Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-12 / 4.szám

A paktum. Ugy érezzük, mintha a jó koalíciós világban élnénk, midőn leírjuk e szót. Akkor tett ez a latin szó országos nevezetességre szert, mert az előző rendszer, amit nem győzött ésszel és erővel, azon segített a paktum. Olyan minden betegségelleni orvossággá kezdte ez magát kinőni a koalíciós világban. Paktumoztak akkor mindenkivel, pártokkal és egyesekkel, képviselőkkel és szavazókkal egyaránt. Meg is volt utánna a hatás, támadott akkora angyali békesség a koaleált három párt között, hogy mint az éhes kutya a fogyó holdat, mindig-egymást ugatták szüntelen. A paktumozóknak azonban még ez az állapot is jó volt, mert hiszen a nagy zajban biztosítottak maguknak minden jót, elértek eredményeket, sőt már a földi boldogságukat a menyekbe is bele akarták hosszabbittatni, s hogy az eredmény itt is nem lett meg, az bizonyára nem az erősködő földiek, hanem nyilván az égiek ellentállásán tört meg, akik sehogyan sem tudták megérteni a földi paktumoknak nemzet és városboldogitó előnyeit. Ennek a paktumnak jegyében kezdődött nálunk is a városi közélet rendezése, amint a függetlenségi és a munkapárt vezető egyéniségei által aláirt s külön-külön kiadott nyilt levélből értesülünk. Az ügynek előzménye is van. A választásokra megszervezett ad hoc munkapárt vezetősége teljes tétlenséggel és nemtörődömségei várta be a december 7-iki képviselőtestületi választást. Ez a tétlenség természetesen megboszulta magát és ennek a tömörittetlen munkapártnak igen sok tagja elbukott. A virilisi és választott jogon bejutottak a december 30-ára kitűzött bizottságválasztó közgyűlésre paktumot szerettek volna a függetlenségiekkel kötni. E tervvel foglalkozván, éppen kapóra jött Wimmer polgármesternek a meghívója egy kis bizalmas értekezletre. Ezen a bizalmas értekezleten döntöttek azután a bizottságokba beválasztandók személye felől. A döntés, a megállapodás szonban kétféle volt, legalább is a kiadott két nyilatkozat mást-mást mond. A munkapártiak a közéleti tisztességre hivatkozva becsapásnak nevezik azt az eljárást, amelyet velük szemben a függetlenségiek és a paktumért helytállni köteles vezéreik cselekedtek. Az ellenzékiek viszont nyilatkozatukban egyszerűen valótlannak minősitik a munkapártiak azon állítását, mintha ők a paktumos listáért kezességet vállaltak volna. Egy „bizalmas" értekezletnek egyféle határozatát tehát máskép adják elő mindkét pártiak. Egy bizonyos itt csupán, hogy valaki nem mond igazat, más szóval valamelyik párt hazudik. Azon a bizalmas értekezleten elvégre mindkét részről a város legelőkelőbb és legfedhetlenebb polgárai voltak jelen. Az értekezletet a polgármester hivta össze, ő elnökölt ott és biztosan közbenjáró indítványokat is tett. Ott volt rajta kivül mint „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. EMLÉKEZÉS. Halálosan gondolok reád, Te múltból megmaradt virág! Hiszen akkor nyíltál meg nekem, Mikor kietlen bérceken — Lelkembe hordva száz sebet Vész és vihar vert engemet .... Az ég sújtó villámait Felfogiák zsenge szirmaid; Csüggedt szivem vérző sebét Harmattal, könnyel öntözéd; Hajnalt derítő mosolyod Elűzött felhőt, bánatot, S mire begyógyult sok sebem, Te nyíltál: első szerelem. Gróf Kun István. A vihar. Elbeszéli: Hock János. Harmadéve Dél-Franciaországban utaztam az Adria fiume-szicilia-marseillei vonalán Fiúméban hajóraszállás előtt összevásároltam a piazza Adamichon a könyvárusnál egy csomó folyóiratot és füzetet, hogy legyen mit olvasnom utköben. Első este az ágyban elővettem az egyik folyóiratot, — ha jól emlékszem, a milanói Freyes-cég kiadványa volt, — hogy legyen min elaludnom. Lapozgattam benne. Egyszer megakad a szemem egy kis nautikái cikken. Mit is olvasna az ember, mikor odakint a tenger mormol, ha nem nautikái cikket; Hát igen ügyes eleven volt az a cikkecske. Sőt azt mondom, olyan pompás népszerűsítése a hajós ismereteknek, amilyenre még alig akadtam. Tüstént megértettem belőle mi a chronometer, mi a sextans, mi a log. Hát legalább nem leszek itta hajón egész falusi ember. Másnap ebéd alatt a kapitány urakkal már az idő és a sebesség mérésén vitatkoztam; s mikor csodálkoztak rajta, honnan tudom en ezt a sok műszót és mindent, megvallottam, hogy abból az olasz folyóiratból. — Mert az a cikk igazi remekmű, névtelen irója nemcsak tengerész, hanem művész is. Vájjon ki lehet ? A harmadik kapitány (kis barna fiatalember) csöndesen elmosolyodott magában. Aztán kiitta borát és fölment a hidra. Mi a manó ? Délután megcsíptem őt odafönt: — Miért mosolygott ön, mikor ama cikk szerzőjéről beszéltem ? A kapitány elpirult egy kicsit. — Azért, mert ezt a semmiséget én irtam. De én erősen gratuláltam a derék ifjúnak. Bizony kár, hogy a loga könyvbe irogat az olyan ember, akinek igy fog a pennája. Beszélni fogok a miniszterrel, hogy a tengerészeti hatóságnál, vagy a révkapitányságnál gondoskodjék számára valami szép kis nyugdíjas állásról. A fiatal kapitány szerényen mosolygott. — A kollegáimnak ne szóljon tisztelendő ur. Röstelleném, ha tudnák, hogy firkálok is néha. Melfettánál vihar kapott elő bennünket. Barit meg sem közelíthettük. Reméltük, hogy Catania felé jobb idő lesz. De az orkán nöttön nőt. Engemet a tengeri betegség nem bánt. Á parancshidról néztem a zöld vizek zordon hegyes vidékét; a roppant hullámokat. Fecsegni is szerettem volna, a kapitány urakkal. De a kapitány urak nem igen voltak jókedvűek. Harapófogóval kellett belőlük kihúzni a szót. Éjszaka jól aludtam volna, ha nem kellett volna minduntalan az ágy szélébe kapaszkodnom, hogy ki ne vessen a hajó ingadozása. És hallgattam, mint mérsékli a gépész a csavar forgását, mikor a hajó fara kiemelkedik a vizből. S ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a gép lassan jár. Vájjon miért nem haladunk mi con tutta forza ? Reggel aztán megtudtam. Elég jó kedvvel kapaszkodtam fel a hidra, de megdöbbentett, milyen hosszú képe van odafönt MEGÉRKEZTEK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ÉS LEGDIVATOSABB salon-, ebédlő* és hálószoba-, valamint futószőnyegek QQ KRAJCÁRTÓL FELJEBB, JÓT- QTETIME7D I A l/^O DIVATÁRUHÁZÁBAN KOSSUTH LAJOS-UTCA ^•ö ÁLLÁS MELLETT KAPHATÓK O I CJIMLL.I1 LMÜUO TELEFON 12a