Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 63. szám

XXXI. évfolyam 63. szám.

Esztergom, 1909.

Vasárnap, augusztus 8

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.

■■= Előfizetési árak :

SEgész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. ^Fól évre . . . (J kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DK- PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Dd. Frokopp Gyula és Brenner Ferenc.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.

Kossuth Lajos (azelőtt Bnda) utca 485. szám.

Kéziratot nem adunk vissza. ——9endelet a kiskorúak dohányzása ellen.

} Sok kárbaveszett nyomdafestéket, ] még több szót pazarolnak évtizedek óta, úgy az orvosok és paeda- ^ogusok, mint a közegészségügyi íatóságok, a gyermekek dohányzása ellen küzdve — hiában. Fáradozásuknak mindekkoráig nem volt Mámbavehet.ő eredménye. Pedig söztudomásu, hogy a dohányzás diily károsan befolyásolja a gyenge syermeki szervezetet. A dohány fa.síjében rejlő sok ártalmas anyag OTontja a gyomrot és fogakat, za- [wja az emésztést, megrongálja a sgzőszerveket, elősegíti a tüdővész iprjedését, sőt megtámadja az ideg- Drmdszert is. Számtalan tűzesetnek ririntén a gyermekek dohányzása az .ß:a. Mindennek dacára sok szülő mim hogy meggátolni igyekeznék i9rermeke dohányzását, de inkább gfaga nyújt neki alkalmat arra.

A A szülők meggondolatlanságára 9lJemző az az eset is, mely a na- Id'kban fordult elő. Egy úri társagg szórakozott a kávéházban. Minin a hangulat már meglehetősen üirült volt, egyik hölgy cigarettára ju-ujtott, s hogy bemutassa 4 éves

fiacskája életrevalóságát, a kicsikét is megkínálta az apa tárcájából. A „Bubi“ emberül fújta a füstöt még csak nem is könnyezett. A szülők pedig büszkék voltak a kis groteszk figura kiválóságára. Nemsokára azonban jelentkezett a dohány hatása, s bizony szánalmas látványt nyújtott a szegény csöppség. A társaság egyik tagja megjegyzést tett a dologra vonatkozólag, de a szülők nevetve nyugtatták meg, hogy szó sincs róla, nem a cigarettától van rosszul a gyermek, hisz naponta szi, hanem azért sápadt és roskadozik, mert álmos. Nem kell ehhez kommentár!

Azonban még számos más ok is szól amellett, hogy a gyermekeket a dohányélvezetétől eltiltsuk. Például mennyivel kevesebb lehetne az iskolai mulasztás, s mennyivel több pénz volna az iskolai szükségletekre fordítható, ha a tanulóifjúság a dohányzásról leszoknék. A szegény sorsú gyermek pedig, hány tápláló falattól fosztja meg magát, midőn filléreit cigarettára adja.

Angliában, Német- és Svédországban, továbbá az amerikai Egyesült Államok legtöbb államában törvény

tiltja a gyermekek dohányzását. Nálunk még nincs országosan rendezve az ügy. Beszterce naszód vármegyéé az érdem, hogy hazánkban elsőnek alkotott olyan szabályrendeletet, mely gátat vet a kiskorúak dohányzásának.

A szabályrendelet kimondja, hogy a vármegye területén egészségi és tűzrendészeti szempontból tilos, hogy a tizenötödik évüket még be nem töltött gyermekek dohányozzanak, dohányféléket és gyújtót vegyenek vagy elfogadjanak, vagy maguknál hordjanak. Dohányzó ésgyujtó szereket gyermeknek eladni, vagy átadni szintén tilos. A szülő, gyám, családfő vagy tanoncot tartó kereskedő és iparosmester köteles arra ügyelni, hogy a rábízott gyermek a tilalmat megtartsa. Aki a gyermeknek megengedi, hogy az a tilalmat áthágja, vagy kihágást alkotó cselekményét elnézi, szintén kihágást követ el és büntetendő. E tilalmak megszegése 100 koronáig terjedhető pénzbírsággal büntetendő.

Az Esztergom vármegyei népnevelési bizottság, melynek élén Schwetz Vilmos kir. tanfelügyelő áll, legutóbbi közgyűlésén szintén foglalkozott ezen üggyel, s hisszük,

hogy megyénkben is rövidesen életbe lép egy hasonló üdvös szabályrendelet.

Bárdos József.

A Magyar Építőiparosok Orsz. Szöt. harmadik vándorgyűlése.

(Kolozsvárit, 1909. évi szeptember hó 12-én és 13-án.)

(Vége.)

Szintén a törvénnyel kapcsolatos az a másik kérdés is, amelyet a vándorgyűlésen a legszélesebb mederben kell tárgyalni azoknak a hallatlan visszaéléseknek a kérdése, melyeket az építőipar terén a jogosulatlan elemek űznek s amelyeket a törvényeket és rendeleteket végrehajtani nem tudó, vagy nem akaró vidéki hatóságok képtelensége vagy kényelmessége nemcsak meg nem szüntet, de nagyra nevel. Az építőipari kontárkodás sok ezer becsületes iparos-egzisztenciát tesz tönkre s a kereskedelemügyi minisztériumban szépen alusznak, holott Ausztria kormánya — melyet pedig előszeretettel szoktak másolni minálunk — már megtalálta az efféle üzelmek radikális kiirtásának a módját. Ne legyen a vándorgyűlésen elég erős szó, amely reá mutat az építőipar e rákfenéjének veszélyességére.

