Esztergom és Vidéke, 1910

1910-01-27 / 8.szám

vei, kereskedelmével minél távolabb tartja magát és a magyar közgazdasággal szemben teljesen passzív marad. Eként szorul ki a világversenyből aránylag kicsiny, de törekvő és épen a világversenybe sok rátermettséggel, gazdasági készültséggel, természeti előnyökkel és bőséges termelési erőtényezőkkel gravitáló országunk: Magyarország. Ausztriával való gúzsbakötésünk már régtől végzetes bajunk, de még nagyobb bajunk, hogy a magyar politika nem számolt jóformán soha a magyar közgazdaság nagy életérdekeivel. És a ránk nőtt idővel vele nőttek régi nagy bajaink is. Most aztán e sok régi nagy bajt egyszerre eltávolitani a közgazdaság eleven testéről a gazdasági organizmus megrázkódtatása s életveszélyes operációja nélkül nem is lehet! Nem nő magot adó kalász a magyar közgazdaság nagy mezőin, csak szines virágok melyek a hasznos mag fejlődését megakasztják. Egy jottányival sem mentünk odább a közgazdasági téren az üres szófecsérléseknél. Gazdasági munkaprogrammok és alkotások helyett, amik az egybekapaszkodó erőtényezők fejlődési útját természetszerűleg irányítanák, áldatlan párt-tusák színhelye lett az ország és sajnos a leghevesebb politikai harcok is eredménytelenséggel a fölöttébb bizonytalanná lett helyzet, mely a bizalom csődjével egyenlő. Széttagolt társadalmunkkal, magunkra maradottságunkkal, óriási közterheinkkel, tespedő magánvállalkozásunkkal, kereskedelmünk és iparunkkal vájjon hogyan kezdjünk hozzá a szükséges nagy nemzeti munkához ? A rombolásokat, miket a széthúzás, a meg nem értés és sok téren hozzá nem értés okozott, mivel üthetjük helyre? Bizony alig lehet erre a kérdésre hamarosan megfelelni. A fődolog mindenesetre az, homlokát, de az jéghideg volt ... A hajnal pirja behatolt a szobába ; künn a természetben élet, boldogság, ünnep, ragyogás ... de a szegény művész lelkében bánat, a halál gondolata, borzasztó éj és rettenetes kétségbeesés . . . Páduában és Velencében azt híresztelték, hogy a Fenice színház nagyhírű művésze megőrült és öngyilkos lett neje sirja felett. Az tény, hogy ama gyászos éj óta senki többé nem látta. A színház igazgatósága épen szerződtetni akart egy művészt, mikor Rubly Pál tudatja egy levélben, hogy a legközelebbi próbán megjelenik. És valóban ugy történt. Csakugyan megjelent a zenekarban ; némán üdvözölte társait és kezébe vette ezüstös trombitáját. Senki sem merte zavarni titokzatos csendjében. De egyszerre csak kimondhatatlan csodálkozás és megdöbbenés töltötte el a zenekar tagjait ama velőtrázó, ideges, hatalmas és fenségesen szép hang hallatára, melyet Rubly kicsalt hangszeréből. A próba tüstént a kezdeténél félbe szakadt; a zenészek felugrottak és megdöbbenve tekintettek a művészre. Rubly érezte diadalát, de busán mormogá : — Ez még nem minden, de néhány hónap múlva mindenhatóvá leszek. E naptól fogva a művész hirneve még nagyobb lett. Leirhatatlan hatást gyakorolt hallgatóira. Az ideges hölgyek sirtak és elsápadtak, a szenvedélyes természetű hogy a mai frázis-milliók helyett, melyek sáskaként eszik fel a produktív munka vetéseit, helyes közgazdasági közvélemény alakuljon ki. Közgazdasági