Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-05 / 2.szám

A községi jegyzők. Alkotmányos országunk számos hivatala közül, — melyek a népért vannak s a sok különböző hivatalnok közül, kiknek állását a törvény kreálta és biztosítja, a municipális élettel egykorú község jegyzői tisztség foglal elsősorban helyet. A kormánynak, vármegyének, községnek, a közművelődés és jólét fejlődésének emeltyűje, főtisztviselője : a falusi jegyző, mert ő járulhat a legsikeresebben ezek kivitiléhez, közvetlen érintkezésben állva a néppel, és nemcsak a községi önkormányzatnak a főfaktora a községi jegyző, hanem a jogállamnak is szolgája, az egyetemes közigazgatás falusi omnibusza, melyen a törvények és szabályrendeletek irott malasztjából a végrehajtás stádiumába jut el az állami adminisztráció. Követelik a felsőbb hatóságok és jogosan a községi jegyzőktől, az adminisztráció mindeneseitől, a községi élet gyakorlati és elméleti ismereteit általában. Követelik továbbá felruházott hatalmuknál fogva a munkássággal párosult erélyt, kitartó és lankadatlan szorgalmat, megvesztegethetetlen jellemet, erkölcsöket és anyagi függetlenséget. Azonkívül a jegyző idomítja a rendeletek tulhalmazát és a rendszert saját legjobb belátása szerint a község viszonyaihoz és körülményeihez mérten s megengedett méltányossággal enyhíti a törvény drákói szigorát. A községi magisztraturában mindig a szellemi' vezetőt, a jegyzőt keresik s feltalálják benne mindenben a hathatós támaszt, a biztos alapot nemcsak a közigazgatás tágas mezején, hanem számos szociális feladat megoldásában és sok kulturális intézmény létesítésében, sokszor anyagi károsodására, de a közjó, a szép, nemes intenciójától tüzelve. És örömmel konstatálható, hogy a falusi jegyző ma már nem az a jelentéktelen egyén, aki azelőtt volt. A községi jegyzők működési köre az utolsó évtizedben tetemesen bővül, helyzetük — inkább erkölcsileg, mint anyagilag — javult, tekintélyük őregbedett ugy, hogy a törvényhozás némely alkotandó törvényénél ma már a községi jegyzők szavát is meghallgatja. A jegyző mostanság már nagy hatalom — ő a község valódi feje. Az ő. kezében van letéve a község élete, békéje, egyetértése, haladása, igen gyakran még politikai pártállása is. De nemcsak értelmi feje a községi közigazgatásnak a falusi jegyző, hanem a közjogok gyakorlásában oktatója is a népnek. Nemcsak állampolgári kötelességeinek teljesítésére szorítja őket, de megtanítja állampolgári mivoltukról helyesen gondolkozni s neveli, fejleszti hazafiúi erkölcseiket, megismerteti őket jogaikkal, hogy tudják kötelességeiket. Mert hisz nemzeti irányt adni a nép politikai törekvéseinek, hazafias tápot ösztöneinek, őket s ez által a reájuk bízott községeket a szellemi, erkölcsi és anyagi jólét egy magasabb színvonalára emelni: ebben áll a községi jegyzői kar magasztos és ideális nemes missziója, hivatása. Ezek után nyilvánvaló, hogy a jegyzőség csak hivatásnak szépés magasztos, de hivatalnak háládatlan. És aki erre a pályára lép, az számoljon azzal, hogy őt az élet örömeiért és élvezeteiért a munka sikere kárpótolja, mert sajnos, legtöbbször a jól végzett munka lélekemelő tudata az egyedüli jutalma a jegyzők emberfeletti munkájának. Hisz a községjegyzői kar — a XX. században — az alkotmány sáncai ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Jelszavak. Irta: Herczeg Ferenc. Arról van szó, hogy Magyarországon ma kétféle, egymással diametrálisan ellentétes társadalompolitikai eszmeáramlat kezd kialakulni. A titkos elemi erők, amelyek az áramlatokat hajtják, bizonyára már régóta itt lappanganak már a közélet fölszine alatt, keresztülkasul vonulnak a társadalom különböző rétegein, rést találnak a politikai pártok között levő válaszfalakon