Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-22 / 83.szám

S -.erkesztőség és kiadóhivatal: EísZiERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Szerkesztik: KEMPELEN FARKAS es VARSÁNYI IGNÁC Egész évre . . Fél évre Kéziratot nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: . . 12 K Negyed évre . . . 3 h . . 6 K Egyes szám ára .14 f, - Nyilttér sora 60 fill. """"A nemzeti seb, (ÍN.) Az a kérdés, melyet szóba hozunk, . :ajnos, mindig aktuális. Az országos statts^kai hivatal kimutatja hónaponként es évenként, hányan halnak el hazánkban tüdővészben ? Még szerencsés esztendő, mikor a halálnak aratása csak hetvenezer embert ragad el tőlünk, de olykor nyolcvanezerre szaporodik ez a borzalmas szám, és ami a legszomorúbb a tüdővész az élte virágjában lévő, kereső embereket pusztitja s igy igen Sok azoknak a száma, akik a tüdővész pusztítása következtében elvesztik kenyérkeresőjüket és ki vannak dobva az életnek. Ismételjük: a tüdővészről irni mindig aktuális. Hiszen itt a magunk szülővárosában hányszor halljuk, hányszor látjuk egy-egy virágzó élet elsorvadását (mint pl, a legutóbbi napokban is!), hányszor látjuk azokat a lázas rózsákat az arcokon, azokat a csendes, félelmetes köhögéseket, melyek ijesztő jelzői, hogy a halál jegyeseivel állunk szemben. Kétszeresen aktuális azonban most a kérdés, mikor a József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület a közeledő halottak napján megújítja azt a kérését, hogy „Csak egy virágszállal" kössenek kevesebbet szeretettjeinek szánt koszorúba, és ha ezt a megható j kérést mindenki megfogadja, az emberi szeretet kertjében nyíló ebből az egy virágszálból megépíthetik a tüdőbetegek második népszanatoriumát, ahol évenként vagy ötszáz beteget gyógyíthatnak s ezekből hány apát, hány anyát, kikért gyermeke odahaza imádkozik, menthet még meg az életnek, akik különben elpusztulnának, ha a társadalom irgalmas kezét feléjük nem nyújtja és ebben az irgalmas kézben a halottak-napi koszorúból legalább egy virágszál nem lesz. Soha meghatóbb, soha poétikusabb alakban az egyesület az irgaimas résztvét cselekedeteire nem szólított. Mi az, ha egy virágos koszorúban egy virággal több, vagy kevesebb van? Azért a kegyelet koszorúja maradhat pompás, a sírkert virágokkal ékes és a porladozó halottak emléke magasztos. De ha, aki koszorút vesz halottak napján, ezt a szent vámot lefizeti az emberszeretet oltárára: az egy virágszál nemzeti népmentési tőkévé dagad és képesekké tesz bennünket arra, hogy a betegeket gyógyító házakba vonjuk, ha szegények, családjukat segélyezzük, ezzel a fertőzés veszedelmét korlátozzuk, széleskörű intézkedéseket r tehetünk a lakás és táplálkozás terén. Épp olyan fontos a profilaxis. Meggátolni a veszély terjedését, lehetetlenné tenni a levegőben szállongó bacilusok fertőzését, felvilágosítani kicsit és nagyot, hogy a tüdőbetegséget elkerülni lehet, fellépésekor gyógyitóhatása bizonyos, csak nem szabad elhanyagolni és a szörnyen terjedő bacilusok pusztítását tehetetlenül tűrni. Nemzeti sebünk gyógyítása tisztán anyagi kérdés. Ha egy gazdag ember családjában lép fel a tüdőbetegség és idején és/re veszi, ez a különben halálos kór egész bizonyosan gyógyítható, mert meg van adva az anyagi erő, hogy a beteg pihenjen, gyógyintézetbe mehessen, kellőleg táplálkozhassak. A szegényre borzalom ez a betegség, aki köhécselve és tüdejében mindinkább pusztulva cipeli az élet keresztjét és meghal, mert a társadalmi könyörület meg nem látta, mert gyógyintézetbe nem mehetett, mert kenyeret kellett keresnie akkor is, amikor — embertársai veszedelmére — a halál csirájával járt kelt és ami őt megöli, annak gombáit szétszórja jártában-keltében önkénytelenül, ve„ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Séta a legújabb múzeumban. — Budapesti levél. — A budapesti kir. Országos gyűjtőfogház igazgatója a még itt-ott szétszórtan meglévő régi büntető eszközöket összegyűjtötte. I* Azt mondhatjuk, hogy a nemzet egész múltját, erkölcsét, művelődését, történelmünk sok szomorú lapját meglátjuk, ha a múzeum gyűjteményein végig tekintünk. Szent István királyunk korára emlékeztet az a bélyegző, amelynek eredetije a nagyszebeni városi múzeumban van meg. Ez egy kettős akasztófát ábrázol, amellyel a bűnöst megsütötték az arcán, homlokán vagy mellén. Ilyen régi büntetőeszköz a halálbüntetés végrehajtására használt pallos, amely nem egyéb, mint hosszú kétélű kard, amelyet a büntetés végrehajtója, a hóhér, két kezébe fogván, csapta le a fejet a törzsről. A múzeum tulajdonát képező pallossal utoljára Újvidéken 1853. évben végezett ki egy több szőrös rablógyilkost Both János hóhér. Szent László király korába vezet bennünket a kalodák g>üjteménye. Az ő törvényei említik, hogy aki a böjtöt megszegte, annak 12 napig kalodába zárva kellett kenyéren és vízen böjtölnie. Jóformán a kalodákból maradt a legtöbb fönn. Pedig ma már sokan vannak, akik alig tudják, hogy mi is volt a kaloda. Sokféle is volt belőle. A nyakló kaloda vagy hegedű a községekben a legújabb időkig igen gyakori büntető eszköz volt, amely főként a bűnös megszégyenítésével igyekezett célját elérni. Hegedű alakja volt egy nagyobb és két kisebb nyilassal. A nagyobb nyilasba került a nyak, a két kisebbe kerültek a kezek. A kaloda végét azután rendesen lakattal zárták le s sokszor a lopott holmit is ráaggatva a gyereksereg hahotája vagy dobszó kíséretében Kellett a bűnösnek a falun végig vonulnia. Több régi lábkaloda egy vagy két, legtöbbnyire azonban több személyre való volt. A lábkalodába zárt bűnös vagy feküdt, vagy háttal a falnak támaszkodott. Kezdetben, amikor még börtön nem igen volt, a kalodába zárás a szabadságvesztés büntetését pótolja. Majd megszégyenítő büntetés, máskor a szabadságvesztés büntetés súlyosbításául alkalmazzák. Thököly Imre is kalodába volt zárva a fogságban s ezenkívül még nehéz rablánccal hozzá volt erősítve a börtöne falához. A hadihajókon máig is használatban van a matróz megfékezésére a rudas békóvas vagy vaslábkaloda. Egy ilyen is van a múzeumban, me^. lyet a pólai tengerészeti hatóság küldött a múzeumnak. Többnyire minden látogató meghőköl, midőn a múzeumnak ama helyiségébe lép, ahol az akasztófák vannak. Régi szuette akasztófa áll a terem közepén, beerősítve a földbe, hozzátámasztva a létra, mellette a lépcső, amelyre az elitélt lép. Utoljára 1903-ban volt használatban. Ott van a Papp Béla és a Husz Ábrahám kivégzésénél használt akasztófa is. A mostani akasztófák alig két méter magasak. Régen, mikor a kivégzések az elrettentés t