Esztergom és Vidéke, 1911

1911-03-05 / 19.szám

az a közjogász, aki a fegyelmi feljelentés beadásával elégtételt vesz a képviselőtestület jogait megcsorbitó polgármesteren ? De hol van az a másodfokú hatóság is, amely ellenőrzi a városi szabályrendelet betartását és az észlelt törvénysértést megtorolja ? A súlyosan reánk nehezedő házbéradó, a deputációzó kisemberek érdekében levő munkáslakások építése, az ezrekbe kerülő népiskolák államosítása, a költségvetés tárgyalása stb. mind oly kemény és fogas kérdések, existenciális életünkbe vágó oly ügyek, amelyek elől a függetlenségi többségű képviselőtestületnek nemcsak kitérni nem szabad, de sőt csakis ugy mutathatja ki a 48-as szabadelvű és demokrata-hagyományokhoz való hűségét, ha nemcsak szájjal, de komoly, céltudatos munkával fog azok sorsán segíteni, akik szavazataikkal a város tanácsában többségre segítették. Ha pedig e feladatoknak a többség eleget nem akar tenni, ha csak a neve 48-as s ez nála csak jelszó, de nem végzendő munkájának bélyege, akkor jöjjön az a munkapárti kisebbség, a majdan csalódottak csatlakozásával nőjje ki magát többséggé és eddigi — hogy mást ne mondjunk — várakozó álláspontját cserélje fel a tettek politikájával. A megalakulás — látjuk ezt a képviselőtestületnél — még semmi, ez nem jelent tevékenységet, mert a pártban akadhat valaki, aki miként a polgármester a városi autonómiát, jégre teheti az egész párt megalakulást legalább is egynegyedévre, annál is inkább, mert hisz neki nem zúdíthatnak fegyelmit a nyakába, mint a szabályrendeletszegő polgármesternek. • n emlékeznek — csak nemrég tért vissza Afrikából, ahol a zuávok ellen harcolt. —- Mi történik ott? kérdezte Jácint őrgróf csodálkozva. A gróf csöndesen mutatott az aléltan fekvő grófnéra és igy szólott a lesütött arcú oroszlánvadászhoz : — Jegyezd meg, hogy az asszonyra csak egyetlen tnlajdonsággal lehet hatni: a kemény, megalkuvást nem tűrő férfiassággal. A férj szive damaszkuszi acélból legyen, amelyet nem olvaszt meg semmiféle asszonyi könny . . . Mert a házasság csak akkor lehet igazán boldog, ha mindenkor az erős férfiakarat kerül ki diadalmasan a csatából Jerome behozta a teát, a szőke grófné megmozdult és — II. Eddig haladt Szilasi a regényében, mikor az ebédlőből egy erős asszonyi hang kiáltott be a dolgozószobába: — Készen vagyok I Szilasi, füle mögött a pennával, udvariasan kitipegett az ebédlőbe. — Cicuskám, — mondta szelíden, — még körülbelül félórára van szükségem, hogy a regényemet befejezzem. Goldschmidttől akkor négyszáz forintot fogok kapni. . . mert a kézirat átadásakor rögtön fölvehetem a honorárium második részletét .. . Amint tudod, holnapra van kitűzve az adóárverés második határnapja . . . Szilasiné, egy molett, jóképű, barna asszony, aki a tükörből ép a kalapját tűzte föl, dacosan szegte hátra a nyakát. Hányan vagyunk? Már az egész országban bevégezték a népszámlálást s mindenütt — kevés kivétellel — lelkes örömmel fogadta a polgárság az eredmény kihirdetését. A pesti lapok a szegedi népszámlálási eredmény kihirdetéséről például a következőket irják: „Szegedről jelentik: Lázár György polgármester ma hirdette ki a városháza erkélyéről nagy tömeg előtt a népszámlálás feredményét, amely szerint.a lakosság mai száma 122,289, ezelőtt 10 évvel pedig 104,000 volt. A szaporodás tehát 18 százalék. Az ünnepélyes kihirdetés után a katonazene a „Hymnus"-t játszotta." Mi még mindig nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy egyáltalán valamit letudósithatnánk. Mert a népszámlálási eredmény, a 10 év alatti 238 lélekszámú fogyás, amelyet a városház bölcsei sütöttek ki, a valóságnak meg nem felel. Tiz évvel ezelőtt 16,948 polgári lakosa volt a városnak, mig most csak 16762, tehát 186-al lettünk kevesebben és nem 238-al. Egyszer tévedhettek volna a kormányzatuk javára, de hát akkor sem jött ki jól a számításuk. A helyes eredmény, amelyet elvégre is tudnia kell a polgárságnak nemcsak azért, mert őt számolták meg, hanem azért is, mert némely tagját onnan hagyták ki, még mindig ismeretlen a nagyközönség előtt. Nem kívánhatjuk ugyan azt, hogy mint Szegeden a városháza erkélyéről — jóllehet hála Vak Bottyán emlékének, erkély itt is van — hirdesse ki a polgármester a helyes eredményt, mert a huszadik században bizony a szegénységgel