Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 62. szám
Csütörtök, augusztus 5 Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 62. szám. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő : Szerkesztősé és kiadóhivatal : ===== Előfizetési árak : -1 Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. 1 Fél évre . . . (» kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. DK PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ..—i Kéziratot nem adunk vissza. . {„Honom hőslelkű asszonyaihoz.“ (V. L.) Milyen különös fordulása sjz időnek, hogy a nyári vezércikk, rumely egy előkelő budapesti napilapban „Honom hőslelkű asszonyai“ isimmel látott napvilágot, még ma s vezető témája a társaságnak. Min- eienesetre nagy kérdést érintett a diikkiró és mindenesetre fájó sebre íejstte a kezét. Mert az emberek sajogva vallják, hogy a cikknek ministen szava aranyigazság. Pedig a ig.érdés nem is uj. A hatalmas Augusztus alatt Horácius megdalolta a non idbur, neque aureumot, az aranykö- péput dicséretét, a fényűzés társa- Ißialmi, erkölcsi rombolását, mely trrnnek a hatalmas és azóta hozzá- gcsgható nem volt nagy imperium- leak sírját ásta. Tehát a fényűzés, mely európai sneg amerikai nyavalya is, de melyért kicsiségéhez és szegénységé- S9ez képest szörnyű áldozatokat hoz romi szép hazánk. Magam is tengerparton irom e sorokat, tehát 9qpen ott, melyet az a cikk, melyre iöllőbb hivatkoztam megbillent. Köz- iteetetlen impresszióim vannak tehát, í tengerparton a társaság nyolc- nfianöt százaléka magyar. Mágnás, ismert gazdag ember egy sincs köztünk. Ismert szegény ember annál több. És mit látok ? Látom a délelőtti selyempongyolát kecses és ke- vésbbé kecses idomokon, a szélesperemű száz koronás kalapot délután a korzón s a többi „asszonyt pukkasztó“ csodáját a drága öltözködésnek és bizony mondom némelyik itt rangosán feszitő, gangosán billegő asszony férje kereseti viszonyait szinte az utolsó koronáig ismerem. Nem vagyok gyanakvótermészet s a más ajtaja előtt sem szeretek sepregetni, de felteszem. Honnan? Micsoda sötét gondok előzik meg ezt a ,,fürdői flan- cot“ ? Hány kis takarékba vándorolt az ifjúsági folyóirat, a váltó, migha négy hónapos leszámítolásra elmehetett az asszony. Ez az élet tapintatlanságának egyike a rangos és gangos asszony speciesem előtt is felvetődik a „Honom hőslelkű asszonyaihoz“ irt cikk. Ugyan jó idegei vannak a kicsikének. Mert még ő ágál legjobban. Bizony nagyon helyes volt már bizonyos asz- szonyok“ között szétütni. Nézze X-nét, nézze X-nét, a hogy ez „rázza a rongyot“ az már vérlázitó. A magunk fajta egyszerű asszonynak jóformán csak a lesajnálás jut. Maguk 3Z okai mindennek. Igenis maguk, mikor a csodálkozástól tágra nyílt szemeikbe tekint. Adert maguknak csak az ilyen ,,utcán rangos, otthon rongyos“ kipiktorozott, flörtölő dámák imponálnak. Nézze, nézze, hogy töri magát ezután a Hömpölyginé után a sisere had. Ez igazán pukkasztó ! Az utóbbi szavakat a mélyen át- érzett keserűség érzésével vágta ki az én nekikeseredett asszonyom, aki egyébként mélyen megdöbbentett. Szörnyű elfogultság és a fényűzés örök betege ez a nő. Tudok a férje küzdelmeiről, és nehéz gondjairól a mellyel azt a jó pár száz koronát túlhajszolta, amiből most a feleség nyaral. Tudja maga a becézett kedves is, hogy olyan száz koronás kalap vonul hollóiürteire, amelynek még egyetlen virága sincsen kifizetve. És szivét mardossa, hogy egész sereg nő túl tesz rajta, mert ő ezekhez képest nem elég káprázatos. És e miatt szenved szegény ! A középosztály, tehát — legalább a városi elem — már egészen infi- ciálva van. Hol kell a fényűzés ellen múlhatatlanul megindítandó harcot kezdeni? Felülről. Majdnem azt mondhatnám : legfelülről. Bartha Mikíósné, a nagy politikai Írónak nagylelkű anyja a felső tízezreknél agitáljon s kezdje meg a divat purifikálását a Parc-Clubban. Minden főrangú körben forgó nagy asszonynak honleányi kötelessége, hogy ,,vissza az egyszerűhöz“ jeligevei szívós harcot inditson a középosztály fényűzése ellen. Mi úgy szeretjük a főrangú világot utánozni. Az egyszerű ruhahordást kezdje meg tehát a felső tizezer. Ez talán divatot csinál lefelé is. Minden nemzet első lángelméi a takarékosság erényét prédikálják s a fényűzésnek üzennek hadat. Bü- low hattyúdalában erről beszél, egy francia miniszter felolvasó útra megy az egyszerűség dogmáját hirdetni. Pedig a német és francia nemzet gazdag. Bizonyos, hogy mi elsenyvedünk, ha igy haladunk. A fényűzés megöli