Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 62. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. augusztus 5. bizonyos. Mint a hogy Róma is megszűnt, mert fényűzésből bekövetkezett rombolásának a világhódító nemzet sem állhatott ellent. & Magyar Építőiparosok Orsz. Szöv. harmadik vándorgyűlése. (Kolozsvárit, 1909. évi szeptember hó 12-én és 13-án. Az „A munkaadó“ a vándorgyűlésről a következő tájékoztató sorokat írja: Az idei szeptember hó tizenkettedik napja nevezetes dátumot fog jelenteni a szövetségi kötelékbe tartozó munkaadók életében. Harmadszor fognak összejönni — ezúttal Kolozsvárit — a magyar építőiparosok országos szövetségének tagjai és mindazok a munkaadó-iparosok, akik bár egyéb iparágat űznek, a szövetkezés szükségétől át vannak hatva. A M. E. O Sz. eddigi két vándorgyűlése: Nagyváradon és Aradon, tartalmas, magas színvonalú tanácskozás volt s amellett olyan súlyú manifesztációja az építőiparok űzőinek tömör egysége mellett, hogy az e gyűléseken hozott határozatok nyomán igen nevezetes kérdésekben eredményeket tudott felmutatni a szövetség. Joggal várjuk és reméljük, hogy ugyanígy lesz ez az idén is Kolozsvárit. Sőt bizonyosak vagyunk benne, hogy fokozottabb mértékben lesz ugyanígy. Ama három esztendő alatt, mely azóta telt el, hogy a munkaadók szervezkedésének eszméje alakot öltött, az építőipa- rosság szövetségbe tömörülő első rajait megerősítették, nagyobb, újabb rajokat meghódítottak az események abban a szilárd meggyőződésben, hogy csakis a gazdasági alapon való egyesülésben találhatják fel boldogulásuk eszközeit. Három év alatt tényezővé lett a M. É. 0. Sz. hazánk közgazdasági életében ; faktorrá, melynek erejét, jelentőségét az a nyolcezer iparos munkaadó képezi, akik kebelébe tartoznak s akiket minden rágalom és gyanúsítás dacára nem rideg alapszabályi rendelkezések tartanak össze, de a közös és közérdekű cél felé való tudatos törekvés, ezen célok iránti lelkesedés és a szolidaritásnak az a hatalmas érzülete, melyet épen a szövetség fejlesztett ki és ápol tovább. Ma tehát sokkal többen és ha lehet még melegebben érdeklődnek a tatta neki, hogy noha bűnbe esett, mégis különb a lelki szövete, mint azé a gazdag rokoné, ki a tisztesség palástjába csak azért burkolódzott, hogy szívtelenségét, kegyetlenségét fedje. Soha nem érezte elhagyatottságát, magára maradottságát, mint azon a szép koratavaszi estén, mikor a budai népte- len utcákon céltalanul bolyongott. Semmi határozott programmja nem volt a jövőre nézve. De mégis, már a fegyházban elhatározta, hogy kivándorol valahová, valami elhagyatott zugába a tengeren túli világnak, hol a keze munkája után fogja tengetni életét. De ez a terv nem tudott agyában konkrét alakot ölteni. Energiátlan, apatiába merült lelke még a járó órára sem szívesen gondolt. Élete tisztán állati tengés volt. A gázlángok már kigyultak s halvány fényük barátság,alanul pislogott a boldogtalan bolyongóra, mikor egy erős, állati érzés jelentkezett: az éhség. Eddig eszébe sem jutott, hogy reggel óta mit sem evett. Körülnézett s közelben egy vendéglőt fedezett fel. Belépett a vendéglőbe, enni valót kért s leült az egyik asztalhoz. Alig helyezkedett el a rozoga nádszéken, mikor barátságos női hang a nevén szólította. magyar munkaadók amaz