Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 39. szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő : Előfizetési árak : DR PROKOPP GYEI A. Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 2 kor. Fél évre (i kor. Egyes szám ára 14 fillér. Laptulajdonos kiadók : Nyilttér sora 60 fillér. De Fnokopp Gyula és Brenner Ferenc, Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. . Kéziratot nem adunk vissza. ===== A modernség és a morál. E két fogalom folyton perben áll :egymással. S már-már azt hiszik, hogy a modernséggel a moral inkompatibilis. Pedig ezek nagyon is megférnek együtt. Mert a modernség nem más, mint e kor ízlése. S .vájjon mért ne lehetne ez az Ízlés ■morális ? Az azonban bizonyos, hogy a modernizmus erkölcsi értékét nem ra morálfilozófusok józan kritikája ■ járatta le. Hanem a ,,mi modernek“ [trágár produktumai, melyek morá- i is kritikára szítják a jó Ízlést. A wéső- ecset- és toll-banditák. A Fi- tdibusz-féle betü-Bakony haramiái. /Az Erkölcs-puszták szegénylegényei. Ezek a névtelen kultúr-brá- wók, akik között oly ritkán razzi- Mznak a morál-pandúrok. A modernségnek a legszubtilisebb ^esztétikát kellene jelentenie. A mi kifinomodott Ízlésünk esszenciáját. M. szép hitének legszebb dogmáin myugvó korszellemet. És nem azt, immit jelent: trágár és megbomlott ^esztétikát, nervőz gondolkodást és icbeteg Ízlést. A modernizmusnak elegalább is olyasmit kellene jelen- elenie, mint a renaissance. Szóval, egy finomabb, fenségesebb társadalmi és művészi modor újjászületését. A modernség ma erkölcsi reg- ressiót jelent. Ha nem is definiálják így, de így gondolja és igy tudja a társadalom. S ennek leginkább a „mi modernek“ sajtója az oka. A legtöbb újság a modernség jelszavával százféle szisztémájú fegyverrel ront a morálnak. S amilyen az újság: olyan az olvasója. Az apróhirdetési rovat egy kor nyomorúságának, hibáinak és bűneinek a legjobb kritériuma. Minden apró- hirdetést, mint corpus delictit, fenn kellene tartani a morálhistória számára. Ez a csarnok a női erkölcs börzéje. Fiatal leányok és agg matrónák bocsátják itt áruba magukat. Itt beszélik meg a házasságtöréseket. Itt olvashatjuk az angyalgyárosok reklámjait. Itt tárgyalják le a bűnös randevúkat. Ez a specialisták malac hirdetéseinek a lerakodóhelye. Ez a „mi modernek“ sajtója. Itt a morál: üzlet. Az intelligencia csak alkalmaz- mazkodást jelent. Ezeknek a „mi modernekének minden moráljukat össze lehetne foglalni e szóban: udvariasság. Ezeknek az erkölcsöt a zsebük diktálja. S csodálatos, hogy Nálunk Magyarországon a malacságnak nincsen cenzúrája. íme: az üllői-uti Paradicsom kabaretben épen egy hónapig adták elő a Balkán című kupiét, mig tudomást szerzett róla az ott asszisztáló rendőrség. S a Fidibuszt már Mármarosszigeten is olvassák, mikor Pesten a rendőrség kezébe kerül. A tárlatokon, ahol a véső és az ecset ,,pornográfiáit“ mutogatják :• az anya karjain vezeti leányát, hogy eleget tegyen a modernség kívánalmainak. Csodálatos, hogy Magyarországon az ultramodernség banditái mily szabadon pofozhatják a kultúrát. Mig a bécsi Reichsrathot díszítő mitológiai alakokat a közerkölcs nevében itt- ott ,,be-pléfügefalevelezték“, addig nálunk némely kirakatban bacha- n ál iát rendeznek márvány mitosz- figurákkal. Ott az antik művészet argumentumát sem respektálták a morállal szemben, — itt meg épen csalogató eszköznek használják a ledérséget. Ezt megengedi az a morál, ahol minden erkölcsöt és filozófiát az arany diktál. Napjainkban még az erkölcsöt is alárendelik a pénznek. S hogy ezt eltitkolják: nagy ködöt fújnak maguk körül, s ezt elnevezik modernségnek. És ez oly biztos bástya a moralistákkal szemben, hogy mögötte mindig szabadon járhat Paul de Kock ép úgy, mint Nagy Irma, kiknél szebb grisette-meséket ki sem tud írni. Azért kíméletlen harcot kell indítani a pornográfia, valamint a a képzőművészetekben is a trágárság ellen. S hogy a modernség, mint korunk Ízlése, sőt szelleme, fennmaradjon, mint a renaissance: visszakell adni a modernségnek a morált. Hesperus. Tavaszi elmefuttatás. Tavasz van, megnyílt a sportszezon. Mi öregek nem ismertük a mai szórakoztató sportnak százféle nemét. Tanáraink nem tanitották, újságban nem olvastuk, egyesületeink nem voltak, versenyeket nem tartottunk, dijakat nem tűztek ki, hogy a sportot minél inkább fejlesszük, még azt sem tudtuk, mi fan terem a sport, mégis többet sportoltunk, mint a mai fiatalság, amely pedig már nálunk is eléggé kifejlett sportszeretettel