Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-20 / 15.szám

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön, ssassss Előfizetési árak : = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre . . . 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : D

R- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di

1

. Prokopp Gyula és {tanén Ferenc, Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. ===== Búcsúzó. Második évtizede, hogy e lap kötelékébe léptem, mely idő óta, mint annak egyik tulajdonosa és munka társa, majd immár egy évtizede szerkesztője, szolgálom azt a célt, melyet e lap vezérelvül kitűzött; a város és megye érdekeit. Tollam készséggel állott minden közérdekű kérdés önzetlen szolgálatában. Anyagi érdek soha nem vezetett. E lap szerkesztése körül kifejtett munkásságom jutalma az a tudat volt, hogy a város és megye ügyeit munkáltam. Most, amidőn a város közönségének bizalma, Esztergom szab. kir. város tisztikarának kötelékébe választott be, bár sajnálattal, de megválók régi lapom kötelékéből, hogy azt az időt is, melyet e lap vezetésével töltöttem el, a város ügyeinek szenteljem. Szívből jövő, őszinte köszönetet mondok lapom előfizetőinek, munkatársainak, barátainak, kik szívesek voltak engem s a lapot támogatni s kérem őket, hogy jóindulatú támogatásukkal ajándékozzák meg továbbra is e lapot. Utódomról ma még nem áll móHáromsoros strófák. Voltam egy leánynak emlegetett 0-je, Az egyetlenegye, legeslegszentebbje, Legjobban szerető, költő-szeretője. Voltam egy leánynak hite, álma. kincse, Aki azért jött, hogy lelke minden titkát Örök búsítónak ? szivembe hintse. Voltam egy leánynak ura és királya, Zsarnoka, Múzsája, célja, bűne, átka S én csak egy-két könnyet pazaroltam rája. Voltam egy leánynak : élet, halál — minden ! Bús lelkét ríkató, olymposi párja, Dallal uralkodó, kobzos mythos-isten. Voltam sok asszonynak csókos legyezője, Olelés-orzója, mámor-bitorlója, Lopott szerelmének víg szüretelője. Voltam sok asszonynak megálmodott párja, Csóktalan legénye . . . Soknak maradt értem Hűvös éjszakákon égő karja tárva. Voltam lágy csipkéknek, illatos fodroknak, Susogó selymeknek szabad simítója S bátor fölnyitója félő nőkaroknak. ^oltani diadalmas, elém hullt a pálma • szivek országútján égő lelkű nőknek /Obogó szerelme, hite, könnye, álma. )e voltam én más is : hol lerongyolt, hol bús . . . igyszer egy leánynak vásári ^bohóca, 'inevetett igric, csúf szerelem-koldus. dómban nyilatkozni, de bárkinek kezébe kerüljön e lap, kérve kérem annak új tulajdonosát, szerkesztő jét, tűzzék továbbra is zászlójukra a város és megye jövőjének, boldogulásának sorsát, ez lebegjen első sorban szemük előtt. Esztergom, 1910. február 19. Dr. Prokopp Gyula. A magyar nők. Nagy hatalom az asszony, mely nemzeteket emel ki a semmiségből s nemzeteket ránt le a sárba a dicsőség polcáról. Mert az asszony neveli a férfit a bölcsőtől a sirig erényre és bűnre, önfeláldozásra, munkára és önzésre meg léhaságra. S teszi ezt az asszony a maga szük családi körében, a társadalmi érintkezésben s mindenütt, ahol befolyását érvényesítheti. A nőnek nincsen szüksége vagyonra, hogy enyhíthesse a nyomort és a szenvedést, nincsen szüksége katedrára, hogy nevelhessen és taníthasson, nincsen szüksége szavazati jogra és más politikai jogokra, hogy a maga egyéniségét a közéletben érvényesíthesse. Hiszen már mint gyermek, nevelő hatással van fitestvéreire ; mint fiatal leány nevelő hatással van az érdeklődő Meddő álomszító volt az álom-mátka. Bujdosó szivemet jaj, de megkövezte : Kínok záporával hullott rá az átka. Voltam megalázott, sárban fekvő büszke, Ahol a szivemet mindig uj lángokra Gyújtotta az égő, ó szerelmek üszke. Voltam a szivemnek megsajnált betegje, Óperenciába vágyó balga csermely S öreg fájdalmam egy uj sebtől hegedt be. S jaj, jaj, most ugy félek: hogy mit hoz a holnap ? Fognak-e szeretni, akik nem szerettek ? Enyémek lesznek-e mindazok, kik voltak ? Én leszek a kínok örök hordozója ? S eljő-e a végső, golgotai estén: Holtan is csókoló — mater dolorosa ? S jaj, jaj, most úgy félek: a tegnap álma hol van? Lehetek-e egynek az egyetlenegye ? Lehetek-e egyszer még az, aki voltam ? Jönnek-e még rüssök, fodrok-bodrok, csipkék ? Karok, kék selyemmel hímezett erekkel, Melyek a szivemet szerelembe vitték ? Drozdy Győző. •A festő és a Végrehajtó. (Igaz történet.) Irta : Etienne Charles. Szeptember az osztrigák hónapja, ekkor kerülnek jórészt asztalra. Október pedig a művészek, főképen pedig a festőfiatalságra, mint anya és hitves irányítja gyermekeinek gondolkozását és férjének magatartását. A magyar nemzetnek jövendő sorsát nem a feministák, hanem