Esztergom és Vidéke, 1911

1911-06-18 / 47.szám

Esztergom, 1911. XXX11. évfolyam 47. szám. Vasárnap, június 18. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Síerkesztöség és kiadóhivaíal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Dolgozni tessék! Az ember csak akkor ér valamit, ha dolgozik. És nálunk még eddig igen kevesen követték ezt a nagy igazságot. Nálunk a munka nem igen népszerű fogalom. Nálunk még igen nagy pártja van ennek a felfogásnak: Minek dolgozzunk, mikor a munka kényelmetlenebb mint a pihenés. Urak vagyunk tán. Nemes nemzet, dologtalansághoz ősi privilégiumunk van. Közjogászkodjunk, ha már épen valamit tenni akarunk. Vagy szónokoljunk. Vagy politizáljunk. Ez méltó mihozzánk. Mert mi haladni akarunk. — Mert mi kultur-állam vagyunk. — És mi nem dolgozunk a kultúra szent nevében. És politizálunk megint csak a kultúra nevében. Ezer esztendő óta egyebet se teszünk. Csak tanácskozunk, tanakodunk, vitatkozunk, pózolunk és a szónoklásban egymást túllicitáljuk, bankettezünk és iszunk nagyokat, éltetjük a hazát, amelyért élünk, amelyért halunk, amelyet rajongva imádni soha meg nem szűnünk. Ne gondolja azonban senki emberfia, hogy bajainkat nem ismerjük. Mert minket magyarokat boncoló elmével áldott meg az Úristen. Bele tudunk mi látni a dolog mélyébe. A külső látszat nem csalja meg a szemünket. Mi jól tudjuk, hogy vannak tudósaink, de tudományunk nincsen. Vannak iparosaink, de iparunk nincsen. Vannak városaink imponáló kőpalotákkal, de a kőpaloták között az ősfalu terpeszkedik. Azt is tudjuk, hogy mindennek a sok nyavalyának mi lenne az orvossága. Dolgozni komolyan, fáradhatatlanul, becsületesen. Akárkivel beszélünk, ezt mindenki tudja. A tudós, a kereskedő, az iparos, a munkás. És mindenki hirdeti is. Meg kell figyelni az embereket a kávéházakban, vagy a korcsmákban. Igaz, hogy oda leginkább szórakozás céljából mennek. De amellett nem feledkeznek meg a hazáról se. Ott is a haza sorsát boncolgatják. A kávéházi hazafiak órákon keresztül a legnagyobb lelkesedéssel bizonyitgatják, hogy dolgoznunk kell, mert különben el fogunk pusztulni. Azt azonban nem veszik észre, hogy a kávéházban töltött hosszú órák az elméleti munkapropagandát egy csöppet sem viszik előre s hogy kávéházi és korcsmai szónoklatokkal nem lehet a hazát megmenteni. Dolgozni tessék! Legyen már egyszer ez a jelszó. Voltunk mi már urak is. Ezer esztendő épen elég az uri életre. Most pedig fogjuk meg a dolog végét. Hála Isten, a jelek azt mutatják, hogy a furor politikus kezd is már egy kissé alább hagyni s az emberek közt^a csendes békességes munka utáni vágyódás lassanlassan tért hódit. A jelek azt mutatják, hogy ráléptünk annak a korszaknak a büszöbére, mely a Munkát a magyar társadalomnak ezt a hamupüpőkéjét az őt megillető helyre kívánja ültetni. Rajtunk áll, hogy ne maradjunk a küszöbön, hanem hatoljunk beljebb is abba a nagy műhelybe, a hol a nemzetek boldogságát, fejlődését, jövőjét készítik. SZÍNHÁZ. Az egypár napig tartó szinpártolás ismét kezd lanyhulni. A közönség hideg közönye, részvétlensége már csak állandó marad. A pénteki előadás alatt kongott a színház az ürességtől, s „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA, Emlékszel-e ? Emlékszel e kis lány, Mikor fönn a hegyen Vártad, hogy a szirtről Valaki levegyen ? Nem montad te szóval, Csak titkos beszéddel, Mit két