Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 17. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 17. szám Vasárnap, február 28. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. — Előfizetési árak : ■ -Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előflzetósek, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. Egy társadalmi kórtünet. Minden téren a válságok napjait éljük. Keserű vádak, megindító panaszos hangok törnek elő a lelkek- ből, melyekre nincs sehonnét megnyugtató vigasz. A diszharmónia, mely társadalmi életünk kórszerű tünete, hovatovább állandó jelleget ölt s az ember legbensőbb lelki problémájává válik. Elszomorító képekben rajzik le előttünk az élet és sötét hangulatoknak vagyunk a hordozói. Az ember tulajdonképen csak él, megy, vonszolja magát, — úgyszólván minden határozottabb cél nélkül, csupa kénytelenségből -— aztán megunja az egészet és jobb szeretne meghalni. Nos — és amit az ember szeretne, ám ha módjában áll, azt meg is teszi. Minthogy szabad választása lévén a lét és nemlét között, gyakran választja a nemlétet, hihetőleg ezt is a jobb féle törekvés ösztönénél fogva. Megrendítő példáját látjuk ennek a nap-nap után megismétlődő ön- gyilkosságokban. Epidemiaszerű jelenség gyanánt ma itt, holnap amott Versek. i. A jövő dala. Ez a mi hires, szép országunk Nótás egy ország, mondhatom! Szörnyűség itt amennyi költő! ■ Mindenütt lant, dob, sip, süvöltő, Vig hegedűszó s cimbalom. flejh, csörgősipkás versdudások: Nyafogás ma a nóta, dal! De az ... az nem fog sirni-ríni, Amit a jövő fog megírni, Sistergő villámaival. II. Koldus-világ. Koldus imbolyog velem szemben És mély alázattal köszön; Ő kér. Adok. Szemébe nézek . . . Nekem ez a torz ember-féreg, Tomboló, szilaj gyönyöröm! A gaz-kornak poshadt gyümölcse Bambán bámul, hogy nevetek: De már neki, mért magyarázzam, Hogy itt a korcsok hazájában Majd máskép is adnak kenyeret ?! Tuba Károly. végzi ki magát egy-egy embertársunk, hogy az élet hiúsága elől a halálban keressen menedéket. Mindez honnan, miért ? Tapasztalataink szerint az öngyilkosságra a legtöbb esetben az életuntság szolgáltatja az „ismeretlen“ okot. Ez pedig, mint benső krízis, semmiesetre sem máról-holnapra érik meg az érzés- és gondolatvilágban. A küzdelem, mely napjainkban a kenyérért és az eszméért egyaránt mértéktelenül folyik, megbetegi- tette a gyengébbeket, akiket különben ekzisztenciális helyzetük bizonytalansága, illetve silány életfeltételeik már eleve predisztináltak arra, hogy a társadalomban a „gyengék“ osztályát képviseljék. Általában az életfentartás kötelezettségei egyeseket erejükön felüli megpróbáltatásokra kényszerítenek, innen van aztán, hogy sem testileg, sem lelkileg nem fejlődhetik egészséges generáció. Mert hiszen tudvalevő, hogy az ember akarata és ereje nem végnélküli, mint ahogy élvező képességeinek és életidejének is meg vannak a természetes határai. boldog királyfi. Irta : Wilde Oszkár. Magasan a város felett egy hatalmas oszlop tetején állt a boldog királyfi szobra. Egész alakja dús aranyozással, finom arany lemezkékkel volt borítva: két ragyogó zafírból volt a szeme és egy nagy- vérvörös rubint szikrázott kardjának markolatán. A szobor általános bámulat tárgyát képezte. — Olyan szép, akár csak egy szélkakas — mondá az egyik városi tanácsos, aki nagy súlyt fektetett arra, hogy művészi dolgokban, mint kiváló szaktekintélyt ös- merjék. — Bár nem is annyira hasznos — tette hozzá attól való félelmében, hogy nem fogják eléggé praktikus embernek tartani, pedig ezt igazán senki se vonta volna kétségbe. — Miért nem követed a boldog királyfi példáját? — kérdé egy mélyérzésű anya a fiától, aki sirt, mert a holdat szerette volna. — A boldog királyfinak soha sem jut az eszébe sírni azért, hogy valami nem lehet az övé ! — Mennyire örülök, hogy mégis csak van valaki a világon, aki teljesen és tökéletesen boldog — sóhajtott egy csalódott férfi, amint a csodálatraméltó szobrot meglátta. íme tehát: az elnyomott igazság vértanukkal pecsételi meg a kort, amelyben az ember küzdelme, élete céljával és rendeltetésével többé nem áll egészséges arányban. Az életuntság, mint önmagában természetellenes jelenség nagyobbrészt a természetellenes életmód okozata, amiért illetheti ugyan megrovás az egyént is, de ebben is a főbűnös a társadalom. Az egyén életmódját a társadalmi törvények szabályozzák ; anyagi és erkölcsi helyzete mindig a társadalmi törvények természetéből folyik, ennek a mintájára alakul. Az egyén minden ténykedését, gondolkozásának mikéntjét és erkölcsi magatartását majdnem kizárólag az a miliő határozza meg, amelyben él s amely társadalmi osztalyhely- zetével azonos. Az értelmi és erkölcsi élet ösz- szes rugóit tehát elsősorban a társadalom szervezetében kell keresnünk, ahonnét a megélhetés föltételei kiindulnak. Azért az egyéni akarat hiánya, a búskomorság, vagy egyebb beteges lelki állapotok, melyek általában az életunt embert — Olyan, mint egy angyal — suttogta a két árva gyermek, amint biborruhában hófehér köténykékben a templomból jőve arra mentek. — Honnan tudjátok ezt ? — kérdé a mathematika tanára — mikor még soha sem láttok angyalt! — Óh ! Mégis ! Álmainkban ! — válaszoltak a gyermekek és a mathematika tanára szemöldökét szigorú ráncokba szedve, sötéten nézett reájok, mert leg- kevésobé sem volt innyére az, ha gyermekek álmodtak. Egy éjszaka egy kis fecske repült át a város felett. Társai már vagy hat hittel előbb keltek útnak Egyptom felé, de ő visszamaradt, mert á mocsár legszebb nádszálát szerette. Kora tavasszal, mikor épen egy nagy sárga darázs után repült a folyó felett, pillantotta, meg először és a nád karcsú dereka annyira megtetszett neki, hogy rögtön megállt és beszélgetni kezdett vele. — Szerettelek ? — kérdé a kis fecske, aki nem volt barátja a hosszas kerülgetéseknek. És a nád mély bókot csinált előtte. így körös-körül röpködte a nádat és szárnyaival megérintve a vizet, ezüstös karikákat rajzolt bele. így udvarolt a nádnak és ez az egész nyáron át tartott. — Igazán nevetséges egy viszony ! — csiripelték a többi fecskék. — A nádnak nincs semmi hozománya és tulon-tul nagy rokonsága. jellemzik, nem önmagukban létező jelenségek, hanem szintén csak, mint okozatok vannak jelen. Ismételjük tehát, hogy a baj kútforrása társadalmunk rendszereben van; ennek igazságtalansagai teszik az egyént életunttá és boldogtalanná. Itt tehát egy mindnyájunkra kiható, társadalmi jellegű kórtünettel állunk szemben, amelynek orvoslását sem szabadna egyén hatáskörébe utalnunk, mert ép e veszedelem folytonos jelenlete és növekedése mutatja, hogy az egyén ez esetben önmagával jótehetetlen s mint ilyen a saját érdekében mentési akciót indítani nem képes. Azonban nyilvánvaló, hogy ez is, mint annyi más rendellenesség, csakis társadalmi intézményeink gyökeres átalakulásával lesz végleg orvosolható. Szóval, ebben is a megsejtett uj világ, egy uj társadalmi és gazdasági rendszer kialakulásának égető szüksége van jelen. A mindnyájunk szivében élő jogos kivánalom működik itt is, mely folyton azt súgja: Élni ! rendeltetésünkhöz és emberi mivoltunkhoz méltó érdemes életet És tényleg az egész folyó tele volt náddal. És mikor eljött az ősz, a fecskék mind elköltöztek. Mikor elröpültek, a kis fecske igen egyedül és elhagyottan érezte magát és kezdett beleunni a nagy szerelembe. — Nem valami élvezetes vele társalogni és attól félek, hogy igen kacér, olyan sokat flörtöl a széllel. És valóban, valahányszor csak a szél fújt, a nádszál a legbájolóbb mozdula tokát csinálta. — Megengedem, hogy igen otthonias — folytatá a kis fecske — de azért jobban kedvelem az utazást, következőleg nőmnek is hasonlóképen kedvelnie kell. — Eljösz-e velem ? — kérdé végre tőle a kis fecske, de a nád csak a fejét ingatta, mert alól a földbe volt gyökerezve. — Játékot űztél velem ! — kiállta a kis fecske — én utazom a piramidokhoz ! Isten veled ! És a kis fecske elröpült. Egész nap röpült és mire az éj leszállt, elérte a várost.-- Hova szálljak ? — Tűnődött. Reményiem a város minden előkészületet megtett ünnepélyes fogadásomra? Aztán meglátta a magas oszlop tetején álló szobrot. — Ide szállók — kiáltá! Ez nagyon szép helyecske és friss levegő is van itt elég ! „Esztergom és Vidéke“ tárcája
