Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-17 / 14.szám

Ylepjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ===== Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Ifyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : D

R PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dí. Prokopp Ggnla és Brenner Ferenc. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.)' Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. Kéziratot nem adunk vissza. A magyarság helyzete Amerikában. Irta: Bilkei Ferenc. Nem én vagyok az első, aki ál*litorn, hogy a magyar ember élete Amerikában tiz esztendővel megrövidül. Megemészti a fárasztó, testet-lelket gyilkoló munka. Aztán emészti egyéb is. Nagy hányada a magyarságnak Amerikában az, amely neki adja magát az ivásnak, különösen a vhisky ivásnak, amelyhez képest ami törkölypálinkánk valóságos limonádé. Aki pedig egyszer ezt az italt megszokta, annak az élete megvan már pecsételve. Borzalmas seb az amerikai magyarság életében a burdosrendszer, amely abból a körülményből származik, hogy nagyon sok a családtalan magyar ember. Mikor a hajón mentem, a kivándorlók háromnegyed része férfi volt s ezek háromnegyed részének sohasem volt családja. Az ilyen magános ember Amerikában egy-egy családos embernél szokta felütni tanyáját. Ot magát burdosnak, a házat, pedig burdosháznak szokták nevezni. Egy egy ilyen helyen 10—20 férfi is Eljegyzésem története. (Gyermekkori emlék.) Irta: Pásztor József. Öt éves voltam ; a nagybátyám, Fülöp, hét. Furcsa, de igy volt. S mivel az életben nem az évek, de az érdemek számítanak, Fülöp tekintélye igen nagy volt előttem. A többek között beszökött már kétszer a nyári színkörbe, a Nemzeti Múzeumban kék ceruzával bajuszt rajzolt egy márványból kifaragott görög hölgy orra alá, volt tiz japán, két mexikói bélyege, egy fehér egere s egy forradás a feje búbján, ezenfelül már a borbélynál nyiratkozott. Különösen ez volt az, ami Fülöpnek tekintélyt adott, mert lehet-e öt éves kor. ban valami félelmetesen nagyszerűbbet, valami férfiasabbat elképzelni', mintha az ember pipázhat, vagy a borbély nyirja meg ? Az idő azonban repült s Fülöp nagybátyám nem elégedett meg a mindennapi Tömőkkel. Láttam, hogy napok óta vaimi új meglepetésre készül. A szomszédikban két kis leány lakott. Az egyik leszokott lenni, akikre a burdosház asszonya szokott takarítani és főzni. Hogy ez a helyzet mily borzalmasan sok tragédiának a színhelye, mutatja az a körülmény, hogy ahány magyar embert Amerikában felakasztottak, vagy villamos széken kivégeztek, az mind a burdosrendszert átkozza a szomorú végeért. Aztán még egy. A családi élet szétzüllése. Aki itt hagyja a hazát és benne feleségét, gyermekeit, nemcsak magát teszi ki a folytonos kisértésnek, hanem itthon maradt családját, gyermekeit és főleg feleségét. Magyarországon talán minden megyének megvan a maga szomorú krónikája ezekből a történetekből. Épen az uton panaszkodta el a keserves sorsát egy jóképű magyar honfitársam. — Nem volt mi köztünk uram — szólt szegény feje — soha egy árva rossz szó sem. Szerettük egymást. S mégis mire most hazaérek, üres lesz a tanyám. A gyermekeim a lelencházban, a feleségem Isten tudja hol van. Vagyis tudom, hogy hol van, de tudni sem akarok róla többé. Miért nem maradt meg olyannak, ahogyan Ígérte? hetett kilenc, a másik négy éves. Szőke, kócos két kis fruska, piros, fehérpettyes ruhában, nevető, pajkos kék szemmel. Többször láttam őket, mikor Fülöpéknél voltam, de alig vettem tudomást róluk. Csak Fülöp érdekelt, aki akkoriban egy földalatti barlangot vájt az udvaron. A földalatti barlang azonban néhány nap óta bedugult, elpihentek a mexikói és japán bélyegek is. Fülöppel alig lehetett egy szót váltani. Egyik nap, ahogy újra hozzájuk mentem, az utcán találkoztam vele. A városliget tájékán laktunk mi is, meg ők is, Fülöp valami nagy, hegyes csomagot vitt a kezében s rá sem hederített a köszönésemre, hanem begyesen lépegetett tovább. — Hová, Fülöp? — kérdeztem tőle. — A menyasszonyomhoz, — -felelte Fülöp komolyan. — Én eltátottam a számat. Hallottam már, hogy menyasszonyok, meg vőlegények vannak a világon. Mikor a városban laktunk, ami