Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-30 / 85.szám

ezt feltenni nem lehet. Ellenben fel lehet tenni azt, hogy a magyar pénzügyminiszter példaadással kívánt lenni arra, hogy miként kell megbecsülni azt a nyilvánosságot* amelyet a sajtó emberei képviselnek. Mert a sajtó embereinek értékelésével még* egy kicsit Balkánon • vagyunk. Különösen tapasztalhatjuk ezt a különféle hivatalokban. Es pedig az államiakban és községiekben egyaránt. És a közigazgatásiakban és igazságszolgáltatásiakban szintén. Mondhatjuk továbbá, hogy a nagyobbakban, kisebbekben, felsőbbekben és alsóbbakban egyformán. A magyar tisztviselő sokszor közömbösségből, sokszor veleszületett antipátiából úgy viselkedik az újságíróval szemben, mint az ellenségével, akitől félni, vagy pláne őrizkedni kell. Mily kevés tisztviselő van, aki fel tud emelkedni a helyes gondolkodás azon első lépcsőfokára, hogy a sajtót helyes információval ellátni közéleti kötelesség. Kötelesség ez azzal a közönséggel szemben, melynek szolgálatára fundáltatott az a hivatal, melyben a tisztviselő ül. Csak igen kevesen tudják a sajtó helyes informálásának ezt a szükségességét felismerni s innen van, hogy a sajtó emberei és a hatóságok tisztviselői között nincs meg az a szívélyes viszony, amelynek két ilyen egyenlő rendeltetésű faktor között meg kellene lenni. Talán az a példaadás azonban, amelylyel most Magyarország pénzügyminisztere szolgált: a sajtó és emberei megbecsültetésének helyes felismerésére fogja vezetni az országnak vidékeken uralkodó kiskirályait és egyéb apró hatalmasságait is s a jövőben a hatóságok és embereik nem fogják rideg elzárkozottsággal fogadni az újságírókat, akik őket azért keresik fel, hogy hivatali munkájuk sikerét a nyilvánossággal segítsék előre. E. ü. Interwiew Pór Antalnál. A Pór árvaház. A rnuít hetekben az egész fővárosi és helyi sajtót bejárta az a hir, hogy Pór Antal prelátus kanonok, az esztergomi főkáptalan tudós tagja, a kath. klérus e kitűnősége a kath. tanítói árvaház céljaira félmilliós alapítványt tett. A híresztelést ily formában maga a kath. tanítói egyesület elnöke, dr. Walter Gyula jelentette be annak idején a kath. tanítói árvaház Budapesten ülésező választmányának, amely nyomban táviratilag üdvözölte a tudós főpapot. Ehhez az üdvözléshez természetesen az egész országból csatlakoztak a tanítói körök és más tanügyi közegek, sőt az üdvözlések után már számításokat is csináltak az építendő tanítói árvaházra. A fenti formában történt híresztelés azonban nem felel meg a valóságnak. Munkatársunk ez ügyben magát az illustris főpapot kereste fel, aki kérdéseire következőkben volt szigyes válaszolni : „Igaz, hogy már évek óta gyűjtök egy Esztergomban felállítandó árvaház céljaira. Minden pénzemet a munkáim és egyéb történeti műveim tiszteletdijaiból befolyó összegeket, gondosan félrerakom, mert a nagyszabású tervhez, melynek megvalósítását életem egyik céljának tűztem ki, igen sok pénz egy millió korona szükségeltetik. Árvaházat akarok Esztergomban létesíteni, amely árvaházba szülővárosomnak mintegy 100 árvája nyerne felnevelést, iskoláztatást, nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül. Ha az Ur életem napjait még hosszúra nyújtja, talán alkalmam lesz többet áldozni e szent célra és akkor a vármegye árváit is szeretném belefoglalni. Úgy számitok ugyanis, hogy egy árvának évi eltartása 400 koronába kerül, egy millió alaptőkének 4°/o-os kamatozását véve, 40,000 koronából évenként 100 árvát lehetne neveltetni, iskoláztatni és ruházni. Ez az én tervem, melyet egy pár éven belül megvalósítani óhajtok. A kath. tanítók árvaháza ügyében volt ná lam dr. Walter Gyula úr, aki kért, hogy enged jem át az eddig gyűjtött összeget az ő árvaházuk minden pénzét. Nem lesz majd semmije. Koldus lesz, ugy marad, mint az ujjam. A mi édes gyermekünk, a mi szép virágszálunk . . . Jaj ! . . . Kirtf hevesen zörgette a bóra az ablakot. Nagyon viharos, csúnya idő járta a tengermelléken. A beteg felnyögött és tovább beszélt. A szavai egyre zavarosabbak lettek és könnyek peregtek végig öreg, megviselt arcán : — Rosz, kutya ember vagyok, anyjukom. Ne néz rám olyan szemrehányóan. Rosz, kutya ember vagyok. Elhallgatott. A képet nézte sokáig, éles vércse tekintettel. Egyszerre csak* valami különös gondolata támadhatott, mert az arca kifényesült az örömtől és levegő után kapkodva, mohón tördelte a szavakat: *— Megvan ! Megvan I Nem vagyok már kutya ember, anyjukom ! Ismerd be, hogy nem vagyok. Nem teszem koldussá a lányunkat. Meglátod. Na, mosolyogj már rám. Nem mosolyogsz ? Látom, nem hiszel nekem. Hát várj csak. Mindjárt látni fogod. • A beteg nagy erőlködéssel