is és uj irányba terelik a közügyekkel foglalkozó emberek gondolkodását. Ezek az egyesítő és szétválasztó erők némi külsőséges hasonlatosságot mutatnak olyan áramlatokkal, melyek már régebben nyugtalanitották az országot. Ha szabad efféle jelenségeket a kényelmes megfigyelés kedveért erős nagyító üveg alá vetnünk és egyes szembeszökő szinhatásaik után elneveznünk, akkor azt mondhatnók, hogy Magyarországon megint egyszer szembe került Európa a Balkánnal, a szó kulturális értelmébe vett nyugat a kellettel. Az olvasó, ha akarja, gondolhat Szent László csatájára a kunokkal, de gondolhat történelmünk száz más epizódjára is. A gondolatok furfangosabbak, mint a rabló kunok, ők annak a régiónak a nemzeti viseletét öltik magukra, ahol éppen portyázgatnak és azért az egyenruhájuk nem is bizonyít semmit, legfölebb csak az Ízlésüket és az őszinteségüket jellemzi. Mindenesetre jó lesz, ha emlékünkbe idézzük, hogy mit ért a világ a szó átvitt értelmében Európa és Balkán alatt és ha azután kihámozzuk a katonákat egyenruhájukból és futólagos etnográfia szemle alá vesszük őket. Nyugati Európát, a fehér fajok világhatalmának princípiumát, ma első sorban az északi germánok képviselik. Az angolok, a németek. Az európai elv leghatalmasabb gyarmatai az amerikai Unió és Iapán. E népeké a siker, a hatalom, azaz a jövő. Ha a távolból mint szerves egységeket szemléljük őket, közös jellemvonásokat találunk rajtuk: vallásosság, a történelmi mult tisztelete, erős nemzeti érzés, erkölcsi fegyelmezettség. E tulajdonságaikról ugy ítélhet az ember, ahogy akar, annyi mégis bizonyos, hogy elválaszthatatlan föltételei világtörténelmi sikereiknek és igy fontos alkotó elemei annak, amit nyugati kultúrának, röviden Európának szokás nevezni. Ha tehát Magyarországon — megengedem, hogy önkényesen és a meglevő viszonyokat eltúlozva — Európát szembe állítom a Balkánnal, akkor a magyar Európa alatt nem érthetek egyebet, mint a nemzeti egyesítést princípiumát, Balkán alatt pedig ennek az elvnek bárminő formában való tagadását és támadását, bomlást kall értenem. A keleti géniusz, amely nemrégóta szabadult föl évszázados szellemi rabságából, hajlandóságot mutat arra, hogy békóival együtt lerázza mindazokat a kötelékeket, amelyek az egyén szabad mozgását korlátozzák. Ezért azt lehetne mondani, hogy a nyugat a nemzetté tömörült egyéniségek, a kelet pedig az egyéniségekre bomlott nemzetek világa. A szó földrajzi értelmében vett kelet és nyugat kulturális viszonhatásainak megítélése közben figyelemmel kell kisérnünk néhány különös jelenséget. Régi közhely, hogy a virágzással együtt jár a hervadás, Az érvényesülés tetőfokára jutott európai nemzetek művelődési feleslege rothadásba megy át. A rothadás tipikus szimptomája, midőn a sejt önálló életet kezd az egész organizmus rovására. Az atom lázadása a test ellen, az egyéné a nemzeti szervezet ellen: ez a dekadencia. A világpolgárság, amely megtagadja, vagy csak bizonyos föltételek mellett fogadja el a nemzet fogalmát, az ammoralitás, mely azt hiszi magáról, hogy fölötte áll a jó és rossz fogalmának, a tehetség, mely elszakadt vitorlarongyként libeg a szenvedélyek viharaiban, ezek, ha egyébként kiváló emberi intellektus megnyilatkozásai is, a degeneráltság jelenségei. A nyugati társadalmak dekadenciája tulajdonképpen az egyén dezertálása a polgárosodás fegyelme elől, visszatérése az ős-keleti anarchiába. A keleti és félkeleti népek, amelyek kulturimportjukat Nyugot Európából rendelik meg, hiáEGBBKEZTEK a LEGJOBB MINŐSÉGŰ ÉS LEGJJL'V ATÖSABB salon-, ebédlő* és hálószoba-, valamint futószőnyegek f^Q KRAJCÁRTÓL FELJEBB, JÓT- OTETIMrD I A | C\ ^ DWATÁRÜ HÁZÁBAN KOSSUTH LAJOS-UTCA ÁLLÁS MELLETT KAPHATÓK O I iLliMELtt LnUUÖ TELEFON 120.