Esztergom és Vidéke, 1911

1911-02-02 / 10.szám

S • erkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelem ; vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 H Fél évre 6 K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Tudatlan bírálatok. Sok írásnak sok az alja. Amit a bankjavaslatokról és a készfizetésekről birálatés magyarázatképen a malom alatti politikusok beszélnek, abban nagyon sok a tudatlanság, a hozzánemértés. Azt sem tudja, mi a készfizetés? Mi a készfizetés? Az Osztrák-Magyar Bank papírpénzeiről van szó: a bankóról. Az a kérdés, hogy készpénz-e ez a bankó, vagy nem ? Hogyha a papírpénzért mindenki, aki kívánja, aranyat kap, akkor készpénz. A készfizetéseket megkezdeni tehát annyit tesz, mint törvényt hozni arról, hogy a bank mindenkinek, aki kívánja, aranyat tartozik adni. Nem kell sokat magyarázni, mert mindenki tudja, hogy a valóságban ez már régen ugy van. Az az idő, mikor az 5 forintos aranyért 6 forintot, a 8 forintos (20 frankos) aranyért 10 forintot keflet adni, már régen elmúlt. Most 10 korona, 20 korona, 100 korona papírban, vagy aranyban, az mindegy. Aki akarja a banknál, vagy az adóhivatalban a papírpénzt mindig beválthatja aranyban. Ez már régen igy van és ezt a közönség is tudja. Ezért egyforma szívességgel veszi el a bankót is, az aranyat is. Sőt a bankót még szivesebben, mivelhogy a haszálatbari ez a kényelmesebb. A kötelező aranyfizetés. De arra kellett tötvényes biztosítékot teremteni, hogy ez az állapot mindig igy maradjon. Hogy 20 korona arany sohase érjen többet 20 korona papírnál, vagyis hogy az aranyért ne kelljen ázsiót fizetni. Erre pedig azért van szükség, mert a külföldi fizetéseknél csak aranypénz számit. Annak, akinek külföldön kell fizetni, sohase lehessen kára abból, hogy a rávaló pénze bankóban van meg és nem aranyban. Aranyra a belföldi adás-vevésben, fizetésben nincsen szükség, mert hiszen a belföldön a bankjegy törvényes pénz, amit mindenki köteles elfogadni. Ellenben akinek Parisban, Londonban, Berlinben van fizetnivalója, annak frankra, sterlingfontra, márkára van szüksége, vagy pedig — aranyra. A törvény már régen megállapította, hogy 100 aranykorona mennyit jelent frankban, fontsterlingben, vagy márkában. Ha tehát ugy fordulnának a dolgok, hogy én a bankjegyemért nem kaphatnék meg annyi pénzt, mint amennyi eszerint jár, akkor a bankjegyem kevesebbet érne^ mint az arany, mert az arany mindenütt alvilágon egyforma érték. Ezért az uj banktörvény III-ik szakasza arra kötelezi az Osztrák Magyar Bankot, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel gondoskodjék arról, hogy a külföldi pénzek ára sohase legyen nagyobb, mint a törvényes paritás. Mindenki, akinek erre szüksége van, ráfizetés — ázsió — nélkül kapjon annyi külföldi pénzt, amennyire szüksége van. Mert ha a bank erről nem gondoskodik, elveszti a szabadalmát. Evvel tehát elértük a készfizetés igazi „ESZTEGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. az ajkán hordja ? Gézát, akinek szemébői kisugárzik a szerelme ? vagy Aladárt, akinek kézszorítása is csupa tüz ? Mond, melyiket szeressem a három közül. — Mind a hármat! — felelte a csapodár Istennő. Vagy csak egy belső hang suttogta ezt a rejtelmes éjszakában ? — Merkur, esengett újra a szép asszony, — azt