föltápászkodott az ágyból és lelépett a földre. Ugy, ahogy volt, hálóköntösben, oda vánszorgott I az ablakhoz és közben folyton a képet nézte. A keze az ablak kilincsét kereste. Kint fujt, sivított, nyöszörgött a hűvös szél, a tenger nekilendült a szigetnek és mintha ágyukat sütöttek volna el, olyan dördülés sel csapkodta a sziklás partot. A bóra dühöngött Az öreg Szánthó sugárzó arccal nézett a képre és lázasan motyogta : — Hát ide nézz. Minden rendben lesz. Rögtön rendben lesz. Ahá már kezdel mosolyogni, Igen, tu dom, már sejted a szándékomat. Eltaláltad. Én meg fogok halni, hogy a pénz megmaradjon. A pénz minden, a beteg apa semmi . . . Rögtön . . . As ablak zára nyikorgott s a félszárny ki pattant. A szobába élesen "vadul süvített be a szél nekicsapott az egy szál ruhában álló embernek. Az öreg Szánthó még akart valamit mondani de -a hideg levegő belevisitott a tüdejébe, elakadt a lélegzete, kinyitotta a torkát s a következő pil lanatban forró, piros zuhatag tört ki a szájából, eszméletlenül esett össze. Mire Marika' bejött a szobába, már árva volt. Gazdag árva. A háta mögött a francia kis asszony ijedten csapta össze a kezét: — Pour le Dieux ! Quelle malheur! Quelle grandé malheure ! . . . n~ ~i^jrvtüiV: el. nem e' J , hajlaf^ÖBTigyókorra, hogy a két Mvaház egy épületbS ^gyen elhelyezve, de az én alapitásom az én nevemet fogja viselni s a közösködésbe csak annyiban megyek- bele, amennyiben az gazdaságosabbnak mutatkozik. Én mindenesetre tervemet megvalósítom és a tanítók iránt mindenkor tanúsított jóindulatom bizonyítására hajlandó vagyok a megyei tanítók és rokonaim árváinak a helyek betöltésénél elsőbbséget biztosítani. Az e célra összegyűlt összeg hogy mennyit tesz ki jelenleg azt igazán nem tudom, mert több pénzintézetnél értékpapírokban, a káptalannál és egyebütt van elhelyezve. Körülbelül egy negyed millión azonban felül lehet. Az árvaház vezetésével egy kánonokot óhajtanék megbízni, aki a mindenkori polgármesterrel és még három polgárral együtt vezetné az árvaház ügyeit és intézkedne. Visszahúzódva a világtól élek és dolgozom kiadandó történnti munkáimon — és gyűjtögettem de csak a magam jövedelméből és munkámból — mert mástól ez alaphoz el sem fogadok —• a filléreket, hogy majdan szülővárosom és a megye árváinak könnyeit legyen hol felszárítani, őket nevelni, oktatni, hogy belőlük a hazának és az egyháznak művelt, önérzetes fiai, a társadalomnak pedig hasznos tagjai váljanak." Igy beszél, igy gondolkodik Pór Antal, a tudós főpap, a főkáptalannak mindenkor liberális és úrigondolkozású tagja, aki félrevonulva a világ tülekedésétől, a zajtól, inkább szülővárosa árváinak könnyeit akarja majdan felszántani. Nem áll ki a fórumra, nem von barrikádokat a boszuállástól lihegve a más meggyőződésűek ellen, hanem élvén Istennek, használván embertársainak, minden fillérét az árváknak, a Krisztus által annyira szeretett kisdedeknek gyűjti, hogy könnyeiket felszárítsa és didergő testüket ruhával takarja. A keddi és szerdai ünnep miatt lapunk legközelebbi száma vasárnap jelenik meg. — A hercegprímás kinevezésének évfordulója. Csütörtökön volt tizenkilenc éve annak, hogy a király Vaszary Kolos, panonhalmi főapátot hercegprímássá és esztergomi érsekké nevezte ki. E napot a budavári primási palotában is megünnepelték. — Kolos napja. Ma, vasárnap van a hercegprímás Ő Eminenciájának névünnepe. Ez alkalommal az egyházfejedelmet városunkból is sokan üdvözlik. — Hymen. Dr. Berényi Zsigmond tb. járásorvos november 6-án déli egy órakor esküszik örök hűséget Neubauer Elzával Vágújhelyen. — Az ev. ref. egyházból. F. hó 31-én lesz -a reformáció emlékünnepe. Ez alkalomból ma délelőtt 10 órakor a ref. templomban ünnepélyes istentiszteletre jönnek össze az egyház hivei. — Előléptetések. A november elsején megjelenő „Hadseregi Rendeleti Közlöny" közölni fogja, hogy O felsége berneggi Sprecher Artúr pozsonyi hadtestparancsnokot gyalogsági tábornokká, Kusmanek Ármin vezérőrnagyot altábornagygyá, Wéber József báró parancsnokot s jelenlegi darabont testőrségbeli kapitányt és házparancsnokot vezérőrnaggyá, Werkljan Márton bosznia-hercegovinai 3. gyalogezredben alezredest, háziezredünk itt állomásozó zászlóaljának volt parancsnokát és Konopiczky Tivadar 76-os alezredest ezredessé. A honvédségnél városunk fiai közül Magos Sándor és Pach Dezső hadnagyokat főhadnagyokká, Zólyomi Árpád 26-os kapitányt őrnaggyá a pozsonyi 72-esekhez, idiesenheimi Eltzenbaum Sándor és Kopita József, Bánfi Lajos és Haspra Ferenc zászlósokat hadnagyokká nevezte ki a király. Marcsa Dániel és Laforé Lajos 26-os hadnagyokat főhadnagyokká Taubinger Pál, Gebe János, Wachtler