Esztergom és Vidéke, 1911
1911-07-27 / 58.szám
Esztergom, 1911. XXX11. évfolyam 58. szám. Csütörtök, július 27. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Ki lehet önálló iparos. A kereskedelmi miniszter leirata. A kereskedelmi miniszter leiratot intézett a törvényhatósághoz, valamint a győri kereskedelmi es iparkamarához, amelyben rendeletileg szabályozza a kőmives, ács és kőfaragó ipar képesiiése, önálló üzése tárgyában követendő eljárást és megszabja a végbizonyítvány szövegét. A miniszteri rendelet a következőkép hangzik: Felmerült esetekből kifolyólag tudomásul és alkalmazkodás végett értesítem, hogy hivatali elődömnek az építőipari téli tanfolyamok képesítő erejét szabályozó 1898. évi május 29-én foglalt az äz intézkedés, hogy a kőműves, kőfaragó és ácsmesterségnek önálló üzéséhez valamely építőipari téli tanfolyam sikeres elvégzéséről szóló szabályszerű végbizonyitványon fölül még. három évi gyakorlat is mutatandó ki, hivatali elődömnek 1884. évi október hó 30-án 46188. szám alatt kelt rendelete 24. §-ának a) pontja szerint akként értelmezendő, hogy ez a három évi gyakorlat a tanoncviszony megszüntetésétől számítandó. Ehhez képest egyidejűleg gondoskodtam arról is, hogy a budapesti m. kir. állami felső épitöipariskolával, a temesvári m. kir. állami faés fémipari szakiskolával kapcsolatos építőipari téli tanfolyamok sikeres elvégzéséről kiállítandó végbizonyítványok záradéka is a fentidézett rendelet szellemének megfelelően a következéleg szövegeztessék : Jelen végbizonyítvány az 1884. évi XVII. törvénycikkbe foglalt ipartörvény 101. §-a, valamint a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter urnák 1898. évi május 29-én 6373. szám alatt kelt rendelete értelmében munkakönyv váltására és a tanoncviszony megszüntetésétől számitott összesen három évi szakbavágó gyakorlati működés beigazolása után kőműves, ács, vagy kőfaragó mesterség önálló üzésére jogosít. A budapesti magyar királyi állami felső építő ipariskola rendes tanfolyamára nézve továbbra is a jelenleg fönálló azt a gyakorlatot tartom fönn, hogy a végbizonyítvány záradékában fölsorolt mesterségek valamelyikének önálló üzéséhez megkívánt két évi gyakorlat a tanfolyam elvégzése után szerzendő meg, e gyakorlati időbe tehát a tanfolyam elvégzése előtt szerzett gyakorlat nem számitható be. Fölhívom, hogy erről a hatósága alá tartozó összes elsőfokú iparhatóságokat értesítse. Budapest, 1911. évi július hó 17-én. A miniszter helyett: Kálmán, s. k. Értesítők. — ///. közlemény. — Tanítóképző. A biborosérsek áldozatkészségének városunk 2 szakiskolát köszön: tanitó- és kisdedóvónőképzőt. Az érseki r. kath. tanítóképzőt maga az igazgató vezeti be „A 80 éves hercegprímás 1 ' cimen a kath. Tanügyi Tanács februári ünnepélyén elmondott beszédével. Erős szónoki készséggel megirt beszédében hatalmas vonásokkal domborítja ki az intézet fönntartójának nemes egyéniségét. Magán az intézet történetén a jelentés első mondatának melancholikus hangulata vonul végig: „Intézetünk külső viszonyaiban a lefolyt iskolai év alatt nem állott be semmi változás." Különösen bántó és érthetetlen az uj intézeti épület ügyének folytonos halasztgatása. Az igazgató örömmel jelenti ugyan, hogy bizottság vette kezébe az ügyet; de ki nem tudná, hogy Magyarország a bizottságok és értekezletek országa, hol ilyenekkel temetnek el elhatározó tett helyett minden jóravaló eszmét. A tanítóképző épületei — a folytonos toldozás-foltozás dacára sem — nem csak hogy a modern paedagogia követelményeinek, de még a legminimálisabb egészségügyi