házunkban is volt. Sokszor hallottam, hogy az emberek elmentek mellettük, lassan utánuk súgták: menyasszoy vőlegény. De tudom, hogy nem volt rajtuk semmi különös. Egyszer a ligetben is találkoztam velük s ott azt láttam, hogy a bácsi a néni kezét fogta s bután egymásra néztek. Egy idő múlva pedig elvitték őket virágos kocsival.. Ez szép — Mondjuk inkább igy: ő épen olyan gyarlónak mutatkozott, mint maga, csakhogy ő nála borzalmasabbak lettek a következmények. Mikor otthagyta őt — barátom — az ő házában, nemcsak az ő igéretét kellett volna kivennie, hanem az ördöggel is kontraktust kellett volna kötni, hogy ne közelítsen hozzá. Szóval : egy szomorú tanulsággal több, hogy ne menjen a magyar Amerikába. Ha már benne vagyok a visszavándorlók panaszainak az elsorolásában, azt is elmondom, hogy minden hazaérő hajó hoz magával egy csomó bénát, rokkantat, vagy lelki szerencsétlent, akikre ránézni is fájdalom. Az Ultonia magával hozott egy derék székely embert, akinek az egyik lábát temették el Amerikában. Erős, hatalmas, mint egy tölgy, hogy szinte kalapot emel neki az ember, mikor felnéz rá. Most tanul mankón járni. Az erdőben rázuhant a fa s béna lett. Pár hétig tűrték a kórházban, aztán azt mondták neki, hogy fizessen hetenkint 5 dollárt. Ahelyett inkább viszszajött az ó hazába. Egy szép, fiatal menyecskének a karját vágták le. Velünk utazott egy volt. Csakhogy azt is tudom, hogy a vőlegénynek fekete frakkja és cilindere volt, pedig Fülöpnek nem volt frakkja, sem cilindere. Annál inkább csodálkoztam a Fülöp szavain. — Te . . . te, vőlegény vagy? — kérdeztem tőle. Fülöp komolyan válaszolt: —• Az. Megházasodom. — Mikor? — Azt nem tudom még. Majd, ha bajuszom lesz. Csak arra várok, hogy bajuszom legyen. — Hát a csomagodban mi van ? — Cukor. Tele van cukorral. — Hát ez minek ? — Ezt adom a menyasszonyomnak. Ezért lesz a feleségem. — A cukorért ? — Természetesen. Valamit kell adni neki azért, mert a feleségem lesz. Nagyszerű! — S megvetéssel nézett végig rajtam. Én hol a földre, hol a Fülöp arcába pislogtam. Valami különös szorongó érzés vett erőt rajtam. Éreztem, hogy sokáig nem birom ki, ha Fülöpöt nem követhetem. Odafordultam tehát hozzá: — Te Fülöp ... — No, mit akarsz ? ~t Hát azután jó az a micsoda? — A házasodás ? szép fiatal székely leány, aki félesztendő alatt odakünn az elméjében háborodott meg. Csöndes őrült lett. Amerika visszaküldötte, mert szerencsétlenekre nincs szüksége. Neki csak erős, izmos, dolgozni tudó magyarok kellenek, akik végzik helyette a munka durva részeit, hogy a nagyobb hasznot ő vághassa zsebre. Aggok intezetét, szegényházakat, nyomorékok istápolyát ott nem szoktak építeni. Az legyen Európa dicsősége. Amerika leszedi a tejfölt, Európa meg örüljön, ha fiait visszakaphatja igy. Bizony mondhatom, hogy le sem merném írni azokat a keserű kifakadásokat, amelyeket a visszavándorlók ajkáról Amerika rovására hallottam. Amerikai honfitársaim azt hinnék, hogy túlzott hazaszeretet beszél belőlem. Valamennyi vallja, hogy Amerika kizsarolta őket s ha Magyarországon annyit dolgoztak volna, mint Amerikában, legalább is elérték volna ugyanazt az eredményt. Meglátogattam az amerikai magyar temetőket is. Sirt a lelkem, mikor azokat a szomorú fejfákat láttam. Itthon is szomorú a temető, odaát százszorta siralmasabb. A naAZ. '; - • ,. — Nagyon jó. Hát nem voltál még lakodalmon ? — De voltam, mikor a Terka néni férjhez ment. Annyi habos tortát ettem, hogy két hétig beteg voltam. — No látod.' Most már beláttam, hogy a házasodás igen jó, azért újra kérdéssel fordultam Fülöphöz ! — Hát én nem lehetnék vőlegény ? — Dehogy nem ! — Hogyan ? — Cukor kell hozzá. — Másként nem lehet ? — Nem. Cukrot akarnak a lányok. Ezt a sok cukrot Cilikének adom s ő a menyasszonyom lesz. — Annak a Cilikének, aki a szomszédotokban lakik ? — Annak. Fülöp néhány pillantást vetett az én irigy arcomba, majd megszánt s szelíden hozzám fordult : — Te pedig elvehetned a Milikéí, a Ciliké húgát. Az lenne a te menyasszonyod. Igy jól meglennénk. — Jó dehát . . . haboztam én. — Szerezz cukrot! — szólt Fülöp. — Másként nem lehet? — Nem — felelt határozottan Fülöp. Ezzel sarkon fordult s,faképnél hagyott