Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 54. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 54. szám. Csütörtök, ;ülius 8 Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. :Előfizetési árak : = üJEgész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. IFél évre ... 0 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DK PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dit Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. ■— Kéziratot nem adunk vissza. -------G yenge aratás. Sok más bajunk mellett egy má- >1 ík veszedelem is fenyeget bennün- tset: a még drágább kenyér, amely oltár ma is eleg drága. A búza ára Bűár hallatlan magasra emelkedett, s.z aratástól vár mindenki egy kis '/avulást, könnyebbülést. Az idén Azonban — amint a jelek mutatják, hiába var. A hivatalos ter- sflénybecslés nagyon megcsappan- fíotta a reménykedést. j Rosszak a kilátásai a gazdának cS fogyasztónak: egyaránt. Hellyel- köözzel, egyes vidékeken, ahol a mos- ríoha időjárás nem sújtotta annyira 1 földet, a gazdák még kibékülhetni sjek az idei esztendővel. De ezek ßsak kivételek. A nagy átlag, a millióból álló tömeg nem várhat sok jót. T Előttünk fekszik a földművelési nininiszter hivatalos jelentése, amely § gabona-tőzsdén is nagy feltűnést ilseltett s az árak emelkedését idézte .ölő. Természetesen megismétlődött sz idén is az a vád, hogy az adagok nem fedik teljesen a valóságot, ionért a gazdasági tudósítók, tehát sBazdák, jelentései alapján készültek jg gazdák pedig természetüknél fogva issessimisták és érdekükben is áll, hogy minél kisebb termésről beszéljenek, mert ez emeli az árakat. Nem hajiunk meg feltétlenül minden statisztika előtt, de az már mégis képtelenség, hogy a gazdasági tudósítók egyöntetűen meghamisítsák a terméskilátásokra vonatkozó kimutatásaikat. Az természetes, hogy a gabonatermésre vonatkozó statisztika, különösen az elő- leges becslés nem fedheti számszerű pontossággal a tényleges állapotot. De nem is ez a fontos, hanem az az arány, amelyben a várható eredmény a múlt évi terméshez áll. Ezt pedig a termésbecslés feltétlenül kifejezi. Annyi bizonyos, hogy az idén az országnak roszabb termése lesz, mint tavaly. Hogy a külömbség mennyi lesz, egyelőre természetesen nem tudható. A miniszteri kimutatás alapján a külömbség, pénzértékben kifejezve csak a búzánál legalább 150 millió korona. A gyenge aratáshoz hozzájárul a rósz takarmánytermés, amely az ország egyes részeiben nyomasztó helyzetet teremtett. A kisgazda tehát még az állatok magasabb árában sem talál kárpótlást azért, hogy eladó búzája nem lesz. Reméljük, hogy az eredmény jobb lesz, mint a miniszter jelentése feltünteti. A remény a legnagyobb áldása az égnek. Sok ember táplálkozik belőle s különösen a kisgazdáknak a fele kenyere. Minden aratás újabb reménységek forrása, mert ettől várja sorsának jobbra- fordulását sok millió ember. Ezért esik nehezükre a csalódás; ezért erősitgetjük, táp]álgatjuk a reménységeinket a hivatalos kimutatásokkal szemben is. Szerencsénk, hogy az időjárás a kapás növényeknek, a kerti vete- ményeknek, a főzelékféléknek kedvez. Ezek még ellensúlyozhatják a kenyér drágaságát, amely nagy átok az olyan országban, ahol a proletárok serege évről évre szaporodik; ahol rengeteg a mindennapi léttel küzdő existencia s ahol még a középosztály nagyobb része is csak azzal tudja ellensúlyozni az életviszonyok kedvezőtlen alakulását, hogy a kenyeret kisebbre metszi s jogos igényeiről lemond. Mily örvendetes lenne, ha a valóság rácáfolna a gazdasági tudósítókra s a miniszteri jelentésre. A fokozódó drágaság, különösen az élelmicikkekben, súlyos válsággal nehezedik reánk. Ha ehhez a kenyér fokozottabb drágasága is járul, ez a válság kiszámíthatatlan veszedelmek forrásává válhat. A munkás és társadalmi védelme. Gazdasági életünk belterjességének legfelreismerhetetlenebb jele az emberi munka. Minél belterjesebben kezeljük a munkát, annál fontosabb tényező lesz a munkás. Természetes tehát, hogy nagyon résen kell lennünk ha azt akarjuk, hogy a munkás, a magyar nemzeti államnak szintén egyik erőssége legyen. Különösen fontos ez napjainkban, amikor minden hatalomra törekvő ágazat, minden kitelhető fur- fangossággal, hazug okoskodással, békétlen félrevezetéssel minden intézmény felhasználásával iparkodik az „Istenadta nép“-nek az elhalászására s önző érdekeknek, céloknak a felhasználására. Nem lehet tehát közönbös különösen reánk, mint ezerféle oldalról való támadásnak kitett nemzetnek, hogy a munkáspolitika megfelel-e az okos állami követelményeknek. Sok eszköz áll rendelkezésünkre