Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-10 / 12.szám

\jepjelenik Vasárnap és csütörtökön. — Előfizetési árak: Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dí. Prokopp Ggnla és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiitterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. ====== A debreceni munkáskertek. Debrecenben, ebben a színmagyar városban, ezelőtt három esztendővel egy lelkes debreceni polgár — megérdemli, hogy a nevét is ideírjuk : Szántó Győző — a munkásság érdekében egy nagyon üdvös intézménynek rakta le alapját, a debreceni munkáskertekét. Az igyekezet három esztendős kitartó munkával nagyobb fejlődésnek is indult. Úgy kezdte a dolgot, hogy Debrecen városától tizenöt hold földet bérelt és azt százötven parcellára osztotta be. A legkisebb parcella háromszáz négyszögméter volt, a legnagyobb hétszáz négyszögméter. Nem szólaltatott meg semmi harangot. Előbb legyökereztette az első munkástelepen a fákat, cserjéket és mikor a dalosmadár rakott fészket az elővarázsolt szép kerttetelepen, akkor szóllitotta fel a debreceni munkásságot, hogy alakítsák meg városukban a „Közhasznú Munkáskertek Egyesületiét és foglaljanak el mindjárt a magukénak egy elkerített kertet. Mintha csak iskolásgyerekeknek vajaskenyeret kínálnának, jelentkezett is a sok-sok Régi bálok. Vidám zene hangjainál frakkos urak járják báli öltözetű hölgyekkel a bosztont s szertartásos komolysággal, vagy az ellenkező túlzásba esve, túlságos bizalmassággal beszélgetnek egymással. A naptár szerint farsang van, vagyis jobban mondva hivatalos farsang. Mert voltaképen ma már adventben kezdik a mulatságokat, farsangon folytatják s húsvét felé végzik, hogy a majálisokkal újra elkezdjék. Nem igy volt ez hajdan. A farsangot valóban akkor kezdték, mikor a naptár jelezte : vízkereszt után, s húshagyó keddel be is fejezték. Jobban is mulattak elődeink, mint mi, mert nem unhattak bele a mulatozásba, no meg életkedvük is nagyobb, igényük is kisebb volt, mint nekünk. A lányok nem féltek attól, hogy petrezselymet árulnak, mert a fiatalemberben, nem volt hiány, sem spleen, s akkor nem ismerték még a majom-szigetet. A lányok minden utógondolat nélkül, tisztán csak mulatni mentek a bálba s átengedve magukat a tánc élvezetének, nem igen kutatták, hogy a táncosuk szeme kék-e, vagy barna; ezt munkásember, akiknek legboldogabb álma egyszerre megvalósulni ígérkezett. Mindjárt kétszáznegyven kis kertjén szeretettel csüggő családos ember lépett be ebbe-az egyesületbe. Most három év múlva több ilyen munkáskert van Debrecenben. Ilyenek: a Délibáb-, Árpád-, az Atilla-, a Csokonai-, a Lilla- és a Petőfimunkáskerttelep. Minden egyes kert élő sövénnyel van elkerítve, van kútja, minden telepen van külön gyermekjátszó-tér, ezek már be vannak fásitva. A fákat Debrecen város ingyen adományozta. És mi ezért a boldogságért a fizetség ? Azokért a munkáskertekért, amik a városhoz közel vannak, négyszögméterenkint két fillért, amelyek messze vannak, azokért a bérlők egy fillért fizetnek. Mivel a legnagyobb telep hétszáz négyszögméter nagy. nem valami nehéz mesterség kiszámítani, hogy ezekért a bérlők tizennégy koronát fizetnek. És mit termesztenek rajta? Azt, ami a debreceni piacon kedves csemege, kelendő portéka. Minden telepnek van kertgazdája, választmánya, csősze. A derék egyesület már azzal foglalkozik, hogy egyesületi házat fog tiltotta a leányi szemérem is, azt meg, hogy elfogadható lenne-e kérőnek, úgyis, az apák és a mamák' Ítélték meg. S ha valaki nem ment férjhez a farsangon, elvitték nyáron, vagy új boron, de hoppon nem maradt, ha jó, feleségnek való volt. Ismétlésekbe bocsátkoznám, ha a mai bálozó hölgyek helyzetét ecsetelném, úgyis látja azt, aki néhányszor megfordul a bálban. Kevés a táncos, idegen a társaság, erőltetett a jókedv, szaporodnak, folyton szaporodnak az agglegények, mert nehezebb az élet, nagyobbak az igények, kevesebb a nők iránt a tisztelet, stb. Hajdan, 1830—40 között a vidéki fiatalság Biharban kezdte a mulatást s mulatva jutott el Pestre, az „asszonyságok báljára", ha ugyan vidéken le nem fogták őket. Mert pl. Dabason, Sárospatakon, Nagyváradon, Debrecenben ép oly fényes bálok voltak, mint Pesten, s pl. a csárdás vidékről, Nagyváradról kezdte meg hóditó útját. Azelőtt is jártak magyar táncokat, hisz Balassi Bálint, a költő 1572-ben deli táncával tünt fel Rudolf király előtt, de mindig csak férfiak táncolták a magyar szólót, vagy toborzót a XIX. század 30-as évéig. Férfiak és hölgyek először 1834-ben, Biharmegye székházában táncolták együtt a csárdást, s