közvélemény, amely a fokozatos és biztos gazdasági kiépítést követelje, józanul, mérséklettel, de annál vehemensebb elszántsággal. A párttusák, az egyéni hiúságok, az üres szólamok ideje lejárt. Élni és boldogulni akarunk. S mindezt csak úgy lehet, ha számolunk helyzetünkkel és azokat visszük előre, akik az ország javát és közgazdasági helyzetét is előre viszik. Föl kell támadnia egy hatalmas közgazdasági közvéleménynek, mely megmondja mi fáj és hol fáj ennek az országnak és hogyan kell rajta gyorsan és alaposan segíteni. Semmiesetre se pártvillongással és közjogi vitákkal, hanem hozzáértéssel és alapvető, higgadt munkával. A magyar nép bizonyára követni fogja a józanitó szót, mert megelégelte már a fráziskorszak rombolásait. Farsang. A Kereskedő Ifjak mulatsága. A Kereskedő Ifjak Önképző Egyesületének a Puirdő szállóban vasárnap tartott táncmulatsága és műkedvelő estélye impozáns morális és anyagi sikerrel végződött. A terem széles öble zsúfolásig megtelt, mikor fellebbent a függöny és Varner leghíresebb Magyar ábrándjának zsongó dallama töltötte be a levegőt. A hegedű Bleszl Erzsi kezében sírt, zokogott, majd pajzánul nevetett és a zongorán a contuniót Bleszl Margit biztos akkordjai szolgáltatták hozzá. Meg kellett ismételniük. Azután Sch'ónbeck Stefi szavalt egy Makai és egy Kiss verset. Kiváltságos temperamentumával, kellemes hangjával és rutinjával a legkritikusabb lelkekbe is behizelegte magát. Majd Hoffmann Elli egy pajkos iróniával szerkesztett monológban nemes ambícióval, otthonossággal és kedves könnyedséggel persiflálta a mai fiatal embert. Utána Haydn férfiak kirohantak a fenséges zene rettenetes hatása alatt. Ez évben Szent Antal ünnepén díszelőadásul Meyerbeer világhírű darabját : „Roberto il Diavolo"-t (Ördög Róbert) rendezte színre az igazgatóság. Tudjuk, hogy ezen operában legremekebb azon jelenet mikor Bertram szellemeket idéz a Santa Rosalia kolostorban. E káprázatos jelenetben a trombita játsza a főszerepet. Mikor Rubly e darabot a próbán játszotta szinté megdermedtek a jelenlevők a borzalmasan fenséges hatás alatt. Mariani Angelo, a világhírű zeneszerző és karnagy természetfeletti világban érezte magát és a darab végén a siri csendben, elragadtatással monda : — Midőn Istennek szüksége leszen trombitásra, hogy a sírokból előhívja az alvókat, ezen ünnepélyes pillanatot önre fogja bízni; önt rendelte az örök Biró az utolsó ítélet arkangyalául. E szavakra leirhatatlan lelkesedés támadt. Rubly lehajtá fejét és bánatosan öleié meg hangszerét. — Végre itt a döntő pillanat, — monda magában. Másnap levelet irt az igazgatósághoz, melyben jelentette, hogy ne várják. Képzelhetjük, hogy hova ment. Ne nevezzék kérem őrültnek; ez durva szó, alávaló rágalom, mellyel a nyomorult világ a nagy és nemes szenvedélyű lelkeket bántalmazza . . . Napnyugta volt, mikor megérkezett a Symphoniája következett. Az értékes játék hangszerekkel stilizált áriát nagyon meleggé és kedvessé tette azon körülmény, hogy ebben ifjú hölgyeink legpompázóbb rózsaszálai működtek közre: Fődi Félixné, Havas Irma, Iványi Annus, Jedlicska Mariska, Laiszky Nelli, Mack Paula, Mihalek Etel, Nemesszeghy