Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 52. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 52. szám. Csütörtök, julius 1 AI eljelenik Vasárnap és csütörtökön.-- Előfizetési árak : — I Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. I Fél évre . . . <> kor. Egyes szám ára 1+ fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. Kalászéréskor. Péter és Pál napja minden esztendőben olyan ásatag témával kedveskedik az újságírónak és az újságolvasónak, mint a három sátoros itönnep. Ez egyházépitő két apostol —I— egyik megtestesülése a bölcse- iüégnek, másik az erőnek — kalászt hérlel a búza mezőkön és kalászt hérlel az iskolákban. Az anyagi és 4 lelki gyarapodásáról a nemzetnek •sizokás ilyenkor sorokat Írni s megcsinálni a mérleget emitt is, amott is. Búzatermő mezeinken nem köszönti manapság a régi vidám énekszó az aranykalásszal koszoruzott szenteket. Vidám aratónóta helyett töiielyenként a nemzetközi forradalom lótéres dala sikolt, mely ráncokat ver \ x gazda homlokán s úgy fogatja a siaszát az arató munkás kezével, ;oiiogy szükség esetén fegyverül is ^.Használhassa, aratván vele nem a ßnnagot, amit az ember, hanem az sí letet, amit az Isten keze vetett el. ] Sötét, vigasztalan kép s gyötrő íé:étségeket támaszt a faját szerető jßiazafiui lélekben. A múlt vétkeiért Jßakol-e ez a nemzedék, vagy a jövő Isuelyett szenved meg ? Évszázados iö::órságok lappangó, soha nem or- 20rosolt mérge hatalmasodott el egyszerre rajtunk, vagy a mai gyűlölködés arra való, hogy biztosítsa jövendő nemzedékek békességét ? Fejüket lehajtva zizegnek az aranykalászok s meg nem érti senki : sirnak-e, biztatnak-e? Jól esik e sötét képtől őszinte örömmel fordulni oda, ahol a böl- cseség kalászait aratják szorgalmas tanuló hadak; a szellem, a kultúra, a művelődés, a haladás e hagyomány-megszentelte napon tartja az arató-ünnepet, hová még nem tört be brutális erővel a sztrájk szelleme, hol még nem éneklik a forradalom dalát, hol még ihletetlen áll az ősi oltár. Szivünkbe nem tolakodik kétség a remény közé, mikor átpillantunk az ifjú Magyarországon, mely most tér az iskolából a szülői födél ótalma alá. Tiz hónap nehéz munkája után váljék egészségére a pihenés, edzze erőssé, szívóssá, kitartóvá a nyugalom s nyissa meg benne a munkaszeretet és a komoly becsvágy uj forrásait. Az a köztársaság, amelyben gyerekeink nevelődnek, jól van kormányozva: alkotmánya az egyenlően osztó igazság, fegyvere a tudás és törvénye a szeretet. Fiatal, erővel és bizalommal teljes hadsereg halad a biztos utón mindig előre a cél felé. Fiaink tanulnak és nevelődnek. Nem ábránd ez, élő valóság, szemünk láttára serdül föl az uj nemzedék, a jövő nemzedéke, amely meg fogja őrizni azokat az örök értékű hagyományokat, melyekhez mi nem voltunk eléggé hívek, de mentes lesz azoktól a békéktől, amit mi ránk még ránk rakott az ostoba maradiság, amely tiszteli a régit, ha tiszteletet érdemel, de sóváron veti magát mindenre, ami uj a történeti értékek megbecsülése, a természeti törvények megértése és az elemi erők hasznosítása terén. Praktikus, józan, mégis ideálokért hevülő ifjúság hagyja el most az iskolát, nem is tudva, csak sejtve talán, hogy mi az ő nagy missziója: megváltani és ifjú vérével föl frissíteni társadalmunkat és közéletünket. Halmai lános ünneplése. Lélekemelő szép ünnepélynek volt színhelye, a városház közgyűlési terme hétfőn d. e. 10 órakor. A városi hatóság, az iskolaszék, a tantestület és a meghívott és megjelent előkelő vendégek jelenléteben ünnepelték Halmai János igazgató tanító tanítóságának 41-ik évfordulóját, azon alkalomból, hogy nevezett igazgató a megérdemelt nyugalomba lép. Az ünnepély változatos programra keretében az ünnepelt érdemeihez méltóan folyt le. A kis tanítványok ének és szavallat üdvözlései után a tanító testület nevében Szölgyémy Gyula tanító üdvözölte Halmai Jánost tartalmas és szépen összeállított felolvasás keretében, mely felölelte az ünnepeknek egész pályafutását és melyből megismerhettük, az ünnepelt tanférfiúnak hosszú, eredményes működésével megszerzett kiváló és méltánylást keltő érdemeit. A tanító testület üdvözlése után Vimmer Imre polgármester az iskolaszék és a varos közönsége nevében üdvözölte az ünnepeltet mintaképül állítva őt, aki 41 éves becsületes tanítói munkásságával az iskolaszék, a város közönsége es a szülők ezreinek elismerését és