európának nevez. Pedig hát a nemzetek, a kicsinyek épp ugy, mint a nagyok, nem valamely nemzetkőzi páholyközönség kedvéért élnek és ágálnak, hanem a maguk történelmi küldetését teljesitik, akár irnak róluk a külföldi sajtóirodák, akár nem. Ennyit az európaiakról és a balkániakról, a Balkánt természetesen mindig a szó kulturális értelmében véve. Az „ellentétes táborok" erőviszonyainak megítélését egyelőre lehetetlenné teszi a köd, mondhatni keleti köd, amely eltakarja körvonalaikat. Nálunk elvi téren különben is furcsa zűrzavar uralkodik. Az elv ma még inkább csak jelszó, külső ornamens, olykor divatcikk, a szellemi fényűzés egy neme, amely nem nőtt ki az emberek meggyőződéséből és nem is bocsátja, le gyökereit a lelkükbe. Az elv, ha nem nyer kemény keretet valamely pártszervezetben, nem jár felelősséggel és nem kötelez semmire. Igy magyarázható meg, hogy emberek, akik tegnap még a nemzeti demagógia vérengző janicsárjai voltak, ma már elavult babonaként mosolyogják meg a „nacionalista hóbortot". És hogy polgáremberek, kiknek sérthetetlenségére van felépítve a fekete reakciót látnak minden nyilatkozatban vagy intézkedésben, mely a magánvagyon intézményének védelmét szolgálja. A szocializmussal kacérkodó és játszó mágnás vagy plutokrata, aki kapitalista rendnek („a munkaerő kizsarolásának!") köszönheti gazdagságát, továbbá a tudós tanár, aki mindent összeharácsol, amit az állam külső disz és anyagi előnyök dolgában nyújthat és aki hivatalos állásból lenézi és támadja az államot, ők a kormányszubvenció után járó forradalommal együtt a magyar Balkán tragikomikus különlegességei. Ez a szándékosan terjesztett köd ma még elhomályosítja sok jóhiszemű ember szemét is. Á jövő egyik feladata lesz, hogy tisztázza a fogalmakat és hogy a nevén nevezzen minden gyermeket. Ha ez megtörtént, akkor alkalmasint ki fog tűnni, hogy ennek az országnak ugyan nagyon sok a baja, azok a betegségek azonban, amelyekről ezúttal szó volt, nem a magyar nép, hanem egyetlen egy, különböző társadalmi rétegekből, felekezetekből és pártokból összeverődött csoport betegségei. K

ÉZIMUNKA PAMUTOK, o o o o o EZDETT és ELŐNYOMOTT KÉZIMUNKÁK, CSIPKE, SZALAG o o o o o o o RUHADISZEK, SZABÓKELLÉKEK o o o BAN, KO! A LEGJUTÁNYOSABBAN TEINER LAJOS-nál SUTH LAJOS-UTCZA 2.