kívánalmaknak sem felelhetnek meg; épen azért mi fiaink érdekében a legnagyobb nyomatékkal kérjük az igazgatót, ne csüggedjen agitálásában, hogy ez a lehetetlen állapot megváltozzék. Az iskolai év története különben egyhangúan, szinte élettelenül folyt le, tarkítva egy-két ünnepéllyel vagy tanulmányi kirándulással. Meg kell gondolnunk azonban, hogy nagyon kemény próbára teheti a tanítót és nagy erőfeszítésbe kerülhet oly különböző intézetből oly különböző képességgel összesereglett tanulók kellő kiképzése. Az egységes középiskola hiányát semmi nem érezheti ugy, mint a tanítóképzés. De nagyon „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁIA. szik. „Elmegyek és neked halat hozok, möndá te bizonyosan éhes vagy," De a halak kígyók és sárkányok valának. A gyermek nagyon megijedt és elkezdett a félelemtől sirni. Az öreg kérdezé: „Leányom, miért sirsz? Az feleié: „Édes jó anyám jut eszembe és utána sirok én." Ekkor elbeszélt az öregnek mindent, ami azelőtt történt. Ha igy áll a dolog, monda az öreg „akkor ülj le mellém és én fejemet térdeidre téve — aludni akarok. Ezután a banya tüzet csinált, a tűzfogót a kemencébe tette s möndá a leánynak: „Ha a fekete iderepül, akkor ne költs fel engem, de ha a szivárványszínű száll ide, akkor vedd elő az izzó fogót, fektesd azt lábaim mellé, hogy én erre álmomból felébredjek." A leánykának bátorsága a félelemtől lábába szállt. Mit kelljen már most neki tennie ? Leült, az öreg banya fejét térdére tette és aludt. Nemsokára látja: hogy iszonyú fekete szörny repül elő; ekkor a leányka hallgat. Kevés várakozás után látja, hogy a szivárványszínű repül errefelé. Megragadja az izzó fogót és az öregnek a lábaihoz dobja. Erre az öreg mondja: „Pfuj, hogy csípnek a balhák"! és felébredt. Felkelt és leányát felemelte, kinek már most láng hajfürtje ragyogott a szivárványszínűnek fényétől s ruhái arannyá változtak. Ekkor megcsókolá öregének kezét és kérte, hogy adjon szabadságot az eltávozhatásra. És el is távozott, megkeresvén ürü-fivérét, kivel aztán gödröt ásott a kemence mellett, elrejté abbaaranyruháját és felvette a régit. A mostoha anya hazajővén, látja leányának aranyfürtjeit. „Mit csináltál, hogy fürteid arannyá változtak ?" kérdé. Erre a leány elbeszélt mindent, ugy, amint történt. Egy más napon a mostoha anya saját leányát elküldé ugyanazon hegyre. Szándékosan újból elejtette a rokkát és az ismét leesik a mélységbe. Leszállott azt visszahozni és ismét a vén banyához megy, ki őt madárvázzá változtatta át és igy küldte őt haza: Ugyanezen napon nagy ünnep volt a királyi kastélyban. A király ugyanis fiának egyikét házasitá. Minden oldalról jött a nép ezt megtekinteni és gyönyörködni. A mostoha anya kendőt vett fel magára, felpuculta leányának fejét és elvezette őt megnézni. De az aranyhajú leány aranyruháját is felveszi s tetőtől-talpig csillogva megy utána anyjának. Visszatértében az aranyfürtü leány ugy szaladt, azonban siettében aranycipőit forrásba ejtette. A király lovait itatni vitték, de amint ezek az aranycipőt a forrásban észrevették, visszaugrottak és nem akartak inni. A király előhivatá a bölcseket és tőlük felvilágosítást kért, kik csak az arany cipőt találták a visszariadás okául. Erre a király hőstől azt adatta tudtul, hogy akinek a lábára az a cipő illik, a fiával összeházasitja. Ekkor embereket küldtek a városba, hogy Az ürütestvér. — Örmény rege. — Két testvér, anyáról mostoha, megindult az ismeretlen tájnak. Megszomjazott a fiu s hiába intette testvére. A szomjúságot tovább nem tűrhetvén, ivott a forrásból és ürtivé