Gizi, Popper Malvin, Rolfesz Margit, Sotmenfeld Etel és Zemplényi Mici. Azonban a legnagyobb érdem diadémja megint csak Nemesszeghy professzor homloka t körül ragyog. Az ő muzsikális qualitásának minden nemessége el volt hintve ez édes melódia gyönyörű árjában és ott csillogott a mester temperamentuma fegyelmezett seregének minden dalteremtő mozdulatában is. Majd a mi poétánk, Drozdy Győző lépett a szinre. Boncasztalra teritette a Holnapköltőket s költői mikroszkópjával kegyetlen műtétet végzett rajtuk. Több paródiát szavalt, melyek közül itt közlünk egyet: Bélhimnusz. Kámforszagú réten pepecsel a nád, Bottal ű'.öm a szúnyogfalkát széjjel. Tudd meg lyány, szeretőm volt anyád, Sok áporgó, narancsszagú éjjel. Olyan a levegő, mint az orosztéja Kortyingatok abból, mint az ökör, Ha előtte peng-ping-pang a széna. A völgy egy opálködlekváros kórverem. Kínomban az asszonyt lilára verem. De csent az égre az est barna pántot, Megbolondít szerelem-ziháltod, Mig fülembe súgva a nevem kiáltod. Forgószél forgat, tenyerem szikráthány, Az ég arca lila, mint a kátrány, Lila . . . Lilla . . . Csokonai . . . s Lilla A kedvem de lila ! - De lecsap mellettem az istennyila, Szagos istennyila. A föld is visszamordul, 0 se hagyja jussát! Az ántikrisztussát! Az ántikrisztussát! És most fölsóhajt kezemben a koboz, Beléből a szél nótákat koboz, Aminőket nem irt Újságba Koboz, S aminőket az ügyész el nem koboz. A lantom öblét dühösen keverem, Mert abban dagasztom a kenyerem. Kegyetlenül cibálom üstökét, Mint ki keresi napi büfsztökét ! És a lant nyerit és a lant hörög ... Es gyomromban zivatar menydörög. A körmeim zöldek, hidegek, Cimbalmoznak bennem az idegek. De hát : mit egyek ? tragédia színhelyére, áz eugenai falucskába. Nagy kegyelettel látogatta meg a szobácskát s aztán barangolt egyedül a mezőkön, ligetekben, halmokon, szivében a bánat és rajongás ; hóna alatt ezüstös trombitája. Még éjfél előtt, midőn már a hold oly szelíden ragyogott, mikor már halotti csend ült a vidéken, a művész megérkezett a halottak országába . . . Benézett ... aztán keresztül ugrott a kerítésen. Egy szép márvány kereszt felé tartott, mely virágok között állott; melynek árnyékában már egy év óta pihent Mária, az utolsó napra várakozva. Sirva borult le a kereszt tövébe a nagy bánat hatása alatt és szent áhítattal öleié és csókolá meg az örökkévalóság biztositékát. Aztán elkezdett suttogni. — Eljöttem . . . kedves Mária . . . Bocsáss meg, hogy várakoznod kellett... Most már együtt vagyunk; jönnöd kell velem . . . vagy én maradok itt veled . . . Az óra éjfélt ütött ... A művész felállt és ajkához emelte hangszerét. Játszani kezdett . . . oly bűvösen, oly csodásan játszott, hogy leírni és elképzelni nem lehet. A káprázatosan szép hangok visszhangoztak a házak és a távoli hegyek közt. Az euganei hegyek, mint óriási kisértetek tűntek fel a halovány hold aranysárga fényében. Mintha csak a sírokból jöttek volna fel a túlvilági hangok. A falu lakosai felébredtek a rettenetesen fenséges zene hallatára, lámpát gyújtottak ... az ablakokban viláMit egyek ? Az érchúrokra egy szörnyű lágyat ütök. Es megyek, Hogy egyek ! Szivem lángján gesztenyét sütök. Gyomrom nem Lót gyomra. Nem hagyja a jussát ! Az ántikrisztussát! Az ántikrisztussát! Azután pedig ott, rögtönözve pendítette meg lantján a húrját, hogy megmutassa verses bravúrját. A közönség adta fel neki a témát s a költő rögtön szavalt róla egy rövid, de mindig mély humorú versikét. Csak nehezen tudott megválni a közönség a kedves és ötletes versikéktől, mit Drozdy vénája apadhatatlanul ontott. Azonban már előre csábította a hallgatóságot Frey Vilmos dr. éneklése, Reviczky Gábor dr. zongorakisérete mellett. Frey hangja lágy, de tisztán zengő, mint a csemetefenyő zúgása a hajnali szélben. Mint a szülő gyermekével, úgy bánt a közönséggel Frey. Végül Slrompf Ilonka és Sárkány Sándor párjelenete gyönyörködtette a közönséget. Strompf Ilonka játékában a természetes nőiesség keresetlen báját láttuk, mig Sárkány az ő színpadi otthonosságával és rethorikai intelligenciájával követelte figyelmünk teljességét, amit mindketten megérdemeltek. A tánc reggelig tartott, ad oculos demonstrálására azon régi elvnek, hogy minden farsangnak a kereskedők bálja a legsikerültebb mulatsága, ami Rózsa Vitái elnök páratlan organizáló tehetségének köszönhető. A jelen volt hölgyek névsora a következő : Bánfi Károlyné és Erzsike, Bellovics Gyuláné, Berger Györgyné, dr. Berényi Zoltánné, Bleszl Erzsike és Margit, Berger Vilmosné, Brunner Ferencné és Mancika, Czéner Andorné, Drozdy Gyuláné és Irénke (Párkány), özv. Diamant Bernátné és Blanka, Einczinger Ferencné, Ehrlich Lipótné és Bözsike, Fődi Félixné, Fischer Lászlóné, Flamm Adolfné (Bpest), Fehér Tamásné, Frey Ferencné, Garai Árminné, Guttmann Adolfné (Bpest), dr. Goldner Fülöpné, GerendayJózsefné, Grósz Ferencné, Grűnhut Adolfné, Rudolfin és Hedvig, Háber Jánosné, Háber Ellácska (Karva), Havas Vincéné, Irma és Erzsi, Heischmann Ferencné, Helcz Józsefné és gosság ... az emberek összevissza futkároznak, sikongatnak és zokogni kezdenek. Az éji madarak iszonyatosan vijjog,nak, repdesnek félelmükben . . . Feltámadás ! Utolsó ítélet 1 gondola magában a művész ; én ... az utolsó nap arkangyala ... a sirok megnyílnak ... a szellemek kétségbeesnek. Rettenetes éj 1 Mintha csak a halottak feltámadtak volna és azok sóhajtoztak, azok zokogtak volna, hogy felébredtek édes álmukból a fájdalmas és rettenetes élet nyomorára. Egy pillanatban azután tényleg oly hangok törtek elő, mintha a világ rombadőlt volna; mindenütt kétségbeesett sikoltozás és jajszó ... A művész őrjöngése tetőpontra hágott. Ily tragédia még nem volt a világon. Az euganei szomorújáték borzalmasan fenséges hatásához semmi nem hasonlítható. A fenséges zene harsogása mindig gyengébb, gyengébb ; végre kimondhatatlanul édes, kellemes; és egy fuvolaszerű melódia hangjaival megszűnik, mint az égő fáklya utolsó fellobbanása ... Lassankint minden elcsendesült . . . Másnap reggel a falu jámbor, ősz lelkésze a sekrestyéssel együtt kiment a temetőbe; ott találták meg a szegény művészt a sírkeresztet átkarolva. Nem tudták feléleszteni; szelid homlokáról túlvilági fény és boldogság ragyogott, de a halál hideg fagya jéggé dermesztette. Az euganei tragédia hősei egyesültek.