mondják, te a kalmárok tanácsadója vagy, de én nem hiszem, mert szerelmi vágytól reszket a fényed. Mond meg; melyiket szeressem á három közül? Miklóst, aki esküdött, hogy meg tudna halni érettem ? Gézát, aki még holtában is feltámadna egy szerelmes szavamra ? Vagy Aladárt, aki él-hal érettem ? Egyiket sem ! — hangzott a rideg válasz. — Miért? — Mert mindegyik csak a milliódra pályázik. Babótiné elgondolkozott. ezen s a kétség lassankint beköltözött szivébe. Hátha igaza van Merkúrnak? Még sokáig elmerengett s amikor komor, barna felhők eltakarták az eget s vele Vénuszt és Merkúrt, megérlelődött benne az elhatározás, hogy próbára teszi lovagjait. • A kertben ültek tarka ernyőóriás alatt. Babótiné hirtelen megszélalt: — Ma délelőtt a templomban voltam s imádkoztam a szegényekért, mert rettenetes a nyomorúság. Hány családnak nincs meg a betevő falatja és hányan kóborognak hajlék néktil. Elhatároztam, hogy vagyonom egy részét a nyomor enyhítésére fordítom. A három gavallér hallgatott. — Adjanak valami jó tanácsot. Hogyan fogjak hozzá ? A szerelmes, a lovagias és erős férfiak még mindig hallgattak. ' — Nekem már van tervem. Itt a fővárosban nagyon sok jótékonysági egyesület van, mindegyiknek adok 10.000 forintot. Ugy-e szép dolog? — Szép! felelte tompán Miklós. — Szépl szólott mélabúsan Géza. — Szép! mondotta keserűen Aladár. — Arra kérem tehát magukat, hogy holnapra írják össze nekem valamennyi jótékony egyesületet. Másnap ugyancsak az ernyőóriás alatt ült a társaság s az özvegy átvette udvarlóitól a jótékony egyesületekről szóló jegyzéket. — Mi az ? — kérdezte az özvegy. — Miklós csak öt ilyen egyesületet ismert, Géza csak négyet és Aladár hármat? — Nincs több, — erősítgették mind a hárman. Többet nem beszéltek a dologról, de Babótiné már kezdett hinni Merkur tanácsában. Hogy megbizonyosodjék sejtelméről, elment a statisztikai hivatalba. Ott egy vöröshaju fiatalemberhez utasították, aki a szép asszony látására nagy zavarba jött, a mi Babótinét nagyon mulattatta. — Mivel szolgálhatok? — kérdezte a vöröshaju. — A fóvárosi jótékony egyesületek névsorát szeretném." — Rögtön. Tiz perc múlva megkapta az özvegy. Kerek hetvenkét egyesületről szólott a jegyzék. Babótiné és három kéróje vidám beszélgetésbe merültek a jó uzsonna mellett, a mikor az özvegy hirtelen elkomorodott. — Mi baja? — kérdezte Miklós. — Már megint? — szólott közbe aggódva Géza. A szerelmi próba. Irta: Révész Gyula. A szép Babótinéról, aki a nagy város leggazdagabb özvegyasszonya volt, mindenki tudta, hogy férjhez szeretne menni, amin nem is csodálkoztak, mert mindössze 23 tavaszt és egy telet látott. A gyászévet természetesen télnek kell számítani, mert az özvegy szinte indus ethiketnek hódolt a szomorú időszakban. Nem ment ugyan máglyára, hogy a halottjával egyesüljön a Nirvánában, de kiáll itta a férfiostrom tüzpróbáját. Most, hogy a szép asszony visszatért a tenger mellől, ahol a nyarat töltötte, három udvarlót hozott magával: Miklóst, Gézát és Aladárt. Meghatotta őt az a ragaszkodás, amellyel ez a három gavallér kitartott mellette. Egyiknek sem nyújtott több reménységet, mint a másiknak s ő maga sem tudta, melyikei válassza? Mindegyik egyformán szerelmes, lovagias, erős s még arcba is hasonlók egymáshoz. Amikor a Svábhegyről jó későn hazavetődtek s a három gavallér kézcsókkal és sóhajtással elvált tőle, Babótiné ingerlő pongyolában kiült az erkélyre, hogy még egy kicsit hűsöljön, mielőtt szőke fejét letenné a párnára. Fölötte az égboltozat kék vakitó szeme, a Vénusz és a Merkur, alatta egy éjjeli kávéház villamos gömbjei. Hamarosan választott s inkább a csillagszemmel nézett farkasszemet. — Vénusz - szólott csöndes könyörgéssel — mondják te a szerelmesek s fciilonösen a fiatal