eszmék iránt, melyeket a M. E. 0. Sz. gondoz és valósítani igyekszik s igy kétségtelen, hogy a kolozsvári gyűlés az ország összes ipari munkaadói szivének hatalmas megdobba- nása lesz. , Az lesz különösen azért, mert az ipari élet még talán soha se dobott felszínre annyi megoldatlan kérdést, mint mostanában : még soha se volt annyira szükség a munkaadók egységes, imponáló föllépésére saját életbevágó érdekeinek megvédése céljából, mint ez idő szerint, mikor a törvényhozási működés megbénult, sok régi Ígéret beváltatlan maradt s mikor a társadalmi téren úgy, mint gazdasági érdekeink körül sokféle ellenséges irányzattal kell felvennünk a küzdelmet, ha csak tovább is tűrni és céltalanul siránkozásokba merülni nem akarunk, de a cselekvés mezejére kívánunk lépni, hogy teljes erőnkkel kivívjuk mindazt, ami bennünket jogosan megillet. A kolozsvári vándorgyűlés előreláthatólag felöleli azokat az ösz- szes főbb kérdéseket s vitái, megállapodásai meg az azok nyomán folyamatba teendő további akciók mindenesetre egy új, kedvezőbb korszak kiindulási pontját fogják képezni a magyar munkaadók életében. Mikkel foglalkozik majd a kolozsvári vándorgyűlés ? Ma, mikor a napirend megállapítása még csak az előkészítés stádiumában van, nem adhatjuk a gyűlés részletes programmját. De annyit jeleznünk kell, hogy a rendezés tervével foglalkozóknak nem az ad gondot: mit tűzzenek napirendre, hanem inkább az, hogy a végtelenül gazdag anyagból mit lehet bele- szoritani egy kétnapos gyűlés keretébe s mit lehet a kérdések közül a kisebb fontosságukra való tekintettel elhagyni, hogy elég idő maradjon az elsőrangú jelentőséggel biró ügyek beható megvitatására. Mert annyi életkérdésünk, annyi bajunk, sérelmünk van, hogy egy hét alatt is alig végezhetnénk valamennyivel és mert a vezetőségnek az a céltudatos törekvése, hogy ne fogjon sokat, hogy annál többet markolhasson. Gyűléseink még mindig az alapozás munkáját végezik s a M. É. 0. Sz. kebelében úgy fogják fel a dolgokat, hogy ha az országos szervezetnek sikerül az alapvető kérdéseket megoldásra juttatni, a részletkérdések megoldása magától köve tkezhetik, ha azonban — Hogy van Oháry ur? De régen nem láttam. Oháry egész testében megremegett. Ránézett a nőre, csinos, molett, barna asz- szony volt s alig tudott válaszolni. — Köszönöm, mondotta, megvagyok. A molett asszony mosolygott. — Látom, hogy nem ösmer . . . hát hiszen régen is volt, hogy együtt táncoltunk a bajmai majálison, maga akkor diák volt, én meg kislány . . . — Az ám, — hebegte a kiszabadult Fegyenc zavart tekintettel. Az asszony leült melléje jó közel hozzá s a legbarátságosabb hangnemben mondta ; — Már látom, hogy igy sem ismer. Persze a fiatal urak hamar elfelejtik, hogy kivel táncoltak, de mi nők nem . . Aztán maga volt az én első táncosom. Ur Isten ! Hogy dobogott a szivem, mikor átkarolta a derekamat . . . No de nem gyötröm tovább . . . Megmondom, hogy ki vagyok : a Krasznai pékmester leánya, a Laura . . . Hát emlékszik már ? Oháry igent bólintott: — Most már tisztán emlékszem . . . Jó másfél óráig elbeszélgettek. A fiatal molett asszony elmondta, hogy özvegy asszony lett, hogy ő ennek a korcsmának a tulajdonosnője. Még jövő terveit is elmondta, az üzletet májusban eladja, aztán az egységes, szilárd