erkölcsünket, kikezdi becsületünket, alámossa családi boldogságunkat. Legnagyobb javaink vannak veszélyben. — Honom hőslelkű asszonyi! — van-e még erőnk visszatérni az egyszerűhöz amibe édes anyánk felnevelt ? Ha nincs úgy e nemzet pusztulása íijszteip és Vidéke“ tárcája Spleen. AAYideg homályban áll a ravatal. AoYolt álmaink torán kacagva w'szsendiil fel halvány ajkunkon a dal. Z9 csend pusztáján fürge nesz fut át. NéYideg falon megáll az óra u zs vér festi bíborra a kupát. z ste sírni nem tudunk a temetésen. w&nkulltak mind a könnyeink talán « 32 utolsó ködös meséken, i'n\ hűvös őszi csókok lágy dalán? \\\Lem tudom: ki vagy? s hogy én ki vagyok? \wstent álmaink harmóniáját gHét tépték lármás, kóbor viharok. b Y.i átkozottak egy hajóra száltunk. Oldattunk sírtak zengő, vén vizek. \o\zaloltak a habok . . . s megsúgtad, ggfogy elveszek, ha dalokban hiszek . . . . Az alvó Lethe álma jaj, de szép ! Yanem ami bús álmodásunk: ?,Ö‘\orös ködökben csacska habbeszéd. ,Vtviyeriink tovább s halljunk a szépségekbe. Mig a dalt szél cibálja szerteszét: Kobozzal várni a halálra Örökcsavargók utján — jaj, de szép : Csaljon tovább bennünket a — talán S haljunk meg, mikor a Nap vére Lecsurog a hegyek oldalán . . . Drozdy Győző. ^sszonyi gyöngédség. Kora tavaszi nap volt, mikor Oháry János, az egykori falusi jegyző a nagy fegyház kapuján, mint szabad ember, kilépett. A rabélet — három esztendőt töltött a fegyházban — keveset változtatott külsején. Arcszine valamivel sápadtabb, a szeme fehérje valamivel sárgább lett. Ez a kiszabadult fegyenc, ki jó családból származott s az átlagosnál magasabb műveltséggel bírt, harmincnégy éves volt. Valami esetlenség, gyámoltalanság uralkodott rajta. Külseje, a széles vállak, a domború magas homlok, a finom hajlású sasorr erős férfiút sejtetett benne. Nem volt az. Szinte beteges energiátlanság vett erőt rajta, mikor valami elhatározó lépéshez közeledett. Ez az energiahiány sodorta romlásba. Falusi jegyző volt elég tisztességes jövedelemmel, a maga személyére szerény, igénytelen. Egy elvált asszony végzetes szenvedélyt ébresztett benne. Annak az asszonynak zavarosak voltak az anyagi viszonyai. Úgy vélte az asszonyok konfu- zus számításával, hogy kétezer forinttal rendezheti a dolgát. Erre a pénzre sürgősen volt szüksége. Oháry ezt a pénzt megkerítette. Bűnös utón. Sikkasztott. A kriminológus tudja, hogy a sikkasztás nagyon gyakran csaknem jóhiszemű cselekmény. A sikkasztó teljesen megvan győződve, hogy a pénzt vissza tudja pótolni. Olyan bizonyos, hogy az életét" merné kockáztatni. Aztán közbejön valami. Valami csekélység, mi teljességgel nem volt előre látható. A higgadt logikus fő talán számba venné az eshetőséget, de az az ember, ki sikkasztani kénytelen, se nem higgadt, se nem logikus tő. Az elvált asszony, noha tudta a pénz provinenciáját, elfogadta a rettenetes kölcsönt. Lehet, hogy ő is jóhiszemű volt. Legalább arra utal komor, véres tragédiája. A desperátus asszony ugyanis három héttel később főbe lőtte magát. Ohár}' még fel sem ocsúdott attól az éles fájdalomtól, mit a szeretett lény elvesztése okozott, mikor egy véletlen idő előtt hozta nyilvánosságra sikkasztását. Letartóztatták. Minthogy mindent bevallott, sorsa meg volt pecsételve. Három esztendei fegyházra Ítélték. A hivatalos pénzek sikkasztása súlyosabban minősül, mint az oltári szentség. Oháry már a letartóztatás pillanatában befejezettnek, elpusztultnak látta életét. A fegyházban komor, tompa nyugalommal viselte sorsát. Az sem okozott örömet, mikor értésére adták, hogy a harmadik év végén feltételes szabadságot kapott. Negyven forinttal a zsebében ért Budapestre, hol egy barátja lakott. Ez volt az egyetlen élő lény a nagy mindenségben, akinek jóindulatára számíthatott. A rokonokra nem gondolt, azaz gondolt, de sötét gyűlölettel. Azok megmenthették volna annak idején, de hiába kért, hiába alázja meg magát. Mikor a budai szűk utcán végig haladt, eszébe jutott nagybátyja, ki gazdag ember volt s hozzá gyermektelen. S ez az ember kereken kijelentette, hogy egy fillért sem ad, sőt döly fősen hozzátette, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa. Budán kellemetlen meglepetés érte. Barátja beteg volt s rokonai egyik magán- szanatóriumban helyezték el. Mikor a barát lakásáról távozott s nagyot, mélyet lélegzett, szinte visszakivánkozott a nagy fegyházba, hol bátran emelhette fel a fejét, mert olyan emberek közt volt, kik fölött magasan állott értelemben és erkölcsben. Sőt erkölcsi mérlege úgy mu-
