Esztergom és Vidéke, 1910
1910-01-27 / 8.szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. —- Előfizetési árak : = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dí. Prokopp Sgula és Brennep Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. === Kéziratot nem adunk vissza. ===== Az ország sorsa. Akkora közönyben — ugy véljük — senki se leledzik ma, hogy a mutatkozó bizonytalanságok közepette s ahogy a haza egén sötét viharfelhők gyülekeznek, ne az aggódás szivszorongó érzése hatná át egész lényegét. Közállapotaink zavarosak és bizonytalanok. Évek óta tart ez az állapot s végét se láthatni. Mi ebben a helyzetben azoknak teendője, akik a nemzet-test dolgozó rétegét teszik? A kérdéssel felelhetünk. Tovább dolgozni! Megmondotta már Thukididesz is, hogy a hazát nem a földrajzi határ teszi, hanem a polgárok munkás keze. És bármint sötétedik is a látóhatár, alighanem annak a bölcs pusztaszenttornyai gányónak van igaza, aki a világ és a maga bajaira ezt a vigasztaló balzsamirt csepegtette: „Valahogy csak lesz, mert úgy, hogy sehogy se legyen, úgy még nem volt." Körülbelül ez a bölcs szentencia illik a mai helyzetre is. Egy a kívánatos, egyet kell minden embernek hűségesen betartani. Dolgozni. Egy ország jóléte attól függ, hogy A z E u áaoei tragédia. irta; Ghislanzoni A. — Olaszból: Szeberényi L. A hírlapok hasábjaiból naponkint olvashatunk nagy szerencsétlenségekről, tragédiákról, melyeket az emberek nyomora, kétségbeesése idéz elő. Kérdezzétek meg a lesújtó szkepszisnek, a kétkedésnek beteges gondolkozású, sápadt arcú bölcsészeit ; ők válaszolnak a kérdésre : miért van ez ? De vigaszt és gyógyirt nem tudnak nyújtani. Ám, forduljatok a megrendithetetlen hit és meggyőződés komoly hirdetőihez, ők is adnak választ, de gyógyirt is nyújtanak . . . Nagyhírű olasz zeneművész volt Rubly Pál, aki Dalmáciából származott és 20 éves korában már Velencében, a Fenice színházban szerepelt. A fiatal művész finom lelke egyesitette magában mindazon érzelmeket, fenséges bájakat és mélységes eszméket, melyeket csak a zeneművészet bűvös világa juttat a léleknek. Egyik év nyarán együtt utaztam vele áduába, ahol szent Antal ünnepén musikált, én pedig tovább utaztam Milánba. Alig hogy belépett a váróterembe, I hány munkanapja van polgárainak ? Bizonyos, hogy egy nemzetnek külső és belső békére van szüksége, hogy a nyugodt munka alkalmait élvezhesse, de az is bizonyos, hogy mig a fórumon vitás közkérdések érlelődnek és ez a lelkek nyugalmát megháborgatja, nagy kárt aligha tehet, ameddig a munka pörölye körül emberek sereglenek. Az ország sorsa jó és balszerencsében is attól függ, hogy mily nagy a munka tisztelete? És e tekintetben nemzetgazdasági adatok igazolják: — nincs ok a buslakodásra. Az ország előre megy. Nem szünetel egy ága sem a munkának. És még a legérzékenyebb ponton, a pénzügyi téren sincsen az abnormitásnak komoly jelensége. Kátyús az út, — ugy mondják, — de az ország szekere csak halad. Hiszen bizonyos ez a haladás gyorsabb is lehetne, de hogy nincs stagnácíó, annak is örüljünk. Nem is mondhatunk egyebet, mint amit Széchenyi nemzete jóvoltára kijelölt: dolgozni, munkálkodni. A költő próféta is. Épen Széchenyiről való ódájában jósolja meg nemzetének Arany János, hogy „a legnagyobb magyar" szemem, szivem és az egész lelkem rajta és azon a szelid, fiatal nőn csüngött, aki karjára támaszkodott. *s — Kik ezek ? kérdezem egy velencei ismerősömtől, aki üdvözlé őket. — Rubly Pál, a Fenice-szinház hírneves zeneművésze; a szegény nő, ki mellette áll,, felesége; csak három hónapja keltek egybe, de nem gondolom, hogy még ugyanannyit éljen. — Azt hiszi, signore? kérdem sajnálkozva. — Nézze, kérem, hisz látszik rajta, hogy a borzasztó tüdővész emészti a szegény ifjú nőt. Mig igy beszélgettünk, a fiatal házastársak csendesen leültek, beszélgettek tekintetökkel, mosolygásukkal; de a mosoly rövid volt, ellenben a fájdalom és szenvedés vonásai annál tartósabbak. A csengő egyszerre csak figyelmeztetett bennünket az indulásra. Én is, mint a többiek, igyekeztem egy másodosztályú kocsiba beugrani. Alig, hogy beszálltam egy nemdohányzóba, tüstént megjelent a rokonszenves pár és a nő elhaló hangon monda: — Nem dohányoznak itt ? — Nem, Mária ; és csak egy utas van, legalább pihenhetsz. Leültek egy padra és a szelid, kedves nő férje vállára hajtotta fejét. az idők távlatában nő meg s lészen a magyarok vezető géniusza. Széchenyi irodalmi