Munkaadógyűlés nem lehet el anélkül, hogy legsajgóbb sebünkre : a betegpénztári és balesetbiztosítási törvény mérgezett tőre által ütöttre ne követelné az orvosEsztergom és Vidéke“ tárcája

Chanson.

— Wilde Oszkár. —

A yy tej fehér galamb s egy vertarany gyűrű :

ís2Lv2íz/ neked szánták valahol.)

ys egy kötél az ágon, mit rejt a sűrű:

&A'Nekem, ki terólad dalol.)

\yiáked egy fehér elefántcsont-palota.

■A ff Nézd : e halvány rózsa a tiéd.)

M^kem egy ágy, hol nem nyughatom meg soha ifNNézd e kis hóvirág színét.)

hoiked illatos jázmin, mirtusz-koszorút. t h'A rózsák véresek nagyon.) xwsMtem ciprust s fölfutó repkényt, szomorút ;ocÁ Rozmár int tart a menyasszony.)

wo'irom kérőt nyerjen fehér leánykezed.

Smaragd pázsit szegje sírom.) énekem a homokban három lépés helyet. h 2S nyíljék rajt egy szál liliom.)

Drozdy Győző.

rósz ember.

Irta : Zöldi Márton.

Bojér Dávidot, a gazdag, független birtokost, senki sem szívelhette. Ez az ötvenkét éves ember, ki nyolc évet töltött a külföldön úri passzióból, kellemetlen modornak volt tulajdonosa. A városban — kis alföldi városról van szó — alig volt ember, kinek ne mondott volna kellemetlenségeket. Az iparosok, akik dolgoztak neki, rettegték szavát. Nem tudtak kedvére dolgozni.

De mindenkivel lefelé beszélt. Még a hatósággal is. Maga a polgármester nem egyszer panaszolta, hogy minő gorombaságokat kell zsebreraknia a városi közgyűléseken ; túlélésen, kíméletlenül kritizált mindent.

Hatalmas, nagyerejű, szép férfiú volt. Fekete, csillogó szakállábán sok fehér szál fénylett, de ötvenkét évvel a vállán is külömb legény volt a talpán, mint azok a nyápic urfiak, kik körülötte felcseperedtek.

Még az italt is jobban győzte, mint akárki, de berúgva senki sem látta. Az nem volt titok, hogy az asszonyok bo* londultak utána. Notabene a tisztességes asszonyok. Arra azonban nem tudtak esetet, hogy valamelyiknek udvarolt volna.

Agglegény volt. Barátok, cimborák nélkül élt szülővárosában, amelyet, szava után ítélve, gyűlölt.

Róla is sok rosszat beszéltek. Mindenki lelketlen nöcsábitónak tartotta, noha a csábításról s főleg a lelketlenségről semmi pozitivet nem tudtak.

A fiatalabb generáció szemében azok után, miket felőle hallottak, szörnyetegnek tűnt fel. Minden embernek az idegei kellemetlenül reagáltak, ha vele az utcán vagy egyebütt találkozott.

Valami epés mosoly az arcán azt látszott mondani, hogy azokat, akikkel találkozik, még haragjára sem tartja érdemesnek. Mint gazdag, tekintélyes embert mindenki tisztelettel köszöntötte, de Bojér Dávidot ingerelni látszott az az alázatosság, amellyel találkozott. A piactéren közömbösen haladt el az úriemberek előtt, de gyakran szóba állott koldusokkal, nyomorékokkal és sohasem mulasztotta el alamizsnát adni.

Azt is beszélték róla, hogy fiatal korában elcsábította egy őrnagy feleségét, aztán párbajban megölte a férjét és cinikusan otthagyta az özvegyet.

Ezt a mesét senki sem cáfolta meg, pedig sokan tudták, hogy egy szó sem igaz belőle. Annyira antipátikus volt ez a gazdag, szabadszájú, rósz modorú ember.

És mégis valóban erős közösséget mutatott az emberiséggel ez az embergyűlölő. Jótékonysága olykor a pazarlás határát érintette, de ezt senki sem jegyezte fel javára. Ő maga nem is reflektált reá.

Az utolsó esztendőben a Maros megáradt és komoly veszedelemmel fenyegette a város határát és magát a várost is. Mint ilyenkor szokás, megalakult a vészbizottság és permanenter ott ülésezett a városháza nagytermében. Bojér Dávid is tagja volt a vészbizottságnak. Csak harmadnap este jelent meg. Szép arca a szokottnál is komorabb volt. Nagy, fekete szemében haragos indulat lobogott.

— Uraim — mondotta meg sem eme- lintve kalapját, — önök úgy ülnek itt, mintha babra játszanának, mintha egyikük sem tudná, hogy mekkora a veszedelem és melyik oldalról fenyeget. Nohát megmondom én az uraknak. Tamásdi felöl kopogtat a veszély. A tamásdiak, ha a viz ma éjjel sem apad, át fogják vágni a gátat s mi úszni fogunk nyakig ... Ez nem először történik. Önök ezt ép úgy tudják, mint én ... És mégsem hallottam, hogy óvintézkedések történtek volna. Értik uraim, nem hallottam semmit . . .

Kinos csönd követte az antipátikus ember szavait, ki rövid köhécselés után még élesebben folytatta :

— Azt kell hinnem, hogy van önök