Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 30. szám
Esztergom, 1909. XXXT. évfolyam 30. szám. Csütörtök, április 15. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. . Előfizetési árak : ■ — Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... (1 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. = A könyv. A magyar nép — hála Isten — megérezte, hogy az életben minden pályán, minden sorban javarészint az boldogul, akinek az esze ki van csiszolva. Ember legyen a talpán, aki meg tud állni ma, aki panaszkodás nélkül, megelégedetten tudja átélni az életet. Örvendetes dolog, hogy a nép fia képezi magát. Most már nem elég neki a kalendárium, nem kapkodja a vásári ponyván éktelenkedő füzeteket, melyek sötét bűnökről, alantas dolgokról mondanak borzalmas dolgokat. Mióta az iskola a betű : szeretetére megtanította a népet, amióta a tanyai gyerek is messze t faluba bandukol az iskolába, a [ könyv életszükséglet lett. A nép is ( keresi, szereti a jó könyvet s azo- I kát megbecsüli. Arany János Tol- ) diját ott tartja a zsoltár mellett a i mestergerendán, Petőfi költeményeit í házról-házra adja, Jókai „Uj Föl- j des Ur“-ában gyönyörűségét látja. A könyv az uj kor követelménye. I Jó tiz esztendeje, hogy több vár- i megyében a földmivelésügyi tni- i niszter nyilvános könyvtárakat álli- í tatott fel. Valami harmadfélezert. Mily kedves kép. Hetenkint a faluházán, az iskolában, az olvasókörben megjelenik a falu minden rendű lakója, behozza az elolvasott könyvet. És másikat vesz ki. Ahol ez igy van, ott nem unalmaskodnak, nem pletykáznak, nem filkóznak, hanem olvasgatnak, tanulnak, művelődnek. Akinek história kell, a nyilvános könyvtárban sokat talál, aki a verseket szereti, az elmét gyönyörködtető költeményeket olvashat, aki az elbeszélést kedveli jobban, az bőven válogathat azokban az örökszép könyvekben, melyekben a lélek finomul és amelyekben a jóra hajló szív erkölcsi tanulsággal telik meg, felvértezvén az embert, hogy az életben meg ne botoljon. Mind e munkákkal azonban nem volna teljes a gazdasági nép könyvtára, ha nem foglalnának helyet ott a gazdasági könyvek, melyek mindegyike a gazda barátja, megtanítván mindazokra, amelyek ismeretével több lesz a jövedelme. A községek nemes versengésben jelentkeznek ma is a könyvtárért. A földmivelésügyi minisztériumban sorjában — a maga meghatározott formája szerint el is intézik azokat. Tudni kell mindazoknak, akik egy ilyen tanulságos könyvtárt óhajtanak ingyenesen kapni a minisztériumból, hogy a községi képviselőtestületnek kell határozatot hoznia, melyben kimondják a népkönyvtár felállítását, majd folya- modniok is kell érte és a határozatot is be kell a minisztériumnak mutatni. Ha a községben levő szövetkezet akar létesíteni ily könyvtárat, akkor alapszabályokat kell készíteni, ennek formáját bármelyik gazdasági tudósító átadja és ezt láttamozás végett a belügyminiszterhez kell fölterjeszteni. Ez vonatkozik valamely már meglevő olvasókörre is, azzal a külömbséggel, hogy a közgyűlés határozatát a kérelemmel együtt a földmivelésügyi miniszterhez kell fölterjeszteni. Többől nem áll a dolog. Nem nagy sor, minden község utána járhat a dolognak. Ha a kérést nem is intézik el azonnal, azért sor kerül valamennyire. Rendet tartanak ott is, aki előbb kérelmez, hamarább kap, de minden egyes községet részesítik a gazdasági könyvtár áldásában. Mert a betű áldás, ha jó célokat szolgál. Átok, ha bűnös célzatú emberek lázitják a békességes embert, vagy roszra, vagy cégeres- ségre, cédaságra tanítják. így jut jó és hasznos könyvekhez a szegény ember fia is. így jut szép eszmékhez mindmegannyi szegény ember, aki a könyvekből eszmét, gondolatot olvas és boldogabb jövőt remél. Az elöljárókhoz és a nép igaz barátaihoz szólunk. Nézzünk utána, hogy ezt a kincses bányát kiaknázhassuk és mentői több tanulságot szerezhessünk a jövőre a könyvből, amelyet egyszerű instanciára a földmivelésügyi minisztérium ad a községeknek, gazda- és olvasókörök, szövetkezeteknek. Adatok a cigánykérdés történetéhez városunkban. A napirenden lévő cigánykérdés rendezése teszi aktuálissá, hogy az alábbi adatokat, melyekhez megboldogult Reviczky Győző főszolgabíró fiának, helyettes rendőr- kapitányunknak szívességéből jutottunk, közre adjuk. A megboldogult főbíró rendkívüli szigorral üldözte a cigányokat és ennek következtében történt, hogy József főherceg a nevezett főbíróhoz fordult az alábbi sorokban, hogy őt a cigány kérdés rendezésének, a cigányok letelepítésének megnyerje. 