az igazi nőiesség köntösében járó min dennapi nők fogják eldönteni. Mennyivel nagyobb ma a fényűzés a háztartásban, mint volt va laha, amikor még az otthon termett eledelekből rogyásig lehetett tele rakni az ebédlő asztalokat. Azelőtt a házi életben az egyszerűség volt a legszebb asszonyi erény, ma a parádé a családi életben is uralkodik s a társaséletet élő családoknál nem az a cél, hogy néhány jó ismerős kellemesen töltse együtt az estét, hanem az, hogy ki-ki minél jobban hivalkodhassék a maga ismerősei előtt ismeretségének minél szélesebb körével s látogatóinak előkelőségével. Ezek a dolgok anyagi téren támadják meg a nemzeti erőt, mert a térjek nem képesek eleget keresni, a fiatalság pedig nem képes eleget költekezni, hogy a nőknek tetszését megnyerhesse. De a külföldi szokásokat utánzó divat a nemzet erkölcsi tőkéjét is megtámadja. Mert mi nem úgy utánozzuk a küföldet, amint ott van, hanem úgy ahogy gondoljuk, hogy ott van. Egyszerűség, szerénység épen úgy mint nemzeti érzés és nemzeti művészek hónapja, mert akkor nyilnak meg a szalonok s ezután nyolc hónapon keresztül egyebet sem lehet látni, mint egyik tárlatot a másik után. Most egy nagy képkiállítás, majd egy kicsiny, aztán egy kollektív kiállítás, ismét máskor csupán magányos s ez igy megy a végtelenig. Ezer meg ezer festmény igyekszik többé-kevésbbé az érdeklődést magára vonni. Csak azt szeretné az ember tudni, hogy mi a csoda lesz azzal a rengeteg sok vászonnal, ami a festők nyakán marad. Hisz' ennyi képet sohasem tudnak eladni, annál kevésbbé, mert az alkotások száma is oly borzasztó arányban növekszik, hogy túlszárnyalja a hihetetlenül szaporodó festőket s bármenynyire szaporodik is a művészetkedvelők száma, ez még mindig csekélység aképtengerhez viszonyitva : az ajánlat, a kínálat roppantul felülmúlja a keresletet, a mi sokszor azt eredményezi, hogy némely tehetséges festő, akinek a nevét a lármás hir nem vette még szárnyaira (pedig a nagyközönség ebben látja legtöbbször az érdem bizonyságát), kénytelen visszavonulni s minthogy képein nem tudott túladni, visszaviszi azokat a műtermébe s vár-vár, amig egyszer csak a szerencse hozzá is beköszönt s kárpótolja őt a hoszszú várakozásért. De hát kell tudni várni. Ámde ezt szokásokhoz való ragaszkodás hidegen hagyja a mai társaságot, mert mindenki modern akar lenni s a modernséget a főnhéjázásban, hencegésben és külföldieskedésben keresi. Hátramaradottságunk nem az előretörekvésnek a vágyát, hanem a, honi dolgok és viszonyok megvetését kelti föl a lelkekben. S ahelyett, hogy a társadalom összeolvadása következnék el, egyre nagyobb lesz a klikkek elkülönülése és egymásnak kölcsönös lenézése. A gazdag lenézi a szegényt, a dzsentri lenézi a foldmivest. De nem csoda, hiszen már a leánynevelő intézetekben parádéra és megkülönböztetésre s nemes büszkeség helyett, gőgös magatartásra nevelik a növendékeket. Álljanak össze, előbb talán csak tizen, később százan, mig végre sok ezren a magyar asszonyok, hogy teremtsenek modern . magyar divatot, mely ne függjön folytonos külföldi befolyásoktól. Magyar divatot az egyszerű ruházkodásban és az egyszerű életmódban, magyar szokásokat a háziasságban, szigorúbb érintkezési formákat, r a férfiakkal való érintkezésben. Álljanak össze és jó példával járjanak elől a családban a magyaros nemzeti irányú nevelésben és a külföldiesség üldözésében. Követeljék meg azt, hogy a férfiak komolyak, munkásak és minolyan kevesen tudják, mert bizony a nyomor meg a türelem nem igen férnek öszsze. Aztán meg, nem szabad^kétségbeesni, főelv legyen : „Segits magadon s az Isten is megsegít." Egy szép napon aztán mégis csak történik valami váratlan esemény, belép egy váratlan műkedvelő s egy vétel vagy rendelés képében bekol:özik a műterembe a vigság és a reménység, aminthogy igy történt a kitűnő festőnél, André Brouilletnél is, akinek máris annyi hírneves képe van, mint például: Szegény párisi asszonyok kenyeret kérni mennek Versaillesba, Bérfizetés a hajógyárban, Zsidólakodalom, Torokgyik elleni védőoltás, A cár és cárné fogadtatása a francia Akadémia által stb. André Brouiller, aki ma egyik legkedveltebb festőművészünk, kezdetben sok megpróbáltatáson ment keresztül s jól ismerte a keserű szükség szomorú óráit. Az ő története nagyon érdekes és vigasztaló, de meg Oly mulatságos is, hogy el fogom mesélni. Mikor középiskolai tanulmányait befejezte, otthagyta szülővárosát: Poitierst s Parisba ment, mivel atyja azt akarta, hogy mérnök legyen. Engedett atyja óhajának, bár régen elhatározta, hogy belőle más, mint festő, sohasem lesz, mert máshoz semmi kedvet, semmi hajlamot nem érzett. Bárhogy törekedett is, hogy szorgal-