Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 5. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 5. szám Vasárnap, január 17. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ---E gész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . . (> kor. Egyes szám ára 1+ fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : De Frokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. Kéziratot nem adunk vissza. == A nemzeti teremtés új korszaka. Irta : Szúdy Elemér. Az igazi civilizáció a népszellemek nagy vetélkedése. Küzdelme a tudásnak, az akaratnak, vitézi tornája a géniusznak, valami csudás, örökkévaló vágyódás az új, a hatalmas, a megfoghatatlan után, a melyet élő alakba, szivet és lelket gyönyörködtető formákba öltöztet az iró, a művész, vagy akár a tudományok páncélos lovagja, aki maga is művész, alakitója, öntudatra ébresztője a természet nagy képleteiben élő világszellemnek. A civilizáció két nagy erő-emeltyűje tehát a tudós és a poéta. Az ő vállaikon nyugszik a kultúra egész épülete, mindaz, ami a földön emberi alkotás, szóval a történelemnek szerzett tulajdona. Ha a két erő harmonikus egységben munkál közre, akkor nagy és tökéletes eredmények születnek, de ha a művészi zseni és a tudományos gondolkodó nem értik meg egymást s a művészet nem szivja fel a tudomány igazságait, akkor létre jönnek az emberi szellemnek azok a fonák, hóbortos és revolúciós korszakai, a melyek sokszor veszélyeztették már a nelkülözhetetlen kulturális egyensúlyt, mely minden haladásnak legfőbb biztositéka. Bámulatos rendszerességgel váltakoznak a népek eleiében az alkotás harmóniájának és diszharmóniájának korszakai. Meg fogjuk állapítani, hogy a magyar szellemi fejlődés mai állapota egy különös átmenet a szertelen diszhai moniá- ból egy magasabb harmóniába, a mikor maga a tudomány és művészet (ennek a két fogalomnak a mi sajátos viszonyaink miatt alább más értelmet és jelentőséget kell adnunk) nemcsak megértik, hanem ki is egészítik egymást. Ez az eljövendő periódus lesz a nemzeti teremtés korszaka. A reg várt, a messiasos idő, amelynek pedig csak hírnökei, kóbor lantosai akadtak, akik talán bevilágítottak egy-egy századot dicsőségükkel, ragyogásuk azonban mégsem intenzív, áldást hozó fényforrás, lángjuk jóformán ellobogott, tüzük kiégett, piros északi fény. A nagyok, az igazak, a világraszóló eszmékkel teljesek csak most jönnek, hozza őket az idő, a kor, hozza őket a saját erejük, hozza harmónia. Csupa forrongás, befejezetlen alakulás, félbemaradt kezdés ma az egész magyar élet. Nincsenek korrekt, befejezett egészek. Se művészetben, se tudományban, se politikában, se irodalomban. Mintha mindenki mindent akarna és senki se tudna semmit. Ez csak látszat. Az erők nyers tömegéből még nem váltak ki a vezetésre hivatottak, az egyéniségek, még nem jött el a magyar géniusz szent karácsonya, de égnek már az új szellemnek őrtüzei s kidugták apró csillagfejüket az ég kárpitja mögül a jövendőnek, az újnak hozsannát hirdető seregek. Ős, vad turáni melódiák zengenek bele állandóan a mai nemzedék fülébe. A lelki atavizmus jelei ütköznek ki minden megnyilatkozáson s ezer egy nehány esztendőnek büszke romjai mögül lassan, észrevétlenül belopódzott a verseinkbe, a képeinkbe, az Írásainkba a nagy szarmata síkság pusztai hangulata. Ereinkben érezzük Tu- hutumvér lázas lüktetését, sziveinket álomkóros mongol szimpátiák gyötrik s egyszerre elfog valami nagy vágyódás a Kelet után. Mi ez, ha nem annak az érvényesülése bennünk, ami ősi, ami magyar és nemzeti ? De a mi szivünkben egy másik szív is dobog. Ha a Kelet minden álmodásunk oltárköve, szemünk talán ép oly lázas erővel csügg a Nyugat arculatján, mintha onnan akarná leolvasni a nagy ismeretlen hieroglifáit. Ami forrongás, beteges •tobzódás, lehetetlen akarás és képtelen törtetes van a magyar glóbuson, az mind a Kelet és Nyugat sajátos összekeveredéséből származik. Ennek a kettőnek kell kibékülnie, a magyar léleknek ez a két őselme ertse meg egymást s akkor felvirrad a mi diadalunk napja is. Erre a harmóniára szomjazunk, igy akarunk megigazulni ! Művészet és Tudomány, ihlet és belátás : Kelet és Nyugat! Két örök szimbólum az emberi haladás