munka helyett szét forgácsoljuk erőnket : célunkat nem érhetjük el. Mindenesetre első sorban fogunk beszélni az ipartörvényről, melynek ankétjét jóformán az elején szakította meg a politikai válság. Az iparosság már kinőtt azokból a gyermekcipőkből, melyekben elég naiv volt arra, hogy ígéretek piskótájával engedte magát tartatni. Végre is, huszonöt esztendeje várta hiába az ipar viszonyainak törvényes szabályozását s annak a további elhalogatását semmiféle politikai kavarodás által nem látja megindo- koltnak. A munkaadó-iparosoknak az álláspontjuk, hogy az ipari élet összes vonatkozásait felölelő ipartörvényt nem tudják megalkotni az illetékes tényezők, gondoskodjanak legalább haladéktalanul azoknak a kérdéseknek a kodifikálásáról, melyeket maga a szakminisztérium is megoldhatók- nak tart külön törvény keretében, amelyek rendezését parancsolólag és sürgősen követeli a gyakorlati szükségesség. A munkaadó és munkás közötti viszonyok, sztrájkügyek ma rendezetlenek s ebből a rendezetlenségből származik azaz áldatlan küzdelem, melybe lelketlen vezetők unos- untalan belehajszolják a munkásságot. A munkások szervezkedésének kérdése is sürgős megoldást igényel. Alapszabály szerint működő, törvényes ellenőrzés alá helyezhető szakszervezeteket ma már nem alakítanak, de a törvénytelen, kriptogám szabadszervezetek titkos hatalma mérgesíti el a munkaviszonyokat. Ez igy nem maradhat. A vándorgyűlés minden körülmények között félreértést kizáró módon és határozottsággal kell, hogy kifejezze ezekkel a kérdésekkel szemben az ország munkadaóinak álláspontját és sok kérés után most már a követelésre kell áttérnie. Meg kell értetnie törvényhozókkal úgy, mint a kormány férfiakkal, hogy ezeket a kérdéseket játék tárgyául tenni nem engedi meg az iparosság s ha mégis azokká tennék, legközelebb megfogja találni a módját annak, hogy az ilyen eljárást megtorolja kétszázezer önálló iparos — egyben választó — polgár jogos elkeseredésből fakadó felháborodása. (Folyt, köv.) Színház. Füredi Ilona szubjektivitását a kellemesen csengő, szinte muzsikáló hang és a elvonul egy kis községbe, hol anyai nagybátyjának nagy majorsága van. Ez a gazdag nagybácsi özvegy ember, kötelessége hozzá menni és ápolni. — Nem csak azért, mert mindent én jussolok utána, de az emberség kívánja, hogy az ember jószivvel legyen a rokonokhoz, még ha gazdag is, tette hozzá őszinte mosolylyal. Öt napig járt Oháry a kis budai ven déglőbe,. mikor az a kellemes tapasztalás lepte meg, hogy érdeklődik ez iránt a molett korcsmárosné iránt. Végtelenül jólesett lelkének, hogy arra az érzésre, melyet kipusztultnak vélt, képessége van. Hirtelen egész másnak látta a világot és benne maga sorsát. Tervet nem mert koholni, ettől még félt s nagy szorongást érzett, mikor arra gondolt, hogy csekély pénzkészlete elfogy s ő, Isten tudja, meddig nem jöhet a vendéglőbe. A hatodik este történt. A vendéglősné örömmel újságolta, hogy már el is adta a vendéglőt, az egész borkészletet s hogy most már mi sem állja útját annak, hogy elutazzék. Aztán minden átmenet nélkül a legtermészetesebb, a legegyszerűbb hangon igy szólt: — Lássa, Oháry úr, maga volt az én első táncosom, maga el is vehetne engem feleségül. Oháry meredten bánni lt maga elé, mint modernül felszínes attractiók