Esztergom és Vidéke, 1911

1911-12-20 /100.szám

Esztergom, 1911.

XXXIII. évfo’yam 100. szám.

Csütörtök december 20

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Szerkesztik :

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

ESZ J ERGOM. JÓKAI-UTCA 17.

KEMPELEN FARKAS

Egész évre .

. . 12 K Negyed évre . . • . 3 h

és

Fél évre . .

. . 6 K Egyes szám ára . 14 f,

Megjelenik vasárnap és csütörtökön

VARSÁNYI IGNÁC

Kéziratot nem

adunk vissza. —- Nyilttér sora 60 fill

A drágaság okai.

Ezen a mindenekelőtt előbb való, aktuális kérdésen töii most a fejét mindenki s megdöbben ha kérdezgetik: hogyan, hát a magyar föld nem képes már annyit teremni, hogy minden gyermekét tisztességesen eltarthassa? Hiszen a mindinkább fejlődő gazdasági szaktudás még mégis kétszerezhetné a magyar föld termő képességét. Mégis kétszerezi ez a föld, hála Istennek ott, ahol szívesen foglalkoznak vele. De a mint mindinkább csapkodja a kultúra szele a föld népét is, azonképpen fogy a munkaszeretete..

S földanyánk duzzogva fordul el az ő kényelmes, hűtlen gyermekeitől, mert elvégre ő is csak asszony és csak annak tárja fel a lelkében lakozó kincseket, aki szívesen foglalkozik.

Magyarországon ősi hagyomány az intelligensebb elleniek munkakerülése. Dolgozni szépen, — még ma is sokan ezt tartják. S most hogy a dolgozó nép is ébredezik, ez az ősi hagyomány meglan- kasztja kissé a munkás karokat is s aki

dolgozik, az annak mégis kéri az árát.

És panaszkodnak a drágaság miatt. Kormányférfiak ankéteznek, drágasági pótlékot szavaznak meg és közben találgatják: mi az oka ennek? Elsősorban is a nép öntudatra ébredése, a munkáskéz megdrágulása. Másodszor pedig a rohamosan haladó kultúra, — amely mindenkit hatalmába kerített. A kis gazda fia, leánya ma felsőbb iskolákat végez.

Es az ilyen mar nem dolgozik szívesen kint a mezőn, a fiú inkább megy az ipari pályára, a leány is városi foglalkozásra. A nagyobb birtokos pedig csak szolid igény kielégítése árán fogadhat felnőtt cselédet.

Ha a jószág őrizésre gyermeket fogad, ki még nincs tizennégy éves, annak hetenkint kétszer ismétlő iskolába kell [mennie; ha nem megy megbüntetik a gazdát. De hová lesz addig a jószág ? Inkább nincsen hát cseléd és nincsen jószág sem.

Mészárosok, hentesek csaknem hajba kapnak egy-egy piacra kerülő, levágandó jószágon.

Látjuk, hogy a kormány jószivvel akar segíteni ezen a szomorú állapoton, de nem tudja, hogy miként!

Nézzen csak el a magyar alföldi városok piacaira, ahol élelmes bécsi és pesti kereskedők megbízottai már a kora reggeli órákban felkapkodják a helybeli fogyasztó közönség orra elől a jobb árukat és a későbben jövő vásárlóknak be kell érniök a megmaradt silány árukkal. Nézhetik sirva a sok vaggon sertés, szárnyas, tojás szállítmányt, amelyek elviszik előle a jobb falatokat.

És mincsen, aki tegyen erről? Nincs, mert gazdasági fejlődésünk érdeke ez, s a kormány, a népek atyja, örömmel látja a magyai paraszt vagyonosodását, ki minden termékeit jó áron értékesítheti.

Az, aki már felébredt az évszázados magyar álomból és maga is megfogja a dolog végét és nem bíz minden munkát fizetett cselédre.