háláját szerezte meg. A polgármester szavai után meghatva mondott köszönetét az ünnepelt. A városi vezetőség és a tanítótestület kitüntető és kedves szép figyelméért, valamint a megjelent vendégeknek a megjelenésért s a bucsuzás szavaiban külön mondott köszönetét az ünnepelt volt igazgatójának, az ünnepségen jelenvolt dr. Fehér Gyula praelátus kanonoknak. Az ünnepelt igazgató szavai után a ritka szép ünnepség méltó befejezéséül a jelenvoltak a himnuszt „Esztergom és Vidéke“ tárcája XJjhodás. Megutáltam a búban telt időt, Hát keresem a fényt, as árnyon ; Zord életemet jobbra szánom — A búmból, az uj életfa kinőtt. Kacagó galamb szállt a tanyámba, Hűséget esd, amig kívánom, Csókos tűzzel átölel, átfon S odaűz a pamlag oldalába. Mily illatos mezetlen, hó nyaka . . . Cimborák, hívlak, rajta: jöjjetek! Ürítsetek ránk nehány serleget És kurjantson a gyönyörök dala ! Kiváncsi kérdés ne szálljon felém : Hogy mikor fogunk a paphoz menni ? Nincs ki földhöz tudna bilincselni Amig az egész Menyország — enyém! Tuba Károly. Domokos bácsi. oű Domokos bácsinál jobb embert nem -lern-mertem soha. Csupa szív és vendégszeretet volt! Azt ugyan nem állíthatom, hogy a légynek sem ártott, mert egész nyáron ott állott a légyfogó az Íróasztalán. A legyeknek esküdt ellensége volt, ellenben a családunk iránt mindig meleg barátsággal viseltetett, noha az utóbbi időkben messze lakott tőlünk : Kolozsváron. Mikor ott az egyetemre kerültem, fölkerestem többször. Mindig nyájasan fogadott. Órák hosszat elbeszélgettünk, amit persze úgy kell érteni, hogy folyvást csak ő beszélt, én pedig hallgattam. Ez az egyoldalú társalgás gyengéje volt a jó Domokos bácsinak. Amint az ember egy szót a száján kibocsátott, ő rögtön elkapta, mint a felütött labdát az ügyes labdázó. S azután ő labdázott tovább, mig a másik ismét kiröpitett egy szót, hogy az öreg ur azt ismét elkaphassa. Ez már igy ment nála. Egyszer valami becsületbeli tartozásom akadt. Megismerkedtem ugyanis egy barna kis varróleánnyal. Nekem ugyan nem varrt, de azért gyakran jöttünk össze. Egy alkalommal aztán megígértem neki, hogy elviszem a színházba szombaton. Megmagyaráztam szépen, hogy a karzatra megyünk, mivelhogy ott jobb a levegő. Mint a hegymagaslatokon, künn a természetben. Kész volt egészen a tervünk, csak a pénz hiányzott. No de sebaj ! Ezen is segítünk ! Elmentem szombaton dél felé Domokos bácsihoz, hogy pár forintot kérjek tőle kölcsön. Az öreg úr nagy szeretettel fogadott: megölelt és megcsókolta a homlokomat. Leültetett maga mellé s csak úgy ömlött belőle a kedveskedés. — Ejnye mordizornadta, beh rég nem voltál nálam! Azóta még a bajuszod is megnőtt! Egész helyre legény lettél 1 Az édes apádra emlékeztetsz ! Maholnap végzett ember lész! Mert szorgalmas vagy ügye ? — Az. Csak pénz . . . — Ez az, kedves öcsém. Igazad van. Tanuld meg, hogy a pénz a világ tengelye. Azon fordul meg minden a világon. Beszélhetnek nekem akármit 1 A pénz a fődolog. Mert az embernek, akárki legyen is, mindig szüksége van valamire ! — Én is épen egy pár könyvet . . . — Azt, kedves öcsém! A könyv a legjobb barát. Az nem csal meg, az nem árul el, hanem mindig csak a javadat munkálja. — Azért akarok . . . Jól teszed, kedves öcsém ! Legyen akaratod ! Az akarat nélküli ember olyan, mint a hajó, melynek a kormánya eltörött. A nagy embereknek, akik a halhatatlanság révébe jutottak, mind erős akaratjuk volt. Te is akarj, de erősen akarj. Tégy össze éjét, napot és "tanulj. — De szükségem . . . — Azt kedves öcsém! A szükségét a tanulásnak mindig érezni kell! Aki nem érzi, az menjen és fogja meg az eke szarvát! Úgyis becsülni fogom. Mert én mindenkit becsülök, aki a működési körét jól választotta meg. Szeretem és segítem, amiben csak lehet. — Ha volna szives nekem is . . . — Szives vagyok én kedves öcsém mindenkihez. Ez volt a bajom egész életemben ! Bolondja voltam másoknak. Tettem amit tehettem. De a háláról, arról ne beszéljünk! Pedig hány embert segítettem ki a nyomorúságból : — Nekem is most három forintra . . . — Az kicsi pénz, kedves öcsém ! Hidd el nekem, hogy kicsi pénz ! A mai világban sok kell, ha az ember csak valamihez is akar kezdeni. Hát még ha valami üdvös vállalatba akar fogni ? — Pedig nekem most csak annyira. . . — Igen, neked csak annyira mennek a vágyaid. Te kevéssel beéred, mert csak magadról kell gondoskodnod. Itt éreztem, hogy elpirulok.
