Esztergom és Vidéke, 1908

1908-02-02 / 10.szám

Közállapotaink. ii. Esztergom, jan. 26. (N.) A város szervezeti szabályzatának 8. §-ában vannak felsorolva az állandó szakbizottságok, s ha ezek közül p. o. a pénzügyi bizottságot nézzük, azt látjuk, hogy abban helyet foglal — a tanácsorvos kivételével — nemcsak az egész tanács, u. m. a polgármester, a pénzügyi tanácsnok, a gazdasági tanácsnok, a főjegyző, a íőügyész, hanem a mérnök, a számvevő és a házi pénztárnok is, tehát öt tanácsbeli és három elöljárósági tag, összesen nyolc tisztviselő. Már most, mint az 1906. évről szóló polgármesteri jelentés tanúsítja, pénzügyi bizottsági ülés volt 1906-ban 17, ilykép csak ez az egy bizottság elvett a fentebb felsorolt tisztviselők munkaidejéből 68 napot. Uri berendezkedés már az is, hogy ennek a bizottságnak előadója is, meg jegyzője is van. Vagy az egyik, vagy a másik felesleges, amit a jogügyi bizottság is igazol, ahol az előadó, meg a jegyző is egy és ugyanazon tisztviselő. De a feleslegességet igazolja a rendszer, meg A hamis haj. Németből szabadon fordította . H. K. dr. Ezen cimet olvasva mindenki azt fogja gondolni, hogy egy uj hadjáratot akarok indítani a divatos női fésülködés és az általánosságban használt hamis haj ellen. De ez nem a szándékom, célom csak az, hogy a történelemből merített adatok során beigazoljam azt, hogy tisztelt, hölgyeinknek a hamis haj iránti előszeretete sehogy sem uj divat, hanem ellenkezőleg igen régi eredetű, melynek már azelőtt több, mint ezer éve ugy Éva leányai, mit Ádám fiai hódoltak. A haj mindig volt és mindig lesz az emberi fej födője és evvel a legszorosabb összeköttetésben állott és áll még most is az, hogy ahol ezen természetes fejdísz hiányzik, vagy ahol az uralkodó divat, annak a meglevőnél nagyobb mennyiségben való létét kívánja, az idegen, vagyis hamis haj használtassák. Korunkbeli hölgyeink tehát nem vindikálhatják maguknak, hogy ők találták föl a mindenféle hamis hajból készített számtalan más fejdiszeket egészen a parókáig, mert ami most e téren történik, a a gyakorlat is. Ott, ahol előadói rendszer van, mint a városnál is, ilykép kezelik és intézik el az ügyeket, az előadónak egyszersmind jegyzőnek is kell lennie, másnak sem a bizottságokban, sem a tanácsban, sem a képviselőtestület üléseiben érdemlegesen, tudással s az ügy teljes ismeretével az ügyet előterjeszteni nem lehet, mert az előadó, a referens az, akinek — még ha egy mázsa súlyú is az ügycsomó — ismernie kell az ügycsomónak minden lapját, minden oldalát; de ugyanezen ügy jegyzőjének is kell lennie, mert csak ő van abban a helyzetben, hogy a bizottság, a tanács véleményét és a képviselőtestületi közgyűlés, akár a maga javaslatával egybehangzó, vagy attól eltérő határozatát, az ügynek megfelelőleg megszerkeszsze, az indokokat, melyen a határozat nyugszik, írásba foglalja. Nem lehet vitatni, hogy a pénzügyi bizottságban fordulnak elő a város lefontosabb, legéletbevágóbb ügyei, de, hogy minden egyes ott előforduló ügy bizottsági tárgyalásánál mind a nyolc tisztviselőnek jelen kellene lenni, azt ugyan el nem hiteti senki velünk. mint említem, már több, mint 3000 év előtt is történt, csakhogy az akkor uralkodó divat a hajzatnak más alakját követelte, mint most. — A paróka történelmileg beigazolt legrégibb találmányok egyike, melyekről azonban a történelem csak homályosan és röviden emlékezik meg a legrégibb időkben. Egyptomban már Krisztus születése előtt 1500 évvel férfiak, asszonyok és gyermekek parókákat használtak, melyek az összes magasabb társadalmi osztályok fejvédői voltak. Sokan nem is csak egyet, hanem 2 parókát, egyiket a másikra húzva, használták. A berlini és londoni mnzeumban még most is láthatók igen jó karban lé/ő ősrégi egyiptomi parókák. Ezen fejvéd akkoriban kevésbbé fejdisznek szolgált, mint inkább a napsugarak ellen védelmezte a fejet, mert az egj'ptomiak egy régi és tisztasági okokból hozott törvénye rendelte a hajnak teljes lenyirását. Több régi klasszikus szerző is már irja, hogy az ó keleti autokraták, médek, perzsák és párthok királyai parókákat szoktak hordani, valószínűleg azért mert vélték, hogy ezen fejdísz megjelenésüket tekintélyesebbé teszi. Babyloniában a férfiak és leányok egybekelésük előtt hajukat a nagy Bel (nemzeti isten) oltárán kénytelenek voltak föláldozni, amiből következtethető, hogy a lakodalomnál parókákat Meg kell tehát változtatni a jelenben divó azt a gyakorlatot, mely szerint mind a nyolc tisztviselőt minden pénzügyi