műveiben hirdetett ama megcsontosodott hite, hogy egy nemzet erős, független és szabad csak ugy lehet, ha fiainak mindegyikét komolyan áthatja a munkaszeretet, — mindinkább elfoglalja a sziveket. Látjuk is már Széchenyi tanításának gyakorlati eredményeit is. Amikor az ország sorsáróltépelődünk, hiszen ennél nincs méltóbb tárgya a szálló gondolatnak, akármily foglalkozású legyen a nemzet hű fia — enyhülve s egyszersmind komoly elhatározással vallja a legnagyobb magyar elvét, de ne csak vallja, hanem kövesse is. Amint egyes ember életében vannak derűs és borús napok, igy váltakoznak ezek a nemzetekre nézve is. A magyar történelem azt bizonyítja, hogy ezek a borús napok nálunk olykor szinte megállapodtak. De derűben és borúban a haza fiainak egy kötelesség jut; dolgozni és a jövőben bizva bizni. Közgazdasági bajaink. Politikus nemzet vagyunk. Épen ezért a magyar közgazdasági életre újból és újból nehéz idők fognak — Meglátja, signore, mindjárt elalszik, legalább kinyugossza magát. És beszélt hozzám tovább is, mintha csak régi jó barátok lettünk volna. — Már alszik. Igy megyünk Páduáig; nézze csak . . . mikor alszik ... arca rózsaszínű lesz; hiszi-e, hogy nagybeteg? Meglepett a váratlan kérdés és a kétségbeesett tekintet; igyekeztem megnyugtatni, hogy az alvó lélekzete rendes és szabályos. — Nem, lehetetlen; nem halhat meg egy ilyen derék nő, mint az én ifjú feleségem; ha meghalna, engem is a sirba vinne magával 1 Megrendült lelkem e szavakra, melyek szomorú, gyászos jóslatot tartalmaztak. Még most is babonás félelmet érzek magamban, ha rá gondolok; mert a nagy zeneművész tragédiája valóban megdöbbentő volt . . . A gyenge láng, mely még égett a szegény beteg lelkében, napról-napra lassabban lobogott Páduában. Egy napon azon óhaját fejezte ki, hogy szeretne az euganei hegyek közt tartózkodni, mert ott visszanyerhetné egészségét. Egy reggelen tehát lassan, lépésben döcögött a városból kivezető uton egy nagy kocsi, melyben a sápadt, szép arcú Mária ült, és vele szemben férje, a betegre mosolyogva. Már napnyugta volt, mikor megkövetkezni.Már ma is ugy áll a helyzet, hogy a magyar vállalkozó nem mer vállalkozni, a magyar kereskedő nem mer nagyobb üzletekbe bocsátkozni, a magyar iparos pedig nem tartja hasznothozónak a jövőre-való beruházásokat, sőt sok helyütt még az üzemfolytatást se, mert a közkereseti viszonyok leromlásával a fogyasztás, a kereslet, a vételkedv csökkent. Nem a szükségletek csökkentek, korántsem. Azokat mindig meghozza az idő, de a viszonyok váltak oly mostohákká, hogy a szükségleti javak kielégítésénél a magyar társadalom óriási töbsége kénytelen hovatovább az elsőrendű életszükségleti javak megszerzése mellett maradni —• nagy sor, ha ezt is meg tudja szerezni — és nem gondolhat a másod-, harmadrendű és még kevésbé fényűzési szükségleteinek kielégítésére. Ez az állapot nem mai keletű. Aki figyeli kereskedelmünk és iparunkstatisztikáját és abból következtetni tud, már évek óta látja ezt. De látja azt is, hogy nagy mértékben gyöngített közgazdasági állapotainknak nemcsak konjunkturális és rajtunk kivül eső csapásai vannak, hanem legfőképen olyanok, amelyeket a belpolitika stagnálása és az ebből folyó veszedelmes közállapotunk okoz. Ennek a helyzetnek a folyománya, hogy a külföld tartós bizalmatlansággal tekint ránk s tőkéjéérkeztek egy kis faluba, az euganei hegyek közé, ahol aztán a tragédia lejátszódott. A kies vidéken mindenütt élet, vidámság, megnyugvás, ünnep ! A kocsi egy csinos fehér ház előtt állt meg. — Ah! végre megérkeztünk . . . hála Istennek ! Oh, mily szép itt minden . . . itt meghalni nem lehet 1 sohajtá a szegény beteg nő. — Majd meglátod, milyen kedves szobánk lesz; maradj csak . .'. tüstént . . . mindjárt kinyitom az ajtót . . Most lehet. És a fiatal ember ugy vitte karjai közt az ifjú nőt, mint egy kis gyermeket. — A jó Isten adja vissza az egészségét, — monda egy parasztasszony, keresztet vetve magára. — Jó lesz készen lennem, ha szükség lesz rám, — mormogá a helység buzgó öreg, lelkésze, ősz fejét csóválva. Ez alatt Rubly lefektette beteg nejét, aki hálás tekintetet vetett hűséges férjére. — Ideje, hogy kinyugodd te is magadat ; már két napja nem aludtál; holnap reggel nyisd ki az ablakot, hadd jöjjön be a hajnal éltető lehelete . . . Holnap oly szép leszek . . . Mikor reggel szegény Rubly felébredt és kinyitá az ablakot, hiába szólitá feleségét, feleletet nem kapott; megcsókolta