innen terjedt el úgy, hogy ma már az építeni, ebben lesz olvasószoba és könyvtár is. Magyarországban egyedül áll ez az intézmény. Még Debrecenben is csak a bölcsőkorát éli és az újszülött most kezd csak a maga lábára állni, hogy első bátortalan lépéseit megtegye, hogy járni megtanuljon és mégis a legörvendetesebb tapasztalatokat szerezték már is. Miket tapasztalnak ? Eddig a debreceni munkásság, tisztelet, becsület, de általánosságban elmondható róla, szórakozását abban találta, hogy a lelket butitó, a testet megölő pálinkát fogyasztotta, mikor a napi munkája véget ért. Tudnivaló, hogy oly nagy városban, mint Debrecen, igen sok földműves munkásember áll be gőzmalomba, raktárakba, a légszeszgyárba, dohánygyárba és egyéb efajta gyárakba munkásnak. Meg is van ott a napi keresete, de lelkében visszasóvárogja a déli-bábos termőföldet, a kalásszal ékes rónaságot és ezeknek az embereknek valóságos lelki gyönyörűség, hogy a gyári port letörölve, kimehetnék a maguk kis kertjébe kapálni, öntözni, nyesni, szemezni, oltani, virágillatot szagolni, madárdalban udvari bál táncrendjében is szerepel. Hát akkor mit táncoltak? Táncolták aminétet, galoppot, keringőt, valzert vagy mazurt, ügetőt vagy polkát. 1836-ban mutattak be egy nyolcas magyar quadrillt s ugyanezen év farsangján táncolták először a Nemzeti Kaszinó bálján a francia négyest is. A zenét legelőször a katonai zenekar szolgáltatta. Ekkor js voltak már hires cigányok : Bunkó, Boka, csakhogy ezek csak hallgató magyar nótákkal szórakoztatták szünet alatt a közönséget. A bálokat vagy egyes főurak, vagy összeállott nemes ifjak, vagy vállalkozók adták. Az utóbbi esetben természetesen fizetni is kellett. Egyébként a mai báloknak az ősapját majdnem mind megtaláljuk már az akkori bálok között. A nőegyJeti báloknak az őse volt az asszonyságok bálja, a törvényhallgatók báljából lett a jurista bál, az első medikus bált pedig talán 1840-ben tartották. Jelmez és álarcos bálok is divatoztak már akkoriban, de az előkelőbbek- nem szivesen látogatták, mert akkor is, mint manapság az álarc védő leple alatt sok kétes alak vett részt benne s lassan lesülyedt a legvegyesebb mulatság nívójára. Az Operabál őse volt a pesti színház bálja, talán 1834-ben, mely épen oly jól sikerült akkor, amily gyengén szokott raagyönyörködni, azt folytatni, amit gyermekkorukban az édes apjuk mellett kezdettek. És Debrecenben épen úgy van^ mint a külföldön. Ahol ilyen munkáskertek létesültek, ott a bérlők egészen elszoktak a korcsmától, a léha mulatozástól és egész családjukkal tavasztól késő őszig minden munkánkivüli időt a maguk kis kertjében töltik, mert hát nemcsak hasznos, hanem rendkívüli gyönyörűséget adó nézni a farügyek festésétől, annak virágkoronába való öltözését, valameddig a termő fa, a fejlődő növény nem nyújtja a megérett gyümölcsöt annak, aki ezért a két keze munkájával fáradozott. De hát vasárnap! Akkor a munkás az egész napot kint tölti. Majd az egyesületi házban lesz mindenkinek alkalma ételét megmelegíteni. Most még nyárson sütik a szalonnát és az apró gyerekek kipirult, örömtől sugárzó arca a parázs mellett beszéli a szülőknek, hogy szép ez az élet, csak okosan kell használni. De szeretnénk, ha cikkünket hazánk nagyobb városaiban az érdekelt munkásnép elolvasná! De szeretnénk, ha minden városnak lenne egy Szántó Győzője, aki kitartással, napság. Igy hát egyik mulatság a másikat érte, Bécsben, Pesten és a vidéken s tartott egész húshagyó keddnek éjjeli 12 órájáig. Akkor mintegy varázsütésre megszűnt minden vigalom s a beállott mindennapi élet egyhangúságát néha szakították félbe nyári mulatságok s a leányok egy évig merenghettek a farsang emlékein. Az öltözék sem adott annyi gondot, I mint most, nem okozott annyi költséget, mint ma. A férfiak magyar ruhában, sárga, sarkantyús csizmában táncoltak s csak a francia négyes bemutatásakor húztak először frakkot. A nők ruhája igaz, hogy akkor is a módi szerint készült, de fődiszitése a „tüll, meg organdil" volt, de egyébként csak az ékszerek tették díszessé, anyaga nem sokba került s kitartott egész farsangon. Ma ? A férfiak bálozása ma se kerül sokba. A frakk kiszolgál két-három farsangot is. De a nők bálozása! Egy ruhát legfeljebb két bálban vehet fel s azután már legalább is át kell alakítani s mindig a legutolsó divat szerint. S hogy mibe kerül egy báli ruha, azt a lányos családapák tudják legjobban, kik ősszel, meg tavasszal háromszoros erőfeszítéssel, sokszor éjjeli munkával szereznek némi mellékjövedelmet. Ősszel, hogy teljék a bálozásra tavasszal, hogy meg legyenek