és a nyomorral, pusztulással és elnéptelenedéssel nem szok— Papperlapapp, — mondta türelmetlenül, — még csak az kellene, hogy itt kalaposán várakozzam rád. Egy-kettő, hagyd az irkafirkát és vedd föl a fekete kabátodat . . . Szilasi busán horgasztotta le a fejét. — De édesem, — rebegte bátortalanul, — tudod, hogy milyen nehezen irja bele magát az ember a szükséges hangulatba . . . Félóra múlva nagyszerűen befejezném az egész regényt . . . még igy . . . mig ha veled megyek. Az asszony haragosan toppantott: — Tamás, ne boszants . , . Tamás, ne vigy a végletekig . * . Tamás, ne vigy a végletekig. Tamás, legyen elég a szóbeszédből ... Ott a kabátod a zongorán . . . amott a puha kalapod. . . a zsebkendőd. Szilasi nagyot sóhajtott és fölvette a fekete kabátját, a puha kalapját. Amig az asszony a szobaleánnyal konferált, a Szilasi sógora, aki az ajtóból az egész jelenetet végignézte, megütközve csóválta a fejét : — Tamás, — mondta később jóindulattal a kedves nőd a saját testvérhugom és mégis azt mondom neked, Tamás, hogy puha fickó vagy. Állj a sarkadra, emeld föl a szavadat, mert hitemre, Tamás, szégyenteljes papucs alatt görnyedsz . . . Szilasi pedig begomboltagérokkját és közelebb hajolván a sógora füléhez, ravaszul igy suttogott: — Jegyezd meg öregem, hogy az asszonyra csak egyetlen tulajdonsággal lehet hatni: a szelídséggel. A férj szive olvasztott vajból legyen, mert a házasság csak akkor lehet boldog, ha az erős férfi türelmesen veti alá az ő akaratát a szende és erőtlen asszonynak . . . tak kiállni és zeneszóval országnak-világnak tudomására adni. Ez a mi bajunk, a mi szegénységünk! De addig, amig a polgármester ráér arra, hogy házi lapjában nyilatkozzék és a baraktábor létesítése körüli kétségbe nem vont, de senki által el sem ismert érdemeit fitogtassa, addig bizony megtehette volna, hogy azon módon, ahogy a helytelent, most a népszámlálás helyes eredményét publikáltathatta volna a lakosság részére. Mert egyébként is mivel járult hozzá a polgármester a baraktábor létesítéséhez? Néhai való, jó Földváry István főügyésznek volt az az akta kiosztva, ő volt megbízva minden ügylet megkötésével, hát mit akar most a polgármester az ő hasábos nyilatkozatával? Maga mellé veszi most dr. Földváry István emlékét és a mellét verve hirdeti a saját érdemét, nem a Földváryét, mert hiszen azét mindenki elismerte. A halott, jó Földváry István érdemtógáját magára csavarva végigsétált Wimmer Imre a fórumon ! Ó csodák csodája! Merte volna-e ezt megtenni, ha szegény megboldogult Földváry élne még? Tenné meg ezt egy más város polgármestere, hogy dicsekedjen olyan érdemekkel, amelyekért polgármesteri fizetést húzott. Mert sehogyan sincs igaza a polgármesternek, a barakktábor létesítése körül talán nem ő, hanem más szerzett érdemeket, akinél nyilatkozott; talán csak nem az akar ily későn érdemet és jutalmat? Az ilyen mellveregetés, az ilyen érdemrikkantás, az ilyen öndicséret pedig A polgármester érdemeinek megszámlálásához sem a népszámlálásból kitanultak, sem a felügyelő biztosok nem szükségesek, arra elég egy északi sarkról lehozott eszkimó, aki tudvalevőleg csak háromig tud olvasni, s akinek az azután következő szám egyszerűen sok. De minek fáradni, mikor öndicséretével összes érdemeit amúgy is már megszámolta. Böjt. A kalendárium szerint benne vagyunk az önmegtartóztatás, a magunkbatérés elmélkedő idejében: a böjtben. De vájjon bőjtölünk-e? Mint ahogy joggal kérdezhetük a farsangban, hogy vájjon farsangoitunk-e ? A mi korunk a nivellálódás kora, mondjuk, a szürke életé, melynek sem farsangja, sem böjtje nincs; hanem kinek-kinek hogy szolgált a szerencse, van állandó farsangja és van állandó böjtje. Az állandó farsangolás megteremti az életuntak, a fáradtak, az álmosak, a minden nemesre, fellendülésre képtelenek, a közügyért lelkesülni nem tudók bágyadt csapatját; az állandó böjtben lévők pedig képviselik sötét nyomorúságukban, nagy életküzdelmükben, csüggedésükben és elkeseredésükben részben a destruktiv elemet, részben a reménytelen fásultságban tengődőket. Bízvást ellenmondhatni, hogy az emberiség nagy része kényszerül állandó testi és szellemi böjtre és mióta a kultúra gyertyácskái már falu helyen is világítanak, a szellemi böjt talán még senyvesztőbb érzés, mint a testi. Hallván