Esztergom és Vidéke, 1910

1910-06-05 / 45.szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. A győzelem után. Az esztergomi munkapárt hatalmas erkölcsi és politikai diadala után teljes higgadtsággal vessünk egy rövid visszapillantást a lezajlott választási harcra, hogy levonhassuk belőle azon konzekvenciákat, amelyeket ezen város további sorsának mérlegelése szempontjából levonni kötelességünk. Kezdjük mindjárt a választási kampány elejéről. A koalíciós uralom bukása után, amidőn már semmiféle reménység nem volt arra, hogy belátható időn belül ellenzéki elemekből álló kormány kerül az ország élére, az esztergomi ellenzéki párt azon az emlékezetes gyűlésen, sietett lefoglalni a maga számára minden teret és jól tudva azt, hogy az ellenzéki politika ennek a városnak, annál kevésbbé a hazának sohasem használt, sőt ellenkezőleg mindenkor a legteljesebb mértékben ártalmára volt, egy olyan jelöltet állított, akinek személyes nexusaiban bizva, de sohasem a részére kijelölt politikai elvekre bazirozva, vélt diadalmaskodni, Esztergomban. Ennek a jelöltnek az érdekében a legfékeveszettebb terorral, bojkottal, minden ellenkező hangnak és véleménynek a legbrutálisabb módon való elnyomásával, felekezeti jelszavakkal és egyéb itt még sohasem használt eszközökkel minden lehetőt és lehetetlent elkövetett. A város nyugalma, a társadalmi béke, a polgári együttműködés lehetősége forgott már kockán, amidőn talán épen a 12-ik órában akadtak bátor férfiak, akik nem törődve az előítéletekkel, nem törődve a terrorral, negligálva minden várható eshetőséget, egyedül és kizárólag hazánk és városunk jövőjét tartván szem előtt, majdnem vértezetlenül kiállottak a porondra és megkezdették az akkor még teljesen egyenlőtlen küzdelmet a jelszavak és egyéni érdekek bálványai ellen. Meg kell örökítenünk a nevüket városunk történetében, hadd szolgáljon mindenkor követendő például minden jó hazafi és minden jó esztergomi polgár számára. Dr. Janits Imre kir. közjegyző, dr. Seyler Emil vármegyei tiszti főorvos, dr. Hulényi Győző megyei főügyész, Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató, dr. Aldory Mór főorvos, Grósz Ferenc, dr. Weisz Sándor ügyvéd, O'sváth Andor és az esztergomi földműves nép vezérei: Adorján János, Horváth Mihály és Tátus János városi képviselők voltak azok, akik akkor mégjórészben Esztergom józan és értelmes földmives népére támaszkodva a nemzeti munkapártnak még alig lengedező lobogóját erős kezükbe ragadták és hosszú, táradságos munkával és utánjárással Esztergom számára egy olyan jelöltet hoztak, akiben minden garancia meg volt arra nézve, hogy a hazának és Esztergom városának sorsa az ő segítségével és támogatásával gyökeresen jóra fordulhat. Azon kevesek, akik ebben a munkában részt vettek örömmámorban úsztak akkor, amidőn végre letagadhatatlan ténynyé vált, hogy Kálmán Gusztáv képviselőnk a jelöltséget elvállalta. Az államtitkár jelöltségének ténye gyors tempóban megsokasította a nemzeti munkapártnak akkor még kicsi táborát és április hó 3-án Esztergomban még sohasem tapasztalt lelkesedéssel megalakult Pór Antal p. kanonok diszelnöksége alatt az esztergomi nemzeti munkapárt. Április 17-én Kálmán Gusztáv államtitkár a város jobbjainak leírhatatlan lelkesedése közepette ideérkezett és megtartotta programmbeszédét, amelyben egy jobb és biztosabb jövőnek perspektíváját állította Esztergom elé. A városi ellenzék még akkor sem szerelt le, sőt még intranzigensebb fegyverekkel, még vehemensebb módon és még kevésbé megválogatott eszközökkel harcolt továbbra is most már nemcsak a haza, hanem egyenesen a város érdeke ellen is. Harcolt még akkor is, amidőn jól tudta, hogy a munkapárt esztergomi esetleges bukása a város halálával egyenlő. Május hó 8-ikán megtartatta dr. Fehér Gyulával azt az emlékezetes programbeszédet, amelynél Kossuth Ferenc és még néhány letört ellenzéki nagyság assistált. Ezután kezdődött el csak az ellenzék gyilkoskedvű harca, amely most már egyenesen a társadalom, egyesek és felekezetek ellen is irányult. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. A szolgabíró úr paklizott. Irta: Ss. Ssigethy Vilmos. Práznovszky Kázmért ugy kapta örökbe a vármegyénk, hogy senki sem tudta megmondani, mióta örvend közszeretetnek. A szeretet sem megfelelő kifejezés erre, inkább féltek tőle s tisztelték annyira, amennyire a rejtélyes embereket szokás. A régi szabású fiskálisok közül való volt s harsogó hangjára még a tekintetes vármegye is megreszketett, holott nem ártott volna olykor az ügyek mélyére is tekinteni, valahányszor Práznovszky Kázmér végső argumentumnak azt vágta ki: — Becsületszavamra mondom, hogy az igy van. Az ügyei is kétesek voltak: egyik helyen azt susogták, hogy alig tud megélni, mások viszont fogadkoztak, hogy Práznovszky ugyan kevés pört vállal, de amit vállal, azt nem szalasztja ki könnyelműen a kezéből. A megbízó fél is csak ugy menekül, ha ott marad az inge is a fiskális kezében. Tudott azért kedves és úr is lenni, bár a tekintélyét föntartotta és nem ereszkedett le senkihez. A ferbli kompániája is válogatott emberekből állt s leginkább az esperes szerepelt benne — aki Práznóvszkynak adta le a stólát — meg a város képviselője, akinek ép ugy nem rándult meg egy arcizma se, ha vesztett, ha nyert. Szerencsét próbáltak ennél az egyre híresebbé váló asztalnál a megye apró nemesei is, mikor a termést hozták be, de az ilyen kísérleteknek rendszerint inségkölcsön lett a vége, ami annak idején jött divatba. Idők multával aztán az a babona lett úrrá az embereken, hogy Práznovszkyval halálos veszedelem kártyázni, mert az talán még négy ász ellenében is nyer. (Mint ahogy huszoneggyel elijesztette egyszer az alispánt, pedig az négy királyt szorongatott.) A ferbli királyságon kivül volt azonban az öregnek más nevezetessége is: a szépséges Margit lánya. Karcsú bár, de kissé asszonyos formájú aranyhajú szépség, akit a fiatalság alig mert megközelíteni. Egy kicsit gőgös volt és szentül hitte róla mindenki, hogy vagy grófhoz megy feleségül vagy pedig ahhoz, akit megszeret. (A társadalom szabályai szerint a grófot nem muszáj okvetlenül szeretnie.) Ezt az utóbbit maga Práznovszky sem bánta volna, mert amint az ellenségei mondogatták, a vén hiú bolond más levegőt is szívna, ha tehetné főleg, ha volna hozzávaló pénze. Akkoriban történt, hogy az egyik Bobday fiú, nevezetesen a központi szolgabíró belegabalyodott Práznovszky Margitba. Hogy a leány mit érzett, azt nem lehetett kivenni az összetett bizonyítékokból, ilyeneknek tekintvén az éjjeli zenéket, a korcsmai duhajkodásokat (bánatos hangulatban) máskor pedig egy-egy szál különös gonddal őrzött virágot, ami Bobday Miklós gomblyukát díszítette. Valóságban annyi történt, hogy Práznovszky azt mondta egyszer a kaszinóban a kis szolgabírónak : — A muzsikálást pedig tanácsos lesz abbahagyni, mert nem szeretem az éjszakai csendháboritást. — Kicsi vagyok, persze, — mondta a fiú szomorúan. — Hát ami azt illeti, öcsém, nem ártana még egy arasznyit nőnöd. Nem is esett róla több szó, de Bobday Miklós eleget értett ennyiből. — Hát majd igyekszem nőni! — határozta el magában s a legközelebbi tisztujitáson megpályázta az egyik főszolgabiróságot, nyolc szavazatig el is jutott vele. Előfizetési árak: Egész évre ... 12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre .... 6 kor. Egyes szám ára . 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyílttér sora 60 fillér.