déli és északi sarka. íme a két pólus, mely eléri egymást s nem eped hasztalan, mint a Heine fenyője a del izzó homokján álmodó palma után. Ha a magyar szellemben kialakul vegre a keleti varázslat és a nyugati öntudatosság nemes harmóniája, akkor elkövetkezik végre a nemzeti teremtés igazi korszaka. Minden jogunk és feltétlenül megvan ahhoz, hogy a tudományban, irodalomban és művészetben Esztergom és Vidéke“ tárcája“ Nem akar férjhez menni. — Olasz rajz. — Carmen keskeny ágyacskája szélén ülve s fél szemmel a szobaleányára sandítva igy kiáltott fel: — De én nem megyek nőül Pál úrhoz! — Arca e közben oly kedves, gyermekded kifejezést öltött. — Bizony pedig azt fogja tenni, ha eljön az ideje, kisasszonykám, — feleié a szobaleány nyugodtan. — Mind azt mondják. Én magam is hinni kezdem, bár folytonosan azt hangoztatom, hogy nekem bizony nem kell. — Annak csak maga az oka, ha már egyszer beleegyezését adta. — De csak egyszer. Ezentúl hát semmit se használ, ha tiltakozom is ellene ? mennyire gyűlölöm : Lássa milyen hosszú fülei vannak ? A kis lázadó szavait Pershanó nővére szakította félbe. — Megint ajándékot hoztak ! — Kiáltotta ez. Carmen elpirult, mint egy örvendező gyermek. — Gyorsan, hozd ide gyorsan — kiálta: — Oh, ez a zsineg. Istenem, Mari nincs ollója ? — Az ajándékoknak örül, ha a lakodalomnak nem is, — jegyzé meg Mari, a köténye mellett zsinóron lógó ollót oda nyújtva. — Oh, az igaz, rajongok az ajándékokért ! Stella ! Egy legyező — egy strucctoll legyező ! Mond csak nem szeretnél te is férjhez menni ? — De igen, feleié húga. — Nem tesz semmit, ha én már asz- szony leszek, kapsz tőlem egy legyezőt. — Mari, gondolkozzék rajta, mit szeretne a legjobban ezen a világon, — meglesz ! -- Megint az ágy szélére ült s a lábait lógatta. Kedves arca kipirult az örömtől, midőn az öreges, hervadt cselédleány s kis húga várakozásteljes tekintettel álltak előtte, várva, miféle szép dolog lesz az, amit nekik igér. — Es mit fog szólni Pál úr mindezekhez ? — Kérdezte ve gre Mari lemondó sóhajtás kíséretében. — Carmen szemrehányó tekintetet vetett rá. — Maga mindig Pál úrról beszél. Hát nem lehet anélkül csevegni, hogy őt ne említse ? Mi köze neki ehhez a dologhoz ? — Azt hiszem, sok — mondá Stella. — Hiszen tudod, hogy én Pál úrhoz nem megyek nőül soha. — Akkor nem értem, hogyan mégy férjhez és hogyan ajándékozol meg bennünket, — folytatá nővére. — Tudom, tudom. Nehéz lesz, de hát miért ne beszéljünk róla, ha az nekünk örömöt okoz. — Talán valamelyik tündér az utolsó pillanatban küld a számodra egy herceget a kéményen át ? — Nem lehet, mert tündér nincs. — Hát a védőangyalod ? — Védőangyal nincs. — Kisasszony ! — mondá a jó Mari szemrehányólag. — Nincs, — ismételte az makacsul. * * * Atyja előtt állt és oda figyelt annak magas röptű beszédére. Bizonyosan nagyon okos ember, mindenki azt mondja. Különben is atyja volt s az atyák mindig okosak. — Értetted kedvesem, — mondá végre, — nekünk kell azt a legjobban tudnunk, hogy kihez adjunk tégedet nőül — és ez a fiatal ember. — Jó ember? — szakitá félbe szavait leánya. — Ha azt érted alatta, hogy naponként eljár-e a misére, vagy, hogy kereskedő s egészen a jezsuiták kezében van-e — akkor természetesen nem az. — Talán neki is megtiltotta az atyja, hogy a templomba járjon, mint te minekünk. — Alig hiszem, — mondá a képviselő kacagva. — Azt mondják, hogy rossz ember. — Majd te megjavítod. — Én gyűlölöm ! — kiáltá a leány. — Hited keresztényibb érzelmekre oktathatna. — Te azt mondtad, hogy a kereszténység nem más, mint dicsőített babona. A képviselő sajátságos tekintetet vetett sarjadékára s azt mondta : — A meny- nyegző meglesz a jövő héten — aztán türelmetlenül fordult irodája felé. Egy szűkölködő nő szomorú, panaszos levelére adandó válaszon kívül semmi fontos teendője nem volt. Carmen egy ideig apja után nézett, aztán halkan annyit mondott: — Az ajándékok nagyon szépek. — Nagyon, — felelte apja. — Csodálom, hogy nem vagy háladatosabb. — — Apró darabokra tépte a levelet s beledobta a papírkosárba. * * * * * — Ah, jó reggelt édesem ! Ön tehát nem sokára férjhez megy I Mama nincs idehaza ? — A mama mindig kinn jár, én pedig karmelita-apáca leszek.