De az intelligens középosztálynak, a melyik mindig tovább nyújtózott, mint a meddig takarója ér, az asszonyai, leányai, nem tartják magukhoz méltónak a házi

„ESZTERGOM és VIDÉKÉ“ TÁRCÁJA.

Földváry Istvánról.

E hónap 10-én tartotta a Petőfi-Társaság decemberi fölolvasó ülését. Ránk nézve annyiból bir fontossággal ezen ülés, mert Esztergom is szerepelt benne egy tehetséges, derék fiával, azaz hogy — sajnos — egy derék fiának emlékével, hagyatékával.

Néhai jó Földváry István, városunk korán elhunyt nagy tehetségű fiának egy meleg érzésre valló, bus költeményét olvasta föl Szávay Gyula.

Földváry István kiváló írói talentumát azonban nem most ismerték föl. Ismeretes volt az ő i neve már fiatal ember korában is irodalmi téren.

I Különösen a vallásos tárgyú irányt kedvelte.

I Nagy kár, hogy egyéb elfoglaltsága gátolta foko- s zottabb mértékű irói munkálkodásának kifejtésében.

Mikor Földváry Istvánra gondolok, mindig valami fájó érzés hatja át bensőmet, eszembe jutnak elismerő, buzduó szavai, melyeket hozzám intézett. Ugyanis mint az esztergomi főgimnázium / VIII. osztályú növendékének abban a szerencsében v volt részem, hogy több havi szorgalmas munkásság után én nyertem meg azon évben az Esztergomi Kaszinó által kitűzött öt arannyal jutalmazott irodalmi pályadijat. Pályamunkám bírája ez évben épen Földváry volt. (mint a kaszinónak irodalmilag jártas tagjai dr. Helcz AnI tallal fölváltva szokták a pályamunkákat megbírálni). Mily büszke voltam én Földváry elismerésére ! De ma is büszke vagyok rá.

Egyet azonban nem tudott megbocsátani a megboldogult. Középiskoláim elvégzése után ugyanis a városi számvevőséghez kerültem gyakornoknak, részben azon okból, hogy jogi tanulmányaim elvégzésénél gyakorlati haszonra is szert tegyek. Az utcán megállított Földváry és szinte szemrehányólag szólt hozzám, hogyan tudtam annyira sülyedni, hoóy ambíciómat föláldozom holmi unalmas, gépies munkát igénylő városi számadások, kimutatások, számlák stb. ellenőrzéséért és az összeadások helyességének megállapításáért. (Es fején találta a szöget Földváry, mert — derék mathematikai professorom B. D. bencés tanár tanúm rá, hogy nem nagyon szerettem a mathematika tudományát). De azért mindig szeretettel volt hozzám Földváry és szinte atyai jóakaratot tanúsított irányomban.

Ezért fáj nekem Földváry István halála. De nemcsak nekem, hanem pótolhatlan veszteség az

ő halála városunk minden polgárának, aki a közügyekhez csak némileg is ért. Mert mióta Földváry meghalt, Esztergom város székházában bizonyos fokú fejetlenség uralkodik. Hiányzik az a viharcsillapitó, az a józan, tiszta észjárású tanácsadó, akitől az ő halála folytán megfosztott bennünket az isteni Gondviselés.

Egyszer kimentem a temetőbe, Földváry sírjához. Elgondolkoztam az ember múlandóságáról, a sok szenvedésről és csalódásról, melyek osztályrészül jutnak a rövid földi életben. Földváry Istvánra gondoltam és kicsordultak könnyeim a síremlék angyolszobra kezében levő márványrózsára.

S vájjon .most, amikor hazánk egyik legelső tudós, irodalmi testületé elismeréssel, de egyúttal őszinte bánattal emlékszik meg Földváry Istvánról, eszükbe jut-e a jó esztergomi polgároknak az ő emléke, az ő emléke, aki annyit, oly sokat tett értünk ? !

V.