Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 23. szám
Esztergom, 1909. XXXT. évfolyam 23 szám. Vasárnap, március 21. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.--------SlőfizeLési árak : = Fe lelős szerkesztő : DK PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre (> kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Laptulajdonos kiadók : Dí1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. ■■■■- Kéziratot nem adunk vissza. = Magyarország egészségügye. Az ország egészségi állapotának jó vagy rossz voltát rendszerint a halálozás nagyságából szokták megítélni. Pedig a halálozás nagysága magában véve még nem kedvezőtlen jelenség, mert elsősorban az élveszületések számától függ. Ahol tehát sok gyermek születik, ott a halálozás is nagyobb. De az arány nem mindenütt egyenlő, egy bizonyos számú élveszületésre ' nem következik mindenütt bizonyos számú halálozás, hanem az eredmény egyébb közegészségi tényezők behatása szerint változik. Legfőbb tényező ebben a gyermekhalandóság, az 5 éven alul elhalt gyermekek száma. Az egyes megyékre és városokra vonatkozó statisztikai adatok bizonyítják, hogy •ott, ahol az élveszületések száma )és a gyermekhalandóság az országos átlagon felül van, a halálozás iis mindenütt az országos átlag íölé >emelkedik. Sőt a halálozási számarányt, rvagyis azt a számot, mely az ezer [lakosra eső halálozást mutatja — inálunk egyes megyékben még a kivándorlás is befolyásolja. Legalább is nem véletlen, hogy azon tizenkét megye közül, amelyekből a kivándorlás pl. 1906-ban a legnagyobb volt, kilenc arra a tizenöt megyére esik, amelyekről a legkedvezőbb halálozási számarányt állapította meg ez évben a statisztika Ez csak úgy érthető, hogy ezekben a megyékben a lakosok száma a nagymérvű kivándorlás folytán csökkent. Kevesebb, mint amennyi után a statisztikai hivatal a halálozásokat számítja, mert a kivándorlást pontosan ellenőrizni nem lehet. S ezért egyes megyék kis halálozása az ország egészségének jósága mellett egy cseppet sem bizonyit. Még kevésbbé bizonyítja ezt egyes városok kis halálozása, mert a városokban a halálozás alacsony számaránya mellett még alacsonyabbnak találjuk az élveszületések számarányát, mint a megyékben. Az országnak pedig elsősorban nem a halálozások alacsony voltára, hanem a természetes szaporodás nagyságára van szüksége. Ahol tehát az élveszületések száma a halálozásét nagymértékben felülmúlja, ott a nagy halálozás nem baj, de ahol az élveszületések száma és a halálozás közt a külömbség csekély, ott a kis halálozás is káros az országnak. Az ország egészsége szempontjából tehát a természetes szaporodásnak kell a legnagyobb jelentőséget tulajdonítani. Ezen szempontból bírálva az egyes megyékre és városokra vonatkozó adatokat: a természetes szaporodás nagysága Magyarországon inkább az elveszü- letések számától függ, mint a halálozástól. Ha tehát az ország egészségi állapotán javítani akarunk, nemcsak a halálozások leszállására kell gondot fordítani, hanem az élveszületések számának biztosítására is. Az élveszületések számának emelésére törekedni azonban teljesen hiábavaló kísérlet volna. Elég, ha meg tudjuk akadályozni az élveszületések számának nagyobbmérvű csökkenését. Tizennyolc európai országnak a múlt század három utolsó évtizedére vonatkozó statisztikai adatai bizonyítják, hogy az élveszületések száma egész Európában fo!yfonosan csökken. Különbség csak abban van, hogy egyes országokban kisebb, más országokban ellenben nagyobb arányokban jelentkezik a csökkenés. Ezzel együtt minden európai országban kivétel nélkül állandóan csökken a halálozások száma is, s azoknak az országoknak az egészsége áll szilárd alapon, amelyekben az élveszületések számának csökkenése kisebb, mint a halálozásoké. Ezekben az országokban ugyanis az élveszületések folytonos csökkenése dacára a természetes szaporodás emelkedő irányt mutat. Nálunk Magyarországon a szaporodás 1880. óta szintén stagnál és ami ennél is fontosabb, 1896. óta a magyarság szaporodása csökken, ellenben nagy mérvben emelkedik az oláhoké, úgy, hogy a magyarság szaporodásának csökkenéséből származó hézagot az oláhok szaporodása tölti ki. A magyarság szaporodásának csökkenése két tényezőre vezethető vissza. A egyik a legmagyarabb hitfelekezet, a reformátusok szaporodásának alacsony volta, a másik pedig a városok szaporodásának nagymérvű csökkenése. A huszonöt törvényhatósági joggal felruházott város közül pl. 1906-ban a természetes szaporodás csak kettőben, nevezetesen Kecskeméten és Kassán volt jobb az országos átlagnál, 11 ezreléknél. El„Esztergom és Vidéke“ tárcája Mese egy északi lányról. Irta: Hermann Irén. Hilja Lainen az északi lányok prototípusa volt. A neve teljesen kifejezte őt : magát, a mennyiben Hilja csöndet, Lainen pedig hullámot jelent az éjféli nap országában lakó finnek nyelvén. Hilja Lainen gyermekkora az események lehető legnagyobb szegénységében telt el. Szüleivel együtt Helsingforsban lakott, és a nyarat a kis sziklás szigetükön töltötték. Néha meglátogatta őket egy bácsi, vagy néni, a kik Hilját elragadóan szép és illedelmes gyermeknek találták, elhalmozták ajándékokkal és megint elmentek. A karácsonyok, a melyek más gyermeknél esemény számba mennek, szintén nagyon egyhangúan teltek el. A nagy karácsonyfa, a sok ajándék a cselédek hálás és zavart arckifejezése, mikor karácson estéjén a szalonban kávézhattak, — minden hozzá tartozott az életéhez, Tizenhétéves korában fehér lányszobát kapott, a mit hires művésszel terveztetett az apja egyetlen gyermeke számára. Hilja örült neki, — különösen pedig örült a könyves-szekrényének, melyen ott állottak szép fehér kötésben Juhani Ahó, Einó Leinó, Ibsen és Björnson munkái. A falakon Edelfeld és Axen Gálién képei. — De a Hilja lelkében nem voltak bohókás leányálmok; ő sohasem játszott csipkerózsát fehér habos ágyán, mint a délebbre lakó leányok, a kik behunyják a szemüket és azt hiszik, hogy a mesebeli herceg csókolja a piros rózsa ajkaikat. Hilja ilyeneket sohasem gondolt, fölötte józan leány volt és a szerelemről nagyon reális fogalmai voltak. Azt gondolta: „Ha találok embert, a ki okos és előkelő, belé szeretek, ha nem, hát nem leszek soha szerelmes.“ — lelke nem vágyott a szerelemre, mert hiszen nem hallott róla soha; — északon még a regények is olyan józanok, hogy szerelem csak teljesen megengedett körülmények között fordul elő bennök. Hogy szép volt, azzal épen olyan keveset törődött, mint a divatos prémekkel „Az a fő“ — gondolta, — ..hogy az ember okos, a prém pedig meleg legyen, a többi mellékes“ és kinevette valamivel hiúbb barátnőit. A közös gimnáziumban mindig mintaképül állították őt, az egész osztálynak törekvéséért és komolyságáért. A legtöbb osztálytársának titokban eszményképe volt és mikor egy-egy káprázatos, szép matematikai fejtegetés után a táblától a helyére ment, ragyogó fiuszemek néztek szembe vele, — de ő erről tudomást sem látszott venni. Egyszer a befejező vizsgálatok ideje felé, egy nagyszerű feladat megoldása után, még a tanárja is gratulált neki. Mikor a helyére ment, a pad szélén egy sápadt intelligens arcú fiú félhangosan suttogta ; „Pompás leány,“ az arca kipirult, az ajkai lihegve nyitva maradtak és nem vette le szemét a leányról. Ez csodálkozva végig nézte és nyugodtan, alig észre vehető gúnyos vonással az ajka szélén elhaladt mellette. Mikor előadás után haza ment, szokása szerint fáradtan dőlt a kerevetre, és ahogy lehunyta szemét, maga előtt látta a fiút, titkokat fürkésző nagy szemével. Szórakozottan nézegette a tapéta rajzát, melyen a Kalevala alakjai játszották mondái játékukat, és gondolkozott . . . elgondolta, hogy az a sápadt fiú ott a pad szélén eddig egy cseppet sem érdekelte. Annyit tud róla, hogy Jivar Gollströmnek hívják. Előkelő családja van, egy kissé excentrikus, az osztályban tekintély és önképző körökben csodálatosan misztikus és érthetetlen dolgozataival tűnt föl. — Nyolc éve járnak egy osztályba és még soha sem szólltak egymáshoz. Eddig azt hitte, hogy irigyli a sikereit, és büszkének tartja őt, mint a többiek is — de ma ez az önkéntelen nyilatkozat — csodálatos — csodálatos . . . És Hilja Lainen, a ki olyan nyugodt volt és tökéletes, mint Helsingfors meg- személyésitőjének szobra a tengerparton, — úgy érezte, hogy méltatlan hullámok csapnak a szivére. A tükör elé állt és először életében figyelmesen megnézte magát. Az arca szabályos volt és kedves vonalat alkotott az álla meg az orra. Fehér volt, mint az északi hó, és a piros rózsa fiatalsága ott vibrált az arcán. A szája, a komoly, mégis gyermekes szája üde volt és piros. Hanem a szeme, csodálatos volt ! A tenger szokott olyan színű lenni nagy viharok előtt. Csupa titokzatosság és meg- nem született vágy! A hullámos szőke haja úgy vette körül az arcát, mint egy napsugárból font koszorú. Magas és nyúlánk volt az alakja, mint egy fejlődni kezdő gyermeké. És ahogy igy nézte magát, meg volt róla győződve, hogy a „pompás leány“ kifejezése nem a nagyszerűen megoldott matematikai feladatnak szólt, hanem ő magának. El akarta űzni ezt a gondolatot, tehát lázasan neki látott a tanulásnak s egész nap tanult. De este, amikor lefeküdt a fehér ágyába, először életében nem gondolta át a tanultakat. A sötéthen mintha megelevenedtek volna