e tekintetben igaz; de az ellenőrzés azután annál szigorúbb kötelesség. Elsősorban igen fontos a kultúrának a demokratizáiSJsztergü és Vidéke“ tárcája A hídA ' A jegyespár elmerülve sétált az erdei notion, a lombterhes fák között, hol a ma- [áaiárének egybeolvadt a tölgyek recsegő ertőhajával. A férfi napbarnított arcán ko- vlo.iolyság és életismeret tükröződött, a leány jilozelid volt és bájos, mint az illatos erdei §bt-rágok, amelyek félénken húzódnak meg ud buja fűszálak mögött . . . Ó2 Séta közben rozoga hídhoz értek, mely <ygy, az esőzések következtében kiáradt •lejrátákon vezetett keresztül. Az ár gyön- sö\yözve siklott tova az összetorlódott kő- rrilfalmazokon, a porhanyós parti földben sb'ifafdalakú sás diszlett. — — Minő vadregényes ez a hid ! — kill oí to tt gyönyörködve a leány. A A férfi arca egy pillanatra elborult, bjmajd elmélázva jegyezte meg : — — Látja, Emma, nemcsak az erdőben, £3 az életben is minduntalan hidakra buk[unranunk. Sőt embertársaink sorsában mi is S9V’.vezető hidat képezünk. Pihenjünk meg óaaissé e pádon . . . Hogy nehézkes tétető mm et megérthesse elbeszélem első biexerelmem történetét . . . i; 1/1 Már közel álltam jogi tanulmányaim be- 9ss||jezéséhez, mikor szülőim látogatására hazaérkeztem. Nyugodt önérzettel léptem át a derűs alföldi udvarház küszöbét, hisz ifjúságomat csupán tanulmányaimnak szenteltem abban a korban, mikor mások lelkén a kisebb-nagyobb szenvedélyek vi- harzanak át . . . Amint a viszontlátás örömein túlestünk, anyám a kertbe vezetett, hol a terebélyes hárs alatti asztalnál várakoztak a vendégek. — Kemenczeiné, birtokbéli kedve5, új szomszédnőm és leánya, Zsuzsika — nevezte meg őket. Fürkészőleg tekintettem az asztal sarka felé, hol a Zsuzsikának nevezett női lény gubbasztott. Neve után ítélve kedves, gömbölyű teremtésnek képzeltem. De Zsuzsika fejletlen volt, csontos és szikár, keskeny arcán az elkényeztetett, gazdag leányok gőgös kifejezésével. — Holló Kálmán vagyok, zümmögtem előtte udvariasan, mire megvető ajkbigy- gyesztéssel jegyezte meg : — Nem szeretem az új ismeretségeket . . . — Kedves Zsuzsánna nagysám — vá- laszolám bosszúsan — bátran nyújthatja felém a kacsóit. Nem vagyok váltóhami- siió, amiről kezeskedhe nek szülőim, kik jelenleg az ön vendéglátó gazdái . . . Az előzmények mán nem valami lelkesülten ültem mellé, de, mint jónevelésű fiatalember, kötelességemnek tartottam, hogy a társaság egyetlen leánytagját szórakoztassam. De Zsuzsi nem méltányolta figyelmességemet, hanem annál tüntetőbb módon csörömpölt az evőeszközökkel, hadat üzenve az összes étkezési szabályoknak. Mikor az ozsonna után sétára indultunk, mégis hozzá szegődtem. — A magány a legkellemesebb dolog a világon, — hangzott a szives fogadtatás. — Osztom a nézetét. A magánynál még csak egy dolog kellemesebb, — az én társaságom . . . — Távozzék tőlem, mert megkinozom, mint a francia kisasszonyt . . . — Mivel a sors sem franciának, sem kisasszonynak nem teremtett, bátrabb vagyok, semmint egy berzenkedő kis bogáncstól, mely a töviseivel hivalkodik, — visszarettenjek. — Engem a bogáncshoz hasonlít? — Szives engedelmével . . . — Hát akkor maga meg szamártövis . . . — Bár hosszas pesti tartózkodásom alatt a természetrajzi ismereteim tagadhatatlanul meggyérültek, — de tudomásom szerint ez egyet jelent . '. . így hát ülünk egymáshoz ... És ép azért kössünk fegyverszünetet . . . Búcsúzásnál az anya mentegeiden fordult felém : — Bocsásson meg, ha a lányom esetleg megsértette . . . Egyetlen gyerek, a férjem elkényeztette ... De amint észrevettem, az ön társasága jótékony hatással lenne reá, És azért nagyon kérem, — már a közeli szomszédságot tekintve, — gyakran, igen gyakran keressen fel bennünket. Megköszöntem a kitüntető meghívást, de magamban elhatároztam, feléje se nézek többé Zsuzsikának. Nemsokára ütött a boszú órája. Meglátogattam a tánciskolát, melyet a helyi előkelőségek létesítettek sarjaik számára. A fontoskodó táncmesteren kívül senki se foglalkozott Zsuzsival. Ott ült az ódon pamlagon és egy elátkozott hercegkisasz- szony gőgjével árulta a petrezselymet. Gúnyos kárörömmel tekintettem rá, majd a pillantásom a többi lány alakján pihent meg. Mind üde volt és rózsás és selymes pillájuk mögül biztatóan mosolyogtak felém ... És én mégis Zsuzsihoz közeledtem. Nem adott kosarat, de kelletlenül fogadta el a karomat. — Ugy-e most megkönyörült rajtam, — sziszegte dühösen. — Könyörületből semmit sem cselekszem. A mit teszek, azért teszem, mert jól esik . . . A barátnők irigy pillantásai között Zsuzsi egészen felélénkült. Azontúl elválhatatla.