változván, elkezdett mekegni s igy ment nővérével. Sokáig tévedeztek idestova, mig hazaérkezének. Itt az áldott állapotú mostohaanya férjéhez simulva mondja: „Öld le ürüdet, én enni akarok. A nővér nagy bajjal megszabaditá ürü-fivérét és felvezeté őt a hegyre. Mindennap kivezeté őt a mezőre; hol a nővére is megjelenve, fonta a guzsalyt. Egyszer a rokka kiesett kezéből a mélységbe. Az ürü itt maradt legelni és a nővér lement a rokka után. Amint a mélységbe lép, ott ezeréves boszorkányt lát feküdni. Ez hirtelen észrevette a leányt és monda: „A tollas madárnak, a csuszó-mászó kígyónak lehetetlenség idejönni, mi módon mertél te, leányom, ide lépni ? A leány félelemmel igy felel: „Irántad való szeretetből jöttem hozzád, nagyanyácskám ! A vén banya magához hivá a leánykát, maga mellé ülteti s kérdezősködik tőle erről is, arról is. A gyermek az öregnek nagyon megtetszik. „Elmegyek és neked halat hozok, möndá te bizonyosan éhes vagy," De a halak kígyók és sárkányok valának. A gyermek nagyon megijedt és elkezdett a félelemtől sirni. Az öreg kérdezé: „Leányom, miért sirsz? Az feleié: „Édes jó anyám jut eszembe és utána sirok én." Ekkor elbeszélt az öregnek mindent, ami azelőtt történt. Ha igy áll a dolog, monda az öreg „akkor ülj le mellém és én fejemet térdeidre téve — aludni akarok. Ezután a banya tüzet csinált, a tűzfogót a kemencébe tette s möndá a leánynak: „Ha a fekete iderepül, akkor ne költs fel engem, de ha a szivárványszínű száll ide, akkor vedd elő az izzó fogót, fektesd azt lábaim mellé, hogy én erre álmomból felébredjek." A leánykának bátorsága a félelemtől lábába szállt. Mit kelljen már most neki tennie ? Leült, az öreg banya fejét térdére tette és aludt. Nemsokára látja: hogy iszonyú fekete szörny repül elő; ekkor a leányka hallgat. Kevés várakozás után látja, hogy a szivárványszínű repül errefelé. Megragadja az izzó fogót és az öregnek a lábaihoz dobja. Erre az öreg mondja: „Pfuj, hogy csípnek a balhák"! és felébredt. Felkelt és leányát felemelte, kinek már most láng hajfürtje ragyogott a szivárványszínűnek fényétől s ruhái arannyá változtak. Ekkor megcsókolá öregének kezét és kérte, hogy adjon szabadságot az eltávozhatásra. És el is távozott, megkeresvén ürü-fivérét, kivel aztán gödröt ásott a kemence mellett, elrejté abbaaranyruháját és felvette a régit. A mostoha anya hazajővén, látja leányának aranyfürtjeit. „Mit csináltál, hogy fürteid arannyá változtak ?" kérdé. Erre a leány elbeszélt mindent, ugy, amint történt. Egy más napon a mostoha anya saját leányát elküldé ugyanazon hegyre. Szándékosan újból elejtette a rokkát és az ismét leesik a mélységbe. Leszállott azt visszahozni és ismét a vén banyához megy, ki őt madárvázzá változtatta át és igy küldte őt haza: Ugyanezen napon nagy ünnep volt a királyi kastélyban. A király ugyanis fiának egyikét házasitá. Minden oldalról jött a nép ezt megtekinteni és gyönyörködni. A mostoha anya kendőt vett fel magára, felpuculta leányának fejét és elvezette őt megnézni. De az aranyhajú leány aranyruháját is felveszi s tetőtől-talpig csillogva megy utána anyjának. Visszatértében az aranyfürtü leány ugy szaladt, azonban siettében aranycipőit forrásba ejtette. A király lovait itatni vitték, de amint ezek az aranycipőt a forrásban észrevették, visszaugrottak és nem akartak inni. A király előhivatá a bölcseket és tőlük felvilágosítást kért, kik csak az arany cipőt találták a visszariadás okául. Erre a király hőstől azt adatta tudtul, hogy akinek a lábára az a cipő illik, a fiával összeházasitja. Ekkor embereket küldtek a városba, hogy