alkotják. Minden emberismeret illúzióját meglepetésekben önti ki. Sohase markol hideg extasistokba és nem dolgozik vonagló mozdulatok, kitörő sikolyok talmi energiájával, Ósak azért dolgozik : ami emberi. Vannak művészek, kiknek lelke néha túlárad a gazdagságban, de nem lévén serlegeik amibe töltsék: gazdag szüreteik aranyié bora páraként tűnik a semmibe. Bánatos fejlehajtással mondanak le a tökéletességről és félig készen esik ki rezignált, fáradt kezeikből minden gesztus, minden ábrázolás. Á la: Füredi Ilona. Ma a színművészet legnagyobb problémája: a forma. Nem mechanikai témákra gondolunk, melyeknek az a tendenciájok, hogy legkevesebb erőpazarlással nagy eredményeket érjen el a művész; hanem arra a közvetlen realitásra és igazságra, melynek minden szó, minden mozdulat alól ki kell látszani. Hiszen a célnak csak a megérkezés volta ad szépséget. És ezt, ezt elfelejti Füredi Ilona. Mindig a pillanatnak dolgozik, mindig a mondatait illusztrálja, s szépen tündöklő szemei elől ködökbe veszik a cél. S úgy megy tovább, vígan fürgén, édesen : amint a mondatai vezetik Figyelje meg Árkosinét, hogy mily nagy lelki átéléssel siklik keresztül a mondatokon az, hogy a cél felé repülő lelkének minden suhanása a megérkezés szépségét susogja fülünkben . . . (Nem tudorr talán nagyon is elvontan irom kritikáima' s talán itt-ott nem is azt értik alatta, ami teljes okjektivitásommal szeretnék, de nerr tehetek róla : a porzsoltkálmáni szimplex séggel nem tudok lelki alapokon álló mű. vészi kérdésekről beszélni. Azonban tu. dom azt, hogy amint nekünk jogunk van megírni mindent, amit látunk, úgy a meg bíráltaknak is szabad azt gondolni rólunk hogy szamarak vagyunk.) Földest Vilmosról azt hallottuk, hogy nagyonkiváló karakter-színész. Én kénytelen vagyok azonban leszögezni, hogy ő a legkontrasztikusab.b karakterekben is Földesi Vilmos. És ez, hogy az iró alak; jára ölti a magáét és mindenütt önmagái játsza: semmiesetre sem detail-dologj Ugyebár furcsa karrikatura lenne, hí Lear királyt a Gonosz Pista stílusában látnánk játszani. Lear királyig nagyon sok Gonosz Pistán keresztül vezet az úti sőt el sem jut odáig. Nem tetszik nekem Földesi Törzsjenősége. Mert, hogy ő <, mi Törzs Jenőnk : azt hiszem, mindenki aki előtt idegen, ösmeretlen nyelven bee szélgetnek. Sokáig maradt szótlanul, aztán lecsüggesztette fejét s a halálra szánt emr bér nyugalmával ennyit mondott : — Az nem lehet . .. soha, soha . . . Az asszony könnyedén vállat vont s nézte a magával küzdő férfiút, megindulta ság mutatkozott arcán, szinte anyai gy^ön-í gédséggel kérdezte : — Azért a dologért, ugy-e ? Oháry megrázkódott. Nem tudta, nem sejtette, hogy a fiatal asszony ösmeri asi ő bűnös tragédiáját. Valamit válaszolnr akart, de nyelve nem engedelmeskedett akaratának. A korcsmárosné megfogta kezét. Erő-t sen megszorította. — No bizony — mondotta — azén: ne eméssze magát . . . Tudtuk ám min db nyáján, hogy maga nem volt olyarr hibás . . . — Ki mondta ezt? — kérdezte Oháryy — Hát az én kedves édes apám . .a. akkor mondta, mikor a baj megesett . . . Az édes apám pedig okos, igaz ember . . annak én hiszek. No most mondja már ,. • mit akar . . . Oháry meleg kézszoritással válaszolt . .. A világon nem volt boldogabb ember, mim ez a kiszabadult fegyenc.