szemed titkon, Félénken beszélt el. És én megértettem Kék szemed szózatát, Egy szép kis lányt vittem Hegyről a völgybe át. Szőllösy István Besze Jánosról. Irta: id. Farkasfalvy Imre. (Folytatás.) Mint képviselő-jelölt a nagy Ígéretektől se riadt vissza. A hallgatóság közt Magurányi kalaposmester is ott volt, s a bosszankodás bizonyos nemével hallgatta, hogy a választóinak a földfelosztását is kilátásba helyezte, mire a tisztes iparos egypárszor ugy tett fejével, mint aki ezt el nem hiszi. Besze mereven ránézett a kalaposra, s nem szólt semmit, csak mikor már eget és túlvilági boldogságot emlegetett, s ezek a szavak jutottak a füléig, hogy biz ezt el nem hiszi senki hát a szónok összeráncolván homlokát és stentori hangon odakiáltotta: — Hamm ! bekaplak!! kalapos pedig jónak látta időelőtt kereket oldani; a vidám esztergomiak élcei elől menekülve. Besze már az ötvenes években nagy összeköttetést tartott fenn a külföldről hazakerült emigránsokkal, akik a szabadkőművesség eszméit terjesztették, amelynek egyik harcosa, utóbb vezére Besze János lett. Köztudomású, hogy Joanovics Györgygyei, Pulszky Ferenccel, Ivánka Imrével, Fürr Istvánnal és báró Podmaniczky Frigyessel együtt dolgozott a „Magyar Nagy Oriens" védnöksége alatt álló „Corvin Mátyás" páholyban, s a főmester helyett mint tiszteletbeli tag a munkát vezette, s közérdekű felolvasásokat tartott, igy magyarázgatta többi közt a tápiszt. Mikor 1886-ban XIII. Leo pápa anathémával sújtotta a szabadkőműveseket, a testvérek közül sokan elpártoltak; hanem Besze állhatatos maradt, soha a neve nem fordul elő annak az ünnepségnek a leírásában, mikor március 21-én a bátrabbak tömörültek, s kétszáz kiküldött előtt tárta fel a főtemplomőr a műhely ajtaját. Besze — ugy látszik — már akkor tétlenségre volt kárhoztatva, mikor a „Hungária" páholy létre jött; illetőleg elégségesnek tartotta a hatvanas, már élemedett férfiú az irodalomban keresni némi viszgasztalást. Igy irogatott egykor a „Magyar Néplap"-ban 1857-ben; s most jegyezgetett, de agitálnia nem lehetett többé! Azt a kis müvet, amelyet „Szebb jövőnk kulcsa" cim alatt 1865-ben irt és kezdett terjeszteni, csak hivei ismerték; pedig német nyelvre lefordítva is kiadta, de biz annak gyakorlati haszna nem volt. Ellenkezőleg olyan pamphlettek jártak-keltek e mü nyomában, amelyek olvasása a leghiggadtabb embert is kihozta a sodrából, s amelyek reproducálása a nyomdafestéket nem türi meg. „Az életunt betyár" cimü regényét 1872-ben Pesten rendezte sajtó alá, s ez a munkája arról nevezetes, hogy annak a meséje szolgáltatott okot és alkalmat arra, hogy Csepreghy Ferenc : A „sárga csikó" cimü népszínművét megírja. Ez a Csepreghy a hatvanas évek elején mint vándorló asztalos legény dolgozott Esztergomban ; bizonyára személyesen is ismerve Beszét, akinek „Helyzetünk fekete rámába foglalt tükre" utóbb Szegeden jelent meg ; 1888-ban pedig az „Öreg szabadkőműves hattyúdala" cimü könyvét nyomatta ki Nagyszentmiklóson; hanem inkább ő maga terjesztette, mikor Aradon lakott. Beszével a nyolcvanas években már inkább az élclapok foglalkoztak, pedig sűrűbben irt Aigner Lajos: „Figyelő"-jébe, a „Kritikai Szemlé"-be, az „Arad és Vidéke" majd a „Zemplén" cimü helyi érdekű lapokba. Besze János már 1869-ben sem volt a parlament tagja; a pénzügyi biróság elnöki tisztségét ruháztak rá, de mikor ezt a hivatalt a Curiába