1891 évben ugyanis Horváth Antal cigány„Esztergom és Vidéke“ tárcája géni bácsi csukát bökött. Irta Tanczer József. A tihanyiakat „gardások“ névvel illeti a balatonmenti nép. Persze nem ok nélkül. A tihanyi ember annyira szereti a halat — különösen a gardát — s annyira kihaználja a Balaton emez ajándékát még gazdasági célokra is, úgy, hogy még a disznaját is azzal hizlalja — hogy méltán nevezték el őket „gardások“-nak. Természetesen a garda mellett nem vetik meg a süllőt, az úgynevezett véres keszeget és a csukát sem. Csakhogy mostanában nagy bajjal jár a halászat. Az egész Balatonon való halászat jogát részvénytársaság bérelte ki> még pedig nagyon hosszú időre. Nagy csapás ez a tihanyiakra. Tiz-tizenöt esztendő nagy idő. Addig ugyan meg nem állják, hogy ne halász- szanak. Akinek az apja, ükapja, meg a jó ég tudja hányadik dédöregapja is halász ember volt, abból kereste a kenyerét: annak ugyan meg nem tiltja semmi- íféle törvény, hogy egy-egy gardát, vagy süllőt ne „bökjön“ a nádasban. Ha mindegyik mögé egy csendőrt állít az alispán, a tihanyiak akkor is halásznak — szokja mondogatni a füredi ember. Mintha bizony őkelme külömb lenne a Deákné vásznánál. Hát igy történt aztán, hogy Béni bácsi — aki egyébként biróviselt ember — egy szép tavaszi napon leballagott a nádashoz „csukászni“. Ilyenkor van az ívás ideje s a csukák kijönnek a sekély vízre, hogy ikráikat lerakják. A Balaton felett még hűvös szellő lengedez s a télen learatott nádas most kezd zöldelni, de a vékony hajtások alig emelkednek arasznyira a bokáig érő viz fölé. Ide jönnek ki a csukák s lomhán alig éviekéivé terpeszkednek a sekély vízben. Béni bácsi fölhúzta a nehezebbik csizmáját, s jól bekente hájjal, hogy a viz át ne szívódjék. Úgy jött le „csukászni.“ Hanem a ködment levetette a parton, hogy könnyebben mozogjon s szép csendesen, szigonnyal a kezében, belelépett a vízbe. A zsákot sem feledte otthon, amibe a halat rakja, de azt is künn hagyta a parton a ködmen mellett. A csukát szigonnyal keresztül szúrni, tihanyi embernek csak annyi, mint mikor valaki az előtte levő pulyka combba böki a villáját. Béni bácsinak is hamarosan volt egy csukája. Azt kidobta a partra. Aztán egyet lépett és ismét volt egy csukája, alighogy kidobta a partra, szigonyra került egy harmadik is. Ekkor megpillantott az iszapban egy gardát. Tihanyi embernek a garda annyi, mint az angolnak a böftök, alföldi embernek a töltött káposzta, mint a pesti varrólánynak a kugler s a gépiró kisasszonynak az ananász. Béni bácsi tehát észrevette a gardát, a garda viszont Béni bácsit s megkezdődött a hajsza. A garda fürge állat, azt nem igen lehet szigonnyal halászni. Béni bácsit azonban annyira lázba hozta a kínálkozó csemege, hogy ráment szigonnyal is. A hal ügyesen tova siklott a nádak között a zsombékos felé s Béni bácsi úgy számított, hogy eléje kerül és kifelé tereli a partnak. A hal azonban a zsombékos felé úszott. Béni bácsinak igy is jó volt. A zsom- békban megakadhat a garda s akkor az övé. Most tehát utána. A garda azonban jobban számított, mert a zsombék gyökerei közt úgy elbújt, hogy Béni bácsi ítéletnapig kereshette volna, ha eme tevékenységéből ki nem ugrasztják a halőrök, kiknek közeledését nem vette észre. — Adjon Isten, Béni bácsi ! — kiáltotta az egyik halőr — nem szép ám, hogy minket nem hitt meg a halászatra. Béni bácsi összerezzent, mint a gyermek, akit mézlopáson értek. Szörnyen restelte a dolgot, hogy rajt érték, de azért visszaköszönt. — Fogaggy’ Isten! — Aztán lassan megfordult és dühös ábrázatát igyekezett elpalástolni. — Hiszen három csuka még nem halászat — mondta, mikor kiért a halőrökhöz, akik addig pártfogásukba vették a három csukát. — Nojszen nem éppen a három csuka teszi — felelte a másik halőr — hanem a tilalom. Ami tilos, az tilos, pláne ívás idején. Azzal elköszöntek s magukkal vitték a csukákat is. Béni bácsi egy darabig káromkodott, részint hangosan, részint magában, aztán vállára kerítette a dolmányt, hóna alá a zsákot és felsóhajtott. — Kutya világ, még egy kis halat sem foghat az ember a sajátján ! — Azzal elballagott a kocsmába és másnap reggel előtt haza sem keveredett. Egy hét múlva aztán Béni bácsi megkapta az idézést Füredre a szolgabiróhoz. Egy darabig vakaródzott, hogy bemen- jen-e, végül mégis elhatározta, hogy szemébe néz annak a szolgabirónak, ha már megidézte. Be is ballagott. Egy kissé megvárakoz