bir. «„Esztergom és Vidéke“ tárcája Mese a legszebb Virágról. Irta: Nagyné Nagy Erzsi. Mily isteni szép a nő, amint a hazának Hasznos, derék polgárokat nevel, De istenibb, szebb, amidőn megjelenve Az inség-nyomor táján S fájó könnyet töröl. Egy büszke királyfi és egy szépsé- :9tges királylány gyönyörű szempárja össze- liwillant, — kéz kezet érintett s kinyílt egy jstszép, poétikus égő vérvörös, hatalmas vi- ^s'rág, — a szerelem virága. Azonban korántsem azt jelenti eme be- ;9wezetésem, mintha ez volna a föld leg- jsözebb virága. Ennél szebb, tartósabb, nemesebb vi- girrágról akarok Írni, — olyanról, mely :ö?közel viszi a kicsiny porszemet, az em- isceert — az éghez. Amig a szerelem virága nagyon gyak- nß’*an egy kis csalódás, ábránd után szerte lijnullatja égő szirmait, rendesen köny, isoánat, fájdalom, sőt még átok is jár a jynyomában. I Ez a másik szegény kis virág, ke- sóvéssé ápolva tart kora gyermekségünktől söxezdve sírunkig, egy hosszú életen át visszaszól szolgálva a halál, csalódott szere- rriaem s minden lelkünket ért mély bánatunkban s mintegy bűvössé, világossá teszi a már sötétnek tetsző élet utainkat. A koldus rongyát bíborrá, a királyi bíbort koldus ronggyá varázsolja. A szép királyleány és királyfi nagyon féltették azt a bolondos, poétikus virágot, mely szerető szivükben nyílott. Bújtak az emberek elől, mint a tolvajok, csak titokban mertek egymásra egy- egy üdvözítő piltantást vetni. Mikor megvolt az esküvő, a királyfi elvitte szépséges királyasszonyát messze-messze, az irigy emberek szemei elől, hogy ne zavarja őket senki, semmi, az ő nagy boldogságukban. A tengerparton gyönyörű kastélyban laktak s olyan hamisítatlan édes boldogság, fény, melegség költözött be velők a nagy kastélyba. Oh, de van-e, vagy volt-e valaha tartós boldogsága az embereknek, amióta az Ur az első pár emberre megharagudott és megátkozta őket ? Egy év múlva ide is beköltözött a gyász, a fájdalom — és ezeknek édes- testvérök — az öröm is. A szépséges királyasszonynak egy kis leánybabát hozott az angyalka, vagyis kicserélte őtet egy piczinyke angyallal. Ki tudná leírni a szerető férj fájdalmát, ki elvesztett hitvesében mindenét gyászolta s ki tudja, mire ragadtatja el mély fájdalma, ha könnyes szemei meg nem nyugodtak volna olykor a kis csipkés aranyos bölcsőn, melyben oly édesen mosolyogva aludt az ő üdvössége. Amint hazajött a temetésről, ölébe vette azt a kis mosolygó angyalt, bevitte felesége szobájába s megesküdött, hogy élte fogytáig, minden idejét, erejét, tudását gyermeke boldogítására szenteli, sőt még nem is házasodik. Öröm volt nézni, amint fejlődött testben és lélekben a királyi gyermek. Olyan szép volt, mint az édes anyja. Okos, kedves és meglepően értelmes volt. Azonban a sokféle nevelőnő, dajka, társalgónő, — ha még oly szellemesek voltak is — pótolhatják-e a szerető édesanyát ? Amig a gyermekekben egy nekik tetsző szendvedélyt — a pénzgyüjtés mániáját — gerjesztették, egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy valami nemes, szép tulajdonság mennyei szövétnekét gyújtsák fel — abban a minden szép, jó és nemesre hajlandó kis lélekben. A tengerparti szegény matrózok a rajongásig szerették a szép gyermeket. Elnevezték a tengerpart kis tündérének. Ha megjelent hófehér ruhácskájában, kagyló* kát, csigákát keresni a’ homokban, rendesen tartós, jó időt jósoltak. Természetesen, mert a gyermeket csakis jó időben vitték sétára. Nagy ünnepre készültek a királyi kastélyban. A kis leány tizedik születése napját ülték meg nagy fénnyel és pompával. A jó rokonok szinte versenyre keltek, ki milyen ajándékkal szerezzen örömet a a leánykának. Pompásan földiszített teremben, déli 12 órakor adták át az ajándékokat, melyek valóban királyiak voltak. A gyermek szerényen, kedvesen köszönte meg az ajándékot s épen visszavonult szobájába, amint mégegyszer hívták. A matrózok, — a szegény munkás emberek szintén megemlékeztek a tengerpart kis tündéréről, de mivel ők nem hozhatták el az ajándékot, 12 tagú küldöttség üdvözölte a tündérkét és egyben fel is szólította, — hogy fáradjon el a vízhez, átvenni a szegény matrózok ajándékát. A leányka szó nélkül követte őket. Mint egy őzike, úgy szőkéit mellettük s belekapaszkodott egyik hatalmas matróz karjába. Amint a tengerpartra értek, igéző látvány táróit a gyermek szemei elé. Egy hófehér, aranyozott kis vitorlás gondola, tele rakra kivül-belül virágfüzérekkel, állt a parton. Benne egy remek szobácska volt berendezve nagy kényelemmel, nem feled-