bizottságba, akárvan szükség reájuk, akár nincs, berendelnek. Hogy a bizottság milyen természetű ügyet fog tárgyalni, azt a bizottsági elnök előre tudja, eszerint kell tehát a szaktisztviselőket is meghívni az ülésre. Az 1906. évi polgármesteri jelentés szerint 1906-ban 84 tanácsülést tartottak; ez túltengése az ülésezésnek. Ez a rettenés sok tanácsülés attól a 9 tisztviselőtől, kik a a tanácsülésben részt vesznek elvon egyenként 44, összesen 378 napot. Hát igaz, hogy a jó közigazgatás egyik legelemibb követelménye az ügyek gyors elintézése és kikézbesítése, ámde, hogy körülbelül 3000 db. érdemleges aktát, — amely a tanács és képviselő-testület elbírálása alá tartozik nem 8, hanem 3 előadó hetenként egyszer tartandó tanácsülésben a kellő időben eine tudná intézni, elképzelhetlen. De a folytonos ülésezés kárára válik a fontosabb ügy behatóbb megvizsgálására s tanulmányozására és gyorsabb elintézésére. Mi a gyakorlat ? Az előadó még jó hordtak, kikerülendők a beretvált fejek folytán szomorú és nevetséges megjelenését. Sőt még többet is tudunk. A híres Aristoteles említi, hogy Malleolus, káriai király, a parókákat egy igen ravaszul kigondolt monopólium tárgyává tette, mely kincstárának nagy hasznot hajtott. Ezen díszes uralkodó a szomszéd államokban amennyi hajat csak bírt, összevásároltatott és azt titokban parókákra dolgoztatta föl. Ennek megtörténte után alattvalóinak halálbüntetés terhe alatt megparancsolta, hogy beretváltassék le hajukat, egyben pedig kinyitotta a nagymennyiségű parókákkal fölszerelt királyi szertárakat, melyekből minden hű alattvaló rémséges árak mellett szerezhetett magának egy uj fejdíszt. A király ily módon nagyon meggazdagodott és nevette azokat, a kik azzal vádolták, hogy hü alattvalóit nyirja, mint a juhokat. — No de ez a jó szokás átment a később uralkodókra is. — Az ó testamentum több helyén is találkozunk említésekkel a parókákról. A régi perzsa nők szerették a szép hosszú hajfürtöket, de a ki nem volt megáldva a természet által, ezekre a saját haj fürtjeire kötött még idegen hajból készítetteket, avagy pedig ha olyanokat szerezni lehetetlen volt, pótolta selyemmel. A régi történetírók műveiből tudjuk, hogy kisem adta az expiditornak a tanácsban elintézett ügyeket, sürgősen elő kell venni a következő aktákat, mert holnapután megint ülés lesz, üres kézzel, mint előadó az ülésre nem mehet, mit van mit tenni, minthogy előzetes tanulmányozás, az ügynek kellő megismerése nélkül készíti elő az ügyet, a referádát, vagy csinál közbevetett, nem érdemleges határozati javaslalatot, azt tartva, csak a tanácsülésbe vitt akta legyen sok. Lesz ilykép sok elintézett akta, amelyekben a határozat igy szóll: „Felhivatik az iktató, hogy az előiratokat az aktához csatolja", vagy „Utasittatik a kiadó, hogy az előző határozat kézbesítését igazoló vétjegyet az iratokhoz csatolja." Ezek a példák, még pedig valóságosan gyakrabban előforduló elintézési esetek világosan azt igazolják, hogy a folytonos ülésezés nem teremti meg a jó és gyors közigazgatást, különösen ha még hozzá vesszük, hogy a tanácsülések mellett a bizottsági ülésezések is napirenden vannak. Visszaállítja a régi rendszert, mely abban látta a jó közigazgatást, ha az illető tisztviselőnek számszerint minél több elaz ó görögök, kik sok tekintetben az egyptomiakat utánozták — idegen hajjal díszítették fejüket. Mindenesetre azonban a paróka a görögöknél csak szórványosan szerepelt, mert a legmagasabb fokig kifejlődött szépségérzéssel ezen divat a legélesebb ellentétben állott. Szintúgy alkalmuk volt a kartagóiaiínak, hogy megbámulhassák a hamis, idegen hajakat saját asszonyaik fején. A régi rómaiaknál a legrégibb időktől kezdve a papság viselt különös és szabadalmazott hajdiszt, melyet a többi társadalmi osztályoknak nem volt szabad utánozni. A rómaiak a haj ápolására nagy súlyt fektettek és annak nagy fontosságot tulajdonítottak, ennélfogva nagyon természetes volt, hogy a hiányzó hajakat hamisakkal igyekeztek pótolni, miért is a római férfiak és asszonyok között a parókák használata elég gyakori volt. A római asszonyok a későbbi időkben égnek álló magas tornyokba alakították össze hajaikat, a mely fésülködés annyi hajat igényelt, hogy ezen disz frizurákat idegen haj hasznalata nélkül előállítani lehetetlenség lett volna. Tudva levő dolog is, hogy Julius Caesar, kinek nagy bánatára igen csekély hajzata volt, a senatushoz az iránt folyamodott, hogy a paróka helyett mindig babérkoszorút viselhessen, ami meg is