1 özvegyek tanácsadója vagy. Mond meg, melyiket szeressem a három közül? Miklóst, aki a szivét az ajkán hordja ? Gézát, akinek szemébői kisugárzik a szerelme ? vagy Aladárt, akinek kézszorítása is csupa tüz ? Mond, melyiket szeressem a három közül. — Mind a hármat! — felelte a csapodár Istennő. Vagy csak egy belső hang suttogta ezt a rejtelmes éjszakában ? — Merkur, esengett újra a szép asszony, — azt mondják, te a kalmárok tanácsadója vagy, de én nem hiszem, mert szerelmi vágytól reszket a fényed. Mond meg; melyiket szeressem á három közül? Miklóst, aki esküdött, hogy meg tudna halni érettem ? Gézát, aki még holtában is feltámadna egy szerelmes szavamra ? Vagy Aladárt, aki él-hal érettem ? Egyiket sem ! — hangzott a rideg válasz. — Miért? — Mert mindegyik csak a milliódra pályázik. Babótiné elgondolkozott. ezen s a kétség lassankint beköltözött szivébe. Hátha igaza van Merkúrnak? Még sokáig elmerengett s amikor komor, barna felhők eltakarták az eget s vele Vénuszt és Merkúrt, megérlelődött benne az elhatározás, hogy próbára teszi lovagjait. • A kertben ültek tarka ernyőóriás alatt. Babótiné hirtelen megszélalt: — Ma délelőtt a templomban voltam s imádkoztam a szegényekért, mert rettenetes a nyomorúság. Hány családnak nincs meg a betevő falatja és hányan kóborognak hajlék néktil. Elhatároztam, hogy vagyonom egy részét a nyomor enyhítésére fordítom. A három gavallér hallgatott. — Adjanak valami jó tanácsot. Hogyan fogjak hozzá ? A szerelmes, a lovagias és erős férfiak még mindig hallgattak. ' — Nekem már van tervem. Itt a fővárosban nagyon sok jótékonysági egyesület van, mindegyiknek adok 10.000 forintot. Ugy-e szép dolog? — Szép! felelte tompán Miklós. — Szépl szólott mélabúsan Géza. — Szép! mondotta keserűen Aladár. — Arra kérem tehát magukat, hogy holnapra írják össze nekem valamennyi jótékony egyesületet. Másnap ugyancsak az ernyőóriás alatt ült a társaság s az özvegy átvette udvarlóitól a jótékony egyesületekről szóló jegyzéket. — Mi az ? — kérdezte az özvegy. — Miklós csak öt ilyen egyesületet ismert, Géza csak négyet és Aladár hármat? — Nincs több, — erősítgették mind a hárman. Többet nem beszéltek a dologról, de Babótiné már kezdett hinni Merkur tanácsában. Hogy megbizonyosodjék sejtelméről, elment a statisztikai hivatalba. Ott egy vöröshaju fiatalemberhez utasították, aki a szép asszony látására nagy zavarba jött, a mi Babótinét nagyon mulattatta. — Mivel szolgálhatok? — kérdezte a vöröshaju. — A fóvárosi jótékony egyesületek névsorát szeretném." — Rögtön. Tiz perc múlva megkapta az özvegy. Kerek hetvenkét egyesületről szólott a jegyzék. Babótiné és három kéróje vidám beszélgetésbe merültek a jó uzsonna mellett, a mikor az özvegy hirtelen elkomorodott. — Mi baja? — kérdezte Miklós. — Már megint? — szólott közbe aggódva Géza.