Esztergom és Vidéke, 1911

1911-07-20 / 56.szám

Esztergom, 1911. XXXII. évfolyam 56. szám. Csütörtök, július 20. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. A rendőrség államosítása. A rendre, ä vagyon- és életbiztonságra való állandó és rendszeres felügyelet az emberiség kulturális törekvéseinek kezdettől fogva hű kísérője, s mennél jobban halad a |kulturá annál inkább erősödik a kulturnemzetek állami és társadalmi fölfogásában az a nézet, hogy a rend és annak őrizete vitális érdeke az egyénnek épugy, mint a társadalomnak. Az állami életnek folytonos fejlődésével karöltve jár az a jelenség, az a természetes folyomány, hogy a közérdekek istápolása, közéleti funkciók adminisztrálása lassankint Összpontosult magának az államnak kezében, ugy, hogy amit annakelőtte magukban végeztek az emberek, arról idő folyamán az állam kezdett gondoskodni. Maga az állami élet és annak minden megnyilatkozása, t. i. kormányzat, a hadügy, a közoktatásügy stb. ennek az evolucionális folyamatnak eredménye. A dolog természete, a fejlődésnek logikus következetessége hozza tehát magával, hogy az a fontos és kényes közérdek, melyet a rendőrség képvisel, szintén az államnak kezébe menjen át. Erre vonatkozik az a törvényjavaslat, mely legközelebb a parlament asztalára kerül, s mely éppen kiváló fontosságánál fogva megérdemli, hogy behatóbban foglalkozzunk vele. A törvényjavaslat kiindul abból a tényből, hogy a modern kultrális élet oly szövevényes, hogy annak kisebb és nagyobb gócpontjain a közbiztonésági szolgálatot immár el kell különíteni a közigazgatástól, mely egy magában elég terjedelmes és terhes. (2. §.) Ilyen gócpontok a városi és a velük rendőri tekintetben egyenlő elbírálás alá eső, városi jellegű nagyközségek továbbá a határszélek, melyeknek közbiztonsági szerve, a határrendőrség, beleolvad az államrencj^rségbe. (3. §.) Gyönyörűen, a száraz paragrafus stílushoz képest szokatlan élénkséggel részletezi a 6. §. az állami rendőrség feladatát, melynek kviníesszenciája: óvni a személy- és vagyonbiztonságot. Az államrendőrségnek jogfenntartó, jogalkotó, társadalomvédelmi és ^karhatalmi hatásköre van. (7. §.) A jogrendfenntartó hivatáshoz tartozik többek között a rendőri büntető bíráskodás (8. §.), de az ipari és cseléd ügyek kivétetnek és a Jszorosan vett közigazgatási hatóságok hatáskörébe kerülnek. (10. §.) A jogalkotás magában foglalja a rendőrségnek azt a jogát, hogy a szükség parancsszavára kényszer-rendeleteket és intézkedéseket tehessen. (13. §.) A társadalom védelmét szélesebb mederben vállalja magára, mert átveszi a börtönök őrzését is és átszervezi a börtöni személyzetet. (19. §.) A karhatalom használatában vezérlő elv legyen a jog, célszerűség, kímélet és erély. (20. §.) Ami ezen hatalmas és tekintélyes apparátusnak személyi részét illeti, alapelvül határozza a javaslat, hogy rendszerint és fokozatosan az intézmény kötelékébe tartozók tölthetik csak be az állásokat. Protekció nem fog tehát érdemetleneket kívülről a magasabb állásokba juttatni. A személyzet három csoportból áll: 1. Az intézkedő vagy jogi csoport: Kerületi főnökök, kapitányok és azok helyettesei, osztályvezető, főtanácsos, tanácsos, kapitány, fogalmazó, segédfogalmazó, gyakornok. Minősítésül legalább a jog- és államtudományi vizsga követeltetik meg. 2. Végrehajtó csoport: Kerületi főparancsnok, főparancsnok, főfelügyelő, felügyelő, oktató tiszt. Minősítésük érettségi vizsga. 3. Segédhivatalnok. Minősítésüket az 1883. I. t.-c. 19. §-a határozza meg. (39. §.) A minősítési táblázat nyilvános (40. §.), egyenlő esetben rangosztálybeli elsőbbséget biztosit. (41. §.) A személyzet áthelyezhető. (42. §.) A szolgálati idő 30 év. (44. §.) Nyugdíj mint az állami tisztviselőknél általában, ha valaki a szolgálatban megsebesült, éveihez 15 esztendő hozzászámítandó. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Árnyék a falun. Irta: Lőrinczy Gyula. Vége van már annak, hogy az történik Pálfalván, amit Szőke István, Kispatkó Dániel, meg Czókoly Mihály akar. Igaz, hogy a tornyot akkor bádogozták újra, mikor Szőke István volt a kurátor, s akkor építették az iskolát is, a közös csikólegelő meg a Czókoly Mihály biróskodása idejéből való, de ez mind régen volt. Most bezzeg, nem akarta a tagosítást sem Szőke István sem Kispatkó Dániel, sem Czókoly Mihály, még is meglett; pedig hogy mire való, voltaképp egyetlen ember sem tudja az egész Pálfalván. Azaz, hogy annál jobban tudja Nagy Gergely, aki a mestere volt. Hiszen az ő furfangos eszejárása elég volna két prókátornak is, noha annak idején utbiztosnak sem igen vált be. Mikor ugyanis a téns vármegyén a nagy rendezkedés volt, ha jól emlékszem, hetvenkettőben, Nagy Gergelyt is, mint afféle szerszavas, kékbeli nemes kortest, megtették utibiztosnak. Ahogy az első hónap elmúlt, Nagy Gergely aztán beállított a főszolgabíróhoz, hogy a fizetését fölemelje. Stemplis, diósgyőri papirosra irta a nyugtatót, harminchárom forint harminchárom krajcárról osztrák értékben s cifra manupropriával kanyarintotta alája a nevét, ezenképpen : tekintetes Nagy Gergely s. k. utibiztos. A főszolgabíró vörös lett a méregtől, mint az érett paprika. — Megbolondult kend, Nagy Gergely? — förmedt rá az utibiztosra. — Köszönöm kérdését, nem hálistennek, tekintetes uram. Miért tetszik kérdezni? — Mert hát az áldóját kendnek, ha kend tekintetes, hát én akkor mi vagyok. Ezt mondta a főszolgabíró, de tett még hozzá egyéb egyetmást is. Többek közt, hogy Nagy Gergely uramnak kitelt a becsülete. Elmehet hosszú vakációra és vissza meg ne is igyekezzék többet. Igy esett ki Nagy Gergely atekintetességből, meg a megyei hivatalból, mikor még rá sem ért belemelegedni. De azért a falu eleje ő most is. Mindig a várost járja; fiskálisokkal, boltosokkal, céhbeliekkel egyformán jó barátságban áll s a takarékban, megyeházon, adóhivatalban mindennapos. Hát ő taposta ki a tagosítást is, nem hiába jár szünetlen a városi urak nyakán. Különben hasznát is látja, bizonyosan. Vége felé járt a tél, mikor a tagositó deputáció Pálfalvára megérkezett. Annyi hintót talán soha sem láttak Pálfalván egyszerre, pedig a végrehajtó, licitáció, komisszárius sem ritka vendég, de az mindegyik külön jár, egyenkint, noha baj nélkül igen-igen ritkán. A község házára hajtatott valamennyi és oda dobolták össze a falut is. Odasereglett minden számottevő ember, Szőke István, Kispatkó Dániel, Czókoly Mihály, meg a tiszteletes ur, a tanitó meg a nótárius. Tisztesség nem esik szólván, itt bizony még ez mind csekély ember a többivel együtt ahhoz képest, hogy a deputációval a vicispán, az inzsellér, a fiskális, sőt maga a főszolgabíró is Ott volt. Csupa nagy, hatalmas megyei potentát, de hiszen annyi paksaméta íráshoz amennyit idecipeltek, kell is, aki eligazodjék rajta. Szép, ékes beszéddel magyarázták el, azt meg kell adni, hogy milyen istenáldása legyen az a tagosítás. Hogy mindenkinek egy darabban legyen legyen a földje annyi, amennyit valósággal meg ér. Csakhogy ember legyen, aki ezt az ötödfél ezer holdas határt ugy elosztja, hogy senkinek se legyen kára belőle. Szőke István legalább is kételkedőén rázogatta a fejét, bár az inzsellér ugyancsak nyugtatgatta. — Sohse fájjon amiatt kigyelmednek a feje, Szőke István uram. Szőke István erre nagyot sóhajtott. — Már hiszen instálom, én arról nem tehetek. Csakhogy az apám is, a nagyapám is, szint azon barázdán igazította az ekeszarvát, hát hozzánő az ember akárcsak a lelke kötné oda. De az ilyen beszédnek semmi foganatja nem volt. Az inzsellér kiterítette a nagy ákom-bákom mappáját az asztalra s egy lélekzettre elmondta, hogy kinek mi lesz a járandósága. Ugy elosztotta az egész pálfalvi határt, mint a pinty. Egyesegyedül a siralmas dombon maradt föl háromezer kvadrátöl, összevisza, de az is hasznavehetetlenség, nem hiába hívják Siralmasnak azt az egész dűlőt. Eligazítjuk azt is, mondta az inzsellér. Ha meg pör esnék belőle, arra való Karmossy fiskális ur. Törvény embere; telekkönyvben, paragrafusban járatos. Patakon tanult. Karmossy ügyvéd ur mosolyogva bólintott. — No, no, hiszen majd rendet csinálunk. Igen. Goszonán még külömb eseteim voltak. Hej