Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 74. szám

gofísztergom, 1909.

XXXI. évfolyam 74. szám.

Vasárnap, szeptember 19.

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.

Felelős szerkesztő :

Előfizetési árak :

DR- PROKOPP GYULA.

Egész évre Fél évre .

. 12 kor. Negyed évre .

. (J kor. Egyes szám ára Nyilttér sora 60 fillér.

3 kor. 14 fillér.

Laptul aj (Ionos kiadók :

Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám.

■ Kéziratot nem adunk vissza. -------..

K

özgyülölet.

Ha jól emlékszem, Porzsolt Káinén valamelyik „esti levelében“ fivastam ezt a szót, amely a mi /iszonyainkra annyira jellemző, logy nem igen lehetne annál alkalmasabb szót találni arra az általános, egyetemes gyűlölködésre, amely minálunk tombol, ebben a szép magyar hazában.

Közgyűlölet! Ez a szó minálunk az uralkodó eszme, a lelkeket hasalmában tartó korszellem, a legjel- egzetesebb és legerősebb magyar tulajdonság.

Akármerre nézünk társadalmi élelünkben, mindenütt gyűlöletet látunk. Gyűlöli, utálja egymást a magyar. Gyűlöli fanatikusan, engesztelhetetlenül, Megöli, tönkreteszi egymást, ha tudja, kiveszi egyik a másiknak a szájából a falatot, s ha serre nem képes, megrágalmazza, lepiszkolja s vad örömmel nézi, ha segy becsületes embert meggyanúsítani, a sárba rántani sikerül.

Undorító, gyalázatos dolog az, fiami itt nálunk megy.

De nemcsak az egymás mellett sélő emberek marják egymást. Gyűlölünk mindenkit, akit sohase lát, „Esztergom és Vidéke“ tárcája

A koponya.

2.Sűrű giz-gazzal benőtt régi temetőn ŰKidőlt sírkövek. Mind-mind meg avult. . .

zord hepehupás, nagy holtember-mezőn cSirfészkéből egy redves koponya AElibém gurult.

j Üregszeméből sok százlábú bogár fut, ■\Fogatlan szája elmúlást kiált;

ANyufaton cikázó felhőtábor száguld,

A Taraján pajkos napsugár kacag MEngem s a halált.

A Ki tudja ? E koponya nyelve valaha AErtem is szólott eszméket szórva,

& Szent eszméket, melyek szikrázó haraggal A Ember-milliót ébresztgetnek már AEvezrek óta.

A Talán igazi, szent, pogány hitvalló volt, A Rajongó, lázas, szilaj, féktelen;

M Vagy lantos ősöm, ki szenvedéllyel szólott, \\ Hogy addig élünk mig tüzel a bor, csók s szerelem.

A Gondolatparipám iramba száll, repül. jALelkem csöndjére a csontarc rámered . . . \l. Mell erűre valami dohos lég nehezül ■A Es fojtogat, hogy minden csepp vérem {<A Borzad, megremeg.

tunk, aki soha se bántott bennünket.

Ha belépünk a vasúti kupéba, gyűlöletes pillantás fogad bennünket az ott ülők részéről. Belepünk egy vendéglőbe: mindenki más asztalnál ül, s ha leülünk egy ismeretlen mellé, ugyanaz a gyűlöletes pillantás fogad.

Ha megjelenik valakiről egy gya- lázó cikk az újságban, nem kérdezzük, hogy igaz-e, amit a lap ir, de nem is titkolt kárörömmel fogadjuk a szenzációt.

Meghallunk egy csúnya pletykát valakiről, dehogy igyekszünk azt megcáfolni, hanem szaladunk vele a legközelebbi ismerőshöz, azon melegiben tovább adni a hallottakat.

Folytassuk-e ? Azt hisszük felesleges. Hiszen mindezeket tudjuk, érezzük mindnyájan, akik benne vagyunk a közgyülölködés forgatagában.

Hobbe-s, a nady angol filozófus „bellum omnium contra omnes“- nek nevezte el a társadalomban folyó küzdelmet. Mindenki harca, mindenki ellen. Nálunk, a magyar társadalomban ezt úgy lehet nevezni, hogy mindenki gyűlölete mindenki

Tán szava nyomán gaz sarjad s a dudva, És sötétséget szórt minden utón! ?

Az undor bennem mintha végig futna S a rámvigyorgó korhadt koponyát Vadul felrúgom.

Tuba Károly.

A kártya.

Irta : Skiez.

Már a múlt század 30-as éveiben megmondotta Kölesei a magyar urakról, hogy „áldozatkészségük a bihari nótán, a bo- roskancsó és a kártya asztal közt oszlik meg.“

Azóta se változott valami nagyot a dolog, mert kaszinókban, kávéházakban, magántársaságokban serényen folyik a blattozás, szól a csendes.

Természetes talán, hogy sehol sincs annyi kártyaaffér, mint minálunk.

Egy gazdag dzsentri főbelövi magát, mert a turfon és a kártyán elvesztette vagyonát.

A golyó nagyon gavalléros expediens mikor odáig ért egy zsentlmén, hogy vien ne va plus . . .

Érdekes volt, évekkel ezelőtt a Báró D . . . esete is.

Szerencséjéről már hihetetlen dolgokat

ellen. S ez a nagy különbség. A társadalmi küzdelmekben és a háborúban küzdő felek nem gyűlölik egymást. Az orosz katona lelövi ellenfelét, de nem gyűlöli, sőt odaadja a haldokló ellenségnek utolsó korty italát. Ezt a küzdelmet a szeretet melege hatja át. De a mi küzdelmünk nem ilyen. Az a gyűlölet jegyében folyik.

S hogy ez igy van, legjobban mutatja az, hogy nálunk a gyűlölködés kifizeti magát. Határozottan sikereket lehet vele elérni. Egész csomó lap tartja fenn magát nálunk a mások ellen: piszkolódásokból. S ha valakit le akarsz mocskolni, rögtön akadnak kompanisták a gyönyörű munkához, akik aztán részt kérnek a sikerből.

És ez már aggasztó tünet. A gyűlölködés csúnya dolog ugyan, de általános szempontból addig nem veszedelmes, amig sikereket nem lehet vele elérni. így azonban már mélyreható társadalmi baj, ami előbb-utóbb az ilyen gyűlölettel átitatott társadalom pusztulására vezet.

Miért ért el nálunk olyan nagy sikereket a népámitás? Mert a gyűlölet fanatizmusával dolgozik, ez

beszéltek a kaszinóban. Szinte félelmes volt már ez a szerencse. D . . . sohase vesztett.

Mesés volt az az összeg, amit összenyert, kivált a lóversenyek alkalmával, mikor az ország minden részéből Budapestre özönlenek a mágnások.

Egy alkalommal feltűnt, hogy a báró valahányszor a kiosztott kártyát kezébe vette, előbb mindig cigarettát sodort és maga elé helyezte a dohányszelencéjét.

Ez a dohányszelence finom, tükörsima- ságú ezüst lappal volt ellátva, úgy, hogy a báró partnereinek arcát épen úgy láthatta benne, mint egy velencei kristályban.

Más alkalommal aztán nemcsak az tűnt fel, hogy a báró cigarettát sodor, de az is, hogy mialatt játszik, lopva, de sűrűn nézi a szelence tükörsimaságu lapját.

Egy nem játszó úr egyszer úgy intézte a dolgot, hogy D. hátamögé állt és megdöbbenve vette észre, hogy a báró nem annyira a partnerei arcát, mint inkább kártyájukat vizsgálja. Pár nap múlva mindenki tudta a kaszinóban, hogy D . . . hamisan játszik.

A kaszinó tagok elhatározták, hogy lefogják leplezni.

Midőn egy este jött a báró, szokott partnerei leültek vele játszani. Osztottak, mint rendesen és D . . . mielőtt a káriránt pedig nagyon fogékony a tömeg. Objektiv kritika közönyösen hagyja, de ha szidni, gyalázni kell valakit, azért már lelkesedik.

És ez ellen mért nem lehet küzdeni, mert a gyűlölködés a vérünkben van.

Hogy ez hová fog vezetni, arra még gondolni se jó. Mert ha felnyitjuk az emberiség történelmének lapjait, ahol fel vannak jegyezve azok az okok, amelyek a nemzeteket naggyá tették, s azok is, amelyek a nemzetek pusztulására vezettek, akkor azt látjuk, hogy az immoralitás kérlelhetlen természeti törvény erejével sodorja a népeket a pusztulás felé.

Pedig a gyűlölködés a legnagyobb immoralitás.

Minden nemzet bukását a test- vérgyőlölet dühöngése előzte meg. Ez alól nem enged kivételt a história.

Hát vájjon a magyar nemzet is a dekadens nemzetek listájára lenne már helyezve ? Úgy látszik igen. S miért? Egyetlen szó e kérdésre a felelet: a közgyűlölet miatt.

Azt mondhatnók erre, hogy túlzás. Nálunk különben is kiszokták nevetni a Cassandrákat. S az is

tyáit kezébe vette volna, cigarettát sodort magának.

— De remek dohányod van — mondá egyik partnere a finom szultán-flórra mutatva.

D . . . mormogott valamit, de nem kínálta meg az illetőt.

— Megengeded, hogy sodorjak ? — forszírozta a partner.

A báró kissé kellemetlenül érintve adta át a tárcáját és még kellemetlenebbül érezte magát, mikor azzal a kifogással, hogy kóstolni akarják a dohányát, kézről kézre járt a tárca. Izgett, mozgott székén a báró, halotthalvány lett és az erek egészen kidagadtak a homlokán.

A játék nagy pénzbe ment és a báró elvesztette a partit.

Ekkor a vele szemközt ülő úr arcába dobta a kártyát és kijelentette, hogy hamis játékos . . .

A nemzeti kaszinónak fennállása óta nem volt ennél kínosabb átférje.

Pár év előtt I. B., a zsentri kaszinó tagja, Tátrafüreden leplezett le egy egész, hamis kártyásokból álló bandát.

Porosz lovagoknak adták ki magukat és temérdeket nyertek, mert játék közben felcserélték a talont.

Sokkal rusztikosabban járt el S. A. Uj- helyen egy nemes ur, aki, mikor észrevette